Ma kezdődik a szamosújvári Téka Alapítvány Feketelaki Összművészeti Tábora! Mitől ilyen népszerű és mit ad ez a tábor? A szabadsag.ro cikkéből szemezgetünk.
Az Alapítvány harmincéves működése során minden évben több nagy, oktatással vagy kultúrával foglalkozó rendezvényt szervez, amelyeken hatszáz-nyolcszáz között ingadozik a résztvevők száma.
Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke a tábor beharangozó sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem csak az oktatás és kultúra tekintetében érez felelősséget a Mezőség jövője iránt, hanem a modernizálás szempontjából is, hiszen fontosnak tartják, hogy a fiatalok a kortárs kulturális tevékenységekbe is bekapcsolódjanak. Ennek tudatában alakították ki 2005-ben a Feketelakon található Kultúrcsűrt, ami az alapítvány tulajdonában álló egyhektáros telken található ingatlan. A csűr épületén kívül itt található egy hagyományos falusi ház, ahol közel nyolcvan személy számára tudnak szálláshelyet biztosítani. A táborhely az elmúlt években számos tábort és rendezvény helyszíne volt.
Az alapítvány 2022-ben csatlakozott a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózathoz, hogy a helyi kulturális értékek tudatosítása mellett a tágabb magyar nemzeti kultúrát és a kortárs kulturális irányzatokat is megismerhessék a mezőségi gyermekek. Szabó Annamária, az alapítvány munkatársa közölte: a júliusi táborban komoly műhelymunka folyik majd, Márton Evelin író, Farkas György filmrendező és Gőbölös Gábor koreográfus irányításával.
Debreczeni Orsolya a kezdetektől részt vett a tábor munkálataiban. Egy korábbi programról, a Művészbeugróról értekezett, amely szintén azt a célt szolgálta, hogy a gyermekek találkozhassanak kortárs művészekkel. Az egyedi találkozásokat tovább gondolva jött létre, illetve valósult meg a nyári összművészeti tábor. Ezekkel a művészeti jellegű tevékenységekkel a kolozsvári művészeket akarják közelebb hozni a mezőségi gyermekekhez. A táborban a részvételi díj jelképes, szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak, de a gyermekeknek hálózsákot kell hozniuk.
A táborról hamarosan beszámolunk itt a honlapon - és a Hálózat Fb oldalán! Tartsatok velünk!