Július 22-e 2011 óta hivatalos nándorfehérvári diadal emléknapja Magyarországon. Az 1456. július 4–22. között zajlott ostrom és csata a magyar történelem egyik legjelentősebb győzelme, amely közel hét évtizedre visszavetette az oszmán terjeszkedést Európában. A győzelem Hunyadi János hadvezéri zsenialitásának, Szilágyi Mihály kitartó védelmének és Kapisztrán János kereszteseinek köszönhető. A diadalhoz kapcsolódik a déli harangszó hagyománya, és Dugovics Titusz mindenki által ismert története is. Utóbbi azonban nem történelem - hanem legenda...
Konstantinápoly 1453-as eleste után II. Mehmed (Hódító Mehmed) szultán következő célja a Magyar Királyság volt. Nándorfehérvár (ma: Belgrád) stratégiai kulcspont. A Duna és Száva találkozásánál fekvő város Magyarország déli kapuja volt. 1456 májusában a szultán 60–150 ezer fős sereggel (a pontos létszám vitatott, reális becslés 60–70 ezer), 300 ágyúval és erős flottával indult meg Nándorfehérvár ellen.
A vár védelmét Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály irányította kb. 6–7 ezer katonával. Hunyadi János saját költségén 10–12 ezer fős felmentő sereget gyűjtött, míg Kapisztrán János ferences szerzetes 20–35 ezer fős keresztes hadat toborzott - főleg cseh, lengyel és német katonákból. A magyar király, V. László Bécsbe menekült - érdemi támogatás tőle nem érkezett.
Az ostrom július 4-én kezdődött. A törökök ágyúzták a falakat és hajózárral zárták le a Dunát. Július 14-én Hunyadi flottája áttörte a zárat, utánpótlást és erősítést juttatva a várba. Július 21-én döntő roham indult: a törökök áttörték a külső védvonalat, de a belső várat nem tudták bevenni. Július 22-én a keresztesek Kapisztrán vezetésével ellentámadásba lendültek, Hunyadi pedig kitört a várból, elfoglalta az ellenséges ágyúkat és hátba támadta a törököket. Mehmed megsebesült, serege pánikba esett és menekült. A győzelem megsemmisítő volt.
A diadal után a táborban a rengeteg halott (török és keresztény egyaránt), a rossz higiénia és a sűrű tömeg ideális feltételeket teremtett a Yersinia pestis terjedéséhez. A járvány nem válogatott: katonákat, vezetőt és civilt egyaránt tizedelt.Több ezer katona és civil halt meg. A táborban tömegsírokat ástak, a török holttesteket a Dunába dobták, de a bűz és a fertőzés elkerülhetetlen volt. Hunyadi János: Augusztus 5-én betegedett meg, augusztus 11-én halt meg Zimonyban. A legenda szerint Kapisztrán János gyóntatta és adta fel az utolsó kenetet. Halála óriási veszteség volt – ő volt a karizmatikus hadvezér, aki nélkül a sereg kohéziója gyengült. Kapisztrán János pedig nem sokkal Hunyadi után, október 23-án (vagy 24-én) hunyt el Újlakon, feltehetően pestisben (vagy vérhasban). A 70 éves szerzetes a keresztesek lelki motorja volt; halála után a had felbomlott.
A győzelem után Hunyadi tervezett egy ellentámadást, de a járvány miatt ez elmaradt. A keresztes sereg feloszlott, az európai uralkodók gratuláltak ugyan, de érdemi segítséget nem küldtek. Magyarország nem tudta kihasználni a török gyengeségét (Mehmed serege is súlyos veszteségeket szenvedett, kb. 24 ezer főt). A diadal így „csak” védelmi siker maradt: az oszmánok 1521-ig nem indítottak komoly hadjáratot Magyarország ellen. Hunyadi halála belpolitikai válságot mélyítette: fiai (László és Mátyás) helyzete bizonytalanná vált, ami hozzájárult a későbbi belviszályokhoz. A járvány pedig tovább terjedt Közép-Európában a mozgó seregek miatt.
A déli harangszó
A harangszó eredetileg megelőzte a nándorfehérvári csatát, a harangok védelemért szóltak. A győzelem után a pápa „hálaadó funkcióval” is felruházta ugyanazt a bullát. Ezért él a köztudatban ma is a nándorfehérvári diadalhoz kötődve a déli harangszó - pedig nem utólag, a győzelem emlékére rendelték el; ez csupán átértelmezése a védelemért való könyörgésnek.
Június 29., 1456 : III. Callixtus pápa kiadja a „Cum hiis superioribus annis” kezdetű imabullát. Ekkor a török sereg már Nándorfehérvár felé vonul, de az ostrom még nem kezdődött el (majd csak július 4-én fog.). A pápa elrendeli, hogy a keresztény templomokban naponta háromszor harangozzanak (reggel, dél körül és este), és a hívek imádkozzanak (Miatyánk + Üdvözlégy) a török elleni győzelemért. Cél: lelki támogatás, összetartozás-érzés erősítése - hasonlóan a muszlim müezzin imára hívásához.
Július 4–22.: Az ostrom és a magyar győzelem.
Augusztus 6. (a győzelem híre Rómában): A pápa ekkor értesül a diadalról. A győzelem emlékére és új értelmezést ad a saját, júniusi bullájának, miszerint a harangszó és az ima hálaadás is legyen. A harangszó ettől kezdve dupla jelentést kapott: imára hívás ÉS hála a nándorfehérvári győzelemért.
Utóélet: VI. Sándor pápa (Rodrigo Borgia, Callixtus unokaöccse) 1500-ban erősítette meg és tette minden nap pontosan déli 12 órára a harangozást az egész keresztény világban.
Dugovics Titusz
Magyarországon minden gyerek olvasta már alsó tagozatban Dugovics Titusz legendáját, amely szerint a hős magyar vitéz a várfalra mászó török zászlóvivőt magával rántotta a mélybe, megakadályozva a zászló kitűzését.
Ez a motívum tipikus középkori vándormotívum: Antonio Bonfini (Mátyás udvari krónikása) művében szerepel először, de név nélkül, csak egy ismeretlen katona hőstetteként. Bonfini hasonló történetet említ a későbbi jajcai ostromnál is.
A Dugovics Titusz nevet 1824-ben Döbrentei Gábor népszerűsítette a Tudományos Gyűjteményben, Dugovics Imre vasi nemes által bemutatott „oklevelek” alapján. Ezek szerint Titusz hősi halála után fia birtokadományt kapott Mátyástól. Imre két oklevelet lobogtatott saját családja nemesi származásának igazolására, de egyik eretetijét senki sem látta, csak a másolatot. A másik állítólagos eredetihez is sok kétség fért. A kételkedők megnyugtatására Dugovics Imre valahonnan beszerzett egy harmadik levelet, amelyben „az nagy withiz Belgrády Titusz” szerepel ( a levél 1588-as keltezésű.). A dokumentumok azonban hamisítványok: a család nemessége később keletkezett, a birtokok nem egyeznek, és a szövegeket más iratokból másoltak. Történészek alaposan bizonyították: Dugovics Titusz 19. századi kreáció. De ez a romantika szerzői számára még nem volt egyértelmű: Dugovicsot és legendáját Wagner Sándor 1859-es festménye és a romantikus irodalom tette nemzeti szimbólummá.
cover: Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1853)
képek forrása: wiki commons
