A város, amely arculatát évszázadokon át a gyümölcstermesztés határozta meg. Hogy nyerte el Kecskemét az egykori laza, tanyás településszerkezetű mezővárosból ma ismert formáját? Hogy védte a török időkben a beszélő köntös - és mi köze Kecskemétnek a sárga cserebogárhoz Petőfi versében? És persze hol is terem a hírös kecskeméti barack?
A magyar állam- és egyházszervezés hajnalán a mai Kecskemét közelében apró falvak, templomos helyek léteztek, melyek nevét későbbi írásos források is megőrizték: Juhász-, Kolos-, Koldus-, Hetény- és Törökegyháza, valamint Ballóság. Sőt, egy legenda a városalapításról még a magyar államszervezés előtti időkre nyúlik vissza.
A tatárjárás idején az Árpád-kori kecskeméti lakóhelyek is elpusztultak - és a várost újjá kellett építeni. IV. Béla visszahívta a területre a tatárjárás előtt az országból elmenekült kunokat. Vezérükké fiát, István herceget nevezte ki, aki nőül vette a korábban meggyilkolt kun vezér leányát is. A kunságban letelepített kunok számára a király Kecskemegye néven új megyét alapított - és ennek székhelyéül Kecskemétet nevezte ki.
Az alapító oklevél sajnos nem maradt fent, csak hivatkozások támasztják alá a történetet. Ami biztos: egy 1368-ban Nagy Lajos által kiadott királyi oklevél hivatkozza először villa seu oppidum - azaz mezővárosként Kecskemétet. Innentől rendelkezik vásártartási joggal, és valójában ekkor, a 14. századtól fejlődött a Buda és Szeged közötti fontos kereskedelmi útvonal mentén jelentős vásárhellyé, várossá. Virágzó iparoséletét céhes oklevelekből tudjuk rekonstruálni, a város által befizetett adók mértéke pedig a kereskedelemben betöltött fontos szerepét mutatja. Ebből a korból ered a város heraldikáját maghatározó szimbólumrendszer is: Kecskemét 14. századi pecsétnyomóján Szent Miklós püspök szerepelt, kecskefős pásztorbottal a kezében.
Kecskemét a 15. század közepéig volt királyi birtok, majd, hogy a kunok erejét némileg gyengítse, I. Lajos király magánföldesurak kezére adta a várost - volt ura előbb a Bosnyák, majd a Wesselényi, később pedig a Koháry család is.
A reformáció után a katolikus vallás mellett a protestáns tanok is meghonosodtak, és létrejött a református egyházközség és iskola. 1526-ban, a mohácsi csata után a török seregek feldúlták a várost, ám a török uralom idején ismét Kecskemét vált az egyik legjelentősebb várossá a Duna-Tisza közén. A török időkből származik a kecskeméti beszélő köntös legendája is.
A török kiűzése után Kecskemét stratégiai jelentőségét megtartotta, kereskedelmi, ipari és oktatási központként tartották számon. Petőfi Sándor itt végezte elemi iskolai tanulmányait az evangélikus iskolában, anyja, Hrúz Mária rokoni kapcsolatai révén. A rokon, Hrúz Mihály világi evangélikus egyházi vezető és módos gazda házában a legidősebb leány, Erzsike sokat foglalkozott a kisfiúval. Feljegyezték, hogy énekeket, verseket tanított neki - állítólag a „Cserebogár, sárga cserebogár" refrénű műdalt is tőle tanulta - amely később visszaköszönt a Szülőföldemen c. versben is.
Petőfi magába szívta a kecskeméti életérzést - és egy különleges, „tájbeszéd szerint" írt költeményében ( „Hírös város az aafődön Kecskemét, Ott születtem, annak öszöm könyerét.") ki is karikírozza az itt élők elégedett attitűdjét - akik jólétüket ekkoriban leginkább az utazóknak köszönhetik.
„ Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő,
Van azé jó keresetöm, jobb se kő,
Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm,
Míg utast lát a pusztába két szömöm."
Katona József is Kecskemét szülötte. Elemibe itt járt, és rövid pesti kitérő után gimnáziumi tanulmányait is Kecskeméten fejezte be. Budapesten töltött évei után - segédszínészi karrierjét feladva - ügyvédi vizsgát tett, majd Kecskemét al- és később főügyésze lett. Ekkoriban elkezdett egy levéltári kutatást, melynek célja szeretett szülővárosa történetének megírása volt - de az anyag összegyűjtésével csak részben végzett. 1830-ban a kecskeméti városháza kapujában szívrohamot kapott és a helyszínen életét vesztette. A kéziratban maradt munkát - amely a kezdetektől a népvándorlások koráig, a magyar nemzet beköltözéséig terjed - édesapja adta sajtó alá halála után.
A 19. század második felében Kecskemét sokat fejlődött, ipari központtá vált. Megjelentek az első cégek és ipari vállalkozók - ugyanakkor bőven voltak még tanyás szerkezetű „városrészei" . Az ok: a kecskeméti szőlő, majd később a gyümölcs, köztük a „hírös" kajszin barack nagy hírnévre tett szert - és rendkívül jövedelmező volt a termesztése. A kecskeméti gyümölcsészek sokat tettek ezért, az egyre finomodó szakértelemnek köszönhetően a jó keresztezésekkel és a kifinomult fajtaválasztással egy-egy kecskeméti gyümölcsöskert a 18-19- században már komoly értéket képviselt. A kecskeméti pálinkát már a 17.században védte a város.
Feljegyzések szerint 1638-ban telepítettek a Városházától a Homoki kapuhoz vezető Gyümölcs utcára barackot: sárga szőrős kajszint, olaszbarackot és rózsabarackot. A gyümölcspiac is a város főterén alakult ki.
De honnan jött maga a kajszi? Surányi Dezső történeti összefoglalója (Kecskeméti baracksirató) szerint a kajszi termesztése valószínűleg a török időkre vezethető vissza. Megfigyelhető, hogy az alföldi sárgabarack-termesztés ősi helyei egybeesnek a török hódoltság nagy szultáni birtokaival ( khász birtokokok): Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Halas, Szeged, Szabadka, Tolna. Az 1600-as évekre a kajszibarack-termesztés olyan kiterjedt volt, hogy a kajszibarackdézsma elmaradása miatt összehívták Nagykőrös, Cegléd és Abony választott bíróságát is. A Neoaquistica Commissio megemlékezik arról, hogy a törököktől visszafoglalt helyeken sok kertet találtak tele öreg termő barackfákkal. „A török időben itt nagy és elegendő számú gyümölcskertek voltak, melyeket a vonuló (felszabadító) seregek teljesen elpusztítottak.”
Ez a korszak a 17. század végi törökellenes felszabadító háborúkkal és a kuruc–labanc harcokkal zárult le. A harcokkal együtt lehanyatlott az addig élénk és fejlődő gyümölcskultúra is. Hosszú pangás után a 18. század második feléből származó, a sárgabarack szempontjából jelentős, sikeres kezdeményezésekről is tudunk.
A barack az alföldi homok gyümölcse – szokták mondani. Ma már kevesen tudják, hogy milyen küzdelmet kellett megvívni, amíg a szőlő és a kajszibarack a többi alföldi gyümölcsfélével együtt úrrá lett a homokon.
„Az 1792. évben Kecskeméten csak két négyszögmérföld sivány mozgóhomok terület volt” – írja Kiss Ferenc, a sívó homok kemény munkása– de ez az 1805-i földmérések szerint 13 év alatt hat négyszögmérföldre szaporodott föl. A homokáradat akkoriban egyik napról a másikra tavakat, fákat, sőt erdőket temetett el - írja Surányi.
A homok megmozdulásának egyik oka a 18. századvégén bekövetkezett hétéves apályciklus, de még inkább a nagyarányú birkatartás volt. Ezt a folyamatot csak tovább fokozta a századvég szántóföldi gazdálkodásának nagyarányú kiterjesztése. Feltörték a homokra települt ősgyepeket, kiirtották az erdőségeket, megnyitván a nyugati, északnyugati pusztító szelek útját. A futóhomok belső-ázsiai méreteket öltő pusztítással fenyegetett. Ekkor azonban az alföldi városok hatalmas erdősítési és kertesítési munkálatokba kezdtek. Az elhomokosodott részeken mint kitűnő szélfogókat, sárgabarackot és szilvát telepítettek.
A baracknak valódi kultusza alakult ki Kecskeméten.
„Több érdekesség is bizonyítja a gyümölcs, a barack és a mai főtér említett kapcsolatát, hiszen az 1774 és 1799 között épült Nagytemplomban a helyi gyümölcs- és baracktermesztésnek ajánlva is készítettek egy oltárt. A Merész Gyula által, 1939-1942 között megfestett, Szűz Mária kecskeméti látogatását ábrázoló „Barackvirágos Mária" oltárképen a művész a helyi legendának egy jelenetét festette meg, amikor is a földművelő lakók barackkal megrakott kosarakkal járultak Mária elé. Többnyire biztosra vehető, hogy a második világháború alatt elkészült kép előtt több ezer kosár barack került megáldásra, még a piac hajnali kezdete előtt" - olvasható a város honlapján.
Így vált az „aranyhomok” a messze földön híres kajszibarack hazájává, amely különleges aromáját az egyedi mikroklímának köszönheti. A napsütéses órák száma errefelé igen magas, a homokos talaj pedig felhalmozza, majd éjszaka kibocsátja az összegyűjtött meleget, és ezzel ideális érési feltételeket teremt a gyümölcsnek. Erről az embert próbáló munkáról Móricz Zsigmond találóan fogalmazott egy 1934-es rádióbeszédében:
„A kecskeméti ember megmutatta, hogy „hogyan lehet a semmiből valamit teremteni, hogyan lehet a legterméketlenebb pusztán is paradicsomot és eldorádót elővarázsolni.”
Erdei Ferenc így ír Kecskemétről Futóhomok c. művében:
„Urai, a »homok hősei« lettek, akik megtanulták és megmutatták, miként lehet a futóhomokra kertet építeni s ezzel zászlóhordozói lettek annak a kerti kultúrának, mely továbbvitte a várost a megkezdett fejlődés útjain. Ma is, akik igazgatói a város életének, »népért síró bús, bocskoros nemesek«, birtokos urak vagy tisztviselő népek, mind hozzá vannak nőve a homokhoz. Ember ilyet nem lát másutt az országban. Szőlősgazda, polgármester, tanár, ügyvéd, ha maguk közt vannak, kollégák, akiknek egyforma gondja a szőlő és a gyümölcsös kert. Egyformán tudják minden csínját és egyformán aggódnak érte. Almafajtát, permetezőszert és védőberendezési eljárást hideg, fagy, köd, dér és gombák ellen egyformán ismernek s szakértőkként vitatnak. S valóban az is mindenki, kertész-szakember. Amikor a jég elverte a kertek minden termését, egyetlen megriadt nyáj volt a város és vezetői voltak azok, akik a legtöbb álmatlan éjszakát töltötték és inukszakadtáig jártak segítség után. Az országos hagyományok nem igen kedveznek az ilyen vezetésnek, mindég van veszedelem, amely fenyegeti teljesítményeit, de Kecskemét varázsa ép abban van, hogy jobbjai minden erő ellenére ápolják ezt a szellemet és a parasztság jobbjaival együtt komorlanak, ha veszedelem fenyegeti a kecskeméti szigetet. Ez a városi vezetőréteg nem is vesz be addig idegent, amíg szőlősgazda nem lesz belőle. Egyetlen szerény, de ékesen szóló példa: egy kecskeméti tanár fia ösztöndíjat kap - tanulmányait ösztöndíj nélkül is tudja folytatni, tehát szőlőkertet telepít s mire az apja megtudja, két hold gyümölcsös szőlőkertje van."
A várost körülölelő kertek, tanyák száma ekkoriban nagy. Erdei leszögezi: ezek biztosítják valójában a város jólétét.
„A nyugati demokráciák rendezett társadalmi életének és jólétének nem utolsó tényezője, hogy gyarmatai vannak. Igy Kecskemét viszonylagos jólétét is nem utolsó sorban »gyarmatai« teszik lehetővé: Bugac és a tanyák. Nem azok a tanyák, melyekhez városi ház is tartozik, hanem azok, amelyek örökös lakóhelyei birtokosuknak és azok, melyeknek gazdái a városban laknak, de kinn kertészt, cselédet tartanak."
A Futóhomokban adatokat is közöl a 20. század első feléből.
Kecskeméten 1930-ban külterületen lakott 44.679 lélek, a lakosság 56,2%-a. E tanyai népességnek mintegy a fele (22.000) segédszemélyzet - cseléd, munkás, részes -, akik hozzá vannak kötve a tanyai gazdaságokhoz, 12.000-re tehető a 10 holdon aluli önálló birtokosok és bérlők száma, akik szintén örökös lakói tanyájuknak s a városban utcán és beállóhelyeken szállanak meg, nem kapcsolódnak be tehát Kecskemétnek, a városnak az életébe. A tanyák nagyobbik része ezek szerint »gyarmat«, mindössze 10.000-re tehető azoknak száma, akik a tanyai gazdaság mellett is rendelkeznek városi házzal, akik tehát igazi mezővárosi-tanyai lakosok s részt vesznek a város életének minden mozzanatában. Ezeknek előny és segítség a tanya, amazoknak ellenben inkább kivettetés.
A hatalmas homokkötési folyamatot követően indult meg a 19. század második felének vasútépítési hulláma. A Pest–Cegléd–Szolnok vonal Kecskemét–Szeged szárnyvonala 1853-tól adott lehetőséget arra, hogy 1–2 nap alatt törődésmentesen eljusson a kajszi Bécsbe vagy Prágába is akár.
A vasút megjelenése lehetővé tette a gyümölcsök nagytömegű étékesítését - és magával hozta a gyümölcsből készült termékek piacának fellendülését is. Így lett hírös a kecskeméti barack és a pálinka egész Európa területén. Nem volt ritka a két világháború közötti időszakban, hogy barackszezon ideje alatt akár 100-110 vagon gyümölcsöt indítottak el nyugati piacokra.
A termékek gyors és nagy tételekben történő szállítása ekkor már több kecskeméti család részére is komoly megélhetési lehetőséget biztosított. Érthető tehát, hogy a város nyugati felén tartotta magát a gyümölcsösökkel körülvett tanyás településszerkezet. És érthető így az is, hogy a a tanyák eltűnése nem tudatos városszervezés vagy organikus fejlődés révén ment végbe - hanem egy természeti katasztrófa révén, a 20. század közepén.
1968-69-ben Kecskemétet természeti csapás sújtotta. Az előző évek csapadékos időjárásnak köszönhetően a belvíz elöntötte a város teljes nyugati, tanyás térségét. A többnyire vályogból épült tanyaépületek sorra omlottak össze. A gyümölcstermésztésben dolgozó, helyben lakó földműves családok fedél nélkülivé váltak. A tömeges lakáshiányt a város vezetése igyekezett megoldani és szerény komfortfokozatú lakásokat épített a rászorulóknak a mai Petőfiváros területén. Így született a városrész az egykori szőlők és gyümölcsösök helyén.
A Petőfi Körtefája felhívásra beérkezett kecskeméti gyűjtés így idézi fel a pálinkához kötődő hagyományokat:
A pálinka – különösen a barackpálinka – főzésének hagyományai Kecskemét környékén az első írásos emlékek szerint a XVII-XIX. századig nyúlnak vissza. A Kecskeméti barackpálinka – melyet a Zwack család készített – külhoni megismertetéséhez maga VIII. Edward is hozzájárult az 1930- as évek közepén. Ekképpen szól a legenda:
1936-ban a Duna Palotában szállt meg a trónörökös. Az akkori igazgató, Fhürer Izidor egy orosházi kristályhordót kilenc éves érlelésű kecskeméti barackpálinkával töltött színültig, és elküldte a hercegnek. Aki miután megkóstolta a különleges italt, így nyilatkozott:
„Szódával jobb, mint a whisky, teával jobb, mint a rum.”
A brit trónörökös megállapítása ezt követően szállóigévé vált, a nemzetközi hírnév felé röpítve a napjainkban is méltán népszerű italt, s vele együtt Kecskemét nevét. Az eredetvédelemnek köszönhetően ma már kizárólag Kecskemétről, illetve annak megközelítően 50 kilométeres körzetéből származhat a Kecskeméti barackpálinka gyümölcsalapja.
források: kecskemét jelentkezési anyaga, Kecskemét Város története ( Oklevéltárral Hornyik János által, 1860) Erdei Ferenc: Futóhomok, Lipótzy Sándor: Kecskemét Th Város birtokszerzése és a szabad királyi városság kérdése, 1935 Surányi Dezső: Kecskeméti baracksirató
képek: Kecskeméti Barack Fb, Fortepan / Vargha Zsuzsa
