1823. január 20-án született Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője. Vagy 21-én? És miért javította Arany a trágyaturonyt és az aposztrófokat meg az igekötős igéket a Tragédiában? Madách Imre ezen a héten lenne 203 esztendős.
Madách vagyonos középnemesi családban született a felvidéki Alsósztregován (ma: Dolná Strehová, Szlovákia). Korábbi lexikonokban és forrásokban január 21. szerepel születése napjaként, de a későbbi kutatások megállapították, hogy az a dátum a keresztelésének napját jelöli. Igazából január 20-án született.
Madách Imre nagyapja ügyvédként a Martinovics-per vádlottjainak védőjeként vált ismertté, apja pedig vezető közéleti személyiség - császári és királyi kamarás - volt Nógrád megyében. Kézenfekvőnek kínálkozott, hogy a kiskorától tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködő ifj. Madách Imre is majd jogi pályára lép. Az egyetemet el is végezte, sőt, ügyvédi vizsgát is tett - mégsem jogi karrierje miatt emlékszünk ma is nevére.
Az írót és négy testvérét apja korai halála után ( a költő mindössze 11 éves volt, mikor elvesztette édesapját) édesanyja, Majthényi Anna nevelte. Tanulmányait többnyire magánúton végezte, s mikor 1837-ben a váci piaristáknál érettségizett, már több nyelven beszélt, tájékozott volt a klasszikus és modern irodalomban. Anyja Pestre küldte egyetemre - és két öccsével együtt lakást tartott fent számukra. Madách Imre a pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott és ügyvédi vizsgát tett 1842-ben - közben festett és zenélni is tanult.
Írni egyetem alatt kezdett - méghozzá szerelmi lírát. Barátja, Lónyay Menyhért húgába, Etelkába szeretett bele. A reménytelen szerelmet megéneklő Lantvirágok című verskötet annyira jól sikerült, hogy szigorú édesanyja pénzt adott a versek kiadására. A kis példányszámú kötetet barátai és rokonai kapták. Ez volt az első Madách-kötet, 1840-ben - de ezt megelőzően már több írása is megjelent a Vörösmarty Mihály szerkesztette Athenaeumban.
Az író azonban nem csak a költészetnek élt. A szerelmes versek megjelenésének évében már joggyakornok volt Nógrád megyében, Sréter János másodalispán mellett. 1843-ban a vármegye másodjegyzője, 1844-től táblabíró, 1846-tól élelmezési főbiztos volt. Közben verseket, drámákat (Commodus, Csak tréfa, Csák végnapjai, Férfi és nő, Mária királynő, Nápolyi Endre) és elbeszéléseket (Ecce homo, Hétköznapi történet, Krónika két pénzdarab sorsáról) írt. 1845-ben anyja és barátai tiltakozása ellenére elvette Fráter Erzsébetet, Fráter Pál alispán unokahúgát, akivel a csesztvei családi kastély magányába visszahúzódva hat boldog évet töltött. Ekkor született Vadrózsák című dalciklusa. 1848-ban lemondott élelmezésügyi főbiztosi tisztségéről - és júliusban jelentkezett a nemzetőrségbe. A harcokban viszont szívbaja miatt nem tudott részt venni.
A szabadságharc bukása után menekülőket bújtatott, 1852-ben Kossuth halálra ítélt személyi titkárának, Rákóczy Jánosnak is menedéket nyújtott. A hatóságok ezért - és korábbi szabadságharcosok rejtegetése miatt - letartóztatták. Egy évet vizsgálati fogságban töltött Pozsonyban, majd a Pesten. Végül 1853-ban a bizonyítékok elégtelensége miatt szabadon bocsátották, de ekkorra házassága megromlott, ezért feleségétől 1854-ben elvált, s három gyermekével anyjához költözött Sztregovára. 1859-ben itt írta meg a Bach-rendszert kigúnyoló A civilizátor című szatíráját.
1860-ban fejezte be Mózes című drámáját, amely biblikus példázatban keres választ a szabadságharc bukását követő időszak kérdéseire. Fő műve, Az ember tragédiája írásába több előzetes változat után 1859. február 17-én kezdett, a munkát 1860. március 20-án fejezte be. A 15 színre tagolódó, Ádám és Éva alakja köré fonódó mű az emberi lét nagy kérdéseire keres magyarázatot, nagyszabású kísérlet a történelem értelmezésére. Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki felismerte a dráma rendkívüli művészi értékét, de az általa itt-ott túl nyersnek érzett szöveg 4140 sorából mintegy ezret javított. Részben nyelvhelyességi, részben szóhasználati aggályai voltak - melyeket meg is vitatott a szerzővel. A tárgyaféreg például Arany nyelvi leleménye volt - Madách a nyelvújításkori műszót, a trágyaturonyt javította - az állatot ma ganajtúrónak hívjuk. Kora nyelvészeit megelőzve Aramy kigyomlálta az akkor még szabályosan használt, de az olvasást rendkívül megnehezítő aposztrófokat és egybe írta az igekötős igéket. A germanizmusokat is kigyomlálta - pl. az engem illet e hely itt helyett ez a hely az enyém lett a végleges szövegben. Sokat tett a nyelvi gördülékenységért. A kiigazítások után a Tragédia végül 1862. január 16-án jelent meg.
Madách közben az önkényuralom átmeneti enyhülése idején visszatért a közéletbe, 1861-ben a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjének választották meg. 1862-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett, 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta. A nőről, különösen aesthetikai szempontból című székfoglalóját azonban már nem tudta felolvasni, mert egészsége gyorsan hanyatlott. Mindössze 42 évesen, 1864. október 5-én szívelégtelenségben hunyt el Alsósztregován. Síremléke az ottani kastély parkjában áll.
