1941. július 6-án hajnali 3 órakor Magyarország nagy része – Budapest és közvetlen környéke kivételével – egy csapásra megváltozott. Az utakon addig bal oldalon haladó járművek átkerültek a jobb oldalra. Ez a technikai szabálymódosítás egy több évtizedes elszigeteltség végét jelentette - amely gazdasági, közlekedésbiztonsági és politikai szempontból is sürgetővé vált már ekkorra. A fővárosban a váltás csak november 9-én következett be, így néhány hónapon át az ország két részre szakadt közlekedési rend szerint működött. Egy történet a hagyomány, a modernizáció és a háborús korszak találkozásáról a 85. évfordulón.
A baloldali közlekedés gyökerei mélyen nyúlnak vissza az időben. Az ókori Rómában és Görögországban az utakon jellemzően bal oldalon haladtak - leginkább a jobbkezes kardforgatók biztonságérzete miatt. Így hatékonyabban lehetett fegyvert rántani a szembe jövő ellenfelek esetén. Ez a szokás a középkor során is fennmaradt egész Európában, de Napóleon érkezése forradalmasította a rendszert.
Hadászati szempontból Napóleon számára létfontosságú volt, hogy seregei, ágyúvonatai és ellátmányos szekerei zavartalanul haladhassanak a meghódított területeken. Ezért törvénybe iktatta a jobb oldali közlekedést Franciaországban és az általa ellenőrzött országokban.
Napóleon hódításai révén a változás gyorsan terjedt Hollandiában, Belgiumban, Németország nagy részén, Svájcban, Lengyelországban és Olaszországban. Bár bukása után néhány terület átmenetileg visszatért a régi rendhez, a jobb oldali közlekedés tartósnak bizonyult. A 19. században ez vált az európai kontinens domináns rendszerévé, jelentősen elősegítve a kereskedelem és a közlekedés fejlődését.
Magyarországon ugyanakkor még az 1890. évi I. törvény 107. §-a egyértelműen rögzítette a baloldali rendet:
„Minden járművel balra kell hajtani, szembejövő járműnek balra kell kitérni, az előtte haladónak pedig jobbról kell eléje kerülni.”
Az 1929-es belügyminisztériumi rendelet is ezt erősítette meg, mint a későbbi KRESZ elődjét.
A 19. század elejétől azonban Európa más irányba mozdult. A motorizáció robbanásszerű terjedése miatt egyre sürgetőbbé vált az egységesítés. 1927-ben a Népszövetség Útügyi Bizottsága is a jobb oldali közlekedést támogatta Európában. A szomszédos országok sorra váltottak: Ausztria 1938-ban az Anschluss után, Csehszlovákia 1939-ben. Magyarország így az 1930-as években elszigetelődött. A magyar autósok határon átlépve kénytelenek voltak alkalmazkodni - rendszeresen balesetveszélyt és forgalmi fennakadásokat okozva. A nemzetközi útvonalak igyekeztek emiatt elkerülni az országot, az idegenforgalom visszaesett.
Magyarország az áttérésről 1939 júniusában már döntött - de a háború kitörése miatt elhalasztották a változás bevezetését. 1941-re újra aktualitást kapott a kérdés, mert Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély, majd a délvidéki bevonulás után az egységes közlekedési rend hiánya problémát okozott a frissen visszacsatolt területeken is. Ráadásul 1941 tavaszán a német csapatok átvonulása Jugoszlávia felé – a németek már jobboldali rendhez voltak szokva – komoly zavarokat keltett.
A minisztertanács 1941. május 6-án tárgyalta a kérdést. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter előterjesztése hangsúlyozta az idegenforgalmi és forgalombiztonsági előnyöket. Az átállás költségeit eleinte 9 millió pengőre becsülték, később Budapesten 12 millióra nőttek. Június 10-én meghatározták az időpontokat: vidéken július 6., Budapesten és 30 kilométeres körzetében november 9. A késleltetés oka a főváros komplex infrastruktúrája volt – különösen komoly feladatot jelentett az autóbuszok ajtóinak átszerelése és a megállóhelyek átalakítása.
Az előkészületek alaposak voltak. Áprilistól kampány indult: a rádió napi többször figyelmeztetett, a lapok tájékoztató cikkeket közöltek és az iskolákban is tanították az új rendet. Megjelent a „Jobbra hajts ABC-je” című füzet.
A Széll Kálmán teret már az új rend szerint építették át. Az új jelzőtáblákat felszerelték országszerte - eleinte letakarva azokat. A Beszkárt próbajáratokat indított. Június 25-én jelent meg a 187.000/1941. BM rendelet, amely módosította a KRESZ-t:
„Az úttesten annak menetirány szerinti jobboldalán kell haladni.”
Július 6-án vidéken zökkenőmentesen zajlott az átállás. Budapesten azonban a váltásig átmeneti állapot uralkodott: aki elhagyta a fővárost, ellenőrzőponton haladt át és át kellett térnie a másik oldalra. Végül november 8-áról 9-ére virradó éjszaka Budapest is átállt. Hajnali 3 órakor lépett életbe az új rend. A villamosok lassabban jártak, a taxik és buszok aznap nem közlekedtek. Rendőrök százai és hangosbemondós kocsik irányították a forgalmat. Piros figyelmeztető táblák kerültek a járművekre.
Magyarország ezzel az európai kontinens egyik utolsó országaként csatlakozott a jobb oldali közlekedéshez. Svédország volt a legutolsó: csak 1967-ben tértek át a jobboldali rendre. A döntés hosszú távon elősegítette az integrációt, csökkentette a balesetveszélyt és támogatta a gazdasági kapcsolatokat - bár eleinte, a háborús években ezek az előnyök korlátozottak maradtak.
Az autógyártás alkalmazkodása a váltáshoz
A váltás után Magyarországon új forgalmi engedélyt csak balkormányos autók kaphattak, fokozatosan kiszorítva így a jobbkormányosokat a forgalomból. A gyártók rugalmasan alkalmazkodtak: a globális autócégek mindkét verziót készítették, gyakran ugyanazon a gyártósoron, minimális változtatásokkal. A pedálok és sebességváltó elrendezése általában azonos maradt, de a kormány, műszerfal, tükrök, lámpák (aszimmetrikus fényszórók) és ajtók pozíciója tükröződött. A KGST országok exportra speciális modelleket állítottak elő (Lada, Škoda, Ikarus) jobbkormányos változatokat is gyártottak kifejezetten brit vagy ausztrál piacra, de a belső piacokon egyeduralkodóvá váltak a balkormányos, jobboldali közlekedésre rendszeresített modellek.
cover: Fortepan / Privát Fotó és Film Archívum-Höfler Tibor gyűjtemény
Források:
Magyar Wikipédia: Jobb és bal oldali közlekedés
Nemzeti Archívum: Balról jobbra át!
PestBuda.hu: 80 éve vezették be a jobb oldali közlekedést Magyarországon
Magyar Nemzeti Levéltár: Jobbra tarts!
További kortárs sajtó- és levéltári anyagok (MTI, filmhíradók, minisztertanácsi jegyzőkönyvek).
