Lükő Gábor életműve ráirányította a figyelmet a teljes magyar kultúra szellemi egységére. Felfogásában a kultúra minden megnyilvánulása – a népművészet és a folklór, a nyelv és a költészet – egyazon magasabb szellemi valóság megnyilvánulása, szimbolikus üzenete, és mint ilyen, jelentést hordoz, sőt egyetlen összefüggő rendszeren belül lehet csak mindezt értelmezni. Tóth János írása.
„Saját műveltségünk mélységeire ráeszmélve azt is mondhatjuk: – Nem anyától lettél! Isten ajándéka ez! Úgy hallgassuk ezentúl dalainkat is, ne az iskolás kultúra unalmával, hanem saját életünk legszebb vallomásaként. Nem avult el ez a zene, sőt nagyon is él. Csak ezekben tud igazán kitörni életvágyunk, örömünk és bánatunk. Bartók és Kodály is csak ezeknek a nyelvén tudott lelkünkből fakadó műveket írni. Feleim, kedves magyar feleim, ne legyetek koldusai Európának. Mi is tudunk adni neki valamit, aminek hasznát veheti. Ezt, a mi ázsiai lelkünket. Hogyha őszintén nyilatkozunk meg előtte."
(Idézet Lükő Gábortól a 90. születésnapján elhangzott beszédéből, 1999. december 12., Budapest, lejegyezte: Harangozó Imre)
Lükő Gábor
1909. november 4-én születetett Komáromban, apai nevén Becker Gáborként. Apja, Becker Ádám vízügyi mérnök a Vág folyó szabályozásánál dolgozott. A felvidéki cseh megszállás (1918/19) elől a család Gyulára, majd Budapestre költözött.
A fiatal Becker Gábor a fővárosban, a Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban ismerkedett meg Karácsony Sándorral, aki a teljes magyar kultúra egységét láttatta meg a fiatal diákjaival. Ez a kapcsolat közöttük egy egész életre szólt ezután, és későbbi tanulmányait is befolyásolták.
A gimnáziumban a Karácsony Sándor által kitalált és működtetett Csucsai Front volt az a közösség, ahol a fiatal Becker Gábor behatóan megismerkedett Ady Endre költészetével. Ezt, s az ezzel együtt járó erőteljes nemzeti elkötelezettséget apja rossz szemmel nézte. Fiában ez a lelki kötődés azonban tovább erősödött, amikor Bartók Béla zenéjét és népzenei gyűjtéseit megismerte. A családi feszültség addig fokozódott, hogy apja tanácsára elhagyta az apai Becker nevet, s helyette édesanyja ősi, nemesi családnevét, a Lükőt vette fel 1927-ben.
Lükő Gábor 1928-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-német szakra iratkozott be, de érdeklődése hamarosan a folklór és a néprajz felé fordult. Egyrészt a családi feszültségek, másrészt Dimitrie Gusti professzor tudományos híre Lükőt Bukarestbe indította. (Itt ugyanis ebben az időben világszínvonalú szociológiai és népismereti képzés folyt.) 1931-ben beiratkozott a Bukaresti egyetemre és bekapcsolódott a Gusti-féle falukutató szeminárium munkájába. Megtanulta a román nyelvet - de nem az iskolapadban. Visszaemlékezések szerint hónapokra eltűnt egy román faluban, és már románul tudóként tért vissza. De nem sokáig maradt Bukarestben.
Györffy István és Kodály Zoltán javaslatára felkérte őt Constantin Brăiloiu – a Román Zeneszerzők Társaságának az elnöke – hogy induljon gyűjtő-körútra Moldvába. 1932-ben és 1933-ban több, mint hét hónapot töltött különböző moldvai falvakban. Moldvai útjának és nagyon alapos levéltári és könyvtári kutatásának eredménye A moldvai csángók. I. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal című, 1936-ban kiadott monográfiája, amely mind a mai napig a Moldva-kutatás alapműve. A politikai helyzet változásai viszont félbeszakították bukaresti egyetemi karrierjét: hiába segítették szociológiával és néprajzzal foglalkozó román barátai, a hivatalos hatalom kiutasította Romániából.
Így végül Budapesten lett doktor a Pázmány Péter Tudományegyetemen (főtárgy: etnográfia, melléktárgyak: Kelet-Európa története és román nyelv) 1936 decemberében, Györffy István bátorítására.
1937-ben került Debrecenbe, élete legfontosabb alkotóhelyére, a Déri Múzeum munkatársaként. Itt írta meg alapvető művét, A magyar lélek formái címmel. Ebben a szintézisben megalapozta a népművészet megismerésének társaslélektani módszerét, olyan magasságba emelve ezzel népünk lírai folklóralkotásainak szövegelemzését, képmetsző és tárgyalkotó művészetének, szimbólumainak vizsgálatát, mint azt néhány évtizeddel korábban Bartók és Kodály a magyar népzenével tette.
Lükő 1943-tól a Karácsony Sándor által szervezett Társaslélektani Intézet munkatársa volt a Debreceni Egyetemen. Az Intézet célja: „a magyar és a többi kelet-európai nép hagyományos kultúrájának tanulmányozása. Távolabbi célja a megismert társaslélektani sajátságok alapján megkönnyíteni a nép korszerű művelődését.”
1945-ben nyert magántanári kinevezést a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Tárgya: „A neveléstudomány folklorisztikus alapjai”.
1946 áprilisában Lükő aktívan részt vett a a Debreceni Magyar-Román Társaság megalakításában. A társaság célja a magyar-román kulturális kapcsolatok elmélyítése volt. A módszer ehhez a román folklór és irodalom magyar nyelvű, illetve a magyar irodalom román nyelvű fordítása és népszerűsítése lett. A Társaság Keleti Kapu címmel önálló folyóiratot is indított. Szerkesztője Lükő Gábor volt.
1950-ben sokakkal együtt B-listára került. „Bűne" az volt, hogy a Társaslélektani Intézet munkatársaként dolgozott. Elbocsájtották egyetemi állásából - és többé nem engedték katedrára. De szerencsére a múzeumi pálya még nyitva maradt előtte. 1950-től 1958-ig dolgozott Gyulán, mint az Erkel Ferenc Múzeum igazgatója. És nem féltette állását, mikor úgy érezte: hallatnia kell a hangját.
Az 56-os forradalom ideje alatt a Gyulai Hírlapban állt ki a forradalom eszméi mellett, Őrizzük meg tisztán a forradalmunkat címmel közölte le írását a lap. A forradalom leverése után Lükő már nem úszhatta meg elbocsájtással: ellenforradalmi tevékenység vádjában találták bűnösnek és bebörtönözték.
Szabadulását követően a vidéki múzeumokban kapott állást. 1958-tól a bajai Türr István Múzeum munkatársaként kezdett újra dolgozni és tanulmányai is megjelenhettek különböző hazai és nemzetközi folyóiratokban. Ekkor születtek többek közt A magyar népdalszövegek régi stílusa; A pentatóniáról; A szláv őskor zenekultúrája; Az ugor totemisztikus exogámia emlékei című jelentős publikációi. 7 év után váltott - várost, múzeumot és állást. 1965-től 70-es nyugdíjba vonulásáig a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumot vezette.
Mérföldkőnek számított karrierjében a 1982-ben megjelent, A Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete c. kötete, amellyel megalapozta a magyar jelképtudomány módszertanát.
Lükő Gábor munkásságát először a rendszerváltás után ismerték el nagy nyilvánosság előtt. A magyar szellemiség és szolidaritás háttérbe szorított személyiségei számára alapított Bethlen Gábor-díjat kapta meg a Bethlen Gábor Alapítványtól. A Magyar Köztársaság középkeresztjével 2000 augusztus 20-án tüntették ki, majd 2001. március 15-én életműve elismeréséért Kossuth-díjat kapott.
Lükő Gábor egy hónappal a Kossuth-díj elnyerése után hunyt el Budapesten.
Életműve értékét nem is lehetne jobban összefoglalni, mint azt Halász Péter tette Lükő Gábor emlékezete című írásában: „Lükő Gábor megjelent munkái azon szellemi hegycsúcsok sudár előhegyei tehát, amelyek jelzik: milyen magaslatokra juthatott volna a XX. században a magyar művelődés, ha az első évtizedek oly kivételes nemzedéket termő ereje kiforrhatta volna magát. S ha föltesszük magunknak a Németh László által Szárszón megfogalmazott kérdést: „hogyan süllyedhetett a magyarság bennszülött kisebbséggé tulajdon országában? – akkor íme, itt van előttünk a válasz. Annak a folyamatnak és azoknak az erőknek a hatására, amelyek Lükő Gábor gondolataitól és eszméitől is oly hosszú időn át megfoszthattak, vagy legalábbis eltávolíthattak bennünket.”
Források:
Halász Péter: Lükő Gábor emlékezete, 2022.
Harangozó Imre: Száz éve született Lükő Gábor, 2009.
Hoppál Mihály: A kultúra, mint emlékezet: Lükő Gábor munkássága, 2018.
Tánczos Vilmos: A kilencven éves Lükő Gábor köszöntése
képek: Fortepan / Éles Andrásné, Fortepan/Fortepan
