Na de kik azok a barkók?

Borsodba, Edelénybe érkezik november 8-a és 10-e közt az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat! Fedezzük fel együtt a különleges helyi értékeket!

A programsorozat egy igazi palóc különlegességgel indul Edelényben: a Barkó Egyesület vár minden érdeklődőt kézműves foglalkozással az edelényi kastélyszigeten, a Kastély Morzsa bárban november 8-án 9 órától.

Na de kik is azok a barkók? A palócok egy igen zárt közössége, különleges motívumvilággal, ami a népcsoport központi településének számító Ózd eliparosodásáaval, a vaskohászat hatására hamar elpolgáriasodott, így a barkók szokásaikból is korán „kivetkőztek”.  Pedig igazán különleges csoportról beszélünk. Ötven falu népéről, akik  Borsod, Nógrád, Gömör és Heves megye határvidékén éltek/élnek.  A barkók nevének eredete ismeretlen, írásos források a múlt század elején kezdték használni. Olykor gúnynévként is szerepelt, de inkább megkülönböztető név a gömör-borsodi, részben eredetileg református kisnemesi, ill. a római katolikus, eredetileg többnyire jobbágyparaszt magyarok között, s egyben kulturális különbségek kifejezője.

A Barkó programot 2013-ban kezdte a Barkó Egyesület a Hagyományok Háza szakembereivel együttműködésben. A közös álmokat tettek követték: 2014-ben indult útjára a mesterségtanulás a Művésztanyában: hímzés, viseletvarrás, szövés, bútorfestés. A tanulás mellett folyamatosan kutatják a Barkóságot; mára mintegy 2000 mintát gyűjtöttek össze az ózdi kistérségben és Felvidéken. Festett bútoraik a szentsimoni templom fakazettái alapján készülnek. Az elmúlt 10 évben rengeteget kutattak, tanultak, terveztek,  hogy mára saját alkotású, magas minőséget képviselő portékákkal büszkélkedhessenek. Számos országos pályázaton értek el igen magas minősítést. Az alkotás mellett nagyon fontosnak tartják a megszerzett tudás átadását is, nagy örömmel tartanak foglalkozásokat óvodáskortól egészen a felnőtt korosztályig.

Palócföldet azonban nem csak a barkók lakják/lakták. Legnagyobb számban palócok éltek/élnek itt - a barkókkal és a matyókkal együtt. 

Palócok

A palócok szállásterülete a magyarországi és szlovákiai Hont, Nógrád, Heves, Borsod és Gömör történelmi vármegyékre terjed ki, mintegy ötven település élt laktak (pl. Rimaszombat, Tornalja, Fülek, Balassagyarmat, Eger, Miskolc, Gyöngyös, Salgótarján, Szécsény).  A nyugati és a keleti palóc csoportok viselete, szokásai és táncai eltérőek.  Ennek oka, hogy a nyugatiakat sok külső hatás érte, ami a keletiekhez nem jutott el. 

A palócoknál  „had” az egy községben élő, azonos vezetéknevű palócok közössége - még akkor is, ha nem egy családba tartoznak. Jellegzetes palóc foglalkozások voltak:  méhészet, a pálinka- és lekvárfőzés, az aszalás és a rekesztő-emelőhálós halászat. A palócok félvad sertéseiket ridegen tartották és makkoltatták, igásállatként pedig még a 20. század elején is ökröket használtak. Növénytermesztésükben mindig figyeltek a jeles és tiltó napokra.

A palóc hitvilág nagyon ősi, őrzi az Ázsiából hozott elemeket, mint pl. a „garabonciás gyiák”, a „tüzes emberek”, a „bolygótüzek”, a „nyavalya” és a „tudalmas halottlátó asszony” alakja. Számos településen ma is tartják a tradicionális  ördöglagzit, él a mátkatál szokása, a kiszehordás, a villőzés, a májfaállítás, a Luca-nap, a betlehemezés és a karácsonyi vesszőhordás is. Sok szokásban keverednek a keresztény és az ősi, Ázsiából hozott elemek.

Palócföldön belül számos viseleti csoport alakult ki – például a bujáki, hollókői, kazári, őrhalmi, rimóci, nagylóci –, amelyeket a nők hajviselete, a főkötők színe és díszítése, a szoknyák száma és hossza, az ingvállak hímzése, a kötények formája, a pruszlik, valamint a mell- és fejkendők anyaga és megkötési módja különböztet meg. A férfiak öltözékében hasonló sokszínűség látható: kalapjaik, ingjeik hímzése, és a rojtos aljú gatya hossza, szélessége alapján különíthetők el egyes csoportok. Az öltözetek falvanként és csoportonként kifejezték viselőjük korát, vagyoni helyzetét, státuszát. Különleges jelentősége volt az új menyecskék főkötőjének. A szőtteshímek a kötényeket, tarisznyákat és törülközőket díszítették, a lyukhímzést pedig fekete, fehér, később kék-piros, majd többszínű fonallal varrták.

Az 1850-es években a férfiak ruházatának elmaradhatatlan darabja volt a fehér posztóból készült szűr. Addig nem gondolhattak lánykérésre, amíg nem tudtak maguknak szűrt vásárolni, amely az esküvői ruházat díszeként is megjelent, majd ünnepeken idős korukig hordták. Emellett a fekete báránybőrből készült kucsma, a rövid derekú, piros-kék-zöld fonallal keresztöltéssel hímzett vászoning, valamint a hosszú szűk vagy bő szárú vászongatya is szívesen viselt darabok voltak. A gazdák közül néhánynak ruhatárából a kerek bunda, a suba sem hiányozhatott. Ünnepnapokon hosszú szárú csizmát húztak.

A palóc női viselet a rövid szoknyás viseletek közé tartozik. Alsó- és felsőruháikat kendervászonból készítették, hétköznapokon pendelyt, kötényt és félinget (ingváll) viseltek, mely fölé színes nyakbavaló kendőt kötöttek. A kendők anyagát kékfestő, klott, kasmír, vagy élénk színű, rojtos selyem alkotta. A lányok haját „tyúkosba” vagy „varkocsba” fonták, míg az asszonyok kontyba tekerték. A főkötők, melyeket csipkével, szalaggal, gyönggyel és hímzéssel díszítettek, különösen Kazár környékén voltak változatosak. Az idősebb asszonyok kendőjéről fokozatosan elmaradt a rojt, majd élénk színeiket tompább árnyalatok váltották fel. Ünnepi alkalmakkor a lányok akár 12-15 kikeményített alsószoknyát is felvettek, ám az évek múlásával az alsószoknyák száma fokozatosan csökkent.

Matyók

Matyóknak a Miskolc környékén található három község – Mezőkövesd, Szentistván és Tard – lakóit nevezzük. Nevüket Mátyás királytól eredeztetik, aki több szabadságjoggal ajándékozta meg őket; egy Mezőkövesden kiadott és aláírt okiratban is elismerte jogaikat. Innen kapták a „Mátyás fiai”, majd végül a „matyók” elnevezést. Matyóföldnek is nevezett területük régen sokkal kiterjedtebb volt a mainál. E három népes község ma a tájszólás, viselet, szokások és jellegzetes vonásaik alapján alkot egységes csoportot. De persze nem egységesek: a tardiak úgy tartják, hogy ősük a tatárjárás idején itt megtelepedett tatárok néhány leszármazottja – amit a település fölé magasodó Tatárhalom is alátámaszthat . de ennek ellenére nem utasítják el, ha a matyónak nevezik őket. 

Matyó férfi viselet

A matyó férfiak viseletét gazdagon hímzett, sokféle anyagból készült ruhadarabok jellemzik. Bő ujjú inget hordtak, amelynek szélesre szabott ujját hímzéssel és horgolással is díszítették; az ing elejét és gallérját szintén kihímezték. A férfiak rojtos, bő gatyát viseltek, és kötényeiket is bőségesen hímezték – gazdagabban,https://manda.blog.hu/2012/12/28/kik_is_azok_a_matyok mint a női kötényeket. A módosabb férfiak ruhatárában suba is helyet kapott, amelyet a szűcs színes selyemfonállal díszített.

A 19. század elején a matyó férfiak szűrdolmányt és szűrt viseltek. Ünnepi öltözékük a cifraszűr lett, amit a fiatal férfiak saját kezükkel készítettek el 18-20 éves korukra, gyakran esküvői díszruhaként is szolgált, és egész életükben viselték. A fiatalabb férfiak szalagos, gömbölyű süveget vagy zöld színű kalapot hordtak, amelyet enyhén félrecsapva viseltek. A pörgekalap helyi változata a „vágányos kalap” volt, ennek szalmatetős változatát is kedvelték. A férfiak nyakravalója, kezdetben sálféle, fokozatosan széles, rézrojttal és színes hímzéssel díszített fekete bársony- vagy selyemnyakkendővé alakult.

Matyó női viselet

A Mezőkövesd környékén élő matyó asszonyok viselete az egyik legelegánsabb női népviselet. A vidéken a női szépségideál a nyúlánk termet volt, amit hosszú szoknyákkal, testhezálló blúzokkal és magas, kúp alakú főkötővel hangsúlyoztak. A blúzok különböző szabásai („testhezálló”, „litya”, „ráncika”, „vizitke”) követik a test vonalát, derékban szűkek voltak. Az ingek és blúzok bő ujját olykor papírral bélelték, hogy szép tartású legyen. A pruszlik és ködmön vonalvezetése is hasonló volt. A pendelyre két fodros gyolcs alsószoknya került, és az 1920-as években egy alsószoknya aljára akár 100 méternyi fodrot is varrtak. A hosszú, ráncos felsőszoknyák bokában kiszélesedtek a rávarrt fodor által. A harang alakú szoknya („höndörgő” vagy „kuruló”) lépésenként hullámzott, és mozgása különleges látványt nyújtott. Az elöl fekete klott surc (keskeny kötény) alját gyapjú-, pamut- vagy selyemfonallal gazdagon kihímezték. Ünnepi ruházatukat selyem, kasmír, atlasz, és műselyem anyagból varrták.

Hideg időben a nők ködmönt („kozsu”-t) viseltek, amely életre szóló ruhadarabként szolgált, hasonlóan, mint a férfiak számára a szűr.

Matyó fej- és lábbeli viselet, a párta

A matyó asszonyok régi főkötői karika alakban kitömött vászonból készültek, majd félgömb alakú szalmatok vált szokásossá, amelyet papírral merevített szalagokkal díszítettek, így egyedi formát nyertek. Az első gyermek megszületése után az asszonyok színes, mintás kasmírkendőt kötöttek a főkötőre, amelyet tarkón csomóztak. A gyapjúrojtok sűrűbbek lettek, és színes gyapjúgömbök tömegét formálták. A kendőt többféleképpen hordták: csavarítós, sátoros vagy lankadt kendőként viselték, amit később előre megkötve, kéregpapírra igazítva tároltak.

A férfiak süveges kalapjának teteje fokozatosan kisebb lett, és gumival erősítették a fejükhöz, hogy le ne essen. A matyó férfiak korábban bocskort hordtak, amit idővel papucs és piros, majd fekete, keményszárú csizma váltott fel. Később cipő, félcipő és szandál is megjelent a viseletükben.

Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban edelényi állomásán a barkó kézműveskedés mellett más, hely-specifikus programokkal is készültek a szervezők. Érdemes Edelénybe látogatni november 8 és 10 közt - hogy megismerhessük ezt az igazán különleges kultúrát! Részletes programok a Mi,Magyarok oldal Eseménynaptárában!

cover: Művésztanya