A katolikus egyház augusztus 15-én ünnepli Szűz Mária mennybevételét, testi-lelki feltámadását. Az ünnep a magyar történelem során a keresztény hagyomány mellett a pogány kultúrával is összefonódott - a Boldogasszony-figura kapcsán...
A kereszténység megérkezésekor az első hittérítők világszerte törekedtek arra, hogy a pogány hitvilág meglévő istenségeit és ünnepeit megfeleltessék a keresztény liturgiának és szokásoknak. Így a keresztény hit átvétele zökkenőmentesen zajlott, az új hit beépült a meglévő hagyományokba, ahogyan a nép vallási gyakorlatában a régi és az új vallás alakjai és ünnepei lassan összemosódtak.
Nagyboldogasszony ünnepe Magyarországon az egyházi és a népi kultúra összefonódásának ékes példája. A pogány magyar vallásban a Boldogasszony egy istennő volt, a termékenység és a földanya szimbóluma - és tisztelete a keresztény hit térhódításával sem tűnt el teljesen - hanem összemosódott Mária kultuszával.
Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában említi, hogy a krónikaírói hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyar földön a „Boldogasszony” nevet kapta. „A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében. Az ő személye és tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a kereszténység mélyebben beágyazódjon a magyar nép hagyományaiba."
Jankovics megemlíti azt is, hogy az ünnep kialakulásának egyik kulcsfontosságú eseménye az volt, amikor - a pápai nyomásgyakorlás csökkentése érdekében a krónikások újra kellett, hogy írják a legendát, melyben Szent István király felveszi a keresztény hitet. Az új verzióban - melyet azóta is olvasunk - István király nem Szent Péter, hanem Szűz Mária kegyelmébe (vagyis a Nagyboldogasszony kegyelmébe) ajánlja a magyarok országát. A történetet alátámasztja az a tény is, hogy Szent István maga augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el 1038-ban.
