Kelet-Magyarország tájaira kalauzoljuk az olvasót sorozatunk 3. részében. Hódmezővásárhely, Debrecen, Kalocsa, Csenger és a kunhímzés titkai következnek!
Hódmezővásárhely Csongrád-Csanád vármegye második legnagyobb népességű és Magyarország második legnagyobb területű települése. Évszázadokon át fontos mezőváros, vásártartó hely, az Alföld egyik legfontosabb gazdasági és kulturális központja volt. A hódmezővásárhelyi hímzés szín- és motívumvilága is összetéveszthetetlen. Nagy, gazdag, nemegyszer buja hímzésmezők, árnyalásos varrás. A gránátalma, tulipán és szerényebb rozetta motívumait hullámindák közé helyezik el a középmezőben és a peremeken egyaránt. Ismert az a mintaszerkezet is, mikor egyetlen szerteágazó virágtő borítja el a középmezőt. Fő színei a sárga-barna, a lila és kék árnyalatai, de van tiszta fekete és sötétbarna hódmezővásárhelyi hímzés is. Hívták „templomcifrás” varrottasnoknak is ezeket - ami talán utalás lehet a színek és a formakincs eredetére.
Debrecen, a „cívis város" híres volt viseletéről és hímzéseiről. A szabad városi jogú, jómódú, főleg állattartó gazdaparasztság cifraszűrjét gazdag hímzéssel díszítették. A szűr hímzett virágai pirosak, levelei zöldek voltak. Eleinte csak a vállára, azután az aszaj ( a három darabból álló oldalrész középső része) és a pálha (a három részből álló oldaltoldásfelső része, amely a karok szabadabb mozgását tette lehetővé) fölé is hímeztek. A hímzés főleg a szűr oldalán terjedt. Idővel az aszaj egyre szélesebb lett, sőt, akár két aszajt is alkalmaztak egymás fölé. A hímzés az aszajról felfelé a pálhára, lefelé pedig az oldalra terjedt. A szűr oldalát így szinte a hónaljtól a szűr aljáig hímezték.
Csenger a Szatmári-síkságon, a Szamos bal partján fekszik. Az Árpád-kor óta stratégiai fontosságú átkelő, rév működött itt. Az 1500-as években Csenger volt a térség törvénykezési központja, a vármegyegyűléseket is itt tartották. A város a kálvinista, csengeri hitvallásról is nevezetes, az 1576-ban itt tartott zsinat után készítette el az iratot Méliusz Juhász Péter.
A kalocsai hímzés mintáit eredetileg ún. ütőfákkal nyomtatták elő a vásznakra, amelyet bérmunkában varrtak ki a parasztasszonyok a polgári és úri házak számára fehérhímzéssel. A minták megtetszettek nekik, kézzel átmásolták azokat - és saját ruháikat is ezekkel kezdték díszíteni - de már színes hímzésekkel. Az „íróasszonyok" az elő-írást, a minták vászonra rajzolását lila tintába mártott tollal, rögtönözve készítették a textíliára. Ezek az asszonyok gyakran bútorfestők vagy asztalosok feleségei voltak - így a bútorfestés és a hímzés mintakincse teljesen összefonódott és színeik is köcsönösen hatottak egymásra.
Ecser (szlovákul: Ečer) nagyközség Pest vármegyében, a Vecsési járásban. A falu rendkívülgazdag népviseletéről és Rábai Miklós táncjátékáról, az Ecseri lakodalmasról híres, melyet az ecseri lakodalmi szokások ihlettek. A XIX. század második felében Galgóczy Károly Magyarországról írt monográfiájában említi, hogy a csaknem tiszta szlovák nemzetiségű Ecser lakói igen nagy gondot fordítanak öltözetükre. Általában hat fehér alsószoknyát és felül színes selyem- vagy brokátszoknyát viseltek a nők. A férfiaknál a priccses nadrág és a csizma volt a jellemző. A hímzett ingujj és a pruszlik is jellegzetes darabja az ecseri népviseletnek, melyet a lányok, asszonyok általában a hosszú téli estéken hímeztek.
A Nagykunság A Nagykunság népi díszítőművészete máig őrzia kunok kultúrűjűnak emlékét. A kunsági hímzés fő színei: a rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő árnyalatok, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is. A hímzőfonalat is házilag készítették az asszonyok, a fonalfestéshez festőnövényeket használtak. A kunrózsa vörös színét a mályvarózsa sziromleveléből vagy a homoki báránypirosítóból nyerték. A barnát a dió levele vagy kopáncsa, a kunkéket a bodzabogyó festette. A barnás-sárgát (óarany színt) hagymahéjból nyerték, de népszerű festőanyagnak számított a fodormenta, a rozmaring, a bazsalikom, szeder, szőlőhéj, szíkfű, vízililiom is. Napokig főzték, áztatták, pácolták a rackajuh gyapjából fonott fonalat. Minél tovább ázott, a szín annál sötétebb, mélyebb lett.
