Mi volt volt tulajdonképpen a "gyerekek kaszása"-ként emlegetett torokgyík? Hogyan próbáltak védelmet adni a betegség ellen mézes ganéval, ráolvasással, érvágással, keresztbe tett gyertyákkal adott Balázs-áldással - és hogy fedezték fel előbb a passzív immunizációt, majd a ma is használt aktív immunizációt ellene? Hétköznapi tudománytörténet Balázs napja közeledtével a tunderpajta.kultura.hu-n! Tudtad, hogy Magyarországon lett a világon elsőként kötelező a diftéria elleni injekció beadatása?
Mikszáth A ló, a bárányka meg a nyúl-ban írja le Jánoska fia difétria-fertőzésének és halálának - a Németke c. elbeszélésben pedig Albert fia felépülésének történetét. A derűt és humorérzéket egész életében megtartani képes, bár betegségektől körülvett (Mária húga tüdővészben, szülei kolerában haltak meg, ő maga pedig majdnem tífuszban) író kisfia "vézna testét" és a nem időben szorgalmazni kezdett jó táplálkozást, a "kevés húsevést" okolta Jánoska haláláért - de ma már persze tudjuk, hogy ez vagy sehogy, vagy maximum erősen közvetetten járulhatott hozzá a tragikus kimenetelhez.
Ma már tudjuk, hogy világszerte rettegett, gyógyíthatatlan difétria oka egy baktériumfertőzés volt. A rendkívül virulens, cseppfertőzéssel terjedő corynebacterium diphtheriae a felső légutak nyálkahártyáját támadja, pikkelyszerű hártyákat képezve a torkon és a légcsövön (innen a betegség neve), melyek onnan leválva végül fulladásos halált okozhattak - és okoztak is majdnem minden második gyereknél.
A baktérium az egész világon rengeteg áldozatot szedett az ókortól kezdve, a járványokról szóló beszámolókat megtaláljuk kínai, indus, zsidó, arab, görög és latin leírásokban is. Avicenna, Hippokratész, Galenus a II. században írja le egészen pontosan a betegség tüneteit és lefolyását - akkoriban Szibériában, Egyiptomban és Mezopotámiában (a Tigris és az Eufrátesz között) tombolt a diftéria. És már ekkor ráismertek a természetére is: Galenus már ragályos betegségként emlegeti. És csak az égiek óvhattak ellene...
A középkorban a diftéria végigpusztította Európát többször is - volt, hogy 20-30 éven át fennmaradt egy-egy területen. Magyarországon 1357-ben írták le először a kórképet, később, az 1500-as években már több helyütt és több néven is megjelenik - mindegyik meglehetősen plasztikus: gőggyék, torokgyék, torokgyík, büdösgőg, gőgbéka, csikorgó megfújtás. Gyógymód nem volt rá - de persze számtalan különös módszert és "gyógyszert" ajánlgattak borbélyok és kuruzslók a már megbetegedett gyerekek kétségbeesett édesanyáinak. Próbálkoztak az érvágástól kezdve a fokhagymás sertésganéig és a mézes kutyaganéig mindennel - de hiába. Az egyház megelőzésből, óvó áldást, balázsáldást adott februárban (ld alább.)
Mikszáth azt írta, hogy ha több húst evett volna Jánoska, a kisfiú meggyógyult volna - de persze ez egyáltalán nem biztos. Az erős immunrendszer és szerencse is kellett a felépüléshez - amihez hozzájárult a tápanyagban gazdag étkezés természetesen - de még így sem nem volt garancia semmire. Az 1800-as években a megbetegedések 40%-a halállal végződött, de volt, ahol 50%-nál magasabb, sőt, akár 80%-os is lehetett a halandóság. A diftéria az 1800-as évek második felében gyakorlatilag letarolta a fél országot: pest mellett Baranya, Sopron, Borsod, Torda, Temes Törvényhatóság területein is pusztított.
A betegség elleni küzdelemben a 19. században a francia járvány nyitott új fejezetet. Mértéke a középkori pestisjárványokéhoz volt hasonló, így a kor minden biológus-orvos kutatója a diftériára fókuszált. Először azonosították a baktériumot (Ervin Klebs német mikrobiológus), majd észlelték, hogy az a szervezetben mérgező anyagot termel - Pierre Paul Emile Roux és Alexandre Yersin azonosította ezt a toxint a párizsi Pasteur-intézetben. A szervezet a toxinra egy másik vegyülettel reagált - legalábbis a túlélők esetében. Ezt az ellenanyagot egy német mikrobiológus, Emil Adolf von Behring találta meg Berlinben, a Koch Intézetben 1890-ben. Behring nevezte először ezt a vérsavóban fellelt ellenanyagot antitoxinnak, és rájött: ha ezt az antitoxint izolálják, majd beadják betegeknek, azok meggyógyulnak.
Ezt a folyamatot hívjuk ma passzív immunizációnak. Behring nem csak a diftéria, hanem a tetanusz baktérium antitoxinját is sikeresen azonosította - leszerelve így az ősidők óta az emberiséget támadó, pusztító baktériumok közül kettőt is. Végül a diftéria gyógyításáért kapott Nobel-díjat 1901-ben - ez volt az első orvostudományi és élettani sikerért odaítélt Nobel-díj.
És hogy miért épp most írunk erről? Február 3-a Balázs napja. A diftéria és a téli időszaban gyakori torokbajok olyan mértékben keserítették meg a hívek életét egész Európában, hogy a katolikus egyház intézményesített áldással próbálta megóvni a gyerekeket a fertőzésektől: ez a balázsáldás. Szent Balázs napján (febr. 3.) két, régebben X, ma Y alakban összekötött gyertyával adott áldás „torokbetegség és minden más baj” ellen.
Az antitoxin és a passzív immunizáció után a védőoltást Gaston Ramon francia orvos tökéletesítette végül 1924-re. De, mivel akkor már sikeresen kezelhetővé vált a betegség, nem volt egyértelműen és gyorsan bevezethető a kötelező védőoltás sehol sem. Az első vakcina beadást még kétszer ismételni kellett - miközben az emberek már az első injekciótól is rettegtek. Világszerte kampány folyt az oltás érdekében.
Magyarországon is hosszas vita folyt a védőoltásról, de végül az oltáspártiak nyertek, és a világon elsőként, 1938. január elsején életbe lépett a kötelező diftéria elleni védőoltást elrendelő törvény hazánkban. De persze a lakosság nem vitte szívesen a gyerekeket oltatni, rejtegették őket és próbálták elkerül ni a vakcina beadását, ahogyan csak lehet.
Az oltás sikerét Magyarországon Faragó Ferenc bakteriológusnak, az Országos Közegészségügyi Intézet kutatóorvosának köszönhetjük 9 ével később: rájött, hogyan lehet háromszori helyett már egy injekcióval sikeresen immunizálni. És az oltás intézménye így lassan beszivárgott a hétköznapokba.
Faragó Ferenc 1947-ben így fogalmazta meg a diftéria elleni védőoltás felfedezésének jelentőségét:
"A diphtheria immunizálás terén végzett munka sikere valósággal fermentálta a többi védőoltás haladását. Új módszerek és principiumok merültek fel, amelyeket a másik munkában is kipróbáltak, a próbálkozás ismét új kérdéseket vetett fel és új eredmények születtek. Ezen a nyomvonalon fejlődött a hastífusz, a scarlatina (skarlát) és a pertussis (szamárköhögés) elleni védőoltás.”
Később DI-PER-TE - azaz diphteria-tetanus-pertussis kombinációban kapták a gyerekek a három legrégebbi védőoltást, egy injekcióban, de ismétléssel. Az oltás ma is kötelező, negyediknek a gyermekbénulás elleni és a haemophilus influenzae B (Hib) vakcina került a "koktélba".
A fenti betegségek mindegyike mára gyakorlatilag eltűnt a fejlett világól az oltásoknak köszönhetően. Magyarországon 1976 óta nem halt meg gyerek torokgyík-fertőzésben.
források: a Semmelweis Múzeum blogja, ÁNTSZ Járvány archívum, Néprajzi Lexikon, Katolikus lexikon, Science direct
