Magyarország | Jász-Nagykun-Szolnok vármegye | Jászboldogháza |
Papp Izabella nyugdíjas levéltáros által lejegyzett gyűjtés Jászboldogháza községről, a község és a környező tanyavilág gyümülcsfáiról - amelyek közt Petőfi körtefája is ott virul majd!
Boldogháza a középkorban saját közigazgatással rendelkező, önálló település volt. Nevét Mátyás király 1458-as oklevele említi először. A település a török időkben elnéptelenedett, és évszázadokon át Jászberény pusztája volt, amit 1745-ben, a redemptio idején megváltott a város. Boldogháza gazdag legelőit, kiváló termőföldjét a jászberényi gazdák használták, akik eleinte csak nyári szállásokat építettek itt. 1783-ban 149 tanyaszerű építmény volt Boldogháza területén. Az 1800-as években megkezdődött a határ benépesülése. 1873-ban átadták a Hatvan-Szolnok közötti vasútvonalat, ami gyorsította a tanyásodás folyamatát. 1883-ban már 408 tanyaépület volt Boldogházán, 1939-ben pedig 502 tanyát írtak össze a területén. A szépen gondozott tanyákban szorgalmas, tehetséges gazdálkodók éltek.
Boldogháza 1946-ban Jászberénytől elválva Jászboldogháza névvel önálló községgé vált. Ma mintegy 1700 fő a lakosainak száma. A rendezett, virágos település lakói nagy gondot fordítanak a hagyományok, az egykori tanyavilág emlékeinek megőrzésésre.
A kiterjedt tanyavilágban legnagyobb hagyománya az állattartásnak volt, elsősorban a juhtenyésztés és a minőségi szarvasmarha-tenyésztés honosodott meg. Igen jelentős volt a növénytermesztés is, elsősorban gabonát, kalászosokat, kukoricát, cukorrépát, napraforgót termesztettek.
A tanyák lakóépületét általában orgonabokrok vették körül, a bejárat előtti részt virágoskertek díszítették. A gazdasági épületek mellett vagy mögött volt a veteményeskert és több helyen a gyümölcsös is. Gyümölcsfákat minden tanyán ültettek, de a különböző határrészek eltérő minőségű talaja miatt változó volt, hogy hol milyen fajták honosodtak meg.
Eperfák a tanyákon, eperfasor az út mentén
Az eperfákat Magyarországon Mária Terézia rendeletei nyomán kezdték telepíteni selyemhernyó-tenyésztés céljából. Abban az időben a törvény is védte ezeket a fákat. A selyemszálakat termelő hernyókat az eperfa lombjával etették.
A Jászságban, ezen belül Jászerényben a 19. század második felében új lendületet kapott a selyemhernyó tenyésztés, emellett a fásítás, a gyümölcsfatermesztés is. 1852-ben Jászberényben már volt faiskola, ahol Laczi József tanító a gyerekeket fásításra, a fák oltására is oktatta. Az 1860-as években a városnak epreskertje is volt, ahol Kövér József tanító oktatta a selyemhernyó tenyésztést. 1876-ban Hamza Pál tanítót bízták meg a faiskola vezetésével, aki komoly felvilágosító és ismeretterjesztő munkát végzett a futóhomok megkötése, a gyümölcs- és szőlőtelepítés elterjesztése érdekében.
A boldogházi gazdák Jászberényből költöztek ki, és kapcsolatuk továbbra is megmaradt a várossal, így ezek a törekvések számukra is fontossá váltak. Boldogházán is minden tanyában ültettek eperfákat, és a közeli falukba, Jánoshidára és Tápiógyörgyére vezető út mentén is eperfák álltak. A viszonylag igénytelen fa minden talajon megtermett, és a lakosok közül itt is többen tenyésztettek selyemhernyót, a vasutasok számára is jó jövedelem-kiegészítést jelentett. Gyűjtötték az eperfák leveleit, azzal táplálták a hernyókat, és a gubókat eladták a felvásárlóknak.
Az idők során az amerikai szövőlepke károsítása nyomán a fák többsége elpusztult, és az út szélesítése miatt több eperfát kivágtak. Ezért is tartjuk becsben a régi fasorból megmaradt egyetlen eperfát, ami Védett fa, és a templommal szemben áll. A Jászboldogházi Faluvédő és Szépítő Egyesület rendezi a környezetét, virágokkal ülteti be, és 2016-ban emléktáblát helyezett el a fa mellett. Az öreg eperfa a Települési Értéktár része, ahol a következő leírást olvashatjuk:
„Ez a vihar által megcsonkított öreg eperfa a Jánoshidát Tápiógyörgyével összekötő út két oldalán lévő egykori, több száz darabból álló eperfasor egyik utolsó példánya, amit az alatta elhelyezett tábla is jelez. Magyarországon az útszéli eperfasorokat általában a 19. században telepítették, de a későbbi útszélesítéseknek szinte mindenhol, így itt is áldozatul estek. A felszámolás másik oka, hogy az amerikai szövőlepke hernyói nagyon szeretik, és védekezés hiányában mindent elpusztítanak. Ez a példány a falu központjában tanúja volt az egykori tanyaközpontból kialakult település, Jászboldogháza „születésének” és mindennapi életének, a községben történt események apró és nagyobb mozzanatának.”
A tanyavilágban az eperfák több szempontból is hasznosnak bizonyultak. Árnyékot adtak, termésük az állatok eledeléül szolgált, de az emberek, főleg a gyerekek is szívesen fogyasztották. Boldogházán elsősorban fehér és fekete eper termett. A gyerekek sokszor a fára mászva, egy-egy ágon ülve fogyasztották az édes gyümölcsöt, aminek a leve maradandó nyomokat hagyott a ruhájukon és az arcukon, kezükön is. Az eperfa azért is fontos volt, mert ahol más fa nem élt meg, a terméséből lekvárt is készítettek. A gazdasági udvarokba ültetett eperfák lehullott gyümölcsét különösen kedvelték a baromfik és a sertések.
Gyümölcsfák a tanyavilágban
Az eperfán kívül a tanyavilágban a szilvafa és a meggyfa volt a leginkább jellemző, ami minden tanyában megtalálható volt. A szilvafának két fajtája volt a leggyakoribb. Az igénytelenebb a bőven termő, kisebb gyümölcsű fajta volt, amit a helyiek bódogszilvának neveztek. A név feltehetőleg a Boldogasszony szilva nevéből keletkezett, ami augusztus 15. körül, Boldogasszony napján érik. Ezeket a szilvafákat egyes helyeken a tanyákat összekötő utak mellé is ültették.
Boldogházán a legelterjedtebb fajta a besztercei szilva volt, ebből készült a szilvalekvár. A szilvalekvár főzése komoly munka volt, általában egy egész napot vett igénybe maga a főzés, ami nagy bográcsokban történt. Ha nem volt elegendő szilva, a piacokon vásároltak hozzá. Befőttet és aszalt szilvát is készítettek, az aszalás egyes tanyákon a ház laposabb tetején történt. Máshol kemencében vagy a tűzhely sütőjében aszalták a gyümölcsöket, ami télen ízletes csemege volt.
A legtöbb tanyában meggyfákat is ültettek. Az apró szemű, gazdagon termő cigánymeggy szinte mindenhol megtalálható volt. Erős színe, kellemes íze miatt szerették, levest, mártást készítettek, de lekvárt is főztek belőle, és meggybornak is kiváló volt. A cigánymeggyfa mellé nemesebb fát ültettek a beporzás miatt. Ez nagyobb szemű, jóízű meggy volt, a befőzés általában ebből történt.
Több helyen birsalmafát is neveltek. Gyümölcséből befőtt és lekvár is készült, és finom csemege volt régen is a birsalmasajt. Almafát kevesebb tanyában lehetett találni. Ahol a talaj alkalmas volt erre, elsősorban nyári almát, ritkában jonatán és húsvéti rozmaring almát termő fákat ültettek.
Az utak mentén gyakori volt a vadkörtefa, termése szeptember, október környékén érett - a tanyai iskolákba járó gyerekek nagy örömére, de az arra járók is szívesen fogyasztották. A tanyák egy részénél, ahol a talaj erre alkalmas volt, külön gyümölcsöskertek is voltak, ahol a szilva és meggyfa mellett almafák, cseresznye-, körte-, barack- és diófák is voltak.
A boldogháziak Jászberényből kiköltözve sem szakadtak el a várostól. Sokaknak volt ún. „városi háza”, ahol a család idős tagjai találtak otthonra. A kiköltöző gazdák többségének Jászberényben a „Neszűr”-nek nevezett szőlőterületen volt kisebb-nagyobb szőlője, ahol gyümölcsfák is voltak. Sokan innen pótolták a tanyákon hiányzó gyümölcsöket. Mások a közeli településekre, Tápiógyörgyére, Tápiószelére, Újszászra, Jászberénybe jártak piacra, ahol eladták saját áruikat, a tejtermékeket, baromfit, egyben megvásárolták a szükséges gyümölcsöket. A lakosok számára a tanyai iskolák tanítói ismeretterjesztő előadásokon oktatták a gyümölcsfatermesztés módjait, az újabb eljárásokat. Az 1920-as évektől gazdakörök, olvasókörök működtek a tanyavilágban, ahol a gazdálkodás, gyümölcstermesztés fontos szakkönyveit is kölcsönözhették.
A falusi kertek gyümölcsfái
A lakosok összefogása nyomán 1946-ban Boldogháza különvált Jászberénytől, és Jászboldogháza néven önálló községgé alakult. Egyre több ház épült a község központjában. A község első utcája a vasutasok számára épített házakból jött létre, de a templomot és a vasútállomást is körülvették az épülő házak.
1959-től a téesz-szervezés nyomán a korábban virágzó tanyavilág fokozatosan elnéptelenedett. A lakosok elveszítve földjüket, állataikat, gazdasági felszereléseiket, új életformára kényszerültek, és a központi intézkedések is a tanyavilág megszüntetésére irányultak. Egyre többen költöztek a faluba, ahol házat építettek. Az 1963-as pusztító árvíz a még meglévő tanyák nagy részét is megsemmisítette. Elnéptelenedett a boldogházi határ.
A községbe költöző lakosok próbálták megőrizni a korábbi életforma töredékeit. Sokáig teheneket, sertést, baromfit tartottak, a házhoz tartozó nagy kertekben a veteményes mellett sokféle gyümölcsfát ültettek. Ennek nyomán a mai kertekben a gyümölcsfák legkülönfélébb változata található. Az almafa, körtefa, cseresznye, kajszibarack mellett általánossá vált a diófa ültetése, több helyen őszibarackfákat is ültettek. Napjainkban újabb gyümölcsfák is megjelennek a kertekben, egyre több helyen található például fügefa.
Egy régi körtefa, mint a hagyományok tanúja
A község lakói ma is őrzik a hagyományokat, a tanyai élet emlékeit. Az egykori öt tanyai iskola helyét emlékhelyek jelölik, megújulnak a határban lévő keresztek, és a községben lévő három Szent Vendel szobrot, a hozzá fűződő hagyományokat is gondosan ápolják. A tanyai élet emlékeinek megőrzését szolgálja a 2006-ban létrejött Tájház, ami a helyi lakosok önzetlen adományaiból jött létre. Segítségükkel felidéződik egy régi tanyaépület hangulata, a konyha, a tisztaszoba, a szekrényekben lévő tárgyak, korabeli ruházatok, a kamra a régi felszereléseivel hitelesen mutatja be az ide látogatók számára a régi élet hétköznapjainak színterét. A Tájház az idők során Jászboldogháza egyik legkedveltebb közösségi terévé vált.
Udvarán egy korosodó, zamatos termést hozó körtefa áll, ami sok hangulatos közösségi esemény tanúja. 2011 óta árnyéka alatt ünnepeljük augusztus 20-án az államalapítás és az új kenyér ünnepét. Óvodás és kisiskolás gyermekcsoportok is szívesen időznek a Tájház udvarán, ahol húsvét idején kiváló program a tojáskeresés és a körtefa körüli körjátékokkal, mondókákkal való időtöltés. Közben a nagymamák az udvaron álló „falu kemencéjében” sütik a finom pogácsát, lángost. Az egykori pajtában kiállításokat készítünk, amit szívesen látogatnak helyiek és elszármazottak is. Így a Tájház nem csupán az emlékek őrzője, de új élményeket is jelent, bejárata előtt a sokat megélt körtefával, ami fontos részévé vált a közösségi rendezvényeknek.
A föld szeretete, megművelése, és a gyümölcsfák hosszú évszázadok óta élelmet, megélhetést biztosítottak a jászoknak a tanyán, majd a megalakult községben is, s mind a mai napig a szerves részét képezik Jászboldogháza mindennapjainak.
forrás: Jászboldogháza jelentkezési anyaga. Szerző: Papp Izabella nyugdíjas levéltáros
