Míg a Walpurgis-éjen Németország sok tartományában tűz körül táncoltak, másutt - és nálunk, a Kárpát-medencében mindenütt - egész mással foglalatoskodtak április 30-a éjjelén. Májusfát állítottak a tavasz - és a legszebb lányok - köszöntésére. Hogy maradt fent a keresztény évszázadokban is ez a pogány szokás? És hogy kell egy májusfát szakszerűen kitáncolni?
A májusfa-állításhoz hasonló zöldág-szokások szinte minden európai népnél megtalálhatók: a keltáknál a Beltane ünnepéhez, a germán törzseknél pedig a májusi tavaszritualékhoz kapcsolódtak. A szokás nem csak nálunk, hanem német nyelvterületen is fennmaradt.
Az első magyar írásos emlék a májusfa-állításról 1502-ből származik Temesvári Pelbárt prédikációjából, ám néprajzkutatók szerint a szokás jóval régebbi, pogány eredetű, melyet az egyház megpróbált keresztény keretbe foglalni. Egyes legendák szerint Szent Fülöp és Jakab apostolok vándorbotja zöldült ki, mások szerint Szent Walpurga csodája révén fakadt élet a száraz fából a pogányok szeme láttára. Mindezek ellenére a szokás lényege – a tavasz és a termékenység ünneplése – évszázadokon át változatlan maradt.
A májusfa-állítás majdnem az egész magyar nyelvterületen elterjedt és több érdekes regionális változat alakult ki. Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon különösen erős volt a szerelmi jelleg: a legények gyakran titokban, éjszaka állították a fát a kiszemelt lány háza elé. Erdélyben, például Kalotaszegen, a Mezőségen és Csíkban gyakran faragásokkal díszítették a törzset, néhol még a legény neve is rákerült. A Dunántúlon, főként Göcsejben és az Őrségben inkább virágzó ágakat vagy kisebb fákat használtak, és gyakran májuskosárral együtt vitték az ajándékot. Egyes helyeken, például Nagykőrös környékén, a májusfa mellett éjjeli szerenádozást is rendeztek. Sok faluban állítottak közösségi májusfát a település központjában, amely alkalmat teremtett a közös munkára és mulatságra.
Május elsején az a leány is örült, aki kosarat kapott. Májuskosarat. Az apró ajándékokkal és virággal telt kosarat a legény vitte a házhoz személyesen, bekopogva - vagy névtelenségét megőrizve otthagyta a májusfa mellett a ház előtt.
A májusfaállítás menete
A májusfa készítése és felállítása a legények közös, fontos feladata volt. Április 30-án este vagy éjszaka mentek az erdőbe, leggyakrabban nyírfát vagy nyárfát vágtak. A törzset lehántották, csak a tetején hagyták meg a lombot. Feldíszítették színes szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, hímes tojásokkal, néhol apró ajándékokkal is. A szalagok színeinek is volt jelentése: a piros a szerelmet, a zöld a reményt jelképezte. Május 1-jére virradóra titokban állították fel a lányos házak udvarán, kapufélfához, kerítéshez vagy a kútágashoz. Másnap reggel a falu nagy izgalommal csodálta a fákat, találgatták, ki kinek udvarol. A májusfa általában pünkösdig, vagy a hónap végéig maradt állva, egyes helyeken ekkor „kitáncolták” – közös mulatság keretében döntötték ki.
A májusfa kitáncolása
A kitáncolás estéjén - május végén, pünkösdkor a májusfát állító legények és a falu fiatalsága összegyűltek a májusfák alatt a lányos házaknál és éneklésbe, táncba kezdtek. A leányok is részt vettek a mulatságban, karikázót jártak a májusfa körül. Ha a legény, aki a fát állította, maga is részt vett a kidöntésben, az azt jelezte, hogy az udvarlás tovább folytatódik. A kitáncolás az egész falu mulatsága volt. Ügyességi játékokat is rendeztek: a legények versengve próbálták megmászni a sima, lehántott törzsű fát. Aki felért, azé lett a májusfa tetejére kötözött jutalom (általában borosüveg, pálinkásüveg, édesség vagy szalagok).
A mászás végeztével a legények kidöntötték a fát - vagy kiásták esetleg kivágták a tövét. A döntés után nagy táncmulatság folytatódott, a lányos ház gyakran meg is vendégelte a legényeket borral, étellel.
Ha a fa „árva” maradt (senki sem táncolta ki), az nagy szégyen volt a lányra nézve – azt sugallta, hogy az udvarló meggondolta magát, vagy a kapcsolat nem jött létre.
