Magyarország | Nógrád vármegye | Jobbágyi |
A legendás jobbágyi cseresznye hona - ahol a körtefáknak védelmező szerepe van!
Jobbágyi közvetve kapcsolódik Petőfi Sándorhoz és az 1848. március 15-i eseményeihez. Itt élt és a helyi temetőben van nyugvóhelye Bérczy Károly író- műfordító-újságírónak, az első magyar sportlap alapítójának (Lapok a lovászat és vadászat köréből - 1858 és 1918 közt: Vadász és Versenylap). Bérczy Széchenyi István titkára volt, tagja volt a Petőfi asztaltársaságának, a Tízek Társaságának és Kisfaludy Társaságnak is. Kapcsolódott a Márciusi Ifjakhoz, de betegsége miatt távol maradt 1848 további eseményeitől. Tevékenysége miatt mégis bujkálnia kellett a szabadságharc bukása után.
Bérczy Károly fia, Géza a XX. század elején jelentős birtokosa volt falunknak. Erre az időre esik Jobbágyi gyümölcstermesztésének virágkora. A Nagy Hársas- hegyünk kedvező fekvése és kiváló minőségű vulkanikus talaja miatt kedvezett a
gyümölcstermesztésnek. E helyen Bérczy Géza és az Apponyi család óriási cseresznye-, és mandulaültetvényeket birtokolt. Ekkor közel 1800 cseresznyefa volt a hegyen. Vasúton szállították a bécsi piacra az ízletes jobbágyi cseresznyét. Az árusok büszkén tüntetették fel a kiváló minőségű cseresznye származási helyét. Édesapám elmondása szerint finom cseresznyénk miatt már nevünk van Bécsben!
A cseresznyeszüret igazi közösségi esemény volt Jobbágyiban. A falusiak hegyi szőlőskertjében is volt cseresznyefa, akinek nem, az beállt napszámba. A cseresznye szüretelésekor fel- felcsendültek a szép magyar
népdalok - persze előfordult, hogy nem annyira kedvtelésből, hanem a gazda kérésére, mikor látta, hogy ének nélkül gyorsabban telik a pocak, mint a láda.
Begella Lászlóné Kővári Mária így emlékszik a cseresznyeszüretekre:
„Nekünk is voltak cseresznyefáink a hegyen. Fűzött hátiszatyrokba, kosarakba szedtük, szakácskával (köténnyel) kötöttük le őket. Mindig tettünk bele egy-két levelet, hogy a piacon lássak a gyümölcs frissességét, mert az üde levél volt a pár órával ezelőtti szüret bizonyítéka. A meredek hegyoldalon a hátunkon és a kezünkben vittük le a termést. Ott sorakoztak a salgótarjáni kofák, kapkodták a szatyrokat. „Megveszem, megveszem!”- kiabálták. Mindig el is kelt az összes gyümölcs. A salgótarjáni piacon mindig keresett volt, a megye legízletesebbjének tartották. Mikor a kosarak kiürültek, várt még ránk hazáig egy két kilométeres út. A kis gyermekek részére mindig készítettünk kókát - azaz fülbevalónak páros cseresznyét. Amikor hazaértünk, úgy örültek neki, mint egy szép ajándéknak. "
Abban az időben a gyümölcsfákat nem vásárolták, hanem magról ültették és oltották. Az almatermésűt az almatermésűbe, amíg a csonthéjast a csonthéjasba. Jobbágyiban a körtefáknak különös képességet tulajdonít a néphagyomány.
Jobbágyi Petőfi körtefáját a közelmúltban kialakított tájház udvarára ülteti. Mint írják: a március 15-i ünnepeken, az 1848-49—es forradalomra, Petőfire és barátaira, a nógrádi születésű Madách Imrére és Bérczy Károlyra is emlékeznek majd évtizedeken át a körtefa alatt.
forrás: Jobbágyi beküldött anyaga
