Magyarország | Győr-Moson-Sopron vármegye | Harka |

Gyümölcs-múlt, gyümölcs-jelen - és gyümölcs-jövő - Harkán!

Harka dinamikusan fejlődő, 3060 főt számláló község csodás országunk nyugati csücskében. Az elmúlt 10-12 évben a lakosság száma megduplázódott, így egy meglehetősen vegyes, az ország minden részéről, de leginkább Sopronból érkező emberek építkeztek és lakták be a falut. Így tulajdonképpen létrejött egy olyan nagyközösség, ahova szinte tényleg csak aludni járnak haza az emberek.

Évek óta dolgozunk azon, hogy az érdeklődésüket felkeltsük, szívüket elérjük, és erősítsük hovatartozásuk érzését. Kevés örökölt hagyománnyal rendelkezünk, ezért próbálunk új értékeket társítani a régiek mellé, mivel egy modern, nyugati mentalitású közösségről van szó. Nincs egyszerű dolgunk - de a feladat pont annyira szép, mint amennyire nehéz.

Úgy gondoljuk, hogy Petőfi körtefája megdobogtatná még a legfáradtabb, legérdektelenebb harkai szívét is, és minden harkai büszkén tudna mesélni róla.

A harkai „gyümölcsmúlt”

Mezőgazdasági statisztikai adatokkal tudjuk bemutatni a XVIII-XIX. századi Harkát. Elöljáróban azonban arra kérem a kedves olvasót, vegye figyelembe, hogy akkortájt nem a mai gépesítéssel rendelkeztek a mezőgazdaságban. Ekkor bizony még az ökrös, vagy tehenes fogaton, az ökör húzta faekén sem csodálkoztak. Kézzel vetettek, sarlóval arattak, cséphadaróval csépelték ki a termést a kalászból. A földeken hajnaltól napestig (sötétedésig) dolgoztak, robotoltak. Minden családnak nagy, hosszú kertje volt, mely átért egészen a párhuzamos utcákig. A hagyományos művelésű szőlőkben a Nap-Hegyen, Ezüst-hegyen és a Koglin - Harkai -dombon - a szőlősorok között rengeteg gyümölcsfa volt. 

1896-ban a millenniumi ünnep miatt az országban nagy statisztikai felmérést végeztek. És ekokr már majdnem 5000 gyümölcsfa nőtt Harkán!

E szerint Harkán 251 paraszti gazdaságban 937 hold szántó, 29 hold kert, 170 hold rét, 147 hold szőlő. 16 hold legelő, 408 hold erdő, 170 holdút, és más terméktelen terület, vagyis összesen 1877 hold terület volt. Ebből 1235 hold saját tulajdonú gazdaság, 42 hold öreg embereké, 420 hold bérlemény volt. Ekkor 11 kézműves (cipész, kovács, kádár, asztalos, ács, kőműves) volt, vagyis mondhatjuk, hogy a faluban mezőgazdasági-kézműves, vegyesgazdaság volt. A parasztok állatállománya ekkor ló: 3 egyes fogat, 5 páros fogat, 10 ökör, 103 tehén fogat. Gyümölcsfák: 253 alma, 396 körte, 313 cseresznye, 116 meggy, 1524 őszibarack, 80 kajszibarack, 1188 szilva, 199 dió, 157 szelídgesztenye, összesen 4226 gyümölcsfa.

A harkai „gyümölcsjelen” és jövő

Harkai Gyümölcsöskert

Átugorva több száz évet folytatnám a gyümölcstörténetünket. Él Harkán egy fiatalember, ízig-vérig őstermelő, aki saját termesztésű gyümölcseiből hoz létre saját, kiváló minőségű termékeket. Ruskó Krisztián és felesége, a Harkai Gyümölcsöskert tulajdonosai, fáradthatatlan lelkesedéssel hoznak létre saját gyümölcsökből, saját, kiváló minőségű termékeket. Szörpöket, lekvárokat, krémet, pestot, sőt van egy Harkaicum-ra keresztelt életelixírjük is. 

A fáról a palackba

Nagy Sándor harkai pálinkafőző szintén a saját gyümölcseiből készíti el a minden évben számos díjat hozó pálinkáit. Képtelenség felsorolni azt a rengeteg arany és ezüst minősítést, amit a legrangosabb hazai versenyekről hozott haza. Jelenleg 33 gyümölcsfája van. Vegyesen szilva, körte, alma, cseresznye, meggy, birs, barack. Mindegyikből készül pálinka, egyetlen kiló gyümölcs sem vész el.

Mindkét megemlített harkai gyümölcsfeldolgozót kiemelten kezelünk, hiszen két igazán példamutató vállalkozásról, kitartásukban követendő emberekről van szó.

 

Amennyiben sikerülne hozzájutnunk Petőfi körtefájának oltványához, és az termést hoz, terveink között szerepel, hogy mindkét vállalkozót felkérjük, készítsen belőle egy igazi, különleges harkai terméket. De természetesen ez még egy távolabbi harkai „gyümölcsjövő". 

A közeli pedig: Petőfi körtefájának elültetése Harkán!

forrás: Harka beküldött anyaga. képek: Harka honlapja cover: credit - Karsay Dénes