Magyarország | Fejér vármegye | Pusztaszabolcs | Velencei út 1

Pusztaszabolcs hagyományőrzői Petőfi körtefáját is őrzik!

SEE ENG BELOW

 

Pusztaszabolcs viszonylag fiatal, 150 éves település. Nem jellemzők az őshonos fák. A település 10 éve részt vesz a Magyarország legszebb konyhakertje mozgalomban. Ennek keretében fontos szempont volt egy időben az őshonos gyümölcsfák feltárása, számbavétele, de nem találtunk jellemző növényeket.

 

A pusztaszabolcsi hagyományőrzésnek ma már 25 éves hagyománya van.  1997. március 25-én került bemutatásra a helytörténeti gyűjtemény a Velinszky László Gimnázium és Szakközépiskola Galériájában. A kiállított tárgyakat Czöndör Mihályné gyűjtötte össze helyben és család tagjainál - az első 14 tárgy adományozója Gubicza Tibor akkori polgármester volt. 1997. október 16-án megjelent az első helytörténeti kiadvány a létrehozott gyűjteményről a Szabolcs Híradó kiadásában. Ebben az évben készült  az alapítvány első pályázata, amely 20 000 Ft megítélt összegben támogatta a pusztaszabolcsi helytörténeti tevékenységet. 1998-ban létrejött a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány a gyűjtemény gondozására, bővítésére, a településtörténeti ismeret, a szülőföld, a lakóhely szeretetének elmélyítésére, Pusztaszabolcs helytörténetét feldolgozó, Községtörténeti Füzetek kiadásának biztosítására. Az évről évre bővülő helytörténeti gyűjteményhez hasonlóan az alapítvány tevékenységi köre is bővült értékfeltárással és különböző a helyi igényeknek megfelelő programokkal.

 

 

A Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány vásárolt egy házat, amit Tájháznak alakítunk ki. Itt ültettük el 2023 májusában Petőfi körtefáját. Íme a beszámoló a vasárnap délutáni eseményről:

 

60-nál többen gyűltünk össze május 31-én, délután öt órakor, hogy Hagyományőrző Alapítványunk Béke utcai Tájházának kertjében ünnepélyes keretek között elültessük Petőfi körtefáját és öt őshonos gyümölcsfa csemetét.

A Harmónia Nyugdíjas Klub énekkara népdalokat és Petőfi Befordultam a konyhára megzenésített versét énekelte el. Csikós Istvánné Böbe A négyökrös szekér, Bölcskei Györgyné, Gyöngyi a Mi kék az ég! Petőfi verset szavalták.  

Czöndör Mihályné Kati üdvözölte a megjelenteket, elmondta, hogy Molnár Istvánné Marika hívta fel a figyelmet a Magyar Kultúráért Alapítvány pályázatára, ami lehetővé tette, hogy Pusztaszabolcson is ültessünk Petőfi körtefáját. Az őshonos fák ültetése megadja egy Tündérkert kialakításának a lehetőségét, amely az elődök fennmaradt ismerete, tudása mellett, az itt szervezett programokkal, találkozásokkal közösségi térré is alakítja a kertet, összetartja közösségünket. És talán idővel egész Pusztaszabolcs Tündérkertté válik!

Bartókné Piller Magdi elmondta Petőfi körtefájának történetét és elszavalta Kányádi Sándor: Haldoklik az öreg tanú című versét.

„A legszebb magyar szavunk a gyümölcs. Az ember küzdésének, munkájának megvan a gyümölcse, a szerelem gyümölcse a gyermek A teremtés a paradicsommal kezdődik, ott is a gyümölccsel. Koronázási jelképeink közt szintén ott az országalma szimbolikus üzenettel, és a régi időkben az újszülötteknek is gyümölcsfát ültettek. Visszatekintve a múltba azt látjuk, hogy a Kárpát-medence magyarsága már a kora középkorban gazdag gyümölcsészeti kultúrával rendelkezett. Óriási fajtagazdagság alakult ki az elmúlt évszázadok során. Gyümölcsészetünk éppen úgy szerves része a kulturális örökségünknek, mint nyelvünk, népdalaink, táncunk.” idézte Kovács Gyula pomológus gondolatait.

 Elterveztük előre, hogy az alapítvány, a civilszervezetek, az intézmények, a vállalkozók, az Agrár Zrt és a lakosság ülteti a fát, a csoportok képviselőit viszont a megjelentek közül, akkor, ott helyben választottuk ki és kértük fel.

A Kovács Gyula pórszombati erdész által oltott Petőfi körtefáját Molnárné Marika és az alapítvány civil önkéntesei ültették el. A Mátyás király bőralmafát Rumpler Istvánné Jutka vezetésével a pusztaszabolcsi civilek ültették. Benedek Elek kékalmafáját Kovács Lajos tanár úr vezetésével a jelen lévő óvodai, általános és középiskolai pedagógusok ültették. Mátyás király által kedvelt sárkörtefát Gelencsér Gáspár és felesége, a helyi vállalkozók nevében ültette el. Rákóczi szilvafáját Dr. Barta Kázmér és Végh Mónika az Agrár Zrt képviseletében ültette el. A mézédes medesi cseresznyefát Pusztaszabolcs lakóit képviselve Ármai Józsefné Rózsika és a megjelentek ültették el.

Köszönjük az Agrár Zrt-nek és Sztupa Gergely növénytermesztési ágazatvezetőnek a szakmai tanácsokat és az ültető gödrök kiásásában a segítséget. Köszönjük a Harmónia klub műsorát. Köszönjük a facsemeték elültetését. Köszönjük minden vendégnek a megtisztelő jelenlétet.

 

ENG

The Pusztaszabolcs Traditionalist and Tradition-Creating Foundation

Pusztaszabolcs is a relatively young, 150-year-old settlement, thus there are no characteristic native trees. The town has been participating in the Hungary's Most Beautiful Kitchen Garden movement for 10 years. Within this framework, it was important to explore and enumerate native fruit trees, but we could not find any typical plants. The  Foundation then purchased a house, which we will turn into a museum. Here, we planted Petőfi's pear tree in May 2023 with over 60 participants. 

 

 

forrás: Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány jelentkezési anyaga. írta:  Czöndör Mihályné és Bartókné Piller Magdolna és az Alapítvány honlapja

 

source: Pusztaszabolcs Traditionalist Foundation application material by Mihályné Czöndör and Magdolna Bartókné Piller and the website of the Foundation