Idén június 25-én vasárnap a csiklázárfalvi András Alapítvány rendezvénycsűr környezetében rendezzük meg a néptáncosok és a környékbeli fúvósok Szent Iváni Szomszédolását.

A rendezvény keretében a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar találkozhat a Hargita Együttes Utánpótlás néptánccsoportjával, valamint a csíkkozmási  és csíklázárfalvi néptáncosokkal. 

Célunknak érezzük a gyermekeket  a népzene, a néptánc,  a népi kézművesség és a közös játékban szerzett élmények mentén újra és újra közelebb hozni egymáshoz. Ezzel is bátorítva az ifjú fúvósokat, hogy forduljanak a népi dallamok felé is.

 

Tudjuk, hogy népzenénk jelenlegi állapotát főleg a vonós hangszerek uralják, viszont voltak idők, amikor a környék zenéjét fúvós hangszerek is jellemezték. Erre is szeretnénk felhívni a figyelmet. A csoportok betekintés nyerhetnek egymás munkásságába, előadják egymásnak az év közben tanultakat - és a nagy létszámú fúvós zenekar tagjait is néptáncba invitáljuk!

 

A program záróakkordjaként Szent Iván-napi  örömtüzet gyújtunk, ami körül a táncot moldvai csángó táncdallamok kísérik majd!

 

Program:

  • 14:00 Műsor kezdete
  • 14:10 Köszöntőbeszéd 
  • 14:15 Hargita Együttes Utánpótlás Csoportja
  • 14:25 Meghívott Néptánccsoportok műsorai
  • 14:45 Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar  műsora
  • 15:35 Közös tánc a fúvószenekar muzsikájára  ( gyermekjátékok, felcsíki táncok)
  • 16:00 Fúvószenekar táncoltatás 
  • 16:15 Szentiványi tűzugrás, moldvai táncház a tűz körül

Kísérő programok: kézműves foglalkozások - nemez, kovács, ostor,fafaragó,fajáték

 

cover: András Alapítvány fb