Augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja a katolikus egyház egyik legnagyobb Mária-ünnepe. Szűz Mária mennybevételét ünneplik a hívek világszerte, de a Kárpát-medencében ez a nap különleges jelentőséggel bír. Szűz Mária a magyarok védőszentje és a nap egyben a Regnum Marianum eszméjének, vagyis Mária országának ünnepe is.
Nagyboldogasszony napjának eredete az ősegyházig nyúlik vissza. Már a 7. századtól írásos emlékek tanúskodnak megtartásáról, hivatalosan pedig 847-ben IV. Leó pápa tette egyházi ünneppé. Magyarországon a nap Szent István királyhoz kötődik, aki 1038-ban, halála napján, augusztus 15-én ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, így téve őt Magyarország patrónájává. Teológiai alapja Szűz Mária mennybevételének dogmája.
A legenda szerint Jézus nem hagyta, hogy édesanyja teste a földi enyészetnek legyen kitéve, ezért halála után röviddel föltámasztotta, és testével együtt emelte a mennybe. Ez a hit az ősegyházig nyúlik vissza, bár a Biblia nem tartalmaz közvetlen utalást Mária mennybevételére. Az apokrif írások és a szájhagyomány azonban részletesen leírják az eseményt.
A legenda Magyarországon különös jelentőséget kapott a Regnum Marianum eszme révén, amely szerint Mária nemcsak Jézus anyja, hanem a magyar nép égi oltalmazója is. A Nagyboldogasszony elnevezés egyedülálló nyelvi emlék, amely a keresztény és az ősi magyar hitvilág ötvözetét tükrözi. Egyes kutatók, például Kálmány Lajos, azt feltételezik, hogy a „Boldogasszony” elnevezés a kereszténység előtti magyar istenasszony-tiszteletre vezethető vissza, amelyet később az egyház alakított Mária-kultusszá.
Hogyan lett a magyarok védőszentje Nagyboldogasszony?
Szűz Mária, mint Magyarország védőszentjének tisztelete Szent Istvánhoz kötődik. Nagyboldogasszony napját ünneppé tette, a keresztény hit és az államiság megerősítésére használta. Évente augusztus 15-re hívta össze a királyi tanácsot Fehérvárra, hogy törvénykezést tartson. A legenda szerint István, érezve halála közeledtét, 1038. augusztus 15-én Székesfehérváron ajánlotta az országot és népét Szűz Mária oltalmába. Ez a felajánlás a Regnum Marianum eszme alapja, amely szerint Magyarország Mária országa, és a Szűzanya a magyarok égi patrónája. Bár történészek vitatják, hogy István valóban Máriának ajánlotta-e az országot (egyes források szerint Szent Péternek ajánlotta a pápai korona miatt), a Mária-tisztelet az Árpád-kor óta a magyar nemzeti identitás részévé vált. Az Érdy-kódex szerint Szent Gellért püspök javasolta, hogy Máriát Magyarországon „Boldogasszonyként” tiszteljék.
Szent István halála után a Mária-kultusz tovább erősödött, és az Árpád-korban számos templom, monostor és kegyhely épült Mária tiszteletére, például a székesfehérvári bazilika vagy a márianosztrai templom, amelyet Nagy Lajos király alapított 1352-ben.
A Regnum Marianum eszme a magyar történelem során többször is előtérbe került, különösen válságos időkben, mint például a török hódoltság alatt vagy a 20. század politikai viharaiban. Mária nemcsak vallási, hanem nemzeti szimbólummá vált, a Magyarok Nagyasszonyává. Az 1896-os millenniumi ünnepségek óta a Magyarok Nagyasszonya ünnepet külön, október 8-án tartják, de Nagyboldogasszony napja továbbra is a Mária-tisztelet legfontosabb alkalma.
Néphit és közösségi ünnepek
Régen Nagyboldogasszony napja a magyar falusi élet egyik legfontosabb vallási és közösségi eseménye volt. Szentmisékkel, körmenetekkel és búcsúkkal ünnepelték, különösen azokon a településeken, ahol a templom Nagyboldogasszony patrocíniuma alatt állt, például Hadikfalván vagy Topolyán. Ezeken a búcsúkon gyakran háromnapos táncos mulatságokat tartottak.
A népi vallásosságban Mária különleges szerepet kapott mint a gyermekáldás és a termékenység közvetítője. Szegeden például úgy tartották, hogy Mária jelen van a szülésnél, és két angyalt küld az anya és a gyermek védelmére. A szülőágyat Göcsejben és a palócoknál „Boldogasszony ágyának” nevezték, ami a szentanya oltalma alatt álló szentséges helyet jelképezett. A gyermekáldás érdekében sokan böjtöltek hét vagy kilenc kedden, hogy Mária közbenjárását kérjék.
A virágszentelés és a Mária-koporsó készítése is elterjedt szokás volt. A templomokban megszentelt virágokat és gyógynövényeket (például napraforgót vagy ökörfarkkórót Szegeden) szentelményként őrizték, és különböző célokra használták: a halottak koporsójába tették, hogy a lélek dicsőségre jusson, az épülő házak alapjába helyezték szerencsehozóként, vagy a csecsemők bölcsőjébe és a fiatal párok ágyába rakták termékenységi varázslatként. A moldvai magyarok a szentelt füveket betegek füstölésére vagy mennydörgés elleni védelemre használták.
A „két asszony köze” (augusztus 15. és szeptember 8., Kisasszony napja közötti időszak) varázserejűnek számított. Ekkor szedték a gyógyfüveket, szellőztették a téli ruhákat, hogy a moly ne tegye tönkre őket, és gyűjtötték a „két asszony közi” tojásokat, amelyeket mészben tartósítottak. Nagyboldogasszony a Muravidéken dologtiltó nap volt, tilos volt sütni, mert a tűz kitörhetett a kemencéből. A Drávaszögben a gyümölcsfákba keresztet vágtak, hogy egészségesek legyenek és bőséges termést hozzanak.
Ma: Vallási és kulturális örökség
Napjainkban Nagyboldogasszony napja továbbra is fontos vallási ünnep, különösen a katolikus közösségekben. A szentmisék és körmenetek ma is a nap központi eseményei, különösen a Mária-kegyhelyeken, mint Márianosztra, Máriagyűd vagy a budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom). A zarándoklatok és búcsúk sok helyen megmaradtak - bár ma már turisztikai és kulturális eseményekkel egészülnek ki: vásárokkal, koncertekkel vagy népművészeti programokkal.
A régi szokások közül a Mária-virrasztás hagyománya még él a vidéki közösségekben. A Mária-virrasztás során a hívők hajnalban a napfelkeltét figyelik, mert úgy tartják, hogy ekkor a „Napba öltözött asszony” (a Jelenések könyvének 12. fejezetéből) megjelenhet.
Források:
