Szlovénia | Dobrovnik | Dobronak | 246 Dobrovnik

Emlékház és kézművességek háza a Muravidéken!

Dobronak egyik látványossága a 2006-ban megnyílt Dobronoki György-ház, amelyben helytörténeti és néprajzi gyűjtemény tekinthető meg. Az épületet Dobronoki György jezsuita tanárról, a falu híres szülöttéről, a nagyszombati egyetem első rektoráról nevezték el, aki a 17. században élt itt. Mindazok, akik belépnek a nagy faajtón, visszacsöppennek a múltba, hiszen különféle régi dokumentumok segítségével betekintést kapnak Dobronoki György életébe, megismerhetik a helyi plébánia és a Szent Jakab-templom múltját. A kiállított ruházat, a régi bútorok, valamint a fiókok és a dobozok mélyéről előkerült fényképek betekintést nyújtanak a település egykori lakosainak életébe, hagyományaiba.

A Ház közösségi összejövetelek helyszíne is - nem csak megnézni lehet, hogyan éltek, dolgoztak, laktak a régiek - de meg is lehet tanulni, hogyan készítették el tárgyaikat - és ki is lehet próbálni: mi magunk mennyire tudunk helyt állni ezen a téren!

A Dobronoki György tájház és a Kézműveségek háza mellett áll a Pajta. 2020-ban
kezdődött az építése és 2022-ben nyitottuk meg a közönség számára.
Létrehozásának célja a magyar térség kulturális értékeinek megőrzése - hogy
az itt élő emberek büszkék legyenek tárgyi örökségükre, hagyományaikra,
hovatartozásukra.
A több éven át zajló gyűjtés során sikerült egy olyan néprajzi tárlatot létrehozni,
amelyre minden helyi, illetve muravidéki büszke lehet. Minden olyan tárgy, ami
a faluban fellelhető volt, az a pajtában most megtekinthető. Ahogy belépünk,
mindjárt egy különlegesen kialakított sarkot láthatunk. Egy kádár- illetve
pintérműhely elevenedik meg a korabeli szerszámokkal, eszközökkel, melyek
révén a hangulatát is sikerült megragadni. Ezután következnek a szőlészet,
borászat kellékei majd a közlekedés, szállítás eszközei. A szántól, a különböző
szekérformákig találhatunk itt szállítóeszközöket, igákkal, szekérrudakkal
kiegészítve. Itt is akad ritkaság: egy trágyalét szállító szekérkocsi, amely egyedi
darab. A földművelés, gabonabetakarítás eszközei következnek: vetőgépek,
sarlók, kaszák, ekék, boronák. A tárgyak mellé a felíratok is felkerültek, illetve
tablók magyarázó szöveggel, fényképekkel.
A pajta, a mezőgazdasági eszközök tárolására szolgált a múltban. E mellett a
pajtának mint épületnek, meghatározó szerepe volt a közösségi életben is.
Merem állítani, hogy a pajtáknak még lelkük is volt. Hiszen a szekeret kihúzva, a
pajta szerepet váltott: színdarabok játszásakor, kukorica fosztáskor a közösségi
élet szíve lett. Máig őrzi ezeknek az eseményeknek a gazdag emlékét: a diós
kalács, perec, kukoricamálé finom ízét, a borshegyi smarnica zamatát, az ott
alakuló első szerelmeket, vagy akár az igazság kimondásához fűződnek vissza
emlékek.
Ezeknek az emlékeknek, pillanatoknak megidézését, valamint az új emlékek
alkotását tervezzük a pajtában.