Magyarország | Somogy vármegye | Kaposvár |
„Nem erdő van Somogyban - Somogy van az erdőben!" Április 11-én már el is ültették Somogy Vármegye megyeszékhelyén Petőfi Körtefáját!
„Nem az erdő van Somogyban, hanem Somogy van az erdőben”.
A mondat jól jellemzi a megye környezeti adottságait és gazdálkodási módjait is ma is. Somogy megye népi szokásait és hagyományait visszatükrözik, hogy gyümölcsöknek nem csak étkezésben volt szerepük, hanem évköri szokásokban, dalokban és mesékben is megjelennek jelképként, vagy éppen „eszközként”.
A gyümölcsfák közül az alma bírt a legkiemelkedőbb szereppel az ünnepekkel kapcsolatos hagyományokban és a népköltészetben is. A megyében a kisparcellás, paraszti gyümölcskultúra a szőlőkkel egy területen, azzal összefonódva valósult meg leginkább. Ezekben a „szőlőkben”, „hegyekben” és a paraszti mezei keretekben jellemzően alma, körte, dió, birsalma volt. A fákat a gazdák maguk, vagy egy nagytudású oltóember oltotta, jellemzően vadkörte vagy vadalma alanyra.
Somogy megye gyümölcstermelésénem másik arca a nagyüzemi termelés: már a 19.században és a 20. század elején is alapítottak nagyüzemi jellegű mintagyümölcsösöket nagybirtoki majorságokban, pusztákon. A gyümölcsészetet az ilyen mintagazdaságokban dolgozó parasztok eltanulták, és alkalmazták a legújabb módszereket otthoni parcelláikon is. Így hatott a mintagyümölcsösök gyakorlata helybéliek gazdálkodási szokásaira. A filoxéra után újonnan kialakított szőlőkbe a szőlő mellé már más fajta gyümölcsfákat telepítettek: cseresznyét, meggyet vagy barackot. Ezeket a gyümölcsfákat már faiskolákból szerezték be, de maguk is oltottak és gyűjtöttek oltóágakat.
A megye lakosságát és gazdálkodását is meghatározó pusztai cselédségnek nem voltak gyümölcsfái és nemes gyümölcshöz is ritkán jutottak. Számukra a legfontosabb gyümölcsforrást a vadgyümölcsfák termései adták, kiemelt szerepe volt a vadkörtének, melyet elsősorban aszalva tartósítottak, de volt, aki még bort is készített belőle. A vadkörte és vadalma elsősorban a fáslegelőkön és útszéleken fordul elő. Az utóbbi évtizedekben a legelőterületek lecsökkenésével, a legeltetés felhagyásával és fáslegelők átalakításával a határban található vadgyümölcsfák száma is jelentősen lecsökkent. A megmaradt ősfás legelőkön az idős, nagytermetű vadkörte és vadalmák a megye kiemelt természeti és kulturális értékei közé számítanak (pl. Csokonyavisontai fáslegelő idős, nagytermetű vadkörte fái).
A gyümölcstermesztéssel a somogyi portákon a 20.század második felében, a 21. század elején egyre többen felhagytak - és ezzel együtt a gyümölcsfákkal, gyümölcsészettel kapcsolatos népi hagyományok és szokások is kezdtek eltűnni a gyakorlatból és a köztudatból. Ám az utóbbi években a hagyományos gyümölcsészeti mozgalomnak, illetve a Tündérkert hálózatnak is köszönhetően több helyen ismét figyelem középpontjába kerültek a régi gyümölcsfák számbavétele, gondozása és ültetése.
Somogy megye gyümölcsei közül talán a legelismertebb az Somogyi Értéktár által is számon tartott iharosberényi szelídgesztenye, mely a dél-dunántúli térség egyik hungarikum-gyümölcse.
Iharosberényben évszázados hagyománya van a szelídgesztenye-termesztésének. A máig megmaradt szórvány liget-erdőkben magról nevelt, nagytermetű többszázéves fák élnek. A Magyarországon törzskönyvezett 8 gesztenyefajtából három Iharosberényből származik. Helyi oltványiskolákban szaporították az Iharosberényi 2, Iharosberényi 29 és a az Iharosberényi 57 nevű fajtákat. A jó minőségű, erősen aromás kb. 34 mm átmérőjű gesztenyéket kedvelik a felvásárlók, a helyi termelők számára
megfelelő piacot biztosítanak. Az iharosberényi gesztenye hírnevének öregbítését szolgálja az évente, októberben megrendezett Berényi
Gesztenye Fesztivál.
Emellett fontos megemlíteni a húsos somot is, melynek nevéből eredeztetik többen Somogy megye nevét is.
A név eredetéről megoszlanak a vélemények, de mégis meghatározó a kapcsolata van a „húsos som”-nak és Somogy megyének, mivel a magyarországi Húsos Som Társaságot a megye egyik településén, Siófokon, alapították meg és számos helyi termelő készít húsos somból termékeket. Alma
Régi almafajtára utaló adatokra már Fényes Elek leírásaiban is vannak, aki külön kiemelte és dicsérte a dél-somogyi „pogácsa” és „kormos” almát. Knézy (1988) legelterjedtebb fajták között említi az alábbi almafajtákat: tök, lánycsöcsű, szentiványi, szőrcsike, masánszki, karikás édes, húsvéti rozmaring, tengelitik, aranpálma, kanizsai alma. Füstölt pogácsa receptjéből az is kiderül, hogy a „szentiványi óuam” tenyérnyi méretű volt.
Szokások az almával kapcsolatban:
Karácsonyi szokásként a Dráva-mente térségéből írta az alábbiakat Szuhay Péter, mikor megkísérelte 1980-ban meghatározni a Dráva-mente történelmi csoportjait:
„A vacsorát a gazda ,,kotyolása" előzte meg, és feltehetően egyfajta szépségvarázslás, amikor is a család tagjai olyan vízben mosakodtak, amelybe előzőleg piros almát tettek.”
És Vízkereszt idején is fontos szereppel bírt az alma:
„Vízkeresztkor egy porczió szénát és egy ekevasat tesznek az asztal alá, majd hoznak a templomból szenteltvizet s azzal a szénát és ekét megöntözik, azután a szénát kiosztják a lovak közt, hogy azok minden bajtól mentve legyenek, az ekevasat pedig ráteszik az ekére, hogy ahol azzal szántanak, ott jó termés legyen. – Másutt vízkeresztkor künn a szabad ég alatt mosakodnak, a teknőbe piros almát, mellé fejszét tesznek, hogy edzettek legyenek, mint a vas és pirosak, mint az alma (Tótszentpál).”
Húsvét
„Husvétkor az öntözés már nem igen van szokásban, hanem husvét délutánján a réten összegyűl a falu fiatalsága s ott almával s narancscsal „csingál”nak késő estig; a leányok csoportokban csingálnak, mire a legények előtörnek és azon vannak, hogy a leányoktól az almát, narancsot elkapják. – Másutt husvét napján délután a lányok összefogózva, hosszú sort alkotva megkerülik
a falut, miközben ezt éneklik: Ę mönnyünk arra lé | ej Tisza, Duna mellé | Csikós, gulyás voltam | és kilencz esztendeig | kunyhót is csinyátam, | ej kivel? galambommal | egy fazék répát főztem | ej katona szeretőmnek | azt is ellopták tőlem | még a högyre kimöntem | ott sem voltam sokáig | csak huszonegy óráig (Zimány).”
Körte
„Vékony héja van a császárkörtének — tartja a csököli népdal - Álnok szüve vagyon a mönyecskének: Ki-kiáll a kis-ajtója elejbe, Fáj a szüve a nyőtelen legényre.
A dallam gyűjtője, Vikár Béla magyarázatként hozzáfűzi: „ arra czéloz a kép, hogy a vékony héj mellett könnyebben kipattan a hiba, mely a héj alatt rejlik : a császárkörte hamar szétfoly és szembe föcscsen”.
Knézy az alábbi fajtákat emeli ki: macskafejű, zsömle, ápraérő, búzaérő, hébér, bárányfarkú, szögfű, téli, császár, Vilmos, Sándor körte.
További gyümöcsfajták
Szilva:: daránci, apró, magváló, hosszú, apró sárga szilva, lómonyú.
Barack: sáfrán, vér, fehér. Kajszinak nem megfelelő a vidék - írja Knézy.
Meggy ): fekete, cigány, hólyagos möggy
Cseresznye : májusi ropogós, hólagos.
Gyümölcsök tárolása és fogyasztása
A 19.században és a 20. század első felében a gyümölcsök általános tartósítási módja az aszalás volt. Kemencében vagy napon aszaltak, különálló aszalóépületek csak Somogy megye nyugati felében voltak a kis- és középnemesi birtokokon.
„A pitvaron játszottak a kisebb gyermekek, hogy anyjuk, nagyanyjuk szeme mindig rajtuk lehessen. Itt szárogatták a babot, aszalták a gyümölcsöt, a gombát. Parasztemberek elsősorban szilvát, almát, meggyet tartósítottak így télire, a Balaton környéki kisnemesek, a körtét és magvaváló őszibarackot is. Úgy is aszálták a szilvát, hogy a mag helyébe diót vagy mandulát tettek. Itt ezt nevezték liktáriumnak.” - írja Knézy.
Az aszalt gyümölcsöket padláson, száraz helyen tartották. Szalmából kötött vagy fatörzsből vájt tárolókban babot, hajdinát, aszalt gyümölcsöt tartottak, de aszalt gyümölcs tárolására is használhatták a nagy lakodalmas fazekakat is.
Zselici pusztákon élők gyümölcsfogyasztásáról így ír Eperjessy:
„Lekvárt környező falvak zsellérházainál vásárolt szilvából, a ház előtt főzték bográcsban. A szilvalekvárt azért is szerették, mert nem kellett bele cukor, és ha kemencében a tetejét jól kiszáríották, nem penészesedett meg. Kifőtt tésztákra, kelt kalácsokban sütötték, kenyérre kenve a leginkább a gyerekek kedvelték. A szárított vadkörtét, vadalmát télen a gyerekek rágicsálták el vagy bőjt időkben leveseknek is megfőzték. A hajmási és gálosfai legelőkön sok volt a vadkörtefa. A család kisebb tagjai nyáron azt gyűjtötték, és megaszalták télire. Anyjuk télen kukoricát főzött és aszalt vadkörtét adott a családnak, így nevelődtek fel.”
A somogyiak életét, hétköznapjait és ételeit is átjárja a gyümölcs és a gyümölcs szeretete. Az itt gyűjtött mesékben is gyakran szerepel, mint központi, sorsfordító helyszín, az arnyalma-fa, vagy a csodás, zengő körtefa.
És hamarosan Petőfi Körtefája alatt is mesélhetnek majd a somogyiak: az első oltványt április 11-én ültették el Kaposváron, a Gyertyánosi Parkerdőben!
forrás: Kaposvár beküldött gyűjtése. szerző: Dr. Varga Anna PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék
