Egy korábbi epizódunkban már jártunka Mezőségben. Ördöngősfüzesról hoztuk el Réti János ritka magyarját, a mostaniban pedig ismét Mezőség következik: a válaszúti Kallós György „Duka” lassú, vagy ritka magyarjával ismertet meg bennünket Berecz István örökös aranysarkantyús táncos, a Fölszállott a páva televíziós tehetséggondozó műsor sorozat 2012. évi győztese, azóta a magyar folklórvilág „társadalmasító nagykövete”, a Fonó Budai Zeneház szakmai igazgatója. Tóth János mesél táncos szemmel a filmről, a Kallós családról és a Mezőségről.
Korábban már írtunk az Észak-Mezőségről, azokról a falvakról és kistájról, melyet Kis-Szamos mentének neveznek. Válaszút is ide tartozik. A Kolozsvárról Désre vezető nagy országút mentén helyezkedik el, az út itt ágazik el a Borsa-patak völgyébe. A Bánffyak tulajdonolták ezt a területet, ahová kastélyukat is felépítették. A kastély falai között született Wass Albert is 1908-ban. Az épület a kommunizmustól 2007-ig iskolaként működött, de ezt követően bezárták, felújítása után 2023-ban adták vissza a nagyközönségnek. Vadászházát 1933-ban Kallós Zoltán édesapja, Kallós Mihály vásárolt meg a hozzá tartozó területtel, ami ma otthont ad a Kallós Alapítványnak és szórványkollégiumnak, benne a Kallós-gyűjteménynek, mely rendkívül gazdag erdélyi magyar, román, cigány és szász, valamint moldvai magyar néprajzi anyagával kiemelkedik a néprajzi gyűjtemények sorából.
„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk” vallotta Kallós Zoltán ezzel iránymutatást is adva az alapítvány oktatási és közművelődési tevékenységének. Tánctáboraik népzene és néptáncoktatásuk egész Kárpát-medence szerte ismert és elismert. Ennek az oktatási tevékenységnek az általános tantárgyak mellett a néphagyomány oktatásának, azon belül a szűkebb haza, a Mezőség népi kultúrájának megismertetése alapvető, így a Kallós Zoltán hagyatéka ennek az oktatási rendszernek az egyik alapja! A hagyaték ebből a szempontból felbecsülhetetlen. Folklórgyűjtő tevékenysége Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a leggazdagabb a 20. században. Több balladát gyűjtött, mint az előtte járók összesen. Ezért az érték- és nemzetmentő tevékenységért kapta meg Kallós Zoltán kétszer is a Kossuth-díjat (1996, 2017 Kossuth Nagydíj) és emellett még számos szakmai elismerést.
Kallós Zoltán megkerülhetetlen figurája volt a határon túli néptánckutatásnak is. Ő volt az, aki segítsége nélkül nem juthatott volna el az eldugott magyarlakta falvakba az a gyűjtőgeneráció, akiknek köszönhetjük a néptánckutatás és ennek következtében a táncházmozgalom elindulását, kiteljesedését. Tehette azt azért, mert elképesztő helyismeretre tett szert tanítóként Kalotaszegen, Moldvában, Gyimesben de középiskolai tanulmányai alatt megismerte Székelyföldet is. Közben elvégezte Kolozsváron a Zeneakadémiát. Gyűjtései mégis szűkebb hazájában a Mezőségen a legjelentősebbek, hiszen szinte mindenkit ismert, tudta, ki a legkiválóbb adatközlő, így a gyűjtőket is oda tudta irányítani hozzájuk, sokszor vállalva a kommunista diktatúra vegzálásit.
„Volt olyan is, hogy Bákóban bementem a piacra. Amikor le akartam szállni a buszról, hátraszólt a sofőr, hogy hátul blokkolva van az ajtó. Leszálltam elől, már vár a rendőr, kísért a Szekuritátére. Kizsebeltek, leírták a címeket, mindent. De a táncházasokat is behívatták, kérdezték tőlük, mit éreznek, amikor ezeket a dalokat éneklik. Ezért én eleinte nem is jártam táncházakba, nem akartam provokálni, a fiatalokat nehéz helyzetbe hozni. Emlékszem, egyszer behívatták Szalay Zoltánt (ő később, 1990 után a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes első igazgatója lett), Panek Kati népdalénekes-színésznővel vártuk, hogy mi lesz. Zoli jött, mesélte, hogy a szekus tiszt azt mondta neki: most táncházat akartok, aztán meg Erdélyt.”
Kitűnő barátságot ápolt Martin Györggyel és Andrásfalvy Bertalannal, akikkel számos gyűjtőúton vettek részt közösen. Egy ilyen gyűjtés alkalmával vették némafilmre 1961-ben nagybátyjának, Kallós „Duka” Györgynek a táncát is, mely a mostani filmünk apropóját adja.
A tánc, amit bemutatunk a ritka, vagy más néven a lassú magyar, mely ezen a vidéken, a Borsa-völgyi, kis-Szamos völgyi falvak szórványos magyar tánca. Alkalmi táncként egyéni vagy alig szabályozott csoportos formában fordul elő a sűrű magyarral táncpárként, tánckezdő táncként. Válaszúton a férfiak táncát gyakran kísérte női körtánc is. Ennek a további műfaji alakulása folytán jelentek meg a kisebb, nőkkel közösen járt formái is négyes, vagy magyar néven, ahogyan azt a neve is mutatja négyen, azaz két pár összefogódzásával. Ezeket már a táncszünetek indító táncaként járták, főleg Széken, amiben a gyors, forgás irányváltásokat követő sétáló pihenőkben alkalmazták a férfiak a lassú magyar motívumait.
A filmünk a szóló és a csoportosan ját kizárólag a férfiak által táncolt lassú magyart mutatja be, melynek kiemelkedő táncos alakja volt Kallós György. A néptáncmozgalom mára már nem csak egy-egy tájegység táncát dolgozza fel általánosan, hanem már a gyűjtések nagy arányú feldolgozottsága révén falvakra, sőt táncos egyéniségekre lebontva tanítja és táncolja a néptáncainkat. Így a szakmai ítészek sokszor már azt is megmondják egy-egy más, nem az adatközlő által eltáncolt táncról, hogy mely falu mely táncos egyéniségének a táncát látják. Ezt a szemléletet, módszert Ortutay Gyula alkalmazta először a néprajzi kutatásokban Fedics Mihály egyéniségkutatásában és ez elindított a táncgyűjtésekben is egyéniségkutatásokat, melynek egyik kiemelkedő monográfiája Martin György, a kalotaszegi Mátyás István „Mundruc” táncos egyéniség táncainak. Ez a szemlélet, illetve a gyűjtött anyag feldolgozása hoz felszínre olyan táncos adatközlő egyéniségeket, mint Kallós György. Ő azért nem olyan közismert a néptáncos közösségekben, mert már a táncházmozgalom 1970-es évekbeli elindulása előtt elhunyt.
A lassú magyar ezen a néven és ebben a formában csak a Mezőségen fordul elő. A tánc illeszkedve a kísérőzene szabálytalanságához, melynek ciklikus szerkezete állandósul további bővítményekkel, nem lehet pontszerűen szerkesztett, nem találhatók meg a cikluskezdő nyitó és a cikluszáró figurák, teljesen szabadon variálható a szerkezete. Válaszúton kialakult a csoportosan járt lassú magyarnak egy olyan formája, hogy „összeszokott” táncosok – ez olykor lehetett 10, 12 fő is – igyekeztek egyforma figurákat táncolni, illetve követték egymást a figurák alkalmazásában, de egy-egy figura egy-egy táncosnál más variánsban is megjelenhetett (ez jellemző a bonchidai lassú magyarra is).
„A tánc körsétával és ritmikus tapsolással kezdődik, azután következnek a különböző figurák, amikor „füttyögetéssel” kísérve „csavargatják és tekergetik a lábukat”, majd ezeket csizmaveréssel váltogatják. Minden mozdulatot lehetőleg egyszerre végeznek, igazodnak egymás hoz. „Az egykorúak — azok, akik egyszerre legénykedtek — egyszerre csinálják, mert többször táncoltak együtt és a táncuk összevág, össze vannak szokva.”
A többi legényes táncnál megszokott zárt, egységes, közösségi jellegű motívumkincset a laza, nyílt táncszerkezetbe foglalva az egyéni tehetség és pillanatnyi hangulat kifejeződéseként szinte végeláthatatlan variálódásban táncolják a lassú magyart. A mezőségi lassú magyar a sűrű legényes/sűrű magyar motívumkincséből képződik ugyan a lassú magyar alapmotivikája, de oly nagy mértékben egyéni és alkalmi jellegű, gyakran változó terjedelmű, rögtönzött motívumalakulatok jönnek létre, hogy olykor egyetlen táncfolyamatban is alig van azonos motívumváltozat. A motívumok többsége széles gesztusú, egyenletesen mozgó hegyező, sarkazó, lábköröző, bokázó figurázás. A lassú magyar oldott szerkezete, a szabadon szárnyaló táncstílus a 19. században kialakuló új verbunktáncok küszöbét jelenti. A lassú magyar éppen ezért abban a korban megtestesítette magát a Reformkort! Az individualitást, az önrendelkezést.
Kallós György „Duka” táncában ez a szabadságérzés követhető nyomon.
Források:
Ablonczy Bálint – Korniss Péter: A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai 2013.
Csinta Samu: A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve 2016.
Kallós Zoltán: Tánchagyományok egy mezőségi faluban In.: Tánctudományi tanulmányok 1963-64.
Magyar Néprajz VI. – népzene, néptánc, népi játék
Martin György: A mezőségi férfitáncok régebb és újabb típusai In.: Lelkes Lajos (szerk.) M agyar nép tánchagyományok 1980.
