A nagy farsangi mulatozást követően a befelé fordulás, a testi-lelki megtisztulás kezdete volt évszázadokon át hamvazószerda. A nap étele a cibere - az erjesztett korpa-alapú üres, vagy zöldséges leves. De van, ahol a böjti édes gyümölcslevest hívták így. Mindkét recept a cikkben!
A hamvazószerda a farsang utolsó napját követi, így a húshagyókeddi mulatságok után hirtelen csend és lemondás veszi át az uralmat. A nagyböjt – hamvazószerdától nagyszombatig tartó 40 nap – Jézus 40 napos puszta-béli vándorlásának és böjtjének emlékét őrzi. Ebben az időszakban a hívők hagyományosan tartózkodnak a húsételektől, a tánctól, a mulatozástól, és a lelki elmélyülésre, imára, jótékonykodásra koncentrálnak. A katolikus egyházban a hamvazószerda és a nagypéntek szigorú böjti napok, amikor a 18–59 év közötti hívek csak naponta háromszor ehetnek és egyszer lakhatnak jól, húst pedig nem fogyaszthatnak.
A hamvazószerdai szertartás a halálra és az Isten előtti alázatra hívja fel a figyelmet, egyben pedig a bűnbánat és a megtérés kezdetét jelzi. A nap neve a hamu használatából ered: a pap a megáldott, előző évi virágvasárnapi barkából készült hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a latin szöveget mondja: „Memento, homo, quia pulvis es, et in pulverem reverteris” – „Emlékezz, ember, hogy porból vagy, és porrá leszel.”
A hamu szimbolikája a Bibliából ered: a bűnbánat jeleként használják már az Ószövetségben is, például Jónás könyvében Ninive lakói hamuba ülve térnek meg. A középkorban a hamvazószerda szertartása fokozatosan terjedt el a latin rítusban, és a 11. század óta dokumentáltan része a római liturgia rendjének. A hamu nem csupán jelkép: a megégett barka emlékeztet arra, hogy még a virágvasárnapi pálmaágak is, amelyekkel Jézust köszöntötték, elporladnak, elhamvadnak – ahogy az emberi dicsőség és mulandóság is.
A magyar néphagyományban a hamvazószerda a farsang végleges lezárását jelenti. Sok helyen a farsangi maskarás felvonulások után a jelmezeket, szalmabábukat elégetik, a mulatságok elcsendesülnek. Sok helyütt harcolt kedden Cibere vajda és Konc király - de szerdára Cibere nyert.
A cibere – vagy ahogy a Dunántúlon hívták: keszőce, északon és a Felvidéken pedig kiszi – a nagyböjt egyik jellegzetes, savanyú levesalapja volt, különösen a Dunától keletre. Ez az erjesztett gabonalé egyszerű, olcsó és tápláló módja volt annak, hogy a húsmentes napokon is legyen íze az ételnek. A lényege a korpa: egy nagy cserép- vagy faedénybe tették, forró vízzel bőven leöntötték, majd pár napig állni hagyták, amíg savanyúra erjedt. A leszűrt, savanyú levet használták főzéshez, az üledéket pedig újra felöntötték vízzel, így napokig, sőt hetekig kitartott a készlet.
Egy egyszerű és hagyományos cibereleveshez a következőket készítjük elő: 2–3 gerezd fokhagymát, 3 evőkanál lisztet, 2 dl tejet, 2 dl tejfölt, egy citromot, sót és persze vizet.
Először egy fazékba öntünk 3 liter vizet, beleszórjuk a zúzott fokhagymát, és felforraljuk. Közben a lisztet simára keverjük a tejjel és ugyanannyi tejföllel. Amikor a víz forr, a habarást lassan, folyamatosan keverve beleöntjük, hogy ne csomósodjon. Sózzuk, majd egy citrom levével savanykásra ízesítjük – annyi citromot használunk, amennyire a levesnek szüksége van a karakteres, de nem túl harsány savanyúsághoz. Kis lángon még néhány percig főzzük, hogy összeérjenek az ízek, aztán tálaljuk. Forrón a legjobb, kenyérrel vagy puliszkával kísérve.
Vannak vidékeink, ahol a cibere gyümölcsből főzött leves vagy pép. ( Az Alföldön a friss szilvából nyert gyümölcspép neve is ez.) Böjtben pedig gyümölcsleves, amelyet aszalt gyümölcsökből vagy gyümölcssajtból készítettek. Készítése egyszerű: a gyümölcsöt vízben felfőzték, kevés cukorral ízesítették majd behabarták tejföllel. Sajátos összeállításokról is maradtak feljegyzések. Ilyen a a szárazbabból és aszalt szilvából főzött, tejföllel habart székely böjti leves, vagy az Északnyugat-Dunántúlon feljegyzett recept: a szárazbabból aszalt körtével főtt, tejföllel habart böjti leves.
