Baka és obsitos. Két német szó — magyarul. A nyelvészek a Wache — azaz őrszem szóból származtatják a bakát. Az Abschiled pedig kötelező sorkatonai szolgálat végén kiadott elbocsájtó levél - vagyis az obsit. Ennek tulajdonosa pedig az obsitos. Az a legény, aki már felelősségteljesen megkérheti egy leány kezét. Hogy miért?
A választ a kiegyezés környékén kell keresnünk. Ferenc József 1868-ban szentesítette a haderőreformot előíró, a véderőről és a honvédségről szóló törvénycikket. Ez a jogszabály vezette be az általános hadkötelezettséget a dualista birodalomban. A teljes Monarchiát 103 hadkiegészítési parancsokságra osztották, amelyből 47 a történelmi Magyarország területére esett. A magyar újoncok harmadát a közös, császári és királyi hadseregbe, kétharmadukat a Magyar Honvédség állományába sorozták be.
Az egy-egy zászlóaljba besorozott bakák ugyanazokról a területekről érkeztek a hadtestükhöz (területi elvű hadkiegészítési rendszer), de a tisztek beosztása egészen más rendszerben történt. Számukra előírás volt, hogy anyanyelvük mellett a katonai reáliskolákban már elsajátított, kötelező német mellé megtanulják alakulataik nyelvét is. És a bakáknak meg kellett tanulniuk a német vezényszavakat és szakkifejezéseket legalább...így keveredett sokszor akár három nyelv is egy-egy zászlóaljnál - és ez eredményezte a szóalakok anyanyelvnek megfelelő torzításával kialakult magyar bakanyelv különös szókészletét.
A nyelvtudomány a katonai nyelvet három rétegre osztja. A hivatalos érintkezésben használatos szolgálati nyelv mellett létezik a katonai szaknylev és a szleng - így lesz teljes a „bakaszótár".
És hogy miért terjedtek el a civil életben is a katonaszleng szavai? Mert a kötelező sorkatonaság bevezetésével megváltoztak a házasodási szokások a történelmi Magyarország falvaiban. Ahhoz, hogy asszonyt vigyen a házhoz a legény, elengedhetetlen volt hogy „megjárja a hadak útját" - a lányos apák innentől nem adták leányaikat olyannak, aki még nem szolgálta le az idejét. Így a szavak rutinos használata státusszimbólummá vált - és a szleng gyorsan szerves része lett a hétköznapi nyelvhasználatnak.
Az új nyelvi jelenség elsőként egy rendkívül mozgékony elméjű és tehetséges fiatal patikusból lett újságíró-könyvtáros-néprajzkutató sorkatona számára szúrt szemet. Tömörkény István volt az első írónk, aki ismerte, használta és munkáiba beépítette a magyar katonai szleng frissen születő-alakuló nyelvi anyagát.
Tömörkény (Steingasnner) István apja a ceglédi indóház vendéglőjét bérelte, mikor megszületett a fia 1866-ban. A jóeszű gyereket iskoláztatta a család: István a szegedi piaristáknál kezdett, majd a makói református gimnáziumban tanult, de 16 éves korában apja tönkrement - így a fiúnak kenyérkereset után kellett néznie. Az akkor még oklevél nélkül is végezhető, egy-egy mesternél kitanulható patikusi pályát választotta. De nem elégítette ki a gyógykenőcs-keverés, imádott írni, így családi kapcsolatok bevetésével (mivel érettségije sem volt) végül gyakornokként fogadta a Szegedi Híradó szerkesztősége. Ekkor változtatta német vezetéknevét Tömörkényre — a kor szabályai szerint ugyanis nem-magyar vezetéknévvel nem lehetett újságíróként publikálni.
Kollegái és szerkesztői felismerték benne a tehetséget, és cikkeit rendszeresen megjelentette a lap. Karrierjét azonban meg kellett szakítania: érettségi és diploma hiányában rá is vonatkozott a sorkatonai szolgálatra kötelező törvény - így parasztok és munkások ezreivel együtt kényszerült bevonulni 1888-ban.
Szegedi Híradóban Gárdonyi Géza október 6-án tudósított a zászlóalj indulásáról:
„Ott lépkedett a mi fiunk is, a lapnak három éven át volt buzgó, fiatal belső munkatársa: Tömörkény Pista, aki az írótollat a fegyverrel cserélte föl.”
Tömörkény próbálta hasznosan tölteni katonaéveit: a szerb-török-bosnyák határszolgálatban (88-89) megtanult szerbül, a családból hozott tájnyelvi német mellé pedig Bécsben (90-91) elsajátította az irodalmi németet is. Első tudósítását a seregből 1888. november 4-én közölte a Szegedi Híradó Boszniai bakaélet címmel.
Tömörkény a katonaévek alatt azonban nem csak tudósított, hanem beszélgetett és novellákat is írt — így és ekkortól lett a bakák, a bakaélet és a nép írója. Móricz szavaival:
„Így nem szerette soha senki a szegény magyar élőszavát, mint ez a szelíd nézésű, rádermedő, gondolkodó pillantású ember, aki minden élőszóra rezonált, s mind meg akarta és meg tudta írni. "
Hazatérve Tömörkény a Szegedi Naplónál folytatta újságírói karrierjét, majd Somogyi Károly esztergomi kanonok 40 ezer kötetes könyvtárát gondozó könyvtárigazgató, Reizner János meghívására új kihívást vállalt. Katalogizált, ügyeket intézett és bővítette a könyvtár állományát — nem akármilyen társaságban: Móra Ferenc volt legközelebbi munkatársa. Az eleve szerteágazó műveltséget igénylő könyvtárosi munka mellett (amelyből munka mellett képesítést is szerzett) elvégzett természetrajzi, néprajzi és régészeti képzéseket is. Reizner halála után lett a könyvtár és múzeum igazgatója - egészen haláláig. 1917-ben Móra Ferenc írta meg nekrológját. Így méltatta:
"Sejtelme se volt róla, hogy Szeged Kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. És sohase gondolt arra, hogy a Kultúrpalota idegen látogatói szemében ő a legnagyobb áhítattal megnézett látnivaló. … világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz."
Tömörkény a bakák közt hallott szavak jegyzékét éveken át bővítgette. 1900-ban a Pesti Hírlapban is publikált írást a katonanyelvről. És persze novelláiban használta is.
„Káplár Suba nem is késik irányukban a fölvilágosítással.
- Ha azt kommandirozom, hogy indiblánc, akkor ájncra a rekte arm mögfogja fölül a geverszíjat. Cvájra fölemeli a sultertul, és a linke arm középütt kapja a gevert. Drájra pedig indibláncra gyün a gever, és nyomi a rekte arm kisujja középön, úgy, hogy a mündung a sulterung irányában hóhh lögyön.
Ezen kitanítások folytán erzac-rezerviszt Matiász Véri recte Savó idővel bele is következik a tudományokba, ámde nem mindenik oly könnyen tanulékony, mint Matiász Véri recte Savó. Valentin Susogó például nem bírja fölérni ésszel az előadásokat, káplár Suba elismétli neki többszörösen, de legvégül mégis csak kifogy a türelemből.
—Hát mondja—türtőztetve, haragját a vén szentség—mán ölég szölidön beszélők veled, marha. Ha én ilyen gyönge szóval elmondom ezt odaki a kutyámnak, az is mögcsinálná. Hát nem értesz magyarul? Oh hogy miért is születtél ezen cifra zsinóros világra? "
A részlet Az utolsó c. novellából származik - ma már német szótárral bogozgatjuk, hogy ájncra azaz egyre, cvájra, kettőre, rekte arm linke arm - azaz jobb és bal kézzel. De hogy indiblánc???
Indbilánc a. m. In die Balance - súlyba helyezni a fegyvert.
Tömörkény maga így magyarázta a furcsa félnémet-félmagyar katonanyelvet:
„Sok legény nem is tudja, hogy németül van az, amit elmond, azt hiszi, hogy az is magyar szó. Neki teljesen mindegy, hogy a szakasz vagy cúg szóban ismer-e meg egy fogalmat, mert azelőtt sem az egyiket, sem a másikat nem hallotta.”
Tömörkény István munkásságából a katonanovellák lettek mára azok, amelyek - éppen a nyelvi nehézségek miatt - nyelvtörténeti értéke hatalmas, de nem igazán olvasottak. A mai olvasó inkább a paraszti életet tökéletes pontossággal megrajzoló népi íróként tekint rá. Novellái ma is képesek magával ragadni és elrepíteni a 19-20.század fordulójának paraszti világába.
A kor katonaszlengjéből ma is használatos baka mellé kigyűjtöttünk néhány szót, amelyek velünk maradtak a dualizmus korából.
Az, hogy agyusztálni, nem hordozott negatív konnotációt a hadseregben - a katonák felöltöztetésére, felszerelésére használták. A bagázs sem szedett-vedett csoportot jelentett, hanem a katona málháját, csomagját. Az, hogy cakkumpakk eredetileg hátizsák és málha - Sack und Pack. Egreccíroztatni - nem szekálni, hanem exerzieren- azaz gyakorolni. A beletrafál is innen jön: treffen a.m. eltalálni. De a kommandírozni sem jelentett eredetileg semmi negatívot, kommandieren - parancsolni. Kiglancol - glanzen, kifényesít. Glédában áll - eredetileg sorban (Glied) áll. A haptákban áll német alakja pedig a Hapt ach! volt. A dualista hadseregből jön még a kvártély (Quartier, azaz az elszállásolásra használt barakk) és a menázsi, menza (Menage) - ami a katonáknál étkezést, vagy a porció (Portion) ami adagot jelentett. A putzen igéből származik a pucolni szavunk. És persze a mundér, aminek becsülete van - az egyenruha, a Montur.
források: https://mnytud.arts.unideb.hu/szleng/tanulmanyok/mny-nyr/tomorkeny_istvan1966.pdf
https://www.dihha.hu/2-alaki-fogasok-mozdulatok-fegyverrel/
A magyar katonai szleng szótára
Tömörkény István: Katona a kötélen. Bp., 1989.
Tömörkény István: Különféle magyarok meg egyéb népek
Felszeghy Ediltrud: A császári és királyi hadsereg nyelve Magyarországon.
Fortepan / Buzinkay Géza
Fortepan / Milkovits Gábor
