A Petőfi Akadémia 11. epizódjában Gyulai Iván ökológus mindenkit megtanít a mélymulcsos kertművelésre és arra, hogyan éleszthetjük újjá a humuszképződést a kertünkben. Cikkünkből pedig kiderül, milyen láthatatlan talajlakók segítenek a talaj termőképességének fokozásában.

A szépen kapált és felgereblyézett, csupasz földes kertek sokáig magát a gondozottságot jelentették. Pedig ezzel többet ártottunk, mint használtunk a talajnak! Ma már egyre többen térnek vissza a mulcsolásos technikához, és takarják a talajt, hogy benne zavartalanul képződhessen az életet, tápanyagot adó humusz. Hogy miért?

A mikrobiológia tudományának köszönhetően mára sikerült felfedni a talajban élő baktériumok titkait. Vannak nitrogénkötő törzsek, amelyek képesek a foszfort és a káliumot úgy átalakítani, hogy a növények felvehessék azokat. Vannak növényi hormonokat termelő, a talaj egészségét védő baktériumok is. Más mikroorganizmusok pedig nyálkaszerű anyagokat termelve arról gondoskodnak, hogy a talaj szerkezete morzsás legyen – ők a humuszképződés fő felelősei is.

A humusz igazából nem egy vegyület, hanem vegyületek összessége. A humuszvegyületek a talajba jutott szerves anyagokból képződnek, és 85–90%-ban sehol máshol nem találhatóak meg, csak a termőtalajban.

A talajbaktériumok képesek egyszerű cukrokból exopoliszacharidok (EPS), azaz baktériumnyálka kiválasztására. Ha a talaj humuszban gazdag, a növények jól fejlődnek, ha humuszban szegény, növényeinknek nem jut elég tápanyag.

Mitől vesztette el a humusztartalmát a termőtalaj? Az évtizedeken át alkalmazott, elhibázott művelési technikáktól. Mert ma már tudjuk, mi az, amit a baktériumok nem szeretnek: a bolygatást, a talaj felforgatását és feldúlását – azaz a szántást vagy kiskertben az alapos, mély felásást. Nem kedvelik az erős napfényt, a túlzott meleget és a nagynyomású öntözést sem, a gyakran kiszáradó talajban pedig elpusztulnak.

És hogyan fordíthatjuk vissza a folyamatot? Érdemes végiggondolni a kertművelésben eddig használt módszereket - és visszatérni az elődeink által évszázadokon át alkalmazott mélymulcsos kerthez. Gyulai Iván ökológus első lépésként egy egyszerű, mindenki által akár már ma elkezdhető műveletre, a mulcsolásra tanít meg a Petőfi Akadémia 11. epizódjában.