Kevés életrajz olvasható úgy, mint egy kalandregény, és még kevesebb az, amelyről több, mint 200 évvel a születése után sem lehet indig pontosan tudni: hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a legenda. Benyovszky Móricé ilyen. A világutazó, katona és kalandor szeptember 20-án ünnepelné a születésnapját. 285 évvel ezelőtt jött világra a Nyitra vármegyei Verbón, a mai Vrbován. Az évszám azonban már itt sem egyértelmű: az 1741-es dátum mellett a nemzetközi szakirodalom többnyire 1746-ot ad meg. Ez az első kérdőjel egy olyan életúton, amelyet sok másik követ.
Verbótól Szibériáig
Benyovszky a császári hadsereg lovastisztjének fiaként született nemesi családba. Szülei 1760-ban meghaltak, az örökség körüli viták pedig bíróságra vitték: egy birtokfoglalás miatt 1765-ben eljárás indult ellene, ő pedig Lengyelországba menekült. Ott a barci konföderációhoz csatlakozott, amely Poniatowski király és az orosz befolyás ellen szerveződött. 1769 áprilisában orosz fogságba esett Ternopil közelében, Kijeven és Kazanyon át Szentpétervárra került, majd egy sikertelen szökési kísérlet után az Orosz Birodalom legtávolabbi végére, Kamcsatkára száműzték, ahová 1770 szeptemberében érkezett meg.
A nagy szökés
Kamcsatkán nem maradt sokáig tétlen. Néhány száműzött társával és a vidék elégedetlen lakóival felkelést szervezett: 1771 májusában elfoglalták a helyőrséget – a parancsnok életét vesztette –, és megszerezték a Szent Péter és Pál nevű hajót. A fennmaradt névsor szerint mintegy hetvenen szálltak fedélzetre, köztük nők és gyerekek, és közülük a legtöbben nem száműzöttek, hanem egyszerű kamcsatkai lakosok voltak. A hajó május 23-án – a régi naptár szerint 12-én – indult útnak, majd a Kuril-szigeteken, Japánon, a Rjúkjú-szigeteken és Formosán (a mai Tajvan) át 1771. szeptember 22-én érkezett meg Makaóba.
Itt válik a legkülönösebbé a valóság és a legenda viszonya. Benyovszky emlékiratai szerint a menekülők előbb északra, a Bering-szoroson át Alaszkáig és az Aleuta-szigetekig is eljutottak, ezt azonban az út más résztvevőinek beszámolói nem erősítik meg, és a rendelkezésre álló idő alapján sem tűnik hihetőnek. A tajvani összecsapásokról közölt, óriási számokkal dolgozó leírásait szintén kétkedve fogadja a kutatás.
Madagaszkár, a nagy álom
Benyovszky Makaóban eladta a hajót és a szőrmerakományt, a túlélők pedig 1772-ben francia hajókon indultak Európába. Ő maga Párizsba sietett, ahol sikerült meggyőznie a külügyminisztert és a haditengerészeti minisztert: érdemes megbízni őt, hogy Madagaszkáron kereskedőtelepet alapítson a francia korona számára. 1773 novemberében partra szállt a sziget keleti oldalán, az Antongil-öbölnél. A vállalkozás azonban a betegségek és a helyiekkel vívott összecsapások közepette hamar szétesett: a hozzá csatlakozott önkéntesek többsége meghalt. Emlékiratai szerint a malgasok főnökükké, sőt királyukká választották; a korabeli hivatalos jelentések viszont állandó viszályról és romokban álló építményekről számolnak be. 1776 végén elhagyta a szigetet.
Ezután sem lassított. Franciaországban megkapta a Szent Lajos-rendet, Mária Teréziához fordult kegyelemért. Hazatérve grófi címet kapott, harcolt a bajor örökösödési háborúban, fiumei kikötőfejlesztési terve azonban adósságokkal végződött. Amerikába hajózott, ahol Benjamin Franklin ajánlásával próbálta megnyerni George Washingtont egy általa vezetett csapat felállításához – eredménytelenül. Baltimore-i kereskedők támogatásával indult újra Madagaszkárra; a megállapodás rabszolgák szállítására is épült. Ott 1786. május 23-án vagy 24-én – a források eltérnek – a mauritiusi francia kormányzó által kiküldött csapat lesből megölte.
Emlékirat és legenda
Halála után négy évvel, 1790-ben jelentek meg angolul az emlékiratai. A kötet közönségsiker lett: a következő években németül, franciául, svédül, hollandul és lengyelül is olvashatták, színdarab és opera is született belőle. Magyarul Jókai Mór tette ismertté a 19. század végén, a lengyel irodalomban Słowacki költeményében él tovább. Az 1970-es években pedig a Vivát Benyovszky! című sorozat nemzedékek képzeletét formálta. A kritikai kutatás szerint a memoár számos állítása hamis vagy erősen kétséges, a hatásról ez mit sem változtat: Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában egyaránt nemzeti hősként tartják számon, és generációk nőttek fel képzelt, vagy valódi kalandjain.
Emlékév 2026.
Az idei évforduló alkalmával megkoszorúzták budapesti szobrát, virágot helyezett el a szlovák nagykövet és a lengyel követség is. Szeptember 21-én a székesfehérvári Városháza dísztermében adják át a Benyovszky Nívódíjat a Benyovszky, a szabadság szerelmese című musical alkotóinak, december 8–9-én pedig a Magyar Nemzeti Levéltár rendez nemzetközi konferenciát a legfrissebb kutatásokról.
Hogy a legendából mennyi a történelem, arról a kutatók még sokáig vitatkoznak majd. Az viszont bizonyos, hogy a fogolyból lett hajós, gyarmatalapító és emlékíró története – akár 285, akár 280 év távlatából – nem veszített vonzerejéből: a megválaszolatlan kérdések ma is életben tartják.
