Katona, száműzött, természettudós, múzeumalapító, világutazó, író – mindezek egyszerre. Xantus János, akinek többek közt az Állatkertet és a Néprajzi Múzeumot is köszönhetjük, a hét végén lenne 200. Tóth János írása.
Kevés olyan alakja van a 19. századi Magyarországnak, aki annyira kalandos és sokrétű életutat járt be, mint Xántus János. Nehéz lenne egyetlen szóval meghatározni őt, története mint egy kalandregény - aminek minden sora valódi. Életútja nemcsak egy rendkívüli ember sorsát mutatja meg, hanem egy korszak tágabb szellemi horizontját is: a szabadságvágy, a tudományos kíváncsiság, a nemzeti öntudat és a világra való nyitottság feszültségében alakult.
Ifjúkor és a szabadságharc vihara
Xantus (Xántus) János 1825 október 5-én született a somogyi Csokonyavisontán. A család a 15. században Görögországból telepedett át Erdélybe. Apja Xántus Ignác jogász, a Széchenyiek jószágigazgatója, majd megyei főügyész. A kis Xantus már fiatalon érdeklődést mutatott a természettudományok iránt, de életét eleinte a családi minta alakította. Iskoláit először szülőfalujában kezdte, majd a győri bencés főgimnáziumban folytatta. Itt tanította a magyar régészet atyja, Rómer Flóris is, akivel a későbbiekben több gyűjteményben is együtt dolgoztak. A pécsi cisztercieknél érettségizett, majd apja nyomdokaiba lépve - aki Somogy Vármegye főügyésze volt - ugyanitt jogot tanult. 1847-ben Pesten tett ügyvédi vizsgát.
48-ban viszont megváltozott az élete: öccsével együtt önkéntes nemzetőrként beálltak a szabadságharcosok sorába. Tűzmesterként harcolt a pákozdi csatában és huszár főhadnagyként Komárom védelmében. Egy felderítő út során, 1849. február 8-án az osztrákok Érsekújvárnál elfogták és a königgrätzi hadifogolytáborba került, ahonnan 1850 júliusában szabadulhatott meg úgy, hogy az aradi véres napok után a beosztották az osztrák hadseregbe közlegénynek és hűségesküt kellett tennie a császárra.
Édesanyja segítségével, bécsi ismerőseinek közbenjárására sikerült megszabadulnia a katonaságtól, de hazajövetel helyett Prágába utazott és összeköttetésbe lépett a magyar emigránsokkal. Hazafias nyilatkozatai miatt ismét elfogták, és a hadbíróság börtönbüntetésre ítélte. Ebből a fogságból megszökött, és a felelősségre vonás elől Németországba, a szabadságharcosok akkori menekülő útvonalán át, Londonba menekült. Sok segítőjét az osztrák titkosszolgálat be is börtönözte ezután.
London, az elképesztő gazdagság, az ipari forradalom vívmányainak kézzel fogható világa lenyűgözte. (Az akkori világváros nyomdokaiba sem léphetett Budapest.) Itt nyílik meg 1851-ben az első Világkiállítás, megépül a Chrystal Palace, mely később a Londoni Iparművészeti Múzeum otthonává majd a Victoria and Albert Múzeummá lesz.
Xantus már itt elkezd érdeklődni a nagyívű a gyűjteményezés, gyűjtés és természetrajz iránt és ez a tapasztalat a későbbiekben hivatkozásként szolgál a munkáihoz. Látogatást tesz a tengeri és édesvízi akváriumnál, valamint a Regent’ s Park-i állatkertben - amely egy hétvége alatt 18.000 látogatót vonzott. De nem maradt Londonban: 1852-ben áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba.
Amerika: a száműzetésből születő lehetőség
Először New Yorkban vállalt alkalmi munkákat. Dolgozott jogi irodákban, tolmácsként, volt matróz, hírlapkihordó, könyvkereskedő, gyógyszerész, boltossegéd, zongoratanító, vasúti hivatalnok, mérnök is.
Hosszas hányattatás után az amerikai hadsereg katonájaként ismerkedett meg az indiánok vadászkultúrájával. Abban az időben Amerika őslakóinak zöme vadászatból biztosította létfenntartását. Az íjjal és nyíllal való vadászat számos eszközével ismerkedett meg, amikor Fort Tejon erődjében teljesített szolgálatot. Akkoriban a prériken még milliós létszámú bölénycsordák vágtattak.
Xántus a prérin töltött katonaévei alatt maga is kivette a részét a bölények elejtéséből. Természettudományi gyűjtőként is gyakran indult vadászkirándulásokra. Az állandó sorsbizonytalanság közepette a Smithsonian Intézet megbízatása jelentette számára a biztos pontot. A természetrajzi gyűjtemény megszerzése érdekében rengeteget vadászott, s az elejtett állatokat gondosan konzerválva juttatta el Washingtonba.
Még 1853-ban a New Orleans-i egyetemen vállalt oktatói állást. Az ottani magyar közösségben élt, majd 1854-ben ellátogatott Iowa államba, az emigráns magyarok lakta New Budába. A környező prérit bejárva gyűjtötte be a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjait. 1855 szeptemberében a kansasi Fort Riley erődjében vállalt szolgálatot, mint szanitéc őrmester – Vésey Lajos álnéven. Nyugaton igazából ezen a néven ismerik: John Xantus de Vesey.
1856 nyarán kapta meg első nagyobb, önálló feladatát a Smithsonian Intézettől: az Arkansas folyó forrásvidékét kellett feltérképeznie. Majd járt az addig még feltérképezetlen Dél-Kaliforniában és a Sierra Nevada hegységben is. Ezután tengerre szállt és a Csendes-óceán áramlatait tanulmányozta és mélységméréseket végzett.
Tagjává választotta a londoni Royal Society és a Philadephiai Természettudományos Akadémia is.
Magyarországon először édesanyjának írt leveleit adták ki. Meglepetésre a nemes egyszerűséggel csak Xántus János levelei Éjszakamerikából címet viselő kötet akkora siker lett, hogy Xantus két év alatt megírta a Utazás Kalifornia déli részeiben-t is. Munkássága népszerű, ismert és elismert lett itthon is, és 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.
1862-ben hazatért, hogy megtartsa akadémiai székfoglaló beszédét - Adatok a tenger természettani földiratához címmel. Ajándékokkal megrakodva érkezett: húszezer állatpreparátumot és etnográfiai tárgyat ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak (benne 5000 madárral) és könyveket hozott: az MTA közel ezerkötetes amerikai könyvtárral gyarapodott. A Nemzeti Múzeum természettudományi osztályának őre, majd vezetője lett, s hamarosan megkezdte egy új intézmény, a későbbi Néprajzi Múzeum és az Állatkert előkészítését. De nem maradt még végleg itthon.
Az amerikai külügyminisztérium állásajánlatát elfogadva 1864 júniusáig még visszatért az amerikai kontinensre, de ezúttal nem északra. Az Egyesült Államok mexikói konzuljaként dolgozott. Sem a munka típusa, sem kötöttségei nem illeszkedtek lázadó szelleméhez. És ezt nem csak ő, de munkaadói és észrevették. Xantus ugyanis elismerte egy helyi lázadó főnök hatalmát. A washingtoni külügyminisztérium válaszul azonnal visszahívta, majd hamarosan a konzulátust is bezáratta. Xántus ekkor megélhetés nélkül maradt, előbb Peruba, aztán Havannába utazott - majd inkább hazatért.
Egy anekdota szerint Carl May megkérte Xántust, hogy róla mintázhassa meg a regényei egyik kalandor hősét, Winnetou barátját, Old Shatterhand-ot. Ez nincs teljesen bizonyítva, de vannak tények, amelyek mind amellett szólnak, miszerint, ha nem is róla formázta a regényei hősét, de forrásként mégis használhatta Xántus Jánost. Mindenesetre mítosszá vált, de előkerült egy gödöllői építkezésen egy puska, egy Hanry karabély, melybe bele van vésve, hogy „John Xántus”. Ez egy prototípus volt, melyet ajándékba kapott a készítőtől Xántus (egyébként a regénybeli történet szerint Old Shatterhand is kapott ajándékba egy ilyen prototípus puskát a készítőtől). A mítoszt máig nem sikerült tényekkel alátámasztani, de sokan hiszik, hogy Xántus amerikai élete regényhőssé is tette.
A hazatérés diadala
Közvetlenül az emigrációját követően, majd hazatértekor számos belgiumi és hollandiai állatkertet meglátogatott. Ezekre hivatkozva hivatkozva felvetette egy állami állatkert létrehozásának tervét, mivel látta, hogy azok többek egyszerű bemutatásnál és szórakoztatásnál, komoly tudományos vizsgálódásoknak is teret adnak, emellett gazdaságilag kiemelkedően teljesítenek. így alakult meg a Fővárosi Állat - és Növénykert bizottság Xantus tiszteletbeli elnökletével 1862. március 12-én. Maga a kert 1866. augusztus 6-án nyitotta meg kapuit . Első igazgatója Xantus lett.
Xántus János életművének egyik legmaradandóbb része a magyar múzeumi és állatkerti kultúra megerősítése. A budapesti Állatkert egyik első igazgatójaként nemcsak a látványosságot, hanem az ismeretterjesztést is fontosnak tartotta. Úgy vélte, hogy a tudomány nem zárvány, hanem közös nemzeti kincs, amelyhez mindenki hozzáférhet. Írásaiban és előadásaiban mindig arra törekedett, hogy a laikus közönség számára is érthetővé tegye a természet világát. E szemlélet ma is időszerű: a tudományos ismeretek átadásában az élményszerűség, a személyes hangvétel és az emberközeli megközelítés elengedhetetlen. Xantus ebben korát megelőző gondolkodó volt.
Báró Eötvös József, a kiegyezés utáni első magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1868 végén azzal az utasítással rendelte Xántus Jánost az Osztrák-Magyar Monarchia hazai kelet-ázsiai tudományos expedíciójához, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum intézete számára természettudományos és ethnográfiai gyűjtést végezzen.
Xantus így ismét útra kelt: 1868 októberében igazgatói tisztségét feladva Kelet-Ázsiába indult Triesztből egy osztrák–magyar expedícióval. Először Ceylonban, Sziámban, Kínában és Japánban végeztek gyűjtéseket, majd miután Xántus a kutatóút vezetőivel összekülönbözött azon, hogy a gyűjtött anyag a bécsi vagy a pesti múzeumba kerüljön-e, 1869 elején különvált az expedíciótól. Celebesz, Borneó és Jáva szigetén hatalmas állattani anyagot gyűjtött (ennek legnevezetesebb darabja egy preparált orangután volt). Ebből és 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből alapították meg a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztály (a későbbi Néprajzi Múzeum) alapjait. az expedícióról végül 155 ezer tételből álló gyűjteménnyel tért haza Xantus, melyek ma is láthatók a Néprajzi Múzeumban, a Természettudományi Múzeumban és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban. Kiemelkedő volt Xántus szemléletében az, hogy nem a külföldi piacokra szánt, hanem az adott ország népi kézművességét és iparművészeti tárgyait gyűjtötte össze a természettudományi, állat- és növénytani gyűjtései mellett.
1870 novemberében hazatért és gyűjteménye feldolgozásába kezdett. 1872. március 5-én a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának első őrévé, tulajdonképpen igazgatójává nevezték ki. Ugyanebben az évben korábbi gimnáziumi tanárával, Rómer Flórissal összeállították a bécsi világkiállításon szereplő első magyar néprajzi gyűjteményt. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek 1890-ben alelnöke lett.
1894 tavaszán súlyos tüdőgyulladáson esett át. Családja 1894. április 10-én levitte az Adriai-tenger partjára, Voloscába gyógyulni, de hamarosan elborult elmével került haza. 1894 december 13-án hunyt el.
Egy nyugtalan, mégis kiteljesedett élet
Xántus János soha nem nyugodott meg. Talán egész életében üldözte a szabadságharc leverésének traumája, s ezért kereste újra és újra a világ távoli tájait. Utazásai, levelei és gyűjtései mögött azonban ott rejlett egy mélyebb szándék: bizonyítani, hogy egy kis nemzet is képes bekapcsolódni az egyetemes tudományos párbeszédbe.
Halála után nemzedékek sora tekintett rá, mint példaképre arra az emberre, aki a száműzetésből, a kényszerű emigrációból nem csupán személyes megmenekülést, hanem közösségi hasznot kovácsolt.
Jegyzetek és források
Balázs Dénes: Xantus János életútja - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
Hankó Béla: Magyar utazók - Gondolat, Budapest, 1966.
Magyar Tudománytörténeti Intézet: Xantus János emlékezete (tanulmánykötet). Budapest, 1987.
Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos honlapja, Xantus János emlékezete
Dr. Gyarmati János: A gyűjtés rabszolgája - Néprajzi Múzeum Budapest, 2020.
cover: Vasárnapi Ujság 1862. február 9.
