Április 24-e Szent György nap az állatok első kihajtásának napja, tisztító és rontás-elhárító nap a néphagyományban. De mi köze ennek éppen Szent Györgyhöz és a sárkányhoz?
Sárkányölő Szent György a 14 bajban segítő szent közé tartozik: lelki vívódás, nehézségek, háború és szerencsétlenségek esetén fohászkodnak hozzá. A lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjjártók, vándorlegények és cserkészek védőszentje.
Szent György és a sárkány legendájára emlékszik a néphagyomány, mikor a gyíkoknak és a kígyóknak tulajdonít mágikus erőt ezen a napon. A Szent György napon napon megfogott gyík torkának majd a gyerekek torkának megsimítása óvott a torokgyíktól, volt, ahol úgy tartották: gyógyítani lehet azzal a kézzel, amely ezen a napon gyíkot érintett. A befogott gyíkokat ezért nagy becsben tartották - hogy minél több gyereken tudjanak segíteni.
A Szent György-napi kígyók is fontosak voltak - de velük megharcoltak a csodáért, mint György a sárkánnyal. Erről mit sem tudva a gyanútlan csúszómászók ugyanúgy portyára indultak, mint bármelyik tavaszi napon -így sokuk esett áldozatul a babonáknak. Mert mindenki tudta: ezen a napon agyon kell ütni egy kígyót, és az elkövetéshez használt eszközzel titkon meg kell érinteni a kiszemelt leány ruháját, hogy egész életében a legényhez ragaszkodjon. (Sejthető, hogy a varázs hatásfokát csökkentette, ha a pálcán bűnjelek maradtak a megelőző rituáléból - de erről nincsenek feljegyzések. ) Másutt kondássá lehetett a szerencsétlen kígyó - vagyis csak részben. Egy része. Mert azt is mindenki tudta: a disznókonda egyben marad, ha a kondás ostorának nyelében szentgyörgykor agyonütött kígyó nyelve lapul...
A kígyókkal varázslás mellett azért a fő feladat ezen a napon az állatok első kihajtása volt. Néprajzkutatók megfigyelték, hogy a magyar népi kultúra Szent György napi szokásai nagyon hasonlítanak a rómaiak pásztorünnepére.
A Parilia ünnepén április 21-én a római pásztorok tisztító-rituálékat végeztek: kiseperték az istállókat, meghintették vízbe mártott babérággal a jószágot és magukat is. Majd szalmatűz füstjével tisztítottak meg mindent a rontástól. Miután mindent alaposan megóvtak egész évre, este tüzet ugrottak. ( A legendák erre a napra teszik Róma építésének kezdőnapját is.)
A magyar hagyományban ez a nap az állatok első kihajtásának napja. Nagy jelentősége volt annak, mivel hajtják ki a csordát, hogyan s merre - ez határozta meg, mitől kerüli el a rontás az állatokat, vagy mennyire lesznek egészségesek. (A kondás preparált nyelű ostorán túl.)
Mindenki tudta: a rontás elleni védelem érdekében a hajtáshoz a zöld gallyat, csipkebokor vesszőt kell használni - amelyből később óvó-védő mágikus használati tárgyat faragtak. Több helyütt rituáléja is volt a kihajtásnak. Az ágakat először az istállóajtóban keresztbe tették, majd a kivonuló állatok után a gulyás felvette - és ezzel hajtotta a gulyát. Ez volt a legbiztosabb védelem egész évre a jószágnak a boszorkányok rontásától. A Hortobágyon a rómaiakhoz hasonlóan még meg is füstölték az istállót és a jószágot a rontás ellen - és ezen a napon áldották meg a ménest is.
Szent György napon valami miatt mindenki tudta azt is, hogy a boszorkányok különösen aktívak. És aktívan felléptek ellenük. Nem csak az istálló ajtajában, de a ház kapuján keresztet formázó tüskés ágak is hatékonyak voltak az ott élők védelmezésére. De nem csak ezek: fokhagymával és füstöléssel nyert oltalmat a hajlék - aznapra és egész évre az ártó boszorkányok átkaitól.
Mikor a házról, lakóiról és a jószágról ily módon már gondoskodtak, jöttek a tárgyak. A tejesköcsögöket gyógyfüvekkel kellett elmosni, hogy a boszorkányok el ne lophassák a tejet. És persze begyűjtötték a csodaszert: az asszonyok hajnali harmatos füvön húzták át kötényüket vagy az abroszt, hogy a föld erejét megszerezzék. A harmatból cseppentettek a tejbe, a tehénre, a vetésre - de akár a készülő kenyér tésztájába is juttattak - mindenhová, ahol gyarapodást, erőt, gazdagságot reméltek - és persze még valamit: védelmet az ártó boszorkányok ellen.
Szent Györgyöt Vasszentnek is nevezik legendás ereje és kitartása miatt. A legendás férfiú i.sz. 4. században Diocletianus katonája volt és mártírhalált halt hitéért. Hőstetteiről több, mint 500 évig meséltek. A Sárkányölő előnevet egy 11. században lejegyzett legendának köszönheti.
