Jókai Mór több mint száz könyvet írt, máig az egyik legolvasottabb és legtöbb nyelvre fordított magyar író, akit már életében elismertek, és nagypolgári módon meg is élt írásaiból. Politikusként, szerkesztőként is helytállt, felszólalt a nőket érintő igazságtalanságok ellen, és remekül kihasználta a média erejét. De milyen áldozatokat kellett meghozni a sikerért? Erről beszélgettünk Kiss A. Kriszta irodalomtörténész, irodalomszervezővel, A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötet szerzőjével.

Jókai Mórt eredetileg Jókay Móricznak hívták, mivel kisnemesi családból származott, de elhagyta az ipszilont a polgárosodás időszakában. Mit jelentett ez a lemondás? 

Valószínűleg kevesen tudják, hogy ez a módosítás Petőfi szerkesztői kezdeményezése volt, és korábban történt, mint a forradalom. A Mór is tőle származik. Az ipszilon elhagyása ellenére Jókai a saját családjára nagyon is büszkén gondolt vissza. Ezzel a lépéssel nemcsak azt a szimbolikus aktust tette meg, hogy lemondott nemesi származását jelölő nevéről, de a szerzővé válás útján is elindult, hiszen leválasztotta családi örökségét az írói énjéről. A szerzői imázs létrehozásaként is tekinthetünk erre az aktusra. 

Hogyan formálta Jókai személyes és írói identitását az, hogy szerepet vállalt a március 15-i eseményekben?

A márciusi forradalom és az azt követő szabadságharc központi szerepet töltött be az életében, meghatározta a későbbi önéletírói visszaemlékezéseit. Oszlopos tagja volt a Tízek Társaságának, akikkel közösen kezdeményezték és élték át ezt a – mára már legendás – napot. Többen közülük fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban, maga Jókai is kivette a részét belőle, ami miatt menekülnie kellett, és saját – pontosabban szerzői – nevét is el kellett hagynia egy időre. Ezalatt Sajó álnéven publikált. Kötelességének, felelősségének tekintette mindazt, amit a magyar népért tesz, és egész életében büszkén emlegette bujdosása időszakát. Doktori kutatásaimban Jókai önéletírói kisprózájával foglalkozom, ahol visszatérő téma a forradalom és szabadságharc. Ez azonban nem csupán a forrásanyag gazdagsága miatt alakult így, hanem mert annyira kiemelkedő és meghatározó esemény volt az életében, hogy életének centrumaként tekinthetünk erre. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ketté lehet választani az életét a forradalom előtti és utáni szakaszra, egyfajta új időszámítás kezdődött számára. Magas kort ért meg, szinte mindenkit túlélt, idővel ő maradt az egyetlen élő szemtanú, emiatt a visszatekintő krónikás szerepét is betöltötte. 

A tengerszemű hölgy című regényben megidéződik Laborfalvi Róza alakja, és a könyvbeli történet miatt azt hihetnénk, a színésznő és Jókai első látásra egymásba szeretett a forradalom kitörésének napján. Mi lehet ennek az elbeszélői megoldásnak az oka? A történet így válik hatásosabbá?

A történetben tényleg úgy tűnik, mintha őket a forradalmi események hozták volna össze, de ez – a regényben és a szerző önmitológiájában egyaránt – inkább a dramaturgiai elveknek való megfelelés. Jókai lényegében az egész életét a nyilvánosság előtt élte, és ez a jelenet kiváló nagyítólencséje az egész önreprezentációjának: életének legfontosabb napján a publikum előtt találtak egymásra későbbi feleségével. Ez a jelenet így maradt fenn a köztudatban – saját elbeszéléseinek következményeként. Házasságkötésük nem volt botrányoktól mentes, a nagyobb törés mégis a családi és a baráti körében történt meg – a Petőfivel való barátság emiatt romlott meg, valamint eleinte édesanyja is élesen ellenezte a házasságát. A kezdeti nehézségek után azonban egy társadalmilag is megbecsült, hosszú házasságban éltek Laborfalvi Rózával. 

Mi a különbség az ő imázsépítése és mondjuk az egykori jóbarát, Petőfié között? 

Az imázsépítés, önmitizálás nagyon is jellemző Jókaira, csak nem akarta egységessé tenni az önképét. Folyamatosan írt és nyilatkozott önmagáról, bár soha nem egy összefüggő nagyelbeszélésben. És persze az óriási különbség Jókai és Petőfi publikus önreprezentációja között az, hogy Petőfinek sokkal kevesebb ideje volt erre. Jókai több évtized alatt el tudott játszani saját önképének formálásával. Már éltében is bőven akadtak kritikusai: míg Petőfi hősies halála következtében szinte mitikus szintre helyezkedett, Jókai egy kézzelfogható, eleven alak volt még nagyon sok évtizeden keresztül. Mindemellett nagyon közvetlen személyiség is volt, aki sokat járt társaságba. Ez amolyan elvárás is volt nemcsak tőle, de házastársától, a nemzet vezető színésznőjétől is. A személyes megjelenések nagyon fontosak voltak a karrierépítésében, ezt legalább annyira tudatosan kezelte, mint ahogyan ma egy népszerű író (vagy annak ügynöke, menedzsere) leszervez például egy felolvasóturnét. Felismerte a személyes találkozások, felolvasások, a különböző beszédek és performanszok hatását és erejét.

Népszerű író, elfoglalt politikus és nagy tudású polgár: összeáll ez egy egységes képpé? 

A kutatásaim során azt figyeltem meg, hogy nem is volt célja magáról létrehozni egységes Jókai-képet. Nem létezik például nagy, mindent átfogó önéletrajzi regénye. Úgynevezett önéletírás-darabokat írt csupán. Ez a meghatározás nem esetleges vagy tőlem származó: ezzel az alcímmel publikálta egy visszaemlékezését, és megfelelőnek találtam amolyan nem hivatalos műfajmegnevezésként használni. Ezekben az önéletírás-darabokban teljesen különböző Jókai-képek villannak fel. A mindenki által ismert írófejedelemtől legszélsőségesebben különböző arca talán a vicclapokban fedezhető fel, ahol különböző álneveken publikált és több alteregót is megalkotott. 

Milyen az álneveken publikáló Jókai?

Kakas Márton volt Jókai legismertebb alteregója, akit az általa nagyon sokáig szerkesztett és tulajdonában levő Vasárnapi Újságban alkotott meg. Ezen a néven színikritikákat, beszámolókat, közéleti alakokról és eseményekről szóló véleménycikkeket jelentetett meg. Parodisztikus és szarkasztikus hangnemben írt a politikáról, humorosan fogalmazott meg sarkos kommentárokat Kakas Márton neve mögé bújva. A karaktert ezután átköltöztette különböző általa alapított élclapokba: A Nagy Tükörbe, majd Az Üstökösbe. Az évek során Kakas Márton álnévből, élclapfigurából alteregóvá lépett elő: Jókai saját életutat, személyiséget alkotott neki. Egy szövegében például azt beszélte el, hogy az élclapalapítás Kakas Márton kezdeményezése volt. Amikor még nem az élclapfigurák és álnevek 19. századi elődjeit kutattam, párhuzamként először Kosztolányi Esti Kornélja jutott eszembe. Esti karakterét is folyton Kosztolányi elbeszélőjén keresték, kérték számon. Estinek is korrektora volt Kosztolányi az elbeszélésekben, és folyton bajba sodorta őt – mindez elmondható Kakas Márton és Jókai kapcsolatáról is ebben a szövegvilágban. Esti Kornél azonban egy irodalmi alak, Kakas Mártonnak pedig piaci szerepe is volt: Jókai szépírói regiszterétől általa vált elkülöníthetővé ez a parodisztikus hangnem. 

A politikai pálya kíván némi diplomatikus hozzáállást, és a nemzet írójaként sem lehet olyan könnyen tréfálkozni. Amit Jókainak kényes lett volna elmondania politikusként vagy íróként egy-egy kulturális eseményről, azt így mondhatta el őszintén?

Lényegében igen. Amit nem kritizált nyíltan országgyűlési képviselőként, azt elmondta Kakas Márton hangján. Akkoriban persze mindenki tisztában volt azzal, hogy az ő alteregójáról van szó, mégis mindenki belement ebbe a hallgatólagos játékba, senkinek nem állt szándékában nyilvánosan leleplezni Jókait.

Komoly közéleti és irodalmi szereplőként nem volt kockázatos vállalnia a humoros, tréfás oldalát? 

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy Jókai alapvetően nem politikai pályára született. Egyik legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudott megjegyezni arcokat. Úgynevezett prozopagnóziában, arcvakságban szenvedett, és képviselőként ennek gyakran látta kárát, hiszen számos alkalommal visszakérdezett a már bemutatott embereknél, hogy kihez is van szerencséje. Sok szavazót veszíthetett el ezzel. Úgy gondolom, Kakas Márton figurája nem ártott neki ennél nagyobbat, és Jókait különben sem lehet egy lapon említeni például egy Széchenyi-kaliberű politikussal. 

Több választókerületben is megmérette magát – József- és Erzsébetvárosban, Terézvárosban, illetve Kassán –, de politikai pályafutása nem volt zökkenőmentes. Ugyanakkor fontos volt számára, hogy közéleti kérdésekben állást foglaljon: ismerten felszólalt például a határvidéki leánykereskedelem ellen. Milyen további társadalmi vagy politikai ügyek mellett emelte még fel a hangját Jókai?

Nyilván közéleti szereplőként is, de elsősorban inkább szerzőként támogatta például a női írókat. Több megnyilatkozásában is védte, pártolta őket. Úgy gondolta, hogy a női léleknek van egy férfiak számára ismeretlen, rendkívül gazdag világa, amit csak ők tudnak megosztani. Éppen emiatt bátorította az írónőket, hogy lépjenek erre a pályára, osszák meg e „gyöngéd világot”, amit ők birtokolnak, ne hagyják rejtve. 

Jókai korának egyik leggazdagabb írója volt, ismeretes, hogy nemeslelkűsége több esetben mások anyagi támogatásában is megnyilvánult. Milyen dokumentált példák vannak arra, hogy pályatársait, fiatalabb szerzőket vagy rászorulókat segített?

Jókai nagyon rosszul bánt a pénzzel, amikor arról volt szó, hogy barátait, jó ismerőseit kellett kisegíteni, folyamatosan adott ki nekik váltókat, saját magát pénzügyileg károsítva ezzel. Azzal is segítette a pályatársakat, hogy újságokat működtetett, honorálta az írókat, megjelenési lehetőséget adott nekik. Többször szervezett gyűjtéseket, és egyesületeket, nőegyleteket is támogatott. 

Az interjú további része az idős Jókai és a fiatal Nagy Bella házasságáról a kultura.hu-n olvasható. A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2025/4. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!

fotók: Kurucz Árpád