Fegyvernek

Magyarország | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye | Fegyvernek |

Fegyvernek igazán személyes és alapos jelentkezési anyaga Országh László gyűjtése.

ENG SUMMARY BELOW

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján, 2023 márciusában meghirdetett  „Petőfi körtefája” című felhíváshoz kapcsolódva érdemesnek tartottam a lakóhelyem – főként egykor volt – gyümölcsészeti kultúráját alaposabban megismerni. Az adatgyűjtés  során magam is meglepődve láttam, hogy a fegyverneki gyümölcstermesztés igen régre  és szerteágazó múltra tekint vissza. A levéltári források, statisztikai adatok, a korabeli  sajtótudósítások és visszaemlékezések lejegyzése közben az eredetileg tervezett pár oldalnyi összegzésből végül egy terjedelmesebb munka született, így – remélhetőleg – a  helytörténeti anyagunkat is gazdagíthatja!

Fegyvernek múltja dióhéjban a XIX. század közepéig 

Fegyvernek Jász-Nagykun-Szolnok megye közepén, a Jászság és a Nagykunság  által közrefogott Közép-Tisza menti települések sorában helyezkedik el. Az eredetileg  királyi fegyverhordozók (fegyvernökök) által lakott Árpád-kori falu neve már egy XI.  századi – I. László király idejéből származó – határjárásban szerepel,2 majd 1212-ben és  1219-ben említik a Váradi Regestrumban.3 Az I. Károly uralkodása alatt készült pápai  tizedjegyzék (1332-1337) tanúsága szerint plébánia állt a településen. Vásártartási jogát  1417-ben nyeri el, 1430-ban mezővárosként szerepel. Mátyás király idejében épült a  gótikus temploma, melynek toronymaradványa (Csonkatorony) a mai napig áll, mint  egyetlen műemléke a középkorból. A török hódoltság első időszakában még, mint a  legnépesebb település tűnik ki Külső-Szolnok megye kishevesi területén. A  protestantizmus hazai terjedésének időszakában Fegyvernek lakossága reformátussá  vált. 

A törökkori portaösszeírások alapján a XVI. század második felétől nyomon  követhető az egykori mezőváros hanyatlása, fokozatos népességcsökkenése, végül  pusztává válása. Az elnéptelenedése a török elleni felszabadító harcok  következményeként, Giraj tatár kán hadainak tudható be. Az újratelepülés után a Rákóczi-szabadságharc alatt ismét lakatlanná vált Fegyvernek.

A háborús idők elmúltával népessége elindul a lassú regenerálódás útján. A XVIII.  század végére a lakossága 300-400 főt számlál, akik túlnyomó többsége római katolikus  vallású pásztor, uradalmi cseléd, illetve dohánytermesztő. A század közepétől két  nagybirtokos család, a Hallerek és az Orczyak kezébe kerül Puszta-Fegyvernek, de  akkoriban még nem szerveződik községgé. Az 1800-as évek derekára már  feldarabolódnak a birtoktestek és házasodás útján a Haller örökségbe többek között  Baldácsy Antal, valamit az Orczyakéba Szapáry József került.  

Időközben megváltoztak a gazdasági viszonyok, a határhasználatban már a  földművelés kezdett nagyobb teret hódítani az állattartás rovására. A földbirtokosok az  egykori nagy legelőket, gyepeket sorra feltörték, és művelés alá vonták. A jó minőségű  föld bőven termett, olyannyira, hogy sokszor a munkáskezek hiánya miatt a termés jó  része a földön maradt, betakarítani lehetetlen volt. A probléma orvoslásaként úgy döntött  gróf Szapáry József és neje, báró Orczy Anna, hogy a munkaerőhiányt betelepítésekkel  igyekeznek pótolni.

1845-46-tól érkeznek az első sváb telepesek a puszta északi és déli  részére, akik zömében másodlagos betelepülők voltak. A sváb családok – akik itt igen  kedvező áron jutottak földhöz – kibocsátó vidékei között találjuk Észak-Bácskát, Cegléd -és Buda környékét. A puszta középső részén már korábban kialakult magyarok lakta  falurész mellett a svábok létrejövő új telepítvényüket gróf Szapáry József és neje, báró  Orczy Anna tiszteletére Annaházának (korabeli térképeken „Svábfalu”) és Szapárfalunak  nevezték el. Mivel a svábok Fegyverneken egy nemzetiségi szigetet képeztek a  Jászkunság közepén, ezért egy-két generáció alatt nyelvileg beolvadtak a magyarságba. Ezen telepítéseknek köszönhetően Fegyvernek hosszú idő után ismét községgé  szerveződhetett.

A település  gyümölcstermesztő időszaka  ezidőtájt veszi  kezdetét.

Adalékok helyi gyümölcstermesztés korai történetéhez 

Gróf Szapáry József (1799-1871) és báró Orczy Anna (1810-1879) a reformkori  eszmék igazi képviselői voltak a gazdálkodásban és a közéletben egyaránt. Az uradalmaik  modernizálói, a Tisza-szabályozásának támogatói, templom, imaház és iskola építésének anyagi áldozatvállalói, az 1863-as nagy aszályt követő éhínség idején nélkülözők számára segítséget nyújtók.

Az Orczy család másik jeles személye Orczy  Antal (1814-1889) esetében egyenesen kijelenthetjük, hogy életműve volt a  növénytermesztés, a fajtanemesítés, a kertészet. Ő azon kevés birtokosok egyike, aki  fegyverneki birtokán lakott. Talán nem véletlen, hogy a fegyverneki „gyömülcsészetről" az 1840-es -’50-es évekből találunk elsőként említést - tróla hamarosan külön is megemlékezünk.

  Már a XVIII. századi rövid országismertetők is beszámolnak a fegyverneki  termőföld jó tulajdonságairól. Bél Mátyás máig forrásértékű munkájában a következőket  olvashatjuk az 1730-as évekbeli állapotokról: „Kenderes és Szakállos közt Fegyvernek  széles és nagy kiterjedésű puszta és termékeny, báró Orczy Istváné. Szántóföldek és kövér  kaszálók mellett legelők is vannak, és több marhacsordát és ménest tart el. Egy ritka  erdőcske is van a forró mezőkön, és mivel keresztezi a debreceni utat, fogadó is  rendelkezésre áll az utasoknak.”

 Fényes Elek  egy későbbi munkájában olvashatjuk a következő sorokat: „Különösen a Tisza bal  partjának Szegedtől fel egészen Fegyvernekig továbbá Békés-Csanád vármegyének  legsikeresebb földje van, s az itt termesztett tiszta buza ha a bánságit tökéletesen el nem  éri is, de azzal vetekedik.”

A helyi gyümölcskultúrára vonatkozó első nyomok már az 1840-es évek első  felében igen dicsérően számolnak be a fegyverneki görögdinnyéről.

Szontagh Gusztáv  (1793-1858) híres növénytermesztő, katonatiszt és MTA-tag „A szenvedelmes dinnyész”  c. 1843-as kiadású munkájában írja, hogy míg az általa termesztett sárgadinnyék  külföldiek, addig „az egy tőlem állandóan művelt görögdinnye válfajom hazai, pár  barátim szivességéből a fegyverneki pusztáról származó.” Továbbá megjegyzi, hogy „Hevesen, Sámsonyban, Fegyverneken kivált csak egy válfajt termesztenek, jó földben, jó  éghajlat alatt jól művelve, s a gyümölcs el nem korcsosodik, hanem állandóan megtartja  jelességet, mire a termesztők ügyelnek is, mert terményeik hire eszközli jó áraikat s  kelendőségüket.” Ugyanezen tanulmánya bevezetőjében a dinnyét egyenesen az alföldi  ember „élet szükségletének” nevezi.

A fővárosban 1851-ben megrendezett első  országos terménykiállításról megjelent tudósításban Szontagh a következőket írja: „az itt  láthatott görögdinnye a fegyverneki fajból való volt, mellyt és minden honi s külföldi  dinnyék közt eddig a legjobbnak (!) találtam…”

 A Gazdasági Lapokban 1856-ban  megjelent cikkében Szontagh még mindig a fegyvernekit dicséri: „Alig tévedek, ha  állítom, hogy eddigelé talán már két száz válfajjal megtettem a próbát, s mindezekből  csak négy állotta ki a sarat: a versaillesi, a mészáros, az amerikai ananász és a  fegyverneki görög.” Ugyanitt egy szerinte szintén termesztésre érdemes ún. „takács dinnyéről” értekezik elismerően, bár hozzáteszi, hogy „a sokkal okszerűbben termesztett  fegyverneki göröggel még nem állja ki a versenyt.”

Igazi kuriózum, hogy az MTA gondozásában megjelent híres Czuczor-Fogarasi  szótár 1864-ben kiadott II. kötetében a görögdinnye címszó alatt híres dinnyeként említi  a fegyvernekit a szabolcsi, a sámsoni és a csányi dinnyék mellett.

A gyümölcsészet múltjáról a Szapáry házaspár által a sváboknak kiadott telepítési  szerződésben, majd Pesty Frigyes helynévtárából tárulnak elénk további adatok. Az  előbbi forrás az eperfák – amelyek elsősorban a korszakban tetőző selyemhernyó  tenyésztési hullámot szolgálták – ültetéséről rendelkezik az ide érkező német családok  számára kiosztott belső telkeken (az 1840-es évek közepétől).

Az utóbbi magának a  grófnénak egy korábbi gyümölcsöskertjéről számol be, amely a Tisza áradása miatt  kipusztult. Erről a korabeli fegyverneki elöljárók – Krenn Sebestyén községi bíró és  Jancsó Dániel jegyző – számoltak be 1863-ban: „A Cifra kert a Telektől délkeletre mintegy  60 hold térség Gróf Szapáry Józsefné asszonyság által mint szenvedélyes kertész által a  legszebb és hiresebb gyümölcs és más díszfák által cifra dísz kertté alakíttatott, de az  1855-iki nagy árvíz oda is kiöntvén a fák mind kivesztek a víz miatt, most már szántó  földdé maradt s innen ma is czifra kertnek hívatik.”

Az elbeszélésből nem derül ki, hogy  milyen gyümölcsfajtákról volt szó. Mára a Cifra-kert elnevezés is kiveszett a köztudatból,  mivel később, a Horthy-korszakban az első világháború veterán katonáinak osztottak itt  parcellákat, így azóta – inkább az idősebbek – Rokkant-rétként emlegetik.  

A XIX. század közepén (1850-es évek eleje) azonban egy értékes helyismereti  adalék tudósít arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok New York államának  woodstocki farmjáról a Hasbrouck Jonathan tiszteletére keresztelt almafajta egy cseh  kertész által került Fegyvernekre, Szapáry gróf birtokára. Innen terjedt el aztán az ország  más területeire (pl. az Alföld északkeleti vármegyéibe).

A  fegyvernekiek a nevezett zöldségfélék és haszonállatok mellett gyümölcsöket is hoztak  magukkal. A tudósítás megjegyzi, hogy a törökszentmiklósiak mellett a fegyvernekiek  képviseltették magukat legfőképp a kerti termények kategóriájában. Fazekas Károlyné  magról termett őszibarackjai, Orczy Antal szőlőtárlata (emellett a bemutatott „tengerije”)  kapott dicsérő oklevelet. Gróf Szapáry Józsefné báró Orczy Anna „a konyhakertészet  sokféle tárgyában gyönyörűen és gazdagon kiállított tárlatáért jegyzőkönyvileg  megdicsértetett és ezüst érmet nyert” – bár a grófné esetében nem derül ki, hogy zöldség  vagy gyümölcsről van-e szó, esetleg mindkét növényféléről. 

Úgy tűnik, hogy a gyümölcstermesztés szeretete anyáról fiúra öröklődött, hiszen  gróf Szapáry Iván (Szapáry Gyula a későbbi miniszterelnök öccse) már fiatalon magas  szinten űzte annak tudományát. A Kecskeméti Lapok 1870. október 22-i számában  hosszasan tudósítanak a Debrecenben megrendezett gazdasági kiállításról. Itt olvashatjuk  a számunkra fontos sorokat, miszerint: „…És most forduljunk a terem közepén álló nagy  asztalhoz, amelyet egészen gr. Szapáry Iván körte- és szőlő-kiállítmánya foglal el  Fegyvernekről, bár sok jeles válfajú és minőségű körte küldemény ragadta meg eddig  figyelmünket, de e 120 faj véleményünk szerint e nemben elsőséget vívott magának.”

Orczy Antal vázlatos életműve és ’48-as kötődése 

 A fegyverneki gyümölcstermesztés korai történetében Orczy Antalnak (Karácsond, 1814 – Fegyvernek, 1889) meghatározó szerepe volt. A szerteágazó  tevékenységét – mind a növénytermesztésben, mind a közéletben egyaránt – felsorolni  szinte lehetetlen. Szerencsénkre akadnak olyan források és visszaemlékezések,  amelyekből képet kaphatunk arról, hogy miért is beszéltek mély tisztelettel még a halála  után száz évvel is erről a konok fegyverneki nemes úrról. 

Orczy Antal feltehetően Orczy János és dévaványai Halassy Franciska fiaként jött  a napvilágra a mátraalji Karácsondon 1814-ben. Az ifjú Orczy tagja az 1834-1836 között létező reformkori országgyűlési  ifjak Társalkodási Egyesületének,96 amelyet liberális szellemű, reformer nemesi  származású jogászhallgatók alapítottak. Kiálltak többek között Wesselényi, Kölcsey és  Kossuth eszméi mellett. A húszas évei elején járó Orczy Antal első közéleti szereplése  is az országgyűlési ifjakhoz kapcsolódik. Mint fiatal ügyvédjelölt, 1836 szeptemberében  két másik társával együtt egy beadványban kezességet vállalnak a bebörtönzött  barátaikért. A szóban forgó rabok egyike nem más, mint – az országgyűlési ifjúság egyik  vezéralakja – a beteg Lovassy László, akinek a felgyógyulásáig Orczyék a börtönt is  vállalnák. A „Tekintetes Királyi Törvényes Táblához” intézett beadványukat egyenesen  Kossuth Lajos fogalmazta.

Orczy Antalt 1848-ban megtaláljuk a Tiszaroffon lajstromba vett nemzetőrök  névsorában.  A megyében összeírt települések listáján Fegyvernek nem szerepel, amiből  arra következtethetünk, hogy nemzetőrök – a szomszédos Tiszabővel vagy Kenderessel  ellentétben – helyben nem kerültek összeírásra. Ugyanis Fegyvernek társadalmából  akkoriban hiányzott a jobbágyság, mivel zömében – a jobbágyfelszabadításban nem  érintett vagy nem érdekelt – majorsági cselédek lakták, illetve az újonnan megtelepült  svábság. A sváb telepesek házépítésre hivatkozva felmentést kérnek Szemere Bertalan  belügyminisztertől a sorozások alól. Ehelyett a rájuk kirótt adót óhajtják, amellyel hozzájárulhatnak az önvédelmi harcokhoz.

Valószínűleg ez utóbbiak – azaz a  fegyverneki nemzetőrség hiánya – állnak annak hátterében, hogy Orczy Antal a közeli  Tiszaroffon tűnik fel szolgálatra. Szintén a szabadságharc időszakából ismerjük Timon Zsigmond százados,  ideiglenes parancsnok Görgei Artúrhoz intézett jelentéséből, hogy a „fegyverneki Orczy  Antal úr” 1848. október 1-én két lovat ajándékozott ágyútelephez.

A levert szabadságharc után Vörösmarty Mihály és Bajza József együtt indultak  bujdosásra Kelet-Magyarországra. 1849. október második felében két hetet Orczy Antal  kúriájában töltöttek, ahol a feleségeikkel is találkoztak. Az újabszolutizmus évei alatt – mint azt a sajtóforrásokból megismerhetjük – már,  mint buzgó kertészről értesülünk Orczy Antalról. A Pesti Napló 1854. január 3-i  számában jótékony adakozóként tűnik ki, aki a fiatalon elhunyt nemzeti költő, Garay  János árváinak ügyét is támogatta.

  Az újságcikkből megtudjuk, hogy Orczy házában ült  össze egy kisebb társaság, akik 22 ezüstforintot adtak össze, amelyet „a derék házi úr  hozzánk felküldé.”

A megrendezett gazdasági kiállításokon évtizedeken keresztül szereplő díjnyertes  növényei, kerti gyümölcsei, az általa nemesített „morus alba fegyvernekiana”, a Lang alma, szőlészete, faiskolája voltak a büszkeségei. Tagja volt – talán a teljesség igénye  nélkül –a Magyar Gazdasági Egyesületnek, a Magyar Kertészeti Társulatnak és a  Szolnokmegyei gazdasági és lovas egyletnek. 

A korabeli sajtót böngészve egy 1876 tavaszi rendhagyó történet is részben a  nevéhez kapcsolódik. Megesett ugyanis, hogy a fegyverneki árvízbizottság Orczy Antal  és Ehrlich Mózes helyi földbirtokosokon keresztül kért erősítést (600 katonát) a  kormánytól a fenyegető árvíz elleni védekezésre. Orczyék gróf Szapáry Gyula képviselőt  is megkeresték, hogy támogatásáról biztosítsa a fegyvernekieket, amelyet azonnal  foganatosított Szapáry. Bár a kormány sem lett volna rest katonákat vezényelni a  fegyverneki gátra, ám a hadügyminiszter hallani sem akart erről. Szapárynak sem kellett több, egyenesen a királyhoz, Ferenc Józsefhez (!) fordult a panaszukkal. Őfelsége rögtön  kivezényelte a kért 600 katonát a fegyverneki gátra, akik segítségével hamarosan elhárult  a veszély. 

Orczy Antal halála előtt nem sokkal, 1888-ban könyve jelenik meg „A rózsa  czélszerű műveléséről” címmel. 

Az Új Néplap 1991. július 10-i száma közöl interjút Lelovich György (1913-1993)  híres solymásszal, egykori birtokossal és helytörténésszel Orczy Antal munkásságáról.  Lelovich György szerint Orczy Antal („Tóni bácsi”) az újszászi Orczy kastélyból  telepített át egykoron különböző dísznövényeket a fegyverneki birtokára és az általa  tervezett parkokba. A későbbi birtokosnál még meglévő parkot aztán 1945 elején szinte  teljesen elpusztították és a terebélyes ősfákat a helyi malom fűtésére használták. Azonban  ezek közül néhány gyökérről ismét kihajtott és még jelenleg is él. Az egykori épületekből  már semmi nincs meg, csupán a szökőkút medencéje – jegyzi meg az idős solymász. 

Az Orczy Antal-féle díszkert elhelyezkedéséről ma már csupán a II. katonai  felmérés és az 1881-ben készült kataszteri térkép tanúskodik. A nemes úr halála után  az új tulajdonosa nevét vette át, így az idősebbek ma Botka-kertként emlegetik azt az  elvadult facsoportot a szántóföldek ölelésében, ahol az egykori mintakertnek és kúriának már nyoma sincs.

Az Orczy-birtokkal szomszédos északkeleti határrészen az 1800-as évek közepén „Domokos Ferencz által igen szép disz kert  gyümölcsös, szőlő” helyezkedett el. A Tiszához közel eső Hiller elnevezésű határrészről  a következőket jegyezték el:  „150 hold hátas föld hol igen sok vadkörtefák vannak és  minden birtokosnak aránylag egy néhány hold földje s azon egy csősz lak van igen szép  hely, mint egy kis erdőség.” Ennek a határrésznek a korábbi elnevezése (Hiller) ma már  kevésbé ismert. Évtizedek óta Kavicsos-partként emlegetik. 

Es is mutatja, hogy Orczy Antalnak köszönhetően a reformer nemesi birtok nyomán a környékbeli birtokosok és a lakosság kis földterületein is terjed a különböző gyümölcsfélék termesztése a már meglévő dinnyészet  mellett. Erről – azaz a másfél évszázaddal ezelőtti állapotokról – viszonylag részletes  adataink vannak, ugyanis 1874-ben feltérképezték a Külső-Szolnok megye területén  meglévő faiskolák állapotát is.  

  Lássuk, mi volt a fegyverneki gyümölcsészet helyzete akkoriban: „A községi  faiskola 900 négyszögöl területű, és a faluháza udvarán található, a legjobb fekete  televényes földön. Fenntartására a falu költségvetésében 20 forintot szavaztak meg, és  vadonc csemetékkel van beültetve. 1874 tavaszán nemesítésre ültetettetett 300 alma, 200  körte, 210 szilva és 215 meggy csemete. Emellett 2 icce akácfamagot is elvetettek, melyek  szépen ki is keltek, ugyanakkor viszont a fentebbi ültetések a nagy szárazság miatt később  kiszáradtak. Az előző évekbeli ültetésekből van még mintegy 40 darab 7 éves meggyfa is.  Az elősorolt ültetvények a faiskola mintegy 1/3-át foglalják el, a többi ugarként  előkészíttetett az 1874 őszi és a következő évi tavaszi ültetésekre. Beoltva eddig még egy  sincs. A lakosság a nemes gyümölcsfaültetésben, valamint a szőlőművelésben dicséretes  előmenetelt tanúsít. Udvara nagyrészt szőlővel, gyümölcsfákkal van beültetve. Külső  szőlős kertjében, ahol fekete kadarka, pesti dinka és fehér pojhos termesztetik, egy holdon  nem ritkán 100 akót is produkál, és arányosan a borából több hasznot hoz a település,  mint búzájából.” 

A következő évből van adatunk arról, hogy Orczy Antal az 1875. október 10-i  gazdasági kiállításon a Mészáros-féle sárgadinnyéjével elismerő oklevélben részesült. Az Esztergom és Vidéke c. lap 1879. évi 25. számának Hírek rovatában  olvashatunk a köztiszteletben álló Oltósy Pál (1818-1894) egykori ’48-as esztergomi  veterán századosról, aki „Fegyvernekről nagy meglepetést hozott, nemcsak kitűnő  dinnyével, hanem érett fegyverneki szőlővel vendégelte meg ismerőseit. Ma eltávozván  kürönkből, szeretnénk mi is arra a jó vidékre menni.”

A Közgazdasági Értesítő 1885. június 4-i száma tudósít a gyümölcsfacsemetéket  igénylő települések statisztikájáról. A földművelési minisztérium által 500 alma, 300  sajmeggy, 200 kajszibarack és 50 keserűmandula csemete került kiosztásra díjtalanul  többek között a fegyverneki faiskolába. Érdekesség, hogy ugyanebben az évben Ehrilch  Salamon 30 db. cukordinnyét jelentett be az országos budapesti kiállításra a kertészet és  szőlészet kategóriában Puszta-Fegyvernekről. Ezen alkalommal szintén Ehrlich  Salamon állított ki két körtefajt, 6 különböző almát és turkesztáni dinnyéket.

   A századfordulótól 1945-ig 

A fegyverneki gyümölcsfaiskola jelentőségét mutatja, hogy az 1890-es évek  közepén már kisebb küldeményekben gyümölcsfacsemetéket (valamint rózsatöveket) ad  el vasúti szállításra támaszkodva az ország különböző helyeire. A fentebb említett  Oltósy Pál gyümölcsészeti vállalkozása Fegyvernekre is kiterjedt. Oltósy az esztergomi  telepét fiának adva 1874-ben Fegyvernekre költözött.  A 80 holdas puszta-gábrisi  (Fegyvernek) meggyfatelepéről nyersen előkészített meggyfabotokat és ágakat szállított  Esztergomba és Bécsbe (!).  Oltósy telepítvényeire épült „szipkagyára”, ahol  szivarszipkákat, pipaszárakat, sétabotokat, síbotokat, pálcákat készítettek hazai és – nagyobbrészt – külföldi piacokra egyaránt. Személyében a hazai meggyfaipar alapítóját  tisztelhetjük.

Fegyvernek község eladásra hirdet akác és gyümölcsfacsemetéket az 1890-es  évek végétől – derül ki a Gyümölcskertész korabeli lapszámaiból. 1899-ben: „nemesített  és igen szép körte, alma, szilva és egyéb gyümölcsfa csemetéket” kínálnak.  A következő  évben megjelenő hirdetés már részletesebben számol be a rendelhető gyümölcsfajokról:  „Bauman renet, Sárga Bellefleur, Török Bálint, Vajalma, Téli arany parmén, Pusztai  sárga, Kurtaszárú arany renet almafák, Eugénia és Kőrösi meggy; darabja 30 fillér.  Pintér János faiskolavezető.”  1904-ben a kínálat a következő volt: „a legnemesebb fajú  alma-, körteoltványok mitegy 20 fajtában és magyar-kajszi oltványok kaphatók. 4 éves  erős példányok darabja 30 fillér.”

A körte, alma, szilva és meggy termesztése mellett már többször tettünk említést  a szőlőről. Ezért néhány mondat erejéig térjünk ki a szőlő fegyverneki múltjára! Arról nincs pontos adatunk, hogy ki, mikor és hol telepítette az első tőkéket. A  fent ismertetett adatokból annyi kiolvasható, hogy a XIX. század derekán már létezett szőlőtermesztés a majorságokban (Orczy Antal, Domokos Ferenc). A fegyverneki svábok  leszármazottai körében annak is van hagyománya, hogy az első tőkéket az őseik hozták  Fegyvernekre. A már említett XIX. század második feléből származó térképek alapján  látható, hogy a kiterjedt és egybefüggő szőlőterület a település annaházi része (egykor  „Svábfalu”) mellett, a Kálvária-dombot átkarolva terpeszkedett. A régi birtokosok  zömében annaháziak voltak. Szerencsénkre a korábban ismertetett 1874-es helyzetkép a  jellemző szőlőfajtákat is megemlíti: fekete kadarka, pesti dinka és fehér pojhos. A  fegyverneki szőlőtermesztés nyomot hagyott az 1881-es kiadású Magyarország borászati  térképén is a Tiszáninneni borkerület kertiszőlőjeként. 

A XIX. századi statisztikákból látható, hogy a rét és legelőterületek  visszaszorulása mellett a szántóföldi művelés válik uralkodóvá Fegyverneken. Emellett  az 1850-es évektől egészen az Amerikából behurcolt filoxéra (a szőlőgyökértetű) által  okozott károkig egyre nagyobb területen találkozunk szőlőtelepítésekkel: 1852-ben még  csak 19, 1879-ben 76 és 1895-ben 79 kataszterholdon.

Amikor Magyarországon először 1875-ben észlelték a filoxérát, a hatóságok igyekeztek a szükséges óvintézkedéseket  meghozni a kártevő terjedésének meggátlása érdekében. A Földművelés –Ipar –és  Kereskedelemügyi Minisztérium közölte azoknak a hazai földbirtokosoknak a neveit,  akik – a már fertőzött – osztrák Klosterneuburgból hoztak be szőlővenyigéket. A rendelet  nekik „egyrészt szigorúan megtiltja, hogy szőlővenyigék elárusításába bocsátkozzanak,  másrészt a szőlőbirtokosok figyelmét is fölhívja, hogy az ott megnevezettektől venyigéket  vásárolni óvakodjanak.” Ezen kívül az érintett gazdáknál vizsgálatot helyez kilátásba. A  felsorolt személyek között említik Petrovay Györgyöt is fegyverneki  szőlőbirtokosként.

Végül a kártevőt 1888 tavaszán azonosították először Fegyverneken  – legalábbis ez derül ki a Közgazdasági Értesítő az év májusi számából. Ez alapján  Fegyverneket a kisújszállási zárlati csoporthoz csatolják, így tilos lesz bármiféle szőlővel  kapcsolatos „alkatrészt” – vesszőt, tövet, szőlőkarót – a fertőzött talapüléseken kívülre  vinni, vagy onnan behozni.  A filoxéravészt követő visszaesés igen jelentős, mivel az 1920-as évek közepére 16 kataszterholdra, 1935-ben 4 kataszterholdra szorult vissza a  szőlőművelés Fegyverneken. 

 A  Horthy-korszak végén (1941) kiadott Trianoni Magyarország Mezőgazdaság c.  kétkötetes munkában több fegyverneki gazda rövid életrajzát feljegyezték a  tulajdonukban lévő gazdaság vázlatos ismertetésével. Közülük kiemelendő Kádár  Kálmán, aki az első világháború után került Fegyvernekre, mint veterán hadnagy.

Magas  szinten űzte a gazdálkodás valamennyi ágát és mezőgazdasági szakiskolát vezetett. A 17  hold szántóföldje mellett 1 hold gyümölcsöse és 4000 négyszögöl szőlője volt (a  tenyésztett díjnyertes állatait is említik).  A kötetben még három kerttel/gyümölcsössel  bíró személy szerepel.

Ketten a Lelovich család tagjai:  özv. galánthai Lelovich  Gyuláné, akinek a jelentős szántóterülete mellett 34 hold szőlője van és 45 hold  gyümölcsöst telepített. (Itt érdemes  megjegyeznünk, hogy özv. Lelovich Gyuláné (Simon Irén) a híres fegyverneki solymász,  Lelovich György édesanyja.)  A másik hölgy özv. galánthai Lelovich Ivánné földbérlő,  akinél jelentős (70 hold) saját telepítésű gyümölcsöst jegyeztek fel.  Rajtuk kívül még  Baunok Henriket említik, aki 10 hold kerttel rendelkezik. 

A legalább 100 holddal rendelkező birtokosok és bérlők 1925-ben, majd 1935- ben összeírásra kerültek. A statisztika alapján látható, hogy a birtokosok és bérlők közel  felének volt kisebb (1-4 hold) kertje és három esetben 1-2 holdnyi szőlőt említenek. Az  1925-ös adatsorból Schwartz Gyula budapesti lakos emelkedik ki, aki 31 hold kerttel  rendelkezik. Őt Gláser Lajos követi 12 holddal, illetve a törökszentmiklósi Lelovich  Gyula 6 hold kerttel. A többiek 1-4 holdas kertet birtokolnak.

A korabeli (1932) mezőgazdasági lapokat böngészve ismét találkozunk a  hortobágyi, sámsoni és csányi mellett a fegyverneki görögdinnyével, mint „kiváló  fajtával”. Említésre érdemes, hogy a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete által  1942 októberében Budapesten megrendezett kiállításon állami ezüstérmet nyert Szilágyi  József fegyverneki termelő, és állami bronzéremben részesült a Középtiszai Ármentesítő  Társulat fegyverneki gyümölcskiállítása.

A Ceglédi Kisgazda c. lap 1935 áprilisi számának hirdetés rovatában olvashatunk  Váróczy Imre „fegyverneki faiskolájából származó prima, egészséges, garantált  pajzstetü mentes” gyümölcsfacsemetéiről, amelyek Farkas László ceglédi szőlőtelepén  szerezhetők be.

A művelési ágakból az 1920-as évek közepén 142 kataszterholdnyi a kert, míg  egy évtizeddel később a „rét, kert” kategória összesen 601 kataszterhold területet tett ki  Fegyverneken. Ez utóbbi adatból azonban nem tudunk a korabeli gyümölcsterületek és  –fajták arányára következtetni. 

 II.  1945-től a rendszerváltozásig 

A II. világháborút követően megváltoznak a birtokviszonyok. 1945 őszén tartotta  alakuló ülését a Fegyverneki Gyümölcstermelő és Értékesítő Szövetkezet. Induláskor 20 tagot számlált és 33 kataszterholdnyi területen kezdték a gazdálkodást.  A megfogalmazott célja, hogy a „közös üzletkeltés mellett, illetőleg a kölcsönösség  alapján Fegyvernek község gyümölcsbirtokosait tömörítse és azoknak közös termelését és  értékesítését megvalósítsa.” Itt a korábbi Árvízmentesítő Társulat gyümölcsöse került új  tulajdonosok kezébe.

A Földmívesszövetkezetek Lapja 1947-ben elismerően  nyilatkozik a fegyverneki gyümölcstermesztők munkájáról. A Független Újság 1948.  február 20-i száma egyenesen úgy tudósít, hogy „ott (Fegyverneken) működik az ország  legjobb gyümölcstermelő szövetkezete”, amely igen jövedelmező. Az újságcikk a  szakszerűségben és a jól szervezett munkamegosztásban látja a sikert, amely hamar népszerűvé tette a szövetkezetet. Bár eredetileg csak a korábbi Ármentesítő Társulat  gyümölcsöséből részesülő személyek lehettek tagok, ennek ellenére újabb gazdák kérik  felvételüket a szövetkezetbe. A Fegyvernek-Nagykörű közötti egykori ártérben  összesen akkor már 52 kataszterhold területen egy tároló és gyümölcspálinkafőző is a  gazdálkodó szövetkezet tulajdonában van. Az államosításokat követően, illetve a termelőszövetkezetek megalakulás után a  korabeli sajtótudósításokból nyomon követhetjük a fegyverneki gyümölcsterületek  arányának alakulását.

A Termelőszövetkezet c. lap 1954. július 1-i száma arról számol be, hogy a fegyverneki Vöröscsillag TSZ-nek 60 holdnyi gyümölcsöse van, amelynek  fele már tagsági telepítésű. Innen indulva folyamatosan bővült a terület és a termesztett gyümölcsök köre -  a Népszabadságnak számol be 1978 júliusában Czimmer József tsz elnök  arról, hogy a Vöröscsillag Termelőszövetkezetnek már 330 hektár gyümölcsöse van,  amelyből évente 250-300 vagon almát, kajszit, őszibarackot, szilvát, meggyet,  cseresznyét ad el. Megtudjuk továbbá, hogy ennek 80%-át rendszerint a debreceni  konzervgyár veszi át. Czimmer József megjegyzi, hogy a gyümölcstermesztés jövedelmező ágazat és lehet számítani a debreceni konzervgyárra is, ezért további új  gyümölcsösök telepítése mellett döntöttek a régiek rekonstrukciója mellett.  1979.  február elején már arról lehet olvasni, hogy  „a fegyverneki Vörös Csillag Termelőszövetkezetben  172 hektár nagyüzemi gyümölcsösben és 200 hektár fiatal ültetvényben 50 tagú brigád  metszi a fákat.” Ez utóbbi szám – azaz 372 hektárnyi terület – mutatja a fegyverneki  gyümölcsös legnagyobb kiterjedését – erősítette meg Ficsor Dénes egykori ágazat- majd  főágazatvezető.  

1965-ben jelentés készült a szolnok megyei szőlőtermesztés helyzetéről. A  kiadványban a 0,25 kataszterhold feletti – lényegében a nem kerti – területeket vizsgálták  meg. A jelentésből tudjuk, hogy akkor 38 hold területen volt szőlő, amelynek nagyobb  része csemege, kisebb része borszőlő – főleg fehér – volt. A szőlők 92%-a viszonylag  fiatal (5-12 éves) telepítés és közel ekkora százalékban jó állapotú. A törökszentmiklósi  járásban akkoriban Fegyvernek a középmezőnyben helyezkedett el a szőlőterület  nagysága tekintetében. Legnagyobb szőlőtelepítvénnyel Kunhegyes és Tiszaroff  rendelkezett.  

A rendszerváltozást megelőző évtizedek szövetkezeti gyümölcstermesztéséről  Ficsor Dénes osztott meg értékes információkat, aki 1967-től volt gyakornok, majd  kertészeti ágazatvezető, 1979-től főágazatvezető, végül 1985-től termelési  főágazatvezető a fegyverneki Vörös Csillag Tsz-ben.  

Az 1970-es évekre a tsz-ek egyesültek. Elsőként a Kossuth, aztán a többi is  beolvadt a Vörös Csillag Tsz-be. Az államosítás előtt – emlékszik vissza az agronómus – 2-2 hektáros almáskertek  voltak a mai vadászház (egykor gátőrház) környékén. Konkrétan az ún. Vaskert, Ollékert  és Katonakert, amelyek a Kossuth tsz-hez kerültek. A Nagykörű felé eső határrészben,  azaz a Hiller, - Sárszög és –Kavicsos területén volt az ún. Hajnal kert, a Doktor-kert, Éva-kert, Víg-kert és a Lelovich-kert. Az utóbbi kivételével ezek a területek 4 hektárnyi almást  jelentettek, kivéve a Lelovich-kertet, amelyen 20 hektár alma volt. A Lelovich-kertet  először az állami gazdaság örökölte, majd az 1970-es évek közepén csere folytán a Vörös  Csillag Tsz tulajdonába került. Az 1960-as és ’70-es éveket – amint azt a fenti  sajtótudósításokból is nyomon követhetjük – a folyamatos gyümölcstelepítés jellemezte.  Időközben a tsz 15 hektárnyi szőlője a ’70-es évek elején felszámolásra került, amelynek  helyére almát telepítettek. Az 1980-as években a következő összetételben oszlott meg a  fegyverneki gyümölcsös a Hiller-mélysári határrészben: szilva (össz.: 69 ha),  kajszibarack (össz.: 57 ha), őszibarack (össz.: 50 ha), alma (össz.: 45 ha), meggy (össz.:  40 ha), körte (össz.: 30 ha) és cseresznye (össz.: 10 ha) – ismerteti Ficsor Dénes. 

Erre az időszakra a gyümölcstermelés mellett már a feldolgozás is megvalósult. A  hűtőház mellett csomagoló és pálinkafőző is rendelkezésre állt, valamint korszerű  rázógép is segítette a munkát. 1983-ra létrejött a Fegyverneki Konzervgyár. A termés  legnagyobb részét a Debreceni Konzervgyár (DEKO) vásárolta fel, ahonnan hatalmas  mennyiségben a Szovjetunióba szállítottak. 1989-90-ben ismét megváltoztak a  tulajdonviszonyok, így a csupán néhány évig – 1992-ig – működő Fegyverneki  Konzervgyár sajnos nem sokkal élte túl a rendszerváltoztatást. Ehhez – többek között – tsz-ek átalakulása, a Debreceni Konzervgyár körüli tulajdonváltás és a bizonytalan  értékesítési kilátások járultak hozzá leginkább.

  A fegyverneki gyümölcstermesztés jelene 

Az 1990-es és 2000-es évek folyamatos értékesítési problémái, a kiöregedő fák  pótlása körüli nehézségek és az őriztetés kihívásai aztán egyre több gazdát a gyümölcsös  felszámolására kényszerítettek. A Fegyvernek és Nagykörű között lévő Hiller-Mélysár  határrészen egykor volt több mint 370 hektáros közel összefüggő gyümölcsterület az  említett időszakban fokozatosan felbomlott, szántóvá alakult. Jelenleg, a 2020-as évek  elejére csupán egy kb. 2x200 méter hosszúságú kísérleti almás a fegyverneki, és egy kb.  3-4 hektárnyi elvadult, gondozatlan szilvás maradt meg a nagykörűi határrészen. 

A gyümölcstermesztés Fegyvernek külterületéről visszaszorult a házi kertekbe.  Már a korábbi időkben is a leggyakoribb kerti gyümölcs a kajszibarack, szilva, meggy,  cseresznye volt, akárcsak jelenleg. Régebben – főleg annaházi portákon – gyakori volt a  birsalma is és több helyen az ún. árpával érő körte. Napjainkban egyes gazdák több kertet  egybenyitva – így akár több ezer négyzetméteren – termesztenek főként kajszit –és  őszibarackot, szilvát, körtét. Dinnyét külterületen még néhány éve több hektáron  termeltek Fegyvernek határában a Nagykunsági-főcsatornához közel, azonban ma már itt  is szántóművelés folyik. Manapság Huber István őstermelő tett szert országos  ismertségre, aki Fegyvernek szapárfalui részén termeli és kínálja gyümölcseit. A 4-es  számú főút mellett felállított értékesítőhelyen számos szezonális gyümölcs – a teljesség  igénye nélkül: kajszi, és -őszibarack, eper, sárga, -és görögdinnye – várják a vásárlókat. Különösen az – akár 20-25 kilós súlyt is elérő – ízletes fegyverneki görögdinnye vált  Huber István védjegyévé90. Említésre méltó, hogy Szapárfaluban a május-júniusi  időszakban többen árulják a háztáji kertekben megtermelt földiepret, amelynek  értékesítését a 4-es számú főút átmenőforgalma nagyban segíti. 

Szőlőt ma már nem találunk dűlőkben, viszont sokan – jellemzően az idősebb  generációnál – nevelnek kertjeikben néhány tőkét, amelyről egyaránt csemegének vagy  házi bornak való szőlőt szüretelnek. A régebbi fajták, mint a Zaba gyöngye, Saszla,  Erzsébet királyné, Kövidinka, Kékoportó mellett jelen vannak az újabb rezisztens típusok  is: Pölöskei muskotály, Turán, Néró, Fanni stb. 

A helyi gyümölcstermesztésben Angyal Csaba hozott új színt a 3 hektárnyi  területen 2014-ben telepített homoktövissel. Itt, az egykori Fegyvernek-Nagykörű között  lévő mélysári határrészben korábban a tsz szilvása volt.  

 A helyi gyümölcsökhöz kötődő történeti és néprajzi adalékok

A kuruzsló és a körtetolvaj 

A fegyverneki származású dr. Schleich Lajos (1903-1995) tanár és néprajzkutató  máig felbecsülhetetlen és forrásértékkel bíró gyűjtést végzett szülőfalujában a svábok  körében az 1930-as években. Egyik fő témája a sváboknál erősen élő népi gyógyítás és  kuruzslás volt. Több cikke, tanulmánya jelent meg – elsősorban – debreceni újságokban.  Az alábbiakban a Nemzeti Ujság 1934. szeptember 23-i számában93 közölt cikk-részlettel  kapcsolódunk egy kedvelt helyi gyümölcsünkhöz. 

„A kuruzslók között a régebbi időkben különösen Kunczer Jakab tett szert nagy  népszerűségre. Egyszer egy féllábú ember, Pfeiffer János fordult hozzá segítségért, az  volt a panasza, hogy álmatlanság kínozza, nem tud aludni. Az öreg Kunczer bevetette egy  sötét szobába és ráparancsolt, hogy ott imádkozzon. Igaz, hogy mindenféle ördögök,  szörnyek, rémképek jelennek meg majd előtte, de ő csak ne ijedjen meg, mert ez a  gyógyulás útja. A féllábú Pfeiffer nagy megilletődéssel lépte át a sötét szoba küszöbét, de  alig, hogy magára maradt, éktelenül kiabálni kezdett s végül is az öreg kinyitotta a rázárt  ajtót.  

- No lám, most aztán azért nem fog meggyógyulni, mert nem tartotta be a kúrát, - mondotta páciensének Kunczer bácsi, aki egyébként valami szeszből és harangolajból  kevert saját találmányú patikaszerével kúrálta a legkülönbözőbb betegségéket. 

Egy alaklommal neszt hallott a gyümölcskert felől, és noha koromsötét este volt,  maga ment le a kertbe és ráripakodott a meglapuló „vendégre”: Körtetolvaj vagy! Kranz  János a neved! – Ez az eset nagyban hozzájárult Kunczer Jakab tekintélyének  öregbítéséhez, mert a kert látogatója valóban Kranz János volt és valóban körtét lopott.  Hogy ezt az öreg kuruzsló a sötétben is ki tudta találni, kétségtelenné tette, hogy  csodálatos tudományával nemcsak a betegségek ellen, hanem még a tolvajok ellen is  sikerrel tud védekezni. "

A helyben gyűjtött népdalok  

2019-től a Zenetudományi Intézet hangarchívumából94 nyilvánosan elérhető az az  1961-ben Fegyverneken gyűjtött népzenei anyag, amelyet négy adatközlőtől rögzítettek.  Közülük ketten adtak elő olyan népdalt, amelynek középpontjában a gyümölcs áll. 

Az „Érik a szőlő…” című közismert, a helyiek is énekelték a „bodor a levele”  helyett „pereg a levele” változattal. A gyűjtők által rögzített felvételen Zoltai Márton (31  éves) adja elő. A „Gyere rózsám a szőlőbe…” c. népdal már kevésbé ismert. A felvételen  Vereb Istvánné Kocsis Ilona (26 éves) énekli négy versszakkal, amelyből az első kettő  kapcsolódik gyümölcsökhöz. Az adatközlő elbeszéli továbbá, hogy kislány korában  körjáték közben énekelték, de nem az iskolában tanulták, hanem a falusiaktól.  

Szövege a következő: 

„Gyere rózsám a szőlőbe, 

Szedjünk szőlőt a kötőmbe! 

Piros almát zsebkendőbe, 

Csörgős diót a zsebünkbe.” 

Ha én eztet’ tudtam volna, 

Hogy az alma édes volna, 

Párját szakajtottam volna, 

Szeretőmnek adtam volna.”  fenyőket eladásra.

Petőfi Sándor és a fegyverneki puszta 

 Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján meg  kell említenünk a fegyverneki pusztához kapcsolódó költeményét. A költemény központi  szereplője a XIX. század elején – főként Heves megyében – tevékenykedő betyár, Zöld  Marci, akit a statáriális bíróság két társával együtt a fegyverneki pusztán 1816  decemberében felakasztatott. Mindössze 25 éves volt.

Zöld Marci alakját hamar  felkapta a – később tevékenykedő Rózsa Sándoréhoz hasonló – korabeli betyárromantika.  Az elfogását egy 1833-ban készített mángorló őrzi a Néprajzi Múzeumban. Hamarosan balladák főhőse lett és még Petőfi Sándor is versbe foglalta a nevét 1847-ben. 

Petőfi Sándor: Zöld Marci (részlet) 

Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta 

Szegény jó Zöld Marci halálát okozta, 

Négyágú épület volt halálos ágya 

S temetési dala, varjak károgása.” 

(Pest, 1847. április) 

A szerző, Országh László családja is aktív a gyümölcsészet terén. Petőfi körtefája a Tájházzá alakított egykori családi ház kertjében verhet gyökeret.

 A helyi gyümölcstermesztést már nagyszüleim és dédszüleim is folytatták a  háztáji kertjeikben. Családunk a rendszerváltoztatást követő években az egykori tsz  őszibarackosából jutott kisebb területhez, amelyből további vásárlások útján 5 hektárnyi főleg őszi, -és kevés kajszibarackos lett, amelyet 20 éven keresztül termesztettünk és  értékesítettünk, egészen 2014 nyaráig. Ma már a családi gazdaságunk gyümölcsöse  visszaszorult háztáji kertbe. Annak az öreg háznak a kertjébe, ahol már ükszüleim is  nevelték a gyermekeiket, állatot tartottak és szőlőjük, gyümölcskertjük volt  veteményessel. Jelenleg a kb. 150 éves hosszú tornácos, vertfalú parasztház helyreállítása  zajlik – többek között a Népi Építészeti Program támogatásával –, hogy hamarosan  tájházként-falumúzeumként újulhasson meg a terjedelmes udvarával. Úgy gondoltuk,  hogy a fiatal telepítésű gyümölcsfáink (kajszibarack, szilva, cseresznye, meggy) és a  hagyományosan nevelt fejművelésű szőlőink mellett „Petőfi körtefája” a kert igazi  kuriózuma lesz!

És az lett: cikk az ültetésről és a fácskáról itt!

forrás: Fegyvernek jelentkezési anyaga. Szerző: Országh László

képek:  MANDA és shutterstock

ENG  

​From the truly personal and thorough application material for Fegyvernek by László Országh. 

In connection with the call entitled "Petőfi's pear tree" launched in March 2023, on the 200th anniversary of Sándor Petőfi's birth, I considered it worthwhile to get to know more thoroughly the fruit culture of my place of residence, especially once upon a time. While collecting data, I was surprised to find that fruit growing in Fegyvernek has a very long and diverse history. While noting archival sources, statistical data, contemporary press reports and memoirs, the originally planned few pages of summary eventually turned into a more extensive work, which hopefully can enrich our local history archives as well!