Különleges tárlatok és tárlatvezetések a Hagyományok Házában! A HH kiállításaiban barangolni mindig nagy élmény - de tárlatvezetéssel együtt még jobb! Sőt, a Hagyományok Háza gondol a gyerekekre is - vannak kifejezetten gyerekeknek szervezett vezetések is!

A Hagyományok Háza hivatásának tekinti, hogy páratlanul gazdag tárgyalkotó népművészetünk művészi értékű használati tárgyait és kortárs népi iparművészeti alkotásait és alkotóit minél teljesebben és részletesebben bemutassa, és a kiállított tárgyakhoz érdekes és az azok megértését segítő ismeretekkel gazdagítsa a látogatókat. Ezért kiállításainkhoz csoportos tárlatvezetéseket szervezünk, amelyek segítenek mélyebb betekintést nyerni a kiállításokban rejlő tartalomba és művészi értékekbe.

A tárlatvezetés egy kiváló lehetőség arra, hogy mélyebben megértsük és átéljük a kiállított tárgyak mögött rejlő történeteket és kultúrákat. A vezetett túrák során a látogatók részletes és érdekfeszítő információkat kapnak a tárgyak eredetéről, jelentésükről és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokról. Emellett a tárlatvezetők interaktív módon is bevonják a közönséget, lehetőséget adva a kérdések feltevésére és a párbeszédre. Ezáltal a tárlatvezetés segít abban, hogy a látogatók valóban átérezzék és megszeressék a népművészet gazdagságát és sokszínűségét.

A következő időpontok:

Pixel és folklór - Magyar népművészet és fotográfia a 21. században: 
   október 17. csütörtök 17:00
   október 24. csütörtök 11:00 - Mama, nézd!
Gyöngyélet - Népi ékszer a 21. században
   október 3., csütörtök 17:00
   október 5., szombat 10:30
   október 12. szombat 10:30
   október 26. szombat 10:30
Illatok, ízek, formák - Nézd kézzel, lásd szívvel
  október 10. csütörtök 11:00 - Mama, nézd!
   október 15. kedd 17:00
   október 19. szombat 10:30

További információk a tárlatokról és jelentkezés a vezetésekre itt.