Magyarország | Fejér vármegye | Sárkeresztes |
A Sárkeresztesért Egyesület tagjai helyi időseket kerestek fel, hogy elkészítsék jelentkezési anyagukat a Petőfi körtefája felhívásra!
Sárkeresztes talaja löszös, mely alkalmas szőlő és gyümölcstermesztésre, és a hagyományok szerint mindig is volt szőlőhegye, gyümölcsöse. A falu híres szülöttje Bársony István vadászíró, az iskola névadója. Látnivalói között a református templom, a tájház, és a parkerdő említésre méltó. Tájházunkban megtalálhatók azok a népi eszközök is, melyek szőlészetre, gyümölcsfeldolgozásra voltak használatosak.
Hagyományőrző csoportunk az Ó-Borbála csoport, mely a falu határában lévő Borbálai szőlőkről, Borbála-pusztáról kapta a nevét. A faluban működő Sárkeresztesért Egyesület civil egyesületként működik, célja a lakóközösség életének színesítése, a hagyományok megőrzése különböző programokkal, és környezetünk szépítése, fejlesztése. Magunkénak érezzük a „Petőfi körtefája” c. pályázatot, melyhez alábbi anyagot gyűjtöttük össze egyesületünk idősebb tagjainak elbeszéléséből, valamint Sárkeresztesről szóló könyvekből.
Sárkeresztes gyümölcsfái, termések felhasználása
Egy 1193-as okelvélből értesülhettünk arról, hogy a csurgai út mentén patakok, árkok szabdalta szántók, rétek voltak, és több (vad)körtefa-liget. Ez az oklevél sok helynevet tartalmaz, említ például egy Gireuvagy Gyru, gyüre, azaz veresgyűrű-somfát, melynek termését lekvárnak máig főznek egyes helyeken. A szomszéd település Magyaralmás nevében hordozza, hogy a környéken a honfoglalás óta elterjedt volt az almafa. Egy 1374. május 10-én Visegrádon kelt oklevélben a határvizsgálat során leírják, hogy elhaladtak Moha kertjei alatt, azaz a környék falvaiban már kertek, bennük nyilván gyümölcsfák volt, majd a határon egy vadkörtefáshoz érnek. Az Almással közös határon is megemlítenek egy vadkörtefást, sőt, bár nyilvánvalóan csak véletlen egybeesés, de az 1780-ban a ezen határrészről készült térképen is ábrázolnak egy körtefát itt határjelként.
A török idők után is ültették, szerették őseink a gyümölcsfákat, az alföldi jellegű, sík löszplatón fákat ültettek, melyek a déli melegben árnyat adtak állatnak-embernek. Az egyik dűlő, a Gyümölcsösi, nevében máig fennmaradt, hogy itt gyümölcsfákat ültettek az út szélére. Két XVIII. századi térkép a vitatott Keresztes/Almás határról. Az elsőn „Régi Cseresznyefa hele (helye)” a másodikon Kortőfa (körtefa) felirat olvasható.
Az 1857-es gazdasági összeírás során a megyét legfontosabb terményeik alapján három ’vidékbe’ sorolták. Keresztes a Borvidékhez tartozott. A parasztgazdaságok birtokában 103,311 m.hold szőlő tartozott. 1863-ban: „A határa részben sík, részben dombos; földjének fölülete kovahomokkal kevert agyagos televény, alatta kovakavicson nyugvó agyag. Fái között legtöbb az ákác, van azonban cser, tölgy, nyár, szíl is; gyümölcsfája circa 2000 db. nemesített.”
A faluban a gyümölcsök valahol az 1900 években kezdtek jobban terjedni, az akkori nagy földbirtokos Károlyi gróf majorságában, és így terjedt a falu kisebb portáin (Keresztesen nem volt sem más nagybirtokos és középbirtokos sem, csak kis parasztok) jellemző gyümölcsök: szőlő már korábban is megtalálható volt, a szilva, dió, meggy, cseresznye, birs, szentiváni alma, egy-egy barackfa.
Gróf Károlyi István 1934-40 között létesített, a Borbálai uradalmához vezető két fasort, egyik egy impozáns jegenyenyár fasor, és a vele párhuzamos uradalmi utat pedig diófákkal ültette be, melyet máig Diófás útnak hívnak.
„A Károlyi birtokos egy egész diófa sort ültetett a határban „Diófás út”; volt a neve. 1902-ben a háziipar gyakoroltatik fonás, szövés, kosárkötés, úgyszintén lábtörlőkötés formájában, néhányan foglalkoztak selyemhernyó-tenyésztéssel, és ez okból folyamatosan ültették a szederfákat melyből az utak, – főleg a borbálai szőlőhegyre vezető, és a (az uradalmi majorhoz vezető) pusztai út mentén még ma is látszik néhány igen idős, hatalmas, szép példány."
1942-ben a gyümölcsökről megjegyezték, hogy 497 szilvafa mellett volt 174 db almafa (főleg jonatán és batul), 184 körte, 466 db meggy és cseresznyefa. A cseresznyefák jelentős száma jelzi, hogy híres, keresett terméke volt a fehérvári piacnak a keresztesi cseresznye.
Domináns volt tehát a szilva, két fő fajtáját a hossziszívát, és a gömbölü szívát ma is meg lehet találni Borbálán. A hosszú szilvát kompótnak tették el, és a gombóchoz is ideális volt, a gömbölyű szilvából szilvalekvárt, egyébként minden fajtájából pálinkát főztek. A szilvalekvár minden keresztesi ház elengedhetetlen kelléke volt. A kajszibarack fagyérzékenysége miatt nem volt népszerű a keresztesi szőlőhegyekben.
Maguk termelte zöldséggel, gyümölccsel 1945 előtt kevésbé üzleteltek a sárkeresztesiek. Egyrészt a saját szükségletre kellett a megtermelt mennyiség, másrészt minőségben is elmaradt a több híres termelőtől, így Székesfehérvár-Palotaváros zöldségeseitől (kik Várpalotára és Veszprémbe is szállítottak), a cecei paprika és dinnye, a sukorói cseresznye, a fehérvárcsurgói, balinkai, csóri káposzta, a pákozdi paradicsom árusítóitól. Kivételt a cseresznye jelentett.
Többeknek hatalmas fájuk díszlett a szőlőhegyben, melyről a gyümölcsöt elhívott asszonyokkal szedették le, és kocsikra rakva, vékákban vitték a piacra. Előbb a kocsi derekába rakodtak, fölé deszkát tettek, s arra újabb teli tárolóedényeket adtak föl. A 2000-es évek óta általánossá vált, hogy a lakók fölhagynak az egykori -mára hatalmasnak tűnő- paraszttelkek veteményeskertjeinek művelésével, jobb esetben gyümölcsfák még találhatóak a kertben, de jellemzően inkább csak gyep borítja a kerteket.
Szőlőhegy: településünkön ma is jelentős a szőlőművelés, egyre több fiatal fog szőlőtermesztésbe, borkészítésbe, az idősektől örökül hagyott pincék megszépülnek, a pincék köré gyümölcsfákat ültetnek. Határunkban nagy területen van frissen ültetett dió-, és mandula-liget.
Egyesületünk pincéje előtt a terep rendezésekor meghagytuk az öreg cseresznyefát, és tervezünk több facsemete ültetését, az iskolásokat kivinni és élőben bemutatni a gyümölcsfákat, a virágzástól a termés beéréséig.
Történetek az 1950-1960-as évekből
A gyerekek csapatban mentek - mint a seregélyek meglepték a fákat, mindig azon a fán voltak, ami éppen termett; és mindig tudták, hogy hol piros éppen a cseresznye... (mind a házaknál, mind kint a Borbálai szőlőknél). Hát volt, ahol ezt tudomásul vették a tulajok, mert az ő gyerekük is ott volt, de volt ahol nem... ott futni kellett - de azért nagy csetepaté nem volt belőle, hiszen a gyereknek enni kellett, meg „hadd tanújja a fáramászást, elkaptak? mér nem futottál gyorsabban?"
„Amikor 1960-as évek elején a határban lezuhant az orosz MÍG kisvadászrepülő, éppen az Alájárónál a Paksiék fáján cseresznyéztünk, biztos voltunk nyolcan- tízen, aztán hallottuk a nagy durranást sivítást- süvöltést, láttuk, hogy a gép zuhan és utána láttuk az ejtőernyőst is. Azonnal elindultunk arra, nagyon megijedtünk és attól féltünk, hogy a pilóta rázuhan a villanyvezetékre, a centrálokra. Szerencsére, a pilóta földet ért, de mire mi odaértünk, azért az legalább 2 kilométerre volt, akkorra a TSZ autója már bevitte a faluba; Aznap már nem mentünk vissza a fához.”
Népi dalok
Sárkeresztes a Kisalföldet és Mezőföldet összekötő Móri-árok bejáratánál fekszik, ám népművészete, kultúrája Székesfehérvárhoz való közelsége miatt ahhoz hasonlatos, néprajzilag Mezőföldhöz tartozik. Hagyományosan mezőgazdasággal foglalkozó település volt, így a paraszti kultúra volt jellemző, ami az erre a tájegységre jellemző népdalokban szépen visszaköszön (béres-, kanász- és juhászdalok). Kis településről lévén szó, Székesfehérvár közelségében, saját dalokkal nem igazán rendelkezik, az elszegődött napszámosok hozták-vitték a környékre jellemző dalokat. Némelyikben a gyümölcs is megjelenik jellemzően szerelmi vonatkozásban. Éva szívem, Éva, most érik a szilva, terítve az alja, felszedjük hajnalra .
Felhasznált irodalom: Szűcs Tamás: Sárkeresztes története napjainkig -2019 Gelencsér József: Székesfehérvár áldásos árnyékában -2018 Az összeállításhoz az egyesületi tagok emlékeit is felhasználtuk
