Magyarország | Hajdú-Bihar vármegye | Hajdúnánás |
A hajdúnánásiak nemrég 255 meggyfa, 500 almafa, 40 kajszibarackfa és 130 cseresznyefa ültetését végezték el és létrehoztak egy intenzív zártkerti gyümölcsöst is. Petőfi körtefájának is gondos gazdái lesznek!
Hajdúnánás városában külön kutatás korábban nem foglalkozott az itt lévő gyümölcsfákkal. Jelen felhívás keretében összegyűjtöttük az itt lévő gyümölcsökről, különböző forrásokban (irodalmi, történelmi) található vonatkozásokat:
Buczkó József : A hajdúnánási szőlőskertek népi építkezése (1992)
Hajdúnánás már a 18 század elején rendelkezett szőlőövezettel, melyek a város határban helyezkedtek el. A szőlő szerves tartozékát képezte a belső teleknek. 1715 évi összeírás szól róla, hogy a város határában a szőlőskertet állandóan művelik. 1744-ben a szőlőpásztorok béréről rendelkezik a város tanácsa, ekkor már 3 szőlőskert van. Valamelyik nevében is jelzi, kihez tartozik (pl. Csepüsszőlő). 1874-ben új területen nyitják meg az Újszőlőt. 1744-ben a meglévő 3 szőlőskert gazdáinak ill. szőlőpásztorainak esküszövegében már olvasható hogy a gondviselésére bízott szőlőkre, gyümölcsfákra gondot visel.
Kántor Anita: A szőlőshelyek és pajták egymáshoz viszonyított elhelyezkedése és kapcsolata (2011)
A hajdúvárosok szőlőművelése a XVIII. század elején kezdődik, ekkor a legjelentősebb szőlőtermeléssel Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Vámospércs rendelkezett. A hajdúböszörményi szőlőket először az 1715-ös és 1720-as összeírások említik, kialakulásuk három szakaszban történt. Itt nem az ólaskertekből alakultak ki a szőlők, mint Hajdúdorogon, hanem azokat a belső legelő szántóföldi művelésre alkalmatlan, homokos részeiből hasították ki. Az első szőlőskertek közvetlenül a város alatt, az ólaskertek szomszédságában jöttek létre. Hajdúnánás szőlőskertjeinek kialakulása két nagyobb szakaszban történt. 1707 és 1760 között a város keleti határában osztották ki előbb a Csutkás-, a Vén-, majd a Tégláskertet. Újabb szőlőskert létrehozására több mint egy évszázad múlva került sor, amikor is a település nyugati határában kijelölték az Újszőlő helyét. A szőlőtermesztés hagyományát városunk a mai napig ünnepli minden év őszén megrendezi Szüreti Sokadalom elnevezésű programot. A felvonulás, must préselés, díszes szekerek, lovasok, a rajtuk ülők, a csergetők, a mézédes must és a kulturális műsorok kavalkádja az egyik legnépszerűbb városi rendezvényünk. Az 1998 óta minden évben megtartott őszi program legfőbb célja a néphagyomány ápolása, a népi kultúra őrzése. Bár a szüret a városban ma már nem számít népi ünnepélynek, mint a régmúlt időkben, azonban a kor hangulatát, tradícióit a rendezvény megszervezésével újra feleleveníthetjük, s bemutathatjuk a felnövekvő generációk számára az őszi gyümölcsáldás örömét.
Móricz Pál írásaiban is megjelennek a különféle gyümölcsök:
„Ó, az a nádfedél is! Nyáron hűsen tartotta a gerendáktól, veresfenyő oszlopoktól rejtelmesen telehálózott, végig erezett, mindig halk neszelésektől riongó, félhomályos padlást, amely oly egyenletes száraz volt, hogy a garmadára öntött dió itt soha nem kapott penészt…. A vén Csepüs- és Téglás-szőlők között mély árkok barázdálták a széles, öreg útat. Ez volt az ős dió-, körte-, almafák hűs birodalma. Az óriási telek lombos udvarán bodzafák, szilvafák, birscserjék, mogyoróbokor, szúrós pöszméte, rózsák, orgona, jázmin tus, meggy, alma, dió, eper, ákácfák a kunkorgós szőlővenyigétől át- és körül- fonogatva — elvadultan — összekeveredtek.” A diófát különösen becsben tartották: „a vén hajdú úr s midőn így élete nyolcvanadik esztendejét megérte, egyik hatalmas, öreg diófából koporsóját megcsináltatta Jánosréti István nemzetes úr. A diófakoporsó, a gerendához támasztott súlyos fedelével, fent a nádfedeles padláson szikkadt. Diófáinak csörgőhéjú, édes fehérbélű termését évről-évre ebben a koporsóban tartogatta a nemzetes úr.”
(Rejtelmes Alföld)
Szintén Móricz Pál: Sárika néni „befőztjei” írásában (Magyarság, 1932.)
„Amikor ám még Sárika-néni az ezernyi üvegbe sok zamatos befőztjét főzte és a turi fazekasok rózsás szilkéit illatozó lekvárok édes kocsonyáival töltötte tele, voltak még igazi magyarok. Az üvegezett és oszlopos nyilt tornácu kuria belső gyümölcsöskertje és kint a vén Csepüsben, a Téglásban és az uj Kenderes-kertben a szőlők, a tavasz legelső ropogós cseresznyéjétől a kései ősz pozsgás téli almájáig és kemény zöld téli körtéjéig, dusan, változatosan betermeltek, felkínáltak minden fajtáju, minden ízü, nektáros zamatu és illatu nemes gyümölcsöt...Amit a száz és száz cseresznye-, meggy-, sárgabarack-, szőrösbarack-, ringló-, szilva-, alma-, körte-, diófák megtermettek és Isten-atyánk aranyhamvas sugaru napsütésében megédesitettek és az üditő életnedvekkel teljessé hizlaltak, nem kerültek a piacra. A szegény kismagyaroknak is kalap-, kosár-,sőt vékaszámra ontott, osztott gyümölcsöt a Sárika néni földje, gyümölcsöskertje: az eper, a tarló-szeder, a fanyar piros som, a tarka csikos és mérges sötétzöld kérgü görögdinnyék, ripacsagos sárgadinnyék.”
Van olyan gyümölcs is amelyik a nánási nevet viseli. Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi körték és más gyümölcsök (2006) könyvében találjuk a Nánási korai körte fajtanevű, nánási eredetű gyümölcsöt. Erről olvashatunk Igmándy József: Hajdúnánási kiskertek (1941 , Debreceni Szemle) c. írásában: „A szőlőskertekben gyümölcsfák is voltak, a termelt gyümölcsök tengeribarack, meggy, gömbölyű és veres szilva. Nánási Oláh Gyulának a 18. század közepén messzeföldön híres gyümölcsöse volt. 1878-ban egy új fajta körtéből küldött is Bereczky Máté európai hírű pormológusunknak, aki ezt a körtét „nánási korai körte” név alatt írta le.
Surányi Béla (Déri Múzeum évkönyve 2000-2001) is ezt írta róla: A nánási korai körtét (Bereczki 1884) Hajdúnánáson fedezték fel, egy közel százéves oltatlan famatuzsálemben. A kellemes, fűszeres ízű, viszonylag bő levű, igen cukros fajta rövid idő alatt a „felkapott” fajták közé került. Bereczki Máténak Oláh Gyula helyi birtokos küldött gyümölcsöt és oltóvesszőt 1878-ban.
A Hajdúsági régió jellemző gyümölcse a Hajdúsági köszméte (Ribes grossularia L.), termesztésének fő fajtája a Zöld óriás. Gyümölcse tojásdad alakú, nagy vagy igen nagy. Átlagos tömege 5-7 g, hosszúsága 25 mm, szélessége 17 mm körüli. Héja áttetsző, éretten is zöld színű, magvainak körvonala gyakran látható, erezete ritka. Felülete nemezes szőrzettel fedett. Az 1930-as évektől 1945-ig a köszmétetermesztés népszerűsítésében és fellendítésében fontos szerepet játszott a Debrecenben működő Gyümölcstermesztők Egyesülete. A második világháború csak rövid időre törte meg a termesztést, az 1940-es évek vége felé már újra "béroltók" járták a debreceni kerteket, és terjesztették a köszmétefácskák művelését. A városi tanács 1958-ban több száz, egyenként 400 négyszögöles parcellát osztott ki az üzemi munkások között köszmétetermesztés céljára. 1960-tól Debrecen és környéke a legjelentősebb a köszméte kivitelében. Az érett gyümölcs frissen is fogyasztható, de befőtt, kocsonya, dzsem, lekvár, szörp, ivólé és bor készítésére is alkalmas. A termőtáj a köszméte termeszthetőségének déli határán, könnyen melegedő homokterületen alakult ki. A fácskákat eleinte karóhoz kötötték, később általánossá vált a különböző huzalos támaszok alkalmazása is. A termesztés részben a házi kertekben, majd egyre inkább 80-100 cm tőtávolságú üzemi ültetvényeken folyik. A régióban évente 4-6000 tonna köszméte terem. A termesztés több ezer házi kertben és kisebbnagyobb üzemi ültetvényen folyik. A gyümölcsöt kézzel szedik, ládákba csomagolva adják át a feldolgozó vagy exportáló vállalatoknak.
A Hajdúság almatermesztésben is kiemelkedik, jellemző fajták a 'Nyári nyestalma', 'téli Búzás', 'Vasalma', 'téli Czitrom alma' és 'Fontos alma'.
A Hajdúnánás-Tedej településrészen működő Tedej Zrt. vállalatcsoport jelenleg 105 ha-on foglalkozik gyümölcstermesztéssel. 60 ha alma, 35 ha meggy, 4 ha cseresznye, 4 ha szilva, 2 ha körte. Ezen kívül folyamatban van 11 ha intenzív alma telepítése. A megtermelt gyümölcsök közül a meggyet, cseresznyét, szilvát, illetve az alma, körte egy részét frissen szedve értékesítik. Az alma, illetve körte további részét hűtőházunkba betárolják. Főbb almafajtáink a következőek: Gala, Idared, Golden, Braeburn, Topáz, Jonagold, Granny Smith, Fuji, Summerred, Earlygold. Hajdú-Bihar megye ismert szilvafajtája a Debreceni muskotály szilva, mely a Hajdúság környéki pálinkafőzők meghatározó növénye.
A hajdúnánási kertekben, tanyákon, szőlőskertekben a szilva gyakori gyümölcsfa volt, elődeink ismert és kedvelt étke volt a cibere. A cibere szilvából készült. Ezt nem magozták ki, hanem a szilvát mindenestől feltették az üstben főni. Amikor már levet árasztott levették, és galuskaszűrőn átszűrték. Amit a galuskaszűrő átengedett ismét főték az üstben, de nem olyan keményre, mint a lekvárt. Cukrot és szalicilt tettek bele, és üvegekbe rakták el. Levest főztek belőle, de kenyérre kenve is kitűnő étek volt.
Hajdúnánás város az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett a gyümölcstermesztési hagyományok újraélesztésére. Az Agrárminisztérium támogatásával több ízben is valósított meg a Zártkerti Revitalizációs Programot, melynek során őshonos és tájfajta növények telepítésére került sor a kihasználatlan, zártkerti besorolású területek művelésbe való bevonásával. A program során 255 meggyfa, 500 almafa, 40 kajszibarackfa és 130 cseresznyefa ültetését végeztük el és intenzív zártkerti gyümölcsös létrehozására is sor került. A közösségi gyümölcstermesztés újraindításával a helyi körülményekhez leginkább alkalmazkodó tájfajták termesztésével hozzájárultunk a városban a tájgazdálkodás kialakulásához, a helyi fajták előtérbe kerüléséhez, a hagyományok újraélesztéséhez.
forrás: Hajdúnánás jelentkeési anyaga, szerzők: Darócziné Bordás Andrea, igazgató, muzeológus Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény Kónyáné Veres Mária, pályázatkezelési ügyintéző, Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal
