A paprikahasítóknak tilos volt a szemüket, arcukat megérinteni munka közben. Gyakran kellett kezet mosni, és vigyázni kellett a bőrre: ha megsérült a kéz, a hasítónak azonnal abba kellett hagynia a munkát - ami nélkül viszont nem volt csípősségmentes fűszerpaprika-őrlemény....De hogy jutottunk el idáig? Hogy került a paprika Szeged környékére - és egyáltalán: Európába?

A paprikahasítás ritka mesterség - de enélkül a fűszerpaprika-őrlemény nem az igazi - állítják a paprikához értők. 

A csípősségmentes paprikafajták megjelenése előtt (a 20.század első harmadáig) a parikahasítás mesterségének ismerete nélkül nem lehetett csípősségmentes őrölt paprikát készíteni. Márpedig Magyarországon sok ilyen készült: a 20. század elején mi voltunk Európa első számú előállítói. Ráadásul a paprika szót is mi adtuk a világnak. Etimológiája: a görög bors - piperi szóból került az európai nyelvekbe a peper,  délszláv területeken papar alakban - és innen már csak egy kis lépés Csongrád és az ott kialakult   paprika szóalak. Először 1724-ben írták le ebben a formában. 

De hogy került Magyarországra  a paprika? Sőt, egyáltalán: hogy került Európába? 

Első írásos említése Kolombusz hajóorvosának levelében jelent meg, amelyet Fülöp spanyol király háziorvosának küldött. Dr. Diégo Alvárez  Chanca Kolombuszt második útjára kísérte el, amely során Puerto Ricot fedezte fel. 

 
Chanca ebben írja le a különleges újvilági dísznövényt, az  "indiai borsot" ami hasznos lehet a gyógyításban és amit a bennszülöttek fűszerként használnak. A spanyolok ezek hallatán persze hozattak magokat is - és a 16.század végére Spanyolországban már virágoztak a paprikaföldek.  A paprikát "inidai bors"-nak nevezték ekkor kontinens-szerte - de India alatt az Újvilágot, Amerikát értették még akkoriban. 

Ami biztos: a paprika a spanyol és  a magyar konyhának is kitüntetett szereplője lett már a 17. századra  - és gyakori kultúrnövény. Az  óceáni éghajlaton termesztése nehézkes, de a mediterrán és a kontinentális klímát sok napsütéssel és gyakori öntözés mellett kifejezetten kedveli. 

A Szeged környéki paprikaföldek végeláthatatlan hosszában húzódtak. Minden településnek megvolt a maga paprikamalma, és az itt lakók igazán értettek a jó őrlemény készítéséhez. A szegedi paprikapiac országszerte híres volt, itt lehetett a legjobb őrleményekhez hozzájutni, amellyekkel egész télen át főzhettek a háziasszonyok.  

Szegedi papriikaárus, 1936. forrás: Fortepan / Ebner

Valószínűleg nem véletlen az sem, hogy Szent-Györgyi Albert a Szegedi Egyetemen kísérletezve nem almából vagy barackból, hanem paprikából vonta ki a Nobel-díjat érő C-vitamint...

A legenda szerint egyébként maga Szent-Györgyi Albert nem kedvelte különösebben a paprika ízét. Nem a csípős fűszerpaprikáét, hanem az akkoriban már megjelent édes paprikákét sem. De Szegeden, nyáron nem múlhat el egy nap sem paprika nélkül... állítólag  felesége a laborba vitt tízóraijához mindig csomagolt Szent-Györgyinek paprikát. A tudós viszont nem ette meg - hanem felhasználta kísérleteihez. 
Szent-Györgyi Albert forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára

A valóság persze ennél prózaibb: Szent-Györgyi Albert egy érdekes, akkor még beazonosítatlan anyagot, egy különleges savat talált a mellékvesében mikor annak működését és az elégtelenség okait, a bronzkór kialakulását vizsgálta. Ezt az anyagot kereste ezek után a táplálékokban - és így talált rá a  paprikára. A zöldség nagyon jó választásnak bizonyult, mert 10 l présnedvből 6.5 mg aszkorbinsav is kinyerhető. A savat egyébként a skurbutra utalva nevezték el: fogyasztásával nincs skorbut - az a  a latinban fosztóképző. 

Na de vissza a paprikahasításhoz!

A paprikahasítók kifejezetten a fűszerpaprika feldolgozásában kaptak szerepet. Azért, hogy a paprika ne legyen olyan nagyon csípős, a csumáját (szárát) lecsipkedték, majd a szikkasztott paprikát felhasították.  Erejét és magházát a magokkal együtt kivágták. Az így nyert, már nem csípős paprikabőrt fűzték fel füzérre és lassan szikkasztották- szárították.  

Paprikafüzér szárítása Szeged környékén, 1936 forrás: Fortepan / Ebner

És ezzel még nem volt vége a műveletnek:  a kihasított magokat ugyanis tovább kellett tisztogatni - mert nélkülük nem lesz elég "lisztes", elég konzisztens az őrlemény. A magokat egyesével felszeletelték, kiszedték az ér-törmeléket a magok közül, majd áztatni és taposni kellett - sokszor órákon át, hogy a paprika erejét adó kapszaicin távozzon.  

Móricz Zsigmond is írt a Szentmihályteleken megfigyelt paprikamag-taposókról: 

„A falu közepén van egy ártézi kút. E mellett építve egy betonmedence. Ebben kilenc-tíz fiatal: fiúk és leányok. Ezek tapossák a paprikamagot. Hogy miért kell taposni? Mert erős. Egy félvéka mag van a zsákban, s azt két-három órahosszaig tapossák, hogy elveszítse azt a vad erejét. Ugyanis a paprikaőrléshez a mag is kell, anélkül meg sem lehet őrölni. Ez adja a komoly lisztet.”

A feljegyzések szerint a paprikahasítás nagy odafigyelést igényelt. A hasítóknak vigyázniuk kellett, hogy munka közben ne érjenek az arcukhoz, hajukhoz - különösen a szemükhöz. Gyakran kellett kezet mosniuk, de ennek ellenére előfordult, hogy a kapszaicin kimarta a bőrüket. Ha pedig valaki megsértette a kezét az erek kivágása közben, abba kellett hagynia  a munkát - mert a paprika csípte-égette a sebet. 

A paprika erejét adó kapszaicin volt egyébként , amely miatt Chanca és orvos-kortársai  - meg persze Amerika őslakosai -  gyógyító hatást tulajdonítottak a paprikának - és nem is tévedtek. A csípősséget adó anyagot használja a népi gyógyászat, a természetgyógyászat és a gyógyszeripar is. Gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatásai a legismertebbek, de onkológiai kutatásokban is használják, mert kezdődő rákos megbetegedéseknél a daganatos sejteket képes akár elpusztítani is. Jótékonyan hat a vérkeringésre, vérnyomásra és csökkenti az ízületek gyulladását.

A hasítók munkája a 20. század harmincas éveiben viszont szinte egyik évről a másikra vált majdhogynem feleslegessé. Sikerült kinemesíteni a nem-csípős fűszerpaprikákat - amelyekből egyszerűen lehetett csípősségmentes őrleményt készíteni.  Persze azért nem teljesen: a legjobb őrleményekben ma is áztatott paprikamagokat használnak.

Paprikafeldolgozás otthon, 1843. forrás: Fortepan / Rados Tamás OSB

Ha szeretnéd tudni, hogy hol - böngéssz a tunderpajta.kultura.hu Helyszínek rovatában - és rátalálsz! Érdekesség, hogy ezen a településen működik a paprika kultúrtörténetét és feldolgozását is bemutató Paprikamúzeum is - és a településen elültették nemrégiben Petőfi körtefáját is...

cover: SZTE Szent-Györgyi Albert Emlékoldal