Sérült kezével nem tudott a földeken dolgozni, de Piavénál tanúsított vitézségéért kitüntették. Kalandozott Amerikában - és hazajött. Élt mellőzöttségben és kapott Kossuth-díjat is. Tamási Áron különleges élete a nepi.kultura.hu-n.
Tamási Áron a székelyföldi Farkaslakán látta meg a napvilágot szegény, sokgyermekes földműves családban. "Az én írótermészetemre különösen jellemző, hogy székelynek születtem” - írja a meghatározó gyermekévekről.
A családban a gyerekek együtt dolgoztak a felnőttekkel, a kis Áron híresen jó kaszásnak tartották már hatévesen is. A gyerekek természetközeli életet éltek, nyáron, munka után kint csatangolva az erdőkben.
„Anyám virágos ágakat mutogatott nekem, melyeken harmatosak voltak a levelek, virágai játékosan villództak a változó fényben, s azoknak szirmai céltalanul szálldostak néha, mint a pelyhek”.
Tamási Áron 9 éves volt, mikor véletlenül elsült a kezében egy pisztoly. A balesetben elvesztette egyik ujját. Látva, hogy mezei munkára egész életében alkalmatlan lesz, szülei taníttatták. A gimnázium után a tiszti iskolát is elvégezte. 1917-ben tett hadiérettségit tett. 1918-ban piavénál már rajparancsnok.
„Teli voltam erővel és kedvvel, győzni akartam. S főleg látni, hogy mi a háború… Pokoli hajnal volt, de gyönyörű! Amikor otthon reggeli mellé ültek az urak, mi akkor keltünk át a Piavén. Fegyverem a vízben maradt, sokan maguk is. Három kézigránáttal érkeztem át a Montello lábához, s délelőtt 10 órakor egy olasz géppuskás osztagot elfogtam. Már csak egy kézigránátom volt. De boldog voltam, hogy az olasz osztagban végzetes kárt nem tettem, mivel egy sebesülés történt csupán, az sem akarattal.”
Helytállásáért vitézségi érmet és néhány nap szabadságot kapott. A szabadság után viszont már nem tért vissza a frontra.
1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, majd átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára (merthogy időközben a jogon románul kezdtek oktatni). Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott - de közben írt. És egy pályázaton íróként is bemutatkozott: 1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát.
1923-ban az Egyesült Államokba utazott. Alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott. Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze Lélekindulás (1925) című kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is.
1932-ben jelent meg legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben, amely később az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetekkel trilógiává állt össze.
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk."
Későbbi műveit, a Jégtörő Mátyás című regényt, majd színműveit (Énekes madár, Tündöklő Jeromos, Csalóka szivárvány) is erős költőiség, a népmesék varázslata jellemzi.
Többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943) és 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is. 1940-ben piavei vitézségi érme okán felajánlották felvételét a Vitézi Rendbe is. Az író azonban szerényen visszautasította a lehetőséget. A legenda szerint annyit mondott: „Nem voltam én hős, csak megijedtem”.
1944-től Budapesten élt. 1945–47 között a Nemzetgyűlés képviselője, 1943-tól 1949-ig az MTA levelező tagja volt. A kommunista diktatúra kiépülése, 1949 után a mellőzöttség lett osztályrésze, ebben az időben jeleneteket, bábjátékokat írt. Csak 1953-ban jelenhetett meg önéletrajzi visszaemlékezéseinek újabb kötete, a Bölcső és bagoly, valamint a Hazai tükör című regénye.
1954-ben Kossuth-díjat kapott és tagja lett az újjászervezett Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Az 1956-os forradalom idején a rádióban is felolvasott Magyar fohász című írásában hitet tett a forradalom mellett, és a Parasztszövetség újjászervezését szorgalmazta. A forradalom leverése után az Írószövetség decemberi gyűlésén felolvasta a Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyben kiállt a levert forradalom célkitűzései, eszményei mellett. Egy évvel később - nem kis nyomásra - elhatárolta magát a forradalomtól, de a hatalmat az erkölcsi és esztétikai értékek méltánylására kérte. 1959-ben részt vett az Írószövetség újjáalakításában, 1963-ban a Béketanács elnökségi tagja lett.
Egyre súlyosbodó betegsége miatt 1965-től kórházi ápolásra szorult, utolsó művét, a Vadrózsa ága című visszaemlékezését már betegágyán mondta tollba feleségének.
1966. május 26-án halt meg Budapesten. Végrendelete szerint szülőfalujában, Farkaslakán helyezték nyugalomra. Emlékművét, amelyen műveinek jellegzetes alakjai találhatók, Szervátiusz Jenő és Tibor készítették, sírfeliratát az író maga fogalmazta:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának / Hűséges szolgája bomlott századának.”
Özvegye 1990-ben Tamási Áron-díjat alapított. Az írót a Digitális Irodalmi Akadémia 1999-ben posztumusz tagjává választotta. Nevét több intézmény is viseli, iskolák, valamint az 1948-ban alakult sepsiszentgyörgyi színház is. Az Ábel-trilógiából és több más művéből tévéjáték is készült, színműveit sorra tűzik műsorukra a színházak, legutóbb idén augusztusban a Nemzeti Színházban mutatták be a Tündöklő Jeromos című darabját.
Születésének 125. évfordulójára 2022. január elején a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Tamási Áron-emlékévet indított, amelynek programjában Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában is számos esemény, köztük színházi előadások, kiállítások, irodalmi estek, próza- és esszéíró verseny, novellapályázat és illusztrációs pályázat szerepeltek.
Idén szülőfaluja, Farkaslaka többek közt a Déryné Társulat Csalóka szivárvány c. előadásával ünnepli az írót.
Fotók: Fortepan/Hunyady József
