Salamon Beátát, aki a táncházmozgalom hajnala óta muzsikál, alkot, szervez, gyűjt, publikál és negyven éve tanít, a népzene, a táncházak, a koncertek és a Méta-táborok energiái lengik körül. A Méta együttes és a HeavyMéta alapítója, számtalan zenei és színházi produkció közreműködője. Prima Primissima díjának átvétele előtt a prímáslétről és sokszínű életútjáról mesélt.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy szerencsés pillanatban született. Ez mit jelent?

Pécsi, uránvárosi gyerekként abban az időszakban nőttem fel, amikor nagyon odafigyeltek a tehetségekre. Hamar elkezdtem beszélni, már a bölcsiben népdalokat énekeltünk, majd zenei óvodába küldtek, ahol kottát olvastunk. Harmadik osztályban átvettek a pécsi zenei általánosba, ahol Péczely Sári néni, Kodály anyósa (Péczely Lászlóné zenepedagógus 1921–2020) is tanított bennünket.

Az, hogy később népzenész lettem, a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában dőlt el, ahol egy tanárnőm azt javasolta, hogy mivel már el tudom játszani hegedűn Bartók Román népi táncok című művét, menjek el Kaposvárra, Csikvár Józsefék táborába. Így is lett. A táborban megismerkedtem az akkori nagy népzenészekkel: Csoóri Sanyiékkal, Ökrös Csabival, Halmos Bélával – és ott ragadtam.

Ön szerint hogyan dől el, hogy valakiből prímás lesz-e?

Én mondhatni színpadon nőttem fel: kétévesen szerepeltem először. Ha az ember színpadfüggő, akkor előbb vagy utóbb kikerül oda. A népzene azért is jó, mert kamarazene. Nem voltam szólistatípus, de nagy szimfonikus zenekarba sem szerettem volna beülni, így ez tökéletes kiteljesedés volt számomra.

Hogy prímás hogyan lesz valakiből? Fogalmam nincs. Én egyik pillanatról a másikra csöppentem bele az egészbe, és csak az érdekelt, hogy milyen óriási erővel bír a zene, és hogy van, akikkel muzsikálhatok. A táncházas prímásság is erről szól. Az emberek jól érzik magukat, én pedig figyelem őket. Ha ügyes vagyok, tudom, hogy kinek mi a kedvenc nótája, és bejátszom neki éppen akkor, amikor a zenekar előtt táncol. Ez oda-vissza játék. Introvertált személyiségeknek inkább azt javasolnám, hogy legyenek brácsások, bőgősök, kísérő hangszeresek.

35 évig a Méta együttes prímása volt. A zenekar is annyira könnyedén alakult meg, mint amilyen organikusan addig történtek a dolgok?

Népzenei táborokba jártam. Halmos Béláék és az akkori Téka együttes bátorított, hogy végezzem el a táncházizenész-képző tanfolyamot, majd hogy alapítsak zenekart. Pécsett ismertem két kiváló zenészt: Molnár Vicát és Gábor Sanyit, akik ugyan idősebbek, tapasztaltabbak voltak nálam, mégis azonnal a rendelkezésemre álltak. Utána pedig a Népművészet Ifjú Mestere cím felé kezdtek el terelgetni. Annyi segítséget kaptam, hogy nem győzöm visszaadni a tanítványaimnak. És igazából csak a feladatomat végeztem: mindig megvolt a feladat, hogy hova kell menni, mit kell csinálni. Nem az volt, mint most, ebben a bolond világban, hogy még nekem kéne a TikTokon aktívkodni, hanem megkerestek minket, és mi mentünk. Utólag visszanézve az egész valószerűtlenül gyorsan zajlott.

Kamaszkora óra tanított kamaszokat, ez hogyan indult?

Amikor a Pécsi Művészeti Szakközépiskolából kikerültem, Szigetváron hegedűtanárt kerestek, én pedig tapasztalat és végzettség nélkül azonnal nekiálltam klasszikus hegedűt tanítani. Jó kemény volt. Utána felkerültem Pestre, később meg Dorogra kellett mennem, ugyanígy klasszikust oktatni. Közben eljártam Budafokra, ahol Porteleki Laci, aki akkor a Téka prímása volt, népzenei tanszakot indított. Fél évig tőle tanultam, aztán megkért, hogy vegyem át tőle a tanítványokat. Akkortól, 1986 óta tanítok népzenét. Fura helyzetbe kerültem: a diákok nagy része idősebb volt nálam. Eleinte azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Már ekkor elkezdtem lejegyezni a nótákat és a variációkat, ezekből született később a Magyar népzenei dallamgyűjtemény hegedűtanításhoz című kötetem.

Steszkó Zsanett interjúja Salamon Beátával teljes terjedelemben a klutúra.hu-n olvasható!