Szerbia | Vajdaság | Kúla | Josipa Kramera 45.

Sanyarika, kitnikéz szegény ember töpörtyűje - azaz ringló, birsalmasajt és faeper. Gyümölcs-jegyzék a Délvidék szívéből érkezett jelentkezési anyagban - sőt: az is kiderül: mi az a gubógyár!

A Népkör Magyar Művelődési Központ tagjaiként jelentkezünk a felhívásra a Vajdaságból, Bácska szívéből – Kúláról. A Népkör a Délvidék legrégebbi művelődési egyesülete, mely 1868-ban alakult, Szakácsy Sándor helyi plébános ösztönzésére. Ma is szerteágazó tevékenységet folytat (néptáncoktatás, amatőr színjátszás, dalárda, kézműves és kézimunka szakcsoportok, stb.). A múltban a Telecskai-dombok lösztalaján szőlőműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Erről a domb lábainál húzodó borospincesor tanúskodik. Komló-, és hajdinatermesztéssel is próbálkoztak, míg a lecsapolt mocsaras területek helyét főleg szántóföldi növényekkel (gabonák, kukorica és társai) vetették be. Az egykori Ferenc-csatorna, ma Nagy-Bácskai-csatornaként ismeretes, öntözésre is szolgált. „Ismerem dombját, katlanát, fölöttük életem lobban át…” – idézhetjük e táj költőjét, Fehér Ferencet.

Településünkre tipikusan jellemző gyümölcsfafajtát nem jelölhetünk ki. Vegyesen volt megtalálható háztájiban és a tanyákon is egyaránt sok fajta. A vadontermők közül bodzát, somot, kökényt, csipkebogyót találunk a csatornaparton, és a határban az út szélén ültetett eperfákat, ringlót (sanyarikát).

Az elmúlt évtizedekben a környéken almaültetvények jöttek létre, emellett vegyesen dió és kajszibarack, de még mogyorótelepítéssel is megpróbálkoztak a helyiek. A határrészünk szomszédos Bácsfeketeheggyel, ahol a híres fekete feketicsi meggy terem „Prima” néven törzskönyvezve. A legenda szerint két obsitos katona hozta az oltványokat magukkal, méghozzá Kecskemétről.  Az idősek múlthoz kötődő emlékeiben felsejlettek az egy fára öltött gyümölcsfajták is - ez a hajdani gazda leleményességét mutatja - mára már nem sokat találni belőlük.

Egy fára oltottak akár azonos fajta de máskor érő gyümölcsöt - mondjuk egy cseresznyefára korait és késeit, vagy különböző rokon fajtákat - körtét és almát, barackot és almát. A fán lehetett oltással vagy szemzéssel is új fajtát termű vesszőket étrehozi, melyek megfelelő gondozás mellett a művelet utáni 2.-3. évben már termőre is fordultak.


    A gyümölcsök feldolgozása során a befőttek (cseresznye, meggy, kajszi- és őszibarack, szilva, birs, körte), a lekvárok és az aszalványok (napon, gyékényen szárított vagy a kemencében aszalt szilva, alma, körte) került az éléskamrába. A befőttet a sült húsok mellé kínálták, akár lakodalmakban is a mai sült krumpli helyett. Az aszalt gyümölcsök a gyerekek csemegéjének számítottak a hosszú, téli, vitaminhiányos napokon. Ivóleveket azaz szörpöket kevésbé készítettek, egyedül a bodzavirágból tartósítottat említhetjük. Tavasztól kezdve sokféle módon dolgozták fel a háziasszonyok a gyümölcsöket. A környezet hatására a szerb lakosság körében népszerű „slatko/szlatkó” is készült. 

SZLATKÓ (a.m: édes)
A meghámozott, kimagozott darabos gyümölcsöt lassú tűzön súlyával megegyező súlyú cukorral főzték össze lassú tűzön.  Folytonosan kevergetve egy idő után a cukorszirup méz-sűrűségű lesz: elkkor lehet üvegekben dunsztolni. (A fehér, ropogós cseresznyéből való a legfinomabb.)

Palacsintatésztában sütve igen illatos a bodzavirág.  Akácvirágfürt is alkalmas erre. A bodza érett bogyójából pedig lekvár, szirup készült, mely torokfájás esetén ajánlott. (Itt figyelni kell: a fekete bodza nem tévesztendő össze a gyalogbodza érett termésével, ami mérgező!) A csipkebogyóból hecsedli (csipkelekvár) készült, de a hosszadalmas folyamat miatt már ezt nem főzik otthon - de a csipkebogyó így is hasznosul: megmarad c-vitaminban gazdag szárított termés-teának. A birsalmasajt (a németek után kitnikéz) dióval igazi ínyencség. Egyes családoknál nápolyi lapok közé töltve szárították.

Kúlán és környékén sok eperfát találhatunk mind a mai napig. Sőt: egy különleges matuzsálemet településünkön is!  Az eperfa ültetése Mária Terézia  idejére vezethető vissza. Ekkoriban honosodott meg vidékünkön, és annyira a táj részévé vált, hogy hamarosan szokások is kapcsolódtak hozzá:   feljegyzések szerint a fiatal pár pl. addig nem esküdhetett meg, míg el nem ültettek egy eperfa-csemetét. A fa fehér és fekete termést hozó fajtája ismert. A szegény ember töpürtyűjének is nevezték a vándorok, de az apró gyermekek szintén szívesen fogyasztották: felültek az udvarban vagy a ház előtt álló fa ágaira egy-egy szelet kenyérrel, és lakmározhattak az édes, csorgó levű gyümölcsből kedvükre, miközben jól összemaszatolták magukat. A potyogó epret a fa alá kiterített ponyváról gyűjtötték össze a szorgos kezek. Ebből készült a pálinka, mely fertőtlenítőszerként is szolgált. (A gyengébb minőségűbe liliomot áztattak a gazdasszonyok sérülések kezelésére.) A lehullott, erjedt szemeket a libák is szívesen csipegették fel, ami után persze kótyagosak lettek...

 Az eperfa gazdasági szempontól is fontos volt. Beindult a selyemhernyó gubójának feldolgozása a manufaktúrákban. A szomszéd városban, Verbászon, selyemgyár (népiesen gubógyár) létesült. Sokan foglalkoztak selyemhernyó tenyésztéssel, ehhez pedig rengeteg eperlevél kellett - a hernyók etetésére. A család apraja – nagyja gyűjtötte zsákokba a fákról a leveleket. A műselyem-szál megjelenésével a XX. század hatvanas éveire már egyre keveseben foglalkoztak ezzel a tevékenységgel - és a folyamattal szinte egyidejűleg tűntek el az eperfák. Helyettük gyorsan növő nyírfák és tájainkra nem jellemző örökzöldek kerültek.

A famatuzsálem eperfa a Népkörhöz és az általános iskolához nem messze található. A lehető legjobb helyen állt a kezdetektől fogva – a sarki Nuss kocsma, Csizmár Béla bácsi patkolókovács műhelye és Körmöczi Gáspár péksége által körbevett utcaszakaszon. Mennyi esemény szem-, és fültanúja lehetett e forgalmas helyen, mikor virágkorát élte!

Éveinek számát nehéz megállapítani, de Bognár Anna (született 1930-ban)  elmondása szerint már gyerekkorában odvas volt a törzse.És ez a legfurcsább,:  ma is számtalan ága van, gyümölcsöt hoz, ám valójában csak a kérge van, belül üreges. Hihetetlen a szívóssága! Mindkét oldalon van a törzsön hasadás, akkora, hogy bedugható a felnőtt kéz is. Egy idős utcabeli ember elmondása szerint gyerekkorában bújócskázás közben bele is bújtak a fába.  Az évek során a fa igyekszik a repedéseket benőni.. A fatörzs átmérője 288 cm. Megérdemelné, hogy védetté nyilvánítsák!
Ez az erős fa jelképesen a tájainkban élő ember küzdelmét mutatja. Bizakodóan tekinthetünk rá, mint a megmaradás példája a történelem viharában. Reméljük, kisvárosunkban mind többen kapnak kedvet és biztatást a gyümölcsészet fellendítésére. Ám az új, nemesített, a klímaváltozással szemben ellenálló fajták mellett a régiekről se feledhezzük meg! Így biztosítható a nemzetében átívelő folyamatosság. Petőfi körtefájának oltványa is méltó helyre kerülhet a Népkör MMK udvarában. 
A mondás szerint: „ Úgy sarjad a növény, ha időben vetünk.” A ma még tipegő gyerekek élvezik majd a fa gyümölcsét és éltetik tovább.
   

forrás: a Kúlai Népkör jelentkezési anyaga. Szerző: Cvetánovity Márta