A Szentgáli Kultúrpajta locsolóbállal nyitott tavasszal - és még novemberben is koncertekkel várta a közönséget! Igazán sokszínű és mozgalmas volt 2023 - idézzük fel a szentgáli nyarat!
Milyen egy igazi locsolóbál, amikor a tavasz első szellői hozzák a jókedvet a végre újra birtokba vehető kertekbe és pajtákba? Szentgálon a húsvéti örömhírt táncos együttléttel ünnepelték: moldvai, felcsíki, mezőségi, kalotaszegi, gyimesi táncokkal!
Egy évad, amit így alapoznak meg, csak jó lehet! A Szentgáli Kultúrpajta mellett Tündérkert is működik. Áprilisban még előadást gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást hallgattak a kert és a gyümölcsfák ápolásáról-gondozásáról, de augusztusban már egy egésznapos rendezvényt - vadászmustrát, solymászbemutatót és mulatságot - tartottak a Tündérkertben.
A nyár folyamán gyújtottak tüzet Szent Iván tiszteletére, tartottak táncházakat, volt közös filmvetítés, kézműveskedés, nagy mulatságok.
Többször is fellépett a Jurta zenekar, volt Kalotaszegi Est a Csűrös bandával, játszott táncházban a Virecs és az Üver is.
Volt táncelőadás - Gyimesből a Csalóka Táncegyüttes járt itt, és volt közösségi színház is Boka Gábor jóvoltából.
Az örökség megőrzésére is nagy gondot fordítottak a szentgáliak.
Tanya-túrán mérték fel, hogy hol, milyen állapotban vannak az egykori tanyaépületek, és főleg a gyümölcsösök. Szentgál kiterjedt tanyahálózattal rendelkezett a 20. század elején-közepén, mintegy 140 tanyán gazdálkodtak a település körül. Mára már sok az enyészeté lett, de öreg gyümölcsfák tanúskodnak az egykori életről.
Szentgáli Kultúrpajtában meg lehetett tanulni a kazettás mennyezet festés alapjait is. A foglalkozásokon Ament Éva bútorfestő népi iparművész, szakoktató vezetésével dolgozhattak a résztvevők. A fatáblák alapozásától a mintafelvitelen át a kontúrozásig mindent kigyakorolhatták a jelentkezők.
A Szentgáli Kultúrpajta Hálózatunk egyik legszínesebb programkínálatát vonultatta fel 2023-ban. Mindez csak ízelítő volt a Kultúrpajta körül zajló rendkívül mozgalmas szentgáli közösségi- és kulturális életből.
Szentgál vár mindenkit 2024-ben is!