A bútorfestés művészete különleges szakértelmet és odafigyelést kívánt. A bútorokat a család férfitagjai készítették - aztán lassan kialakultak a bútorkészítő műhelyek. A tárgyak pedig díszítést kaptak: minden tájegységnek saját színvilága, motívumkincse, szigorú szabályrendszere van. Nem mindegy, hogyan állnak a virágok, mely virág kerül alulra vagy felülre, honnan indul és hová érkezik illetve hogyan kanyarodik az inda, a virágszár. A Kemencés tanya bútorfestő műhelyében mindezt meg lehet tanulni!
Térségünk népi bútorfestészeti történetének megismeréséhez néhány száz évet vissza kell mennünk az időben. Ma az alföldi táj a végtelen gabonatáblák földje. Akkortájt azonban – a 17. század utolsó éveiben - még elvadult, kietlen pusztaság volt Békés megye területe, törököt átvészelt falu alig maradt. Jó néhány emberöltőnek kell eltelnie, hogy elkezdjen benépesülni, mert ember nélkül a táj mit sem ér. De az újonnan betelepülőkre először még emberfeletti munka vár. Mocsarakat és lápokat kell lecsapolni, feltörni a legelőket, megteremteni a puszta életfeltételeket. Hol van még az az idő, amikor a vadvirágok a ládákra kerülnek?
A törökök előtti korok bútoraiból semmilyen tárgyi emlékünk nem maradt. Békés megyei bútorkészítésről csak a 18. század elejétől beszélhetünk, amikor újra benépesültek az akkori települések. Azonban a betelepülő szlovákok legnagyobb része szökött jobbágyként érkezett Békés megyébe. Nem hozhatták magukkal bútoraikat, gazdasági eszközeiket, de megtartották rokoni kapcsolataikat az elhagyott felvidéki falvakkal, nem ritkán előző hazájukból házasodtak. Nem véletlen, hogy nyomokban a már itt készített bútorokon felfedezhető lesz a komáromi hatás. Az első időkben a visszaköltözött magyar és a betelepített szlovák lakosok maguk készítették a mindennapi élethez nélkülözhetetlen bútoraikat. Általában a család férfi tagjainak volt a feladata a bútorkészítés. A hosszú téli estéken, amíg az asszonyok fontak, szőttek, vagy kukoricát morzsoltak, a férfiak faricskálással űzték az idejüket. Ezen a tájon is elsőként valószínűleg a geometrikus véséssel díszített ácsolt láda terjedt el. Először menyasszonyi kelengyeládaként szolgált, majd az asztalosmesterek által készített festett ládák egyre inkább kiszorították a lakásból.
A bútorokra aztán egyre inkább megnövekedett a kereslet, így szükség lett az asztalosokra, akiknek száma egyre inkább szaporodott. A tanult mesterek keze munkája nyomán kezdett divattá válni a faragott és festett bútor. A leggyakoribb tárgyak a kelengyeládák, sarokpadok és tékák voltak, amiket megfestettek. Nem festettek meg mindent, pl. a fakanalat és a vágódeszkát. A megyében három bútorkészítő központ alakult ki a szlovákság körében: Csaba és Komlós, valamint a vegyes lakosságú Mezőberény, ahol főleg német asztalosok dolgoztak. Minden tájegységnek saját színvilága, motívumkincse, szigorú szabályrendszere van. Nem mindegy, hogyan állnak a virágok, mely virág kerül alulra vagy felülre, honnan indul és hová érkezik illetve hogyan kanyarodik az inda, a virágszár.
A faanyag általában fenyő. A natúr faanyagot először mindig szálirányba csiszoljuk, majd érdemes vízzel lekenni és száradás után újra átcsiszolni. A festék felvitele is szálirányba történjen, ha lazúros felületet, vagy lakkozott felületet készítünk. Két festékréteg közt is érdemes finomabb papírral átcsiszolni, portalanítani a felületet. A rétegelt lemez anyaga legtöbbször nyír, nyár vagy fenyő, árban a nyír szokott a legolcsóbb lenni. A vastagsága 6 – 8 – 10 mm. Érdemes ellenőrizni, hogy a rétegelt lemez felső rétege nem vált-e fel. A rétegelt lemez csiszolása és festése is mindig száll irányba történjen. Mindkét oldalát szükséges festeni! Az előkészített fa-alapra Pannoncolor akrilfestékkel dolgozunk. Az alapszínek (Titánfehér fedő, permanent citromsárga, kadmium sötétsárga fedő, világos okker fedő, permanent vörös félfedő, krapplakk világos, angolvörös fedő, égetett umbra félfedő, vasoxid fekete fedő, nedvzöld fedő, permanent kék félfedő) keverékeiből kerülnek ki az elérni kívánt színárnyalatok.
Az ecsetek elérhetőek állati szőrből és műszálas kivitelben is. A természetes szőrből készült ecsetek a drágábbak általában. Az ecsetek ára jellemzően a minőségre is utal. Az ecsetek szőrének formája meghatározza, hogy milyen festéshez használjuk őket elsősorban.
A festéket soha ne hagyjuk az ecsetbe beszáradni, használat után egyből tisztítsuk ki. A vizet itassuk ki az ecsetből, és megformázva az ecsetszőrt lehetőleg pormentes helyen tároljuk. Áztatás során ne fejjel lefelé rakjuk a mosótálba az ecsetet, és tárolás során se szőrrel lefelé tegyük el. Amennyiben az ecsetszőrök deformálódnak, enyves vizet használva formázzuk kezünkkel megfelelő alakra, majd pár nap pihentetés után az enyvet kiáztatva használhatjuk újra.
A két nap folyamán Földi László békéscsabai bútorfestő mester vezetésével a népi bútorfestés technikájával gyógy-, és virágos növényeket festettek a résztvevők fa-lapokra. A mester előadásában bemutatta a különböző tájegységek népi bútorfestészeti motívumait, történetét, hagyományait, majd ennek leágazásába, a gyógy-, és virágmotívumok festésének alapjaiba vezette be a résztvevőket.
Az egész projekt folyamán még három alkalommal, májusban, július végén és októberben is alkalmuk volt a résztvevőknek ismerkedni a bútorfestés szépségeivel.
