Magyarország | Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye | Bogács |
Bogács gyönyörű fekvésű üdülőfalu a Bükk hegység alján. Már az őskortól lakott - a termékeny vidék mindig is képes volt megélhetést nyújtani az itt letelepedőknek...
Pettőfi Körtefáját Bogácson Csendesné Farkas Edit polgármester, Szikora Zsófia, a Bogácsi Turisztikai és Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője és Huszár Zoltán önkormányzati képviselő ültette el a Tájház udvarán:
A fotót Jankóné Jónás Zsuzsa könyvtáros készítette - akinek jóvoltából betekintést kaphatunk Bogács múltjába és hagyományaiba is.
Bogács múltja - és jelene
A bogácsi nép évszázadokon át földműveléssel kereste kenyerét a Bükkalja kedvező klímáján. De 1959 óta nagyot fordult a település és az itt élő emberek sorsa; ekkortól a 70 Celsius fokos kénes gyógyvízre bukkantak - és azóta a folyamatosan bővülő fürdő ad megélhetést a helyieknek és határozza meg így a település jellegét.
Gyümölcsfák Bogácson
Szorgos őseink minden földterületet megműveltek. A domboldalakat és kerteket szőlőültetvényekkel és gyümölcsfákkal telepítettek be, sőt még az utcákra is gyümölcsfákat ültettek. Napjainkban kevesebb helyen ugyan, de még mindig jellemző, hogy az árkok partjait, Bérci szilva, és Sándor-, Bacsó- illetve, vajkörtét adó körtefák szegélyezik. A lakók gondozzák ezeket a fákat, a termésből lekvárt és befőttet készítenek és pálinkát főzetnek - de a friss gyümölcsből szomjoltóként egy-egy szemet elfogyasztanak a turisták is a forró nyári napokon. Legelterjedtebb fáink a diófa és a sárgabarack (Magyar kajszi, Ceglédi óriás) - szinte minden portán áll legalább egy belőlük.
Községünk határában új gyümölcsöst telepített a Községi Önkormányzat. 2018-ban több mint 1000 facsemetét; 660 db mandulát (Supernova, Ferragnes), 330 db szilvát (Stanley), 120 db almát (Idared), 200 cseresznyét, birsalmát, meggyfát is ültettek, de helyet kaptak gyümölcsösünkben gyógyhatású cserjék is: berkenye és homoktövis. A már termő növények terméseit a Polgármesteri Hivatal által üzemeltetett Központi Konyhán dolgozzák fel - a friss gyümölcsöket pedig a bölcsődések, óvodások, iskolások és az étkezést igénylő idősek fogyasztják el. Az itt üdülők is megkóstolhatják és megvásárolhatják a közfoglalkoztatottak által készített különlegesen finom szilva-, cseresznye-, som,- baracklekvárokat, dzsemeket, tartósítószermentes berkenyelevet.
Színészliget Bogácson
Amikor fákkal kapcsolatban említjük Bogács nevét, mindenképp meg kell említenünk a 2009-ben életre hívott Színészligetet. Igaz, nem gyümölcsfák, hanem a Nemzet Színészei és az elhalálozott Nemzet Színészeinek hozzátartozói által ültetett piramistölgyek képezik Színészligetünk fáit, amelyek gyökerei mélyen megkapaszkodtak már a Bükkalja lejtőjén, növekedésnek indulva terebélyesednek, nyúlnak a magasba, hirdetik az idelátogatóknak, hogy e vidéken szeretik, tisztelik a művészetet.
Petőfi emléke Bogácson
Bogácson -mint a legtöbb magyar településen- utcanév őrzi Petőfi Sándor nevét. Szeretnénk, ha Petőfi születésének 200. évében községünk is részesülne a székelykeresztúri legendás körtefa újraszaporított oltványából, így tovább erősíthetnénk az itt élőkben és az idelátogató turistákban mindazt az értéket, amit a XIX. század legnagyobb, korunk legismertebb költője képviselt.
Amikor elhatároztuk, hogy a Petőfi 200 Emlékév keretében Bogácson programokat szervezünk, azt tűztük ki célul, hogy költészete népszerűsítése mellett sokoldalú személyiségével, szokásaival is -a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján - megismertetjük rendezvényeink résztvevőit.
Ennek fényében rendeztük meg 2023. február 28-án Petőfi és a gasztronómia című irodalmi- gasztronómiai estünket, ahol az elhangzott költemények, szemelvények, történetek mellett kóstolásra kínáltuk Petőfi kedvelt ételeit. Ezen az esten felolvastuk Varga Zsigmond beszámolóját is, melyet Gyárfás Endre földbirtokosnak írt, melyből megtudjuk többek között azt, hogy mi volt az utolsó étele, az az étel, (bivalytejes puliszka), amit Székelykeresztúron a segesvári csata előestéjén fogyasztott. Említést tettünk arról a Gyárfás-kúriában álló körtefáról is, melynek tövében töltötte a -számunkra ismert adatok alapján - utolsó estéjét, ahol szavalt, verset írt, s érezhette vendéglátói szeretetét, megbecsülését.
A Petőfi 200 Emlékév következő bogácsi programjából a költőt, mint szabadságharcost ismerhettük meg. Helyi amatőr színjátszóink 7 rövid jelenetből álló műsora 1848-49-es évek különböző élethelyzeteit tárta elénk. Átérezhettük a honvédnak beállt, hazájáért életét is feláldozni kész szegény emberek lelkesedését, valamint a férjét reménykedve hazaváró, vagy a tragikus körülmények között elvesztő asszonyok bánatát.
Rendezvénysorozatunk további programjaiban Petőfi költészetére szeretnénk fektetni a hangsúlyt. A költészet napján kedvelt Petőfi versek szavalására, megzenésített versek előadására invitáljuk Bogács lakosságának apraját és nagyját, majd júniusban a 29. Bükkaljai Borfesztivál programjaihoz kapcsolódva előtérbe kerülnek bordalai, borral kapcsolatos költeményei.
Tervezett programjaink méltó kiegészítése lenne Tájházunk udvarán a költőfejedelem emlékét őrző székelykeresztúri legendás körtefa újraszaporított oltványának elültetése.
Néprajzi örökségünk
Bogács palóc néphagyományaira büszke. Az 1976-ban alakult, azóta folyamatosan működő Bogácsi Pávakör népdalkincsünk őrzője, ápolója, továbbadója. Tájházunk és Hagyományőrző Házunk bemutatja a múlt századi paraszti világ használati tárgyait, viseletét, életképeit, melyek révén ismereteket szerezhetünk a 1800-as évek végétől az 1900-as évek végéig élő bogácsiak életéből. Falunkban összegyűjtött mesék tükrözik a palóc nyelvjárást, a palócok szorgalmas, becsületes, de lobbanékony természetét, agyafúrt gondolkodását és önérzetességét.
Ruhát termő eperfa - Gyümölcsfához kapcsolódó bogácsi történet
Történetünket Bogács mesemondója, a Kultúra Lovagja címmel kitüntetett, falunk palóc hagyományait leghívebben őrző, 130 népviseletes babát készítő és életképekben kiállító, a jelenleg 86 éves Kovács Sándorné elmondása alapján jegyeztük le.
Egykor a Bogácsra vezető Dóci úton is sok gyümölcsfa állott. Diófa, vadkörtefa,,,borézű❞ almafa, eperfa váltotta egymást. Az öreg eperfa volt a legértékesebb számunkra. Ennek a fának abban az időben minden részét hasznosította a falusi ember. Mi, gyerekek nem győztük kivárni, hogy kora nyáron halvány rózsaszínre érjenek az eperszemek. Bizony már fehéren is szedegettük, eszegettünk róla. Mikor aztán édesre érett, úgy omlott össze a szánkban, mint a cukrozott vaj. De csak addig volt jó mulatság a fák ágait lefele húzva gebeszkedni, míg jól nem laktunk. Mikor már anyáink, nagyanyáink, apáink utasítottak bennünket, hogy szedjük tele a hátyikat, vagy szedjük fel a földől a lepotyogott gyümölcsöt, nem igazán tetszett egyikünknek sem.
Otthon a lekvárfőzés körül mindig ott sündörögtünk. Vidámság, sürgés-forgás, asszonyi foglalatosság volt ez, ahol a süldő lányok is szerepet kaptak. Hordtuk a vizet, mostuk az üvegeket, és ha nagyanyánk karja elfáradt, megkaptuk a nagy fakanalat és kavargathattuk az ínycsiklandozó masszát.
Édesapánkék persze másért mentek ki az eperfához. Jól megrázták a fa ágait, nem volt baj, ha összetörtek az eperszemek, pálinkának így is jó volt, csak minél több legyen belőle.
A háború (második világháború) utáni egyik nyáron édesapám azt mondta, hogy menjünk ki a nagy eperfához, aztán szedjünk annyi zsenge levelet amennyit csak bírunk. Mi nem értettük miért kell ez, de kérdeznünk nem volt szabad... Amit édesapánk mondott, azt kellett tennünk. Akinek volt rozoga biciklije zsákot vitt, mi a hátyit a hátunkra kötöttük, s tépkedtük az üde zöld leveleket. Mivel nem tudtuk miért kell leveleket tépkednünk, a hangulatunk is hamar elszállt. Már késő este volt, mikor elcsigázva hazaértünk. Az udvaron összegyűlt az egész család, mintha minket, gyerekeket vártak volna, de nem értünk aggódtak, hanem a levelek kellettek.
Ekkor hallottam először a selyemhernyó gubó tenyésztésről. Édesapámék a petéket a lakóházban polcokra rakták, nemsokára kikeltek a hernyók és nevelgettük őket 6 hétig, ezalatt nem győztük az eperfaleveleket hazahordozgatni, mert ezek a hernyók csak ettek és ettek.
Rengeteget fáradoztunk, de a felvásárló nagyon kevéske pénzt adott a gubókért. Pedig édesapám azt mondta, hogy ebből majd vehetünk magunknak új ruhát. Én nagyon szerettem volna már új ruhát, mert eddig csak a nővérem kinőtt ruháit kaptam meg.
Egyszer, amikor édesapámmal leadtuk a gubókat, a felvásárló udvarán valahogy egyedül maradtam. Egykedvűen tébláboltam, majd egyre jobban hatalmába kerített az a sok selyemgubó látványa. Egyre inkább áhítoztam egy szép selyem ruhára, no ha nem is selyemre, de egy új, saját ruhára. Mikor senki sem látott, gondoltam, szerzek én azokból a petékből. Fejemet elfordítva, viszolyogva benyúltam a peték közé, és egy jó maroknyit szorongatva hazarohantam. A polcra felraktam a többi közé, és olyan lelkesen hordtam a következő hetekben az eperfalevelet a határban található minden eperfáról, hogy édesapám legnagyobb meglepetésére olyan sok gubót adtunk le, mint még soha.
A selyemhernyó tenyésztés nem volt hosszú életű Bogácson, de én megkaptam ősszel az első új ruhámat, amit büszkén mutogattam a templomban. A rakott szoknya meg a pruszlik még mindig megvan a kasznyi aljában, s ha meglátom, eszembe juttatja, hogy az eperfa levelének köszönhetem.
Keletlen almás rétes - Bogácsi gyümölcsös recept (Kovács Sándorné Manci néni receptje)
Hozzávalók :
Tésztához:
1 kg finom liszt
csipetnyi só
1 tojás
5-6 dl víz
1 dl olvasztott zsír vagy étolaj
Töltelékhez:
2 kg alma
ízlés szerint cukor, fahéj
Elkészítés:
A hozzávalókat összedolgozzuk, majd 5-10 percet pihentetjük, mialatt a tészta dolgozik. Ezután ismét elkezdjük verni. A tészta miközben jól meggyengült, és simábbá, hólyagossá vált, elválik a táltól és a kezünktől. Gyúrótáblára borítjuk, kevés lisztet szórunk alá, két cipót lapítunk belőle, a tetejét kevés olajjal bekenjük, és 1 órát pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: Meghámozzuk, majd egy nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük az almát. Ízlés szerint kristálycukorral és fahéjjal ízesítjük. Összekeverjük és 20 percig állni hagyjuk. Utána kinyomjuk a levét (Ne nagyon, mert akkor száraz lesz a töltelék!). Miután megpihent a tészta, egy tiszta abrosszal leterített asztal közepére rakjuk, majd minden oldalról a vastag szélénél fogva középről kifelé hártyavékonyra húzgáljuk. A tésztaszélt (ami vastagabb maradt) kézzel letépjük és új cipót gyúrunk belőle.
A hártyavékony tésztát vékonyan meglocsoljuk olvasztott zsírral vagy olajjal, finom morzsával megszórjuk, és a már elkészített tölteléket kis adagokban potyogtatjuk a tésztára.
A terítő segítségével az asztal szélétől haladva nagy mozdulatokkal göngyölítjük, feltekerjük a tésztát az asztal közepére, majd a zsírral kikent tepsibe rakjuk a rudakat, amik tetejét először olvasztott zsírral (vagy olajjal), majd felvert tojással megkenünk.
Ha levegősnek tűnnek a rudak, villával szurkáljuk meg, vagy kézzel egy kicsit megpaskoljuk. Meleg kemencében vagy masina sütőjében sütjük, míg a teteje szépen megpirul.
Gázsütőben 3-as fokozaton, villanysütőben 180 fokon.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!
forrás: Bogács jelentkezési anyaga. Írta: Jankóné Jónás Zsuzsa könyvtáros
