Június 13-a Páduai Szent Antal napja. Mire használható az ezen a napon megáldott liliom? Kinek kell adni Szent Antal kenyeréből? És miért hallgatták meg Szent Antalt még a halak is?
Szent Antal lilioma
A liliom a tisztaság és az ártatlanság ősi jelképe. Szent Antal életét gyakran hasonlítják a liliom illatához: erényes, tiszta és Istennek szentelt létezéséhez. A katolikus ikonográfiában gyakran ábrázolják liliommal a kezében, amely a szüzességet és a szellemi tisztaságot jelképezi. Ez a motívum mélyen gyökerezik a ferences spiritualitásban, ahol a szent élete „úgy illatozott Isten előtt, mint a liliom”. Ünnepnapján, június 13-án liliomot szentelnek. Népi gyógyításban használták: a szentelt liliom szirmait pálinkába vagy alkoholba tették, és ezzel kenegették a keléseket, orbáncot vagy bőrgyulladásokat („Szent Antal tüze”).
Szent Antal kenyere
A hagyomány szerint egy francia lelkipásztor állított először Szent Antal-szobrot templomában, alatta persellyel, amelybe a hívek adományt dobhattak a rászorulók javára. Aki kérése teljesüléséért imádkozott, megfogadta, hogy adományt ad. Szent Antal kenyere a szegények megsegítésére szánt alamizsna vagy adomány. A hívek akkor ajánlják fel, ha elveszett tárgyuk előkerül, vagy kérésük meghallgatásra talál.
Június 13-án sok helyen cipókat vagy kenyeret áldottak meg ezen a napon a Kárpát-medencében, amelyeket a szegényeknek osztottak szét. Egyes vidékeken (pl. Szatymaz, Tápé) kifejezetten Szent Antal-napra arattak rozsot jó termés reményében, és az oltárra helyezett kenyeret a rászorulók kapták. A rozs kiemelt szerepe ebben a szokásban abból adódott, hogy ez a gabona különösen érzékeny volt az anyarozs (Claviceps purpurea) nevű gombára, amely a hírhedt „Szent Antal tüze” (ergotizmus) mérgezést okozta. Ezért kérték Szent Antal védelmét éppen a rozsaratás idején.
Brazíliában június 13-a, Páduai Szent Antal (Santo Antônio) napja különösen ünnepélyes. Országszerte nagy hagyománya van a Szent Antal kenyere (Pão de Santo Antônio) áldásának. A templomokban misék során megáldják a kenyeret, amelyet aztán a hívek hazavihetnek. A megáldott kenyeret sok családban az otthoni oltárra vagy a konyhába helyezik, hogy jelképezze a bőséget és azt, hogy „soha ne fogyjon el a kenyér az asztalról”.
A legnagyobb ünnepségek Minas Gerais, Bahia és Pará államokban zajlanak, ahol közösségi kenyérosztással, zenével és népi mulatságokkal jár az esemény. A hagyomány Szent Antal szegények iránti szeretetét idézi, és a brazil katolikus népi vallásosság egyik legkedveltebb megnyilvánulása. Sokan úgy tartják, hogy a szentelt kenyér védelmet nyújt a családnak és biztosítja a mindennapi betevőt.
Páduai Szent Antal legendája
Páduai Szent Antal 1195-ben született Lisszabonban Ferdinánd néven, előkelő család gyermekeként. Fiatalon az Ágoston rendbe lépett be, majd 1220 körül csatlakozott a ferencesekhez, és felvette az Antal nevet. Kiváló prédikátor hírében állt, aki szenvedélyes beszédeivel tömegeket vonzott.
Legendái színesek és tanító jellegűek. Legismertebb talán az, amely szerint Antal Riminiben halászoknak prédikált, és azok kigúnyolták őt. Antal szomorúan ment a folyópartra - a hagyomány szerint a Marecchia partjára, ott ahol az az Adriába ömlik - és a tenger felé fordult és így kiáltott: "Halak! Jöjjetek! Legalább ti hallgassátok meg, mit beszélek Istenről!" Szavai hatására nyilvános csoda történt: egyszerre megmozdult a víz, és több ezer hal dugta ki a fejét a folyóból, majd a szent felé fordultak, és végighallgatták szónoklatát.. A halászok erre megrémültek, majd magukba szálltak és megtértek.
Egy alkalommal, amikor éppen imádkozott, az imakönyv felett egy gyönyörű kisgyermeket, Jézust pillantotta meg, aki átölelte őt. Antal egyik karján tehát a kis Jézus ült, a másik kezében pedig éppen egy liliomot tartott - innen kapta később a liliomot, mint szimbólumot. Mindezt látta egy gazdag ember, aki azonnal megtért.
Szent Antal képes volt egyszerre két helyen is jelen lenni. Egyszer, amikor a montpelliere- i egyházban prédikált, eszébe jutott, hogy ugyanabban az időben egy másik templomban kellett volna énekelnie. Fejére tette a csuklyáját, lehajtotta a fejét és több mint fél órán át úgy maradt. Majd mint ha mi sem történt volna, tovább tartotta a híveknek a szentbeszédet. Másnap mindenki megtudta, hogy ez alatt a fél óra alatt a másik templomban rendtársaival együtt énekelte a Halleluját.
Szent Antalt a „csodák szentjének” is nevezik: elveszett dolgok megtalálójaként, a szegények védőszentjeként, a házasság és a termékenység segítőjeként tisztelik. Magyarországon a ferencesek terjesztették kultuszát.
Népi hiedelmek és szokások június 13-án
Magyarországon Páduai Szent Antal napjához számos népi hiedelem és tiltás kapcsolódik.
Június 13-a sok vidéken dologtiltó nap volt, különösen az asszonyok számára. Szeged környékén, Zentán, Topolyán és Csantavéren tilos volt lisztbe nyúlni, mert azt hitték, hogy kelések nőnek a kézen. Egyes helyeken tűzgyújtási tilalom is érvényesült az orbánc (Szent Antal tüze) betegsége miatt – míg máshol éppen kultikus tűzgerjesztéssel próbálták elűzni a bajt.
Az állattartással kapcsolatos hiedelmek is erősek voltak.
Baranyában nem fogták be a jószágot. Gyergyócsomafalván láncon hajtották át az állatokat, miközben a gazda ezt mondta: „legyetek erősek mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól!” Tápió mentén úgy tartották, hogy nagy esők jönnek, „Szent Antal elviszi a szénát”.
Zentán férjjósló nap volt: a lányok egész nap kenyéren és vízen böjtöltek, éjfélkor gyertyát gyújtottak, tükröt tettek maguk mellé, és imádkoztak: „Szent Antal kérlek, mutasd meg nékem a jövendőbelimet.”
Ezek a szokások jól mutatják, hogyan fonódott össze a hivatalos egyházi kultusz a mindennapi népi vallásossággal: a szent egyszerre volt a tisztaság, a szegények és az állatok védelmezője, akinek közbenjárását a hívek praktikus, hétköznapi ügyekben is kérték.
