95 évvel ezelőtt született Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas és Herder-díjas költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Csoóri Sándornak a táncházmozgalom kialakulásában kulcsszerepe volt. Azt mondják róla: ő volt a hetvenes években a magyar kulturális élet garabonciás szelleme. Tóth János írása.
Csoóri Sándor Zámolyon született 1930. február 3-án földműves, református családban. Az a tél különösen zord volt. Így mesélt róla 2010-ben, 80. születésnapja alkalmából:
„A születésem napján, 1930. február 3-án Zámolyon akkora hó volt, hogy a bábaasszony nem tudta kinyitni a kiskaput, hanem a tetején jött be. Ezt a történetet gyakran elmesélték nekem, s csodálkoztam is ezen a teljesítményen. A hatalmas termetű bábaasszonytól még féltem is később, pedig ő mindig kedvesen fogadott. Sokszor eszembe jutott, ha nem vállalkozik a mutatványra, akkor lehetséges, hogy én nem is vagyok. Titokban a kapu fölöttiség filozófiai rádöbbenést hozott: az élet minden területén előfordulhat olyan helyzet, amikor nem lehet megvárni azt, hogy elhányják a havat a kerítés mellől, a kisajtó alól, hanem a kapu fölött kell bemenni. Ezt nyilván jelképnek kell tekinteni, amelyhez azonban nagyon-nagyon ragaszkodtam.”
Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a népi írók által kezdeményezett Országos Falusi Tehetségkutató Intézet segítségével lett a Pápai Református Kollégium diákja. Itt érettségizett 1950-ben és munkatársa lett a Pápai Néplap című újságnak és a Veszprém megyei Népújságnak.
Csoóri érettségi után bölcsészkaron szeretett volna továbbtanulni, de egyházi érettségivel ez akkoriban nem volt lehetséges. Egy barátja invitálására jelentkezett így az ELTE Orosz Intézetbe orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakra. Tanulmányait háromnegyed év múlva betegsége miatt kellett félbehagynia, mivel egy, a tüdején lévő üreges elváltozás miatt tüdőszanatóriumba került. Kilenc hónap után tért ismét haza.
1953–54-ben az Irodalmi Újság, 1954-ben a Szabad Ifjúság munkatársa. Első kötete (Felröppen a madár) 54-ben jelent meg - és elnyerte a kritikusok elismerését, sőt, József Attila-díjat kapott érte. 1955–56-ban az Új Hang versrovatának szerkesztője volt.
Az 1956-os forradalom leverése után egy évig nem talált munkát, a pártállam megfigyelés alá vetette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik, melyeket A megfigyelt ember címmel 2020-tól sorozatban adtak közre - és szilenciummal sújtotta. Az 50-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért.
1957-ben azonban enyhült a szigor: Csoóri dolgozhatott - bár nem íróként. Tisztviselő lett a Lakatosipari Vállalatnál. De persze otthon írt ekkor is. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Ekkor már Budapesten élt, ahol a Belvárosi kávéházban jöttek össze barátaival, többek között Jancsó Miklóssal, Orbán Ottóval, Konrád Györggyel, Kósa Ferenccel. 1958-tól szabadfoglalkozású íróként dolgozott 1968-ig, közben 1962–63-ban a Jövő Mérnöke című lap munkatársa, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja volt.
Az 1970-es évek elején pár bátor, a szellemi megújhodást a hagyományokban kereső fiatal megkeresésére részt vett a Fiatalok Népművészeti Stúdiója megalakításában, mely bölcsője volt a nomád nemzedék és a táncházmozgalom kiteljesedésének. A népi kultúrához a népköltészet és a modern költészet közötti átjárhatóság felismerésével talált vissza - a népköltészet szürrealista vonásainak felfedezésével. Muharay Elemér felkérésére 1959-ben írt egy drámát paraszt színjátszók számára, amelyben A halálra táncoltatott lány balladáját dolgozta fel.
A népi kultúra értékeinek újrafelfedezése, a Muharay Elemérrel, Martin Györggyel, Kallós Zoltánnal kialakult kapcsolat és együttműködés eredményeként Csoóri Sándor az 1970-es években aktív részese lett a népi kultúra reneszánszának. A tárgyalkotó népművészeti- és a táncházmozgalom egyik fő támogatójává, népszerűsítőjévé, esszéiben elméleti megalapozójává vált.
Zelnik József írja róla:
„A táncházmozgalom igazi szellemi vezetője Csoóri Sándor volt. Ő volt a hetvenes években a magyar kulturális élet garabonciás szelleme. Rendkívüli helyzetérző tehetséggel egyensúlyozott lehetőségek és lehetetlenségek között, porcelánként egy elefántboltban. Ráadásul ehhez az egyensúlyozási készséghez egy cizellált nyelvi szinten előadott esszéisztikus gondolkodás társult. Többek között Németh Lászlótól és József Attilától ihletetten és a szürrealistáktól „fertőzötten”.
Az első fővárosi táncház ötlete a Budapesten működő Bihari Együttestől eredt. Ők jöttek rá elsőként, hogy a nem megkomponált táncokat sokkal élvezetesebben adják elő a táncosok, mint egy-egy sokadszor prezentált koreográfiát. Innen jött a gondolat, hogy egy privát és zárt körű, csak a négy nagyobb budapesti táncegyüttes tagjait érintő táncházat kellene szervezni. Mivel táncház nincs élő, vagyis nem magnóról szóló zene nélkül, képbe került a Sebő-Halmos duó Éri Péterrel kiegészülve, akik addigra köztudottan a népi hangszeres zene elkötelezettjeivé váltak. Ők voltak az elsők, akik úgy nyúltak a népzenéhez, hogy annak Bartóki „tiszta forrását” igyekeztek szem előtt tartani ugyanakkor mégis tudtak újat hozni a hetvenes évek embere számára. Ebben nagy segítségükre volt dr. Martin György etnográfus, aki megfelelő zenei gyűjtésekkel látta el őket.
Az első táncházat 1972. május 6-án rendezték a Liszt Ferenc téren, az Írók Könyvesboltja raktárában. A Sebő-Halmos duó Éri Péterrel (Muzsikás együttes) húzta a talpalávalót, a Bihari Együttes volt az esemény házigazdája. A táncház hatalmas siker volt, annyira, hogy még az utcáról is betértek emberek. A jelenség megosztotta a szervezőket: a Bihari továbbra is a zártkörű, szakmai táncházat szeretett volna, míg Sebő Ferenc, Halmos Béla, és Timár Sándor (a Bartók Együttes akkori vezetője) és dr. Martin György jó ötletnek tartotta kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. Így történt, hogy a Bartók Együttes ezek után átvette a táncházak szervezését - az azokon való oktatással együtt.
A táncházakba Csoóri Sándor gyakran meghívta író, költőtársait és barátait, többek közt Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, a filmes Kósa Ferencet és Sára Sándort.
Ő maga így fogalmaz erről a mozgalomról:
„Ami eredeti és ami jó volt ebben a mozgalomban, az volt, hogy visszaadni a hagyománynak a hangját. Minden hagyomány végső soron a múlt olyan meghaladása, ami közben a múlt nem sérül meg. S ezzel válik időszerűvé.”
Erre az időszakra tehető költészetének kibontakozása és igazi jellegzetes karakterének kialakulása. Görömbei András, Csoóri Sándor monográfusa ekként jellemzi:
„A Csoóri-vers „sokrétegű, (…) gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló”. Költészetének leginkább jellemzői a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel, mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség."
Ezután a hetvenes évek végétől következett az újabb szilencium, hiszen a Charta ’77 (Csehszlovák értelmiségiek emberi jogi kartája) résztvevőinek vegzálása ellen szóló tiltakozást maga is aláírta, akkor harmincnégy, később több, mint kétszázötven értelmiségi társával egyetemben. A hatalom pedig ezt nem nézte jó szemmel.
Csoóri így vált 1980-as évektől a szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjévé, a monori (1985) és a lakitelki tanácskozás (1987) előkészítője volt.
1984 nyarán a magyarországi népi ellenzék vezető képviselői kísérletet tettek arra, hogy legfontosabb céljaik teljesítéséhez megnyerjék a kádári hatalom támogatását. 19-en jöttek össze Bíró Zoltán lakásán, és egy levelet fogalmaztak meg Kádár János pártfőtitkárnak. Beadványukkal legfőképp a határon túli magyarság érdekképviseletét igyekeztek előmozdítani, a hatalomnak egy, a kisebbségek ügyeivel foglalkozó államtitkárság létrehozását javasolták.
A levél megfogalmazói és aláírói voltak: Bakos István, Bíró Zoltán, Czine Mihály, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Gombos Katalin, Halász Péter, Kis Pintér Imre, Kiss Ferenc, Kodolányi Gyula, Kovács István, Madaras József, Nagy Gáspár, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Vekerdi László és Zelnik József.
A beadványban szerepelt a Bethlen Gábor Alapítvány és a Hitel c. folyóirat engedélyezése, az Erdély történetét bemutató kötet kiadása, a határon túli területeken is fogható, magyar nyelvű tévéadás biztosítása, Magyarságtudományi Intézet megalapítása, és egy kisebbségi ügyekkel foglalkozó, önálló, a különböző tárcák munkáját koordináló államtitkárság létrehozása.
A levél pozitív elbírálásban részesült és azt meg is tárgyalták, a tizenkilenc aláíróval megkezdődött a vita a beadvány pontjairól. A vita legrészletesebben a kisebbségi ügyekkel kapcsolatos bizottság kérdéséről folyt. Csoóri Sándor egy a párt- és kormányszervek mellett működő bizottságra gondolt, mely a magyar kormány nemzetiségi stratégiáját dolgozná ki. Csurka István szerint a tervezett bizottságnak nyilvánosan, államilag elismerten kell működnie. Magyarország belső helyzete és nemzetközi tekintélye megfelelő, viszont az erdélyi magyarság helyzete az „Endlösung” állapotához hasonló.
Fekete Gyula is úgy érvelt, hogy a kisebbségi probléma fajsúlya miatt akár külön minisztériumot is kaphatna, de egy bizottság létrehozásával legalább lenne társadalmi felelőse az ügynek. Für Lajos szerint hatékonyabb, magasabb szintű bizottságra van szükség, mely operatív feladatokat is képes lenne ellátni. Bíró Zoltánhoz hasonlóan ő is a „kettős bizottság” koncepciót vázolta fel; elképzelése szerint az állami és párt apparátusnak a kérdésért felelős szakértői, operatív feladatokat ellátó tagjai mellett társadalmi szakértők is tevékenykednének a bizottságban. Kiss Ferenc a Bethlen Alapítvány fontosságát hangsúlyozta a Magyarországra érkező határon túli magyarok anyagi támogatásával kapcsolatban.
1984-ben még a követelések egyike sem valósult meg, a későbbi évtizedekben azonban igen. Már 1985-ben elindulhatott a Bethlen Gábor Alapítvány, mely a hazai és határon túli fiatalságot támogatja identitása megőrzésében és 1988-ban megjelent a Hitel című irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat első száma. 1986-ban kiadták az Erdély története című háromkötetes művet. Csoóri 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnökeként dolgozott és e funkciójában kezdeményezte a Duna televízió létrehozását, amely 1992 karácsonyán el is indult - Csoóri Sándor és Sára Sándor vezetésével. 2010-től él az előzetesen Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium berkein belül megalapított Nemzetpolitikai Államtitkárság, mely a későbbiekben a Miniszterelnökséghez került. 2019-ben pedig megalapították a Magyarságkutató Intézetet.
Csoóri Sándor 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja lett, 1988–93 között elnökségi tag volt. 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelenő Hitel című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztőbizottságának elnökeként dolgozott. 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat, amelyet korábban ellenzéki magatartása miatt tagadtak meg tőle. 1997-ben Sára Sándorral és Kósa Ferenccel Magyar Örökség Díjat kapott a Tízezer nap című filmért.
Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelmi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közzé a hatvanas évek elejétől. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain haladva hozta létre a magyar esszéírás egyik csúcsteljesítményét.
Munkássága, tudása, értékszemlélete egyetemes volt. Ezt az egyetemességet kívánta minden művében és tevékenységében kifejezni, hogy az a kultúra, amit örökül kaptunk, az a műveltség, mely Európa közepén tart bennünket, nem osztható különböző szintekre. A magaskultúrának - ha így nevezzük - a népi tudás és műveltség is része. Az egész, összességében tesz bennünket nemzetté.
Élete során a munkásságát, szerepvállalását 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal, 1985-ben és 1995-ben és 2004-ben Az Év Könyve-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Számos más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést is. 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg.
Utolsó éveiben visszavonultan élt. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2016. szeptember 12-én hunyt el. Csoóri Sándor halálhírét barátja, a Magyarok Világszövetsége titkára, Bakos István, ezekkel a szavakkal osztotta meg a Rendszerváltó Archívum 2016. évi 1. számában:
„Végleg eltávozott közülünk a szellemi honvédelem költő-parancsnoka.”
Csoóri Sándort álllami szertartással helyezték végső nyugalomra 2016. szeptember 21-én az Óbudai temetőben. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, Tornai József költő és Kósa Ferenc filmrendező búcsúztatta. Napjainkban neve és a népi kultúra továbbra is összekapcsolódik a népművészeti támogatásokat összefogó Csoóri Sándor Alap működése révén, amely 2017 óta segíti a néphagyományokat éltető és ápoló közösségek és müvészek munkáját szerte a Kárpát-medencében.
Források:
Barta Tamás - Magyar néptáncmozgalom a korai időkben – társadalmi ideológia vagy nemzeti művészet? In.: Eszmélet 26. évf. 101. sz. (2014. tavasz)
Bodor Ferenc – Nomád Nemzedék 1981. In.: Ökotáj 9. sz.
Bodor Ferenc hagyatéka, interjúk - "Nomád nemzedék. Ifjúsági népművészeti mozgalom a hetvenes években", az interjúkat készítették: Bodor Ferenc, Halmos Béla, Ledniczky Márton, Novák Ferenc
Borvendég Zsuzsanna - Harminchárom évvel Lakitelek után 2020. In.: Magyarság Kutató Intézet (továbbiakban: MKI)
Csoóri Sándor – Egy nomád értelmiségi In.: DIA
Csoóri Sándor – Emlékkönyv 2018.
Csoóri Sándor – Élni az idő közepén In.: DIA
Csoóri Sándor Életrajz In.: DIA
Csoóri Sándor - ÉRTÉK ÉS IDŐSZERŰSÉG, jegyzet a fiatalok népművészeti stúdiójáról, Tiszatáj, 1973./8. sz.
Csoóri Sándor – Nomád napló, in.: Digitális Irodalmi Akadémia (továbbiakban: DIA)
Mátraházi Zsuzsa - Harminc forinton „vett” költészet - Látogatóban a nyolcvanéves Csoóri Sándornál, 2010.
Lukács László – Csoóri Sándor néprajzi forradalma In.: Hitel 30. évf. 9. sz. (2017. szeptember)
Raffay Andrea - 1930. február 3.: Csoóri Sándor születése In.: MKI
képek: Fortepan / Hunyady József
Fortepan / Hunyady József
Fortepan / Szalay Zoltán
