Hősök? Vagy gyerekáldozatok? Hányan voltak és hogy kerülhettek harctérre 48/49-ben a kiskamaszok? Hogy lettek tüzérek vagy kapitányok? És persze kik voltak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc gyakran emlegetett kisdobosai - akik köré hős-kultusz épült az 1900-as évek elején és akik emlékre még a szocialista időkben is nemzeti jelleget kaphatott Magyarországon az erőszakolt szovjet úttörőmozgalom - a kék nyakkendős alsós kisdobosok képében? Kultúrtörténeti nyomozás a mítoszképzésről: egy ritka anekdotagyűjtemény, Jókai Mór meg a Diafilmgyártó Vállalat és egy valódi kisdobos története - a tunderpajta.kultura.hu cikkében!
A fennmaradt sorozási iratok szerint az 1848-49-es magyar honvédseregben rengeteg fiatal harcolt: a századosi-kapitányi állományának 50,6%-a 16-29 éves volt. Sőt, voltak gyerekek is a századok és kapitányok közt :62 fő volt 16 és 19 év közötti. (Bona Gábor kutatása).
A Rózsa Kálmán és neje kiadásában 1911-ben megjelent egy anekdotagyűjtemény, Farkas Emőd tollából, Az 1848-49-iki szabadságharcz anekdotakicse is tartalmaz néhány adomát gyerekkatonákról. Például iIyen a Tacskó című rövid történet is, amelyben egy 15 éves diák három ellenséges katonát öl meg. (A történeteket kiadásuk évének megfelelő helyesírás szerint, változatlanul idézzük.)
A debreczeni önkéntesek közt, a kik résztvettek Aradvár ostromában, volt egy tizenötéves vézna diák, a kit kapitánya éretlen tacskónak tartott.
Az angyalkúti ütközetben a debreczeni önkéntesek egymásután háromszor verték vissza a dzsidások rohamát. Ez ütközetben történt, hogy az éretlen gyerkőcz, a kit századosa minduntalan haza akart küldeni, a szuronyroham alkalmával elszakadt bajtársaitól és egy dzsidás üldözőbe vette.
A diák csodás hidegvérrel hirtelen megállott, czélba vette a dzsidást és lelőtte. De e pillanatban már egy másik dzsidás száguldott feléje.
A debreczeni diák villámgyorsan megtöltötte a puskáját s mikor a német közelébe ért, azt is leteritette.
Ámde hirtelen még egy dzsidás bukkant föl s már nem volt annyi ideje, hogy puskáját újra megtöltse. Futásra vette hát a dolgot s egy sövénykeritésen akart átugrani, de alig kapaszkodott bele, már ott termett a dzsidás és oldalába döfött.
A dzsida csak hónalját horzsolta, mire az ifju megfordult, egy ugrással a német mellett termett s mielőtt az lovát megforditotta volna, ledöfte.
Ekkor aztán a leteritett három dzsidás fegyverét fölszedte, nagy büszkén lépdelt velök a kapitánya elé s e szavakkal nyujtotta át neki: ű
- Kapitány uram, ilyen éretlen tacskó a debreczeni diák!
A gyerekkatonák pedig hivatalosan nem lehettek volna a honvédség állományának tajai: katonának már akkor is csak a 18. életévüket betöltöttek jelentkezhettek - de a hazafias hevületben - a kutatók feltételezése szerint - minden bizonnyal sokan eltitkolták a sorozók előtt valódi korukat - azok pedig nem firtatták az igazságot, mivel a hazának nagy szüksége volt katonákra. eközben pedig a teljes korabeli társadalom pedig támogatta a fiatalokat - annak ellenére, hogy felkészültségük egyáltalán nem volt megfelelő. A Kecske vagy öcsém, nem pattantyus. c. anekdotában láthatjuk, ahogyan a fiatal és tapasztalatlan gyerekek gúny céltábláivá lettek saját bajtársaik közt - miközben társadalmi támogatottságuk erős: a szülők a történetben még ruhát is varrattak a hadba vonulás tiszteletére.
Mikor a 9-ik zászlóalj számára toboroztak Miskolczon, Vadnay Károlynak, a későbbi irónak és lapszerkesztőnek roppant kedve lett volna felcsapni.
De csak 14-éves volt s Gencsy László főszolgabiró nem akarta bevenni. Erre ötödmagával összebeszélt, hogy de bizony mégis honvéd lesz. Elszöknek Egerbe és ott állnak be honvédnek.
Ámde Shakespeare szerint a titok, hogy titok maradjon, szükséges, hogy kettő közül az egyik ne tudja.
Valamelyik kikottyantotta a tervet és szülei is megtudták.
De mikor tüzérek kerültek Miskolczra, nem lehetett többé birni vele. Beállott tüzérnek, édesanyja szép posztó egyenruhát csináltatott neki. Mindjárt a szabónál beleugrott - és Hermann Ottó, akkor még miskolczi kis diák, roppant irigykedve bámulta.
Jöttek a bécsi aulisták, a halálfejes légió. Csupa 16-20-éves ifjak, a szabadság rajongói. A város ünnepiesen fogadta őket s a tüzérek díszlövéssel készültek üdvözölni. Vadnaynak kellett elsütni az egyik ágyút.
A kanóczot a csőbe dugta, aztán behunyta a szemét. Az ágyú elsült s olyat dördült, hogy Vadnay ijedtében egy ölet ugrott hátra. A tűzmester elnevette magát.
- No öcsém, te is inkább kecskének termettél, mint pattantyusnak.
Vadnay elröstelte magát és átlépett gyalogosnak a 22-ik zászlóaljba. Akkor életében először és utoljára sütötte el az ágyút, de a hangját egész életében hallotta, a hányszor csak a honvédvilágra gondolt.
A harci tudományok már igen korán kialakítottak a hadseregekben olyan szerepköröket – a fegyverhordozókét, a küldöncökét, a hírszerzőkét, hadsegédekét – melyekben a gyermekek a felnőtteknél sok szempontból jobban hasznosíthatók. Ilyen volt például az apród már a középkorban is. (Az irodalomból gondoljunk csak Szondy két apródjára, vagy Dobó apródjaira az Egri csillagokból. )
De alkalmaztak gyermekeket a harctéren dolgozó szakácsok, kovácsok segítőjeként vagy a tüzérek mellett is - 48-49-ben pedig a harci lendületet fokozó kisdobosként is.
A gyerektüzérek és kisdobosok történetét kutató Rakó József szerint: „Megalakult a Honvédelmi Bizottmány és Kossuth fegyveres felkelésre szólította a népet. Hívó szavára, mintha a földből termettek volna, új honvéd zászlóaljak, ágyúütegek, önkéntes és nemzetőri csapatok sereglettek elő. A megtámadott haza védelmének vágya a tanuló-ifjúságot is magával ragadta, s a legfiatalabb korosztálybeliek, akik még nem bírták el a fegyvert, megtanultak gyutacsot csinálni, vagy tüzérnek állottak. A friss eszű fiúk könnyedén sajátították el az ágyú kezelésének fortélyait és oly pontosan irányoztak, oly biztosan lőttek, hogy az ellenség sokáig azt hitte; hírneves francia vagy porosz tüzérek szolgálnak a magyar forradalmi sereg ágyúi mellett…”
A 20. század eleji anekdotagyűjteményben van olyan történet is, amely a legifjabbak vitézségét élteti - vidám fordulattal ugyan, de irónia nélkül. Íme, A vitéz tót gyerek.
Selmeczbánya alatt az ötödik lovasüteg egy hegyoldalon töltötte az éjszakát. Nagy köd lepte el a vidéket és reggel alig lehetett néhány lépésre látni.
A tüzérek fölkeltek a hóról, aztán tüzet raktak, hogy szalonnát piritsanak.
Egyszer csak futóléptek dobaját hallják s lihegve egy tót honvéd toppan elibük.
- Hát te honnan cseppentél ide? - kérdezte Radenich hadnagy.
- Hátra maradtam a zászlóaljamtól s észrevettem, hogy oldalról egy nagy csapat német közeledik erre felé.
- Honnan tudod, hogy németek? - kérdezte Radenich.
- Mert azt kiáltják: Vorwärts, Vorwärts!
Radenich rögtön lóra kapott s értesitette erről az előörs parancsnokát. Ez összevonta az előörsöket, gyorsan kantároztak, az ágyúkat befogták.
Ekkor már lődözni is kezdtek rájuk a németek. A tüzérek felugrottak a mozdonyra s usdé! vágtatni kezdtek.
- Hát velem most mi lesz? - szeppent meg a tót honvéd, a ki alig volt több 16-évesnél.
Egy pillanatig ámulva nézett a tüzérek után, majd ő is futni kezdett, aztán szerencsére felugrott egy ágyúcsőre, ráült, mint a paripára s két kezével keményen fogta a csövet, hogy le ne forduljon róla.
Végre megálltak a tüzérek s nagyot bámultak a kis tót honvéden, hogy le nem pottyant az ágyúcsőről. Hanem mikor lement róla, alig birt menni, majd kirázta a lelkét az a furcsa vasparipa.
Radenich egy forintot adott neki, felirta a nevét s még az nap káplár lett a vitéz kis tót gyerekből.
A kisdobosokról az anekdotagyűjteményben alig találtunk forrást. Egyetlen történet szólt dobosokról - és nem dicsőítő hangnemben: A golyó nem válogat.
Komárom alatt a junius 21-iki csatában túlnyomó erővel támadt az osztrák. Repültek az ágyúgolyók, süvöltöttek a bombák, a gránátok s jégesőként pattogtak a puskagolyók.
A 37. zászlóalj fődobosa az omló golyózápor elől egy szűk gödörbe bújt.
- Hol a fődobos? - kiáltotta az őrnagy.
Körülnéztek s a gödör szélén észrevették a dobját, a mely véres volt.
Néhányan odaszaladtak s a fődobos fején egy ágyúgolyót találtak, a mely megölte.
- Lássátok, - mondta az őrnagy, - a golyó nem válogat s ha akarja, a föld alatt is megtalál benneteket. Tehát ne bujkáljatok a golyók elől.
A dobos szerepe az ütközetekben harcászati szempontból kiemelten fontos volt: dobolása ütemével diktálta a harc ütemét, sőt, kommunikálni is lehetett az ő segítségével, parancsot adni meghatározott ritmus-kóddal a harcolóknak. A dobos kitettsége azonban hatalmas volt: hangosan dobolt, gyakran egy magaslaton, hogy jól hallják - kiváló céltáblát nyújtva így az ellenségnek. Stratégiai értéke is nagy volt likvidálásának: meg lehetett akadályozni így a ritmusjeleken át történő kommunikációt a harcolókkal.
A dobos gyerek jelenléte a harctereken egyébként nem magyar sajátosság. Tudjuk, hogy a francia forradalomban is szolgáltak gyerekek. Moreau Vauthier festményén láthatjuk Joseph Bara halott kisdobos alakját, aki 13 évesen halt hősi halált. Alakja legendává vált: versek festmények, zeneművek is őrzik emlékét.
A magyar kisdobos legendáriumot Jókai Mór A kis dobos c. elbeszélése alapozta meg, amelyből 1958-ban diafilmet készített a Diafilmgyártó Vállalat. A kor stílusának megfelelő, propagandacélokat sem nélkülöző, enyhén giccses grafikájú diafilm vizuálisan is hozzátesz az elbeszélésben eleve idealizált kisdobos alakhoz egy nagy adag pátoszt.
A történet röviden:
Egy tiszaháti kovácshoz, Magyar Boldizsár hoz térnek be kardjavításra a huszárok, és fia, Ferke kihallgatja anekdotázásukat. Másnap apja egy levelet talál, melyben Ferke közli: beáll a vörössapkások közé - és Isten áldását kéri apjára.
A kisfiú Szolnok felé veszi a irányt mert ott állomásoznak a honvédek. De útközben éjjel észreveszi: osztrákok közelednek hogy rajtaüssenek a magyarokon. Nem habozik, a Tisza hideg vizébe veti magát és a folyón át hamarabb ér a táborba mint az ellenség. Riasztja a vörös sapkásokat, akik az éj leple alatt elébe mennek az osztrákoknak és foglyul ejtik őket. Damjanich másnap reggel a szemlén megdicséri a kis hőst és Ferke így kisdobos lehet a zászlóaljnál.
A harmadnapi ütközetben a kisfiú hősként áll helyt, és mikor a zászlós halálos sebet kap, ő viszi a zászlót - végül persze diadalra.
Az elbeszélés teljes fikciós mivoltát Jókai sosem tagadta, és még a Diafilmgyártó Vállalat írója sem próbálta valós alaknak láttatni Ferkét.
„ A történelem külön följegyezte a kis hősök emlékét - zárul a diafilm - voltak közöttük Jánosok, Sándorok , talán Ferkék nem is - de egy az igaz: voltak. És hősök voltak. "
A kisdobos mítosza így indult virágzásnak a 20. század elején - fennmaradt az első világháborút követő időkben és túlélte a második világháborút is. Sőt. Kapóra jött a szocializmusban is: lehetett vele nemzeti jelleget adni a szovjet nyomásra a cserkészet helyett bevezetett, kötelező úttörőmozgalomnak is - a szocialista táborban egyedülálló módon nálunk az alsósokat nem vörös nyakkendős úttörőnek, hanem kék nyakkendős kisdobosnak avatták fel.
Mindeközben igazi „Ferke"- történetet keveset tárt fel a történettudomány. Rakó József írta meg először az Iránytű hasábjain, majd A szabadságharc gyermekősei c. munkájában Koroknay Dániel történetét. A 15 évet élt fiú diáktüzér volt 1848/ 49-ben.Sőt. Főágyús.
Koroknay Dániel 1834. január 2-án született Mádon, majd mindössze 14 évesen,1848 őszén kisdobos lett. A szülőfaluja közelében, Bodrogkeresztúron és falujában, Mádon megvívott egyik első csatáját így rekonstruálta életrajzírója:
„1849 Január 22-én csapott össze a két sereg. Bodrogkeresztúron tombolt a legvéresebb csata. Az ellenfél befészkelte magát a faluba (Mád, Koroknay szülőfaluja - a szerk.), s kétszer annyian voltak, mint a honvédek. Karsa Ferenc - ekkor még őrmester - az egyik utcai rohamosztagot vezette. Ők a pincesor felől törtek be. A másik oldalról rohanó honvéd csapat parancsnoka Hegymeghy Samu főhadnagy volt. Ő is mádi születésű. Ablakokból, padlásokról zúdult rájuk az irtózatos sortűz. Hegymeghy négy golyótól találva vágódott el. Falujától pár kilométerre vérzett szülőföldjéért. A rohamra buzdító dob ekkor még tovább pergett. Egy mádi gyerek kezében voltak a dobverők."
Amit tudunk a történetéről: itt is családi támogatás mellett vonult hadba a kamaszfiú. Szülői és nagyszülői áldással a tarsolyában indult el Tokajba 49 elején. Harsay Ferenc századoshoz, az ötödik hadtest 6 fontos lövegeinek parancsnokához igyekezett, akiről az a hír járta, hogy felvesz fiatal fiúkat, mert fürge elméjükkel hamar kitanulják a lövegek célzási számításait és beállításukat - amire az ütközetekben csak pár másodpercnyi idő jutott.
A 14 éves fiú első nagy csatája a hatvani volt (1949 április 2.) - az egész üteg vörös sapka kitüntetést kapott utána, Koroknay Dániel pedig főtüzér lett – 14 évesen. Áprilisban Komáromnál harcolt és ott volt a rendkívül kegyetlen és véres ácsi csatában is júliusban. Csata után rövid pihenőt kaptak a honvédek - a fiú ekkor egy jólelkű ácsi családhoz került pár napra.
Május 2-án az üteg Győr felé indult, de Koroknay főágyús az úton lebetegedett. Annyira, hogy az ezredorvos azonnali kórházba szállítást javasolt, amelyet maga Harsay százados teljesített. Volna - de a fiú Ácsnál már annyira rossz állapotban volt, hogy megálltak a korábban őt elszállásoló családnál. Végül itt halt meg a 15 éves főtüzér - kolerában.
Ácsott temették el a fiút, majd később, már az 1910-es évek kisdobos-hőskultusza idején síremléket állítottak neki. Nevét ma már általános iskola viseli.
A történetből látható, hogy a harctéren életüket vesztett gyerekek nem feltétlenül hősi tettek véghezvitele során buktak el. A hadiállapottal együttjáró nélkülözések, a hideg, a leromlott általános egészségi állapot, a ma már néven nevezhető poszttraumás stressz-szindróma, a legyengült immunrendszer és hisztéria-közeli lelkiállapot, vagy épp a higiénia - a kolera számára paradicsomi közeget teremtő - hiánya rengeteg áldozatot szedett a történelem háborúi során. De persze ez így már nem hangzik mítoszképzésre alkalmas nyersanyagnak - így nem csoda, hogy Rakó József talált olyan forrást is, amely szerint Koroknay a harctéren halt golyó általi halált.
A kisdobosok harctéri jelenléte óta eltelt másfél évszázad. Ma már egészen másképp tekintünk a harcoló gyerek alakjára. 1989-ben mondta ki a ma már 159 ország által ratifikált ENSZ Gyermeki Jogok Konvenciója: a gyermekkor 18 éves korig tart. - miközben még ma is vannak országok, ahol 15 év felett önként vagy kötelező jelleggel gyerekek is besorozhatók a fegyveres erőkhöz.
A "gyerekharcosok" és gyerekhősök mítosza ellen a nemzetközi közösség igyekszik hatékonyan fellépni. A Konvenciót követően többször deklarálta: a harctereken nincs helye gyerekeknek. A 2002. májusi rendkívüli ENSZ-ülésén elfogadott határozat 7. pontjában ismét leszögezi: „A gyermekeket meg kell védelmezni a háborúktól, a fegyveres konfliktusok borzalmaitól. Az idegen elnyomás alatt élő gyermekeket is védelem illeti meg, a nemzetközi humanitarianizmus törvényeivel összhangban.”
A 43. pont pedig így fogalmaz: „Meg kell óvni a gyermekeket a fegyveres konfliktusok hatásaitól. Hatékony intézkedéseket kell védelmük érdekében tenni. Véget kell vetni a gyermekek fegyveres konfliktusokba való bevonásának."
Mihály Ildikó: Gyermekáldozatok a politika és a háborúk világában
Farkas Emőd: Az 1848-49-iki szabadságharcz anekdotakicse
Hős gyerekek a magyar függetlenségi háborúban 1848/49-ben (Andre Lowaa cikke)
A kis dobos - diafilm, 1958. írta: Ruzicska Józsefné a képeket festette: Vydai Brenner Nándor.
1848/49 elfeledett gyerekhősei - Múlt-Kor 2015.február
