Lázadó gimnazista, forradalmár, férj és szerető, író, újságíró, hazafi és emigráns. 125 éve április 11-én született Márai Sándor. Az Arcképcsarnok első részében gyermekkorától az emigrációig kísérjük végig különleges életútját művein keresztül. Maronics Anna írása.
„Áprilisban születtem. Az ég, melyet először láttam, szeles volt, fénnyel és homállyal változó, a levegő tele párával, felhővel, napsütéssel s nyugtalan hullámokkal, mintha egy kibontott hajú, őrült nő hárfázna valahol. E hárfa zenéjét hallom még néha, álmaimban. A nürnbergi álmoskönyv szerint az emberek, akik e hónapban születnek, nyugtalanok, szerencsétlenek üzleti vállalkozásaikban, érzelmesek és balkezesek. Valószínű, hogy az erőszakos halálnemek egyikében pusztulnak majd el, vízben vagy tűzben. A közhit kissé bolondosnak tart minket, áprilisi gyermekeket. De láttam már veszedelmesebb bolondokat is, akik augusztusban vagy decemberben születtek. Nem védekezem a közhit ellen."
Márai: Április
A kibontott hajú őrült nő Kassán hárfázott az újszülöttnek 1900. április 11-én.
„A család a szász választófejedelem szolgálatában állott, s az állami pénzverdében dolgoztak. Apai dédanyám Országh lány volt, s a család évszázadokon át magyar családokkal házasodott. Mind hivatalnokok voltak, jogászok, köztisztviselők, katonatisztek."
Márai: Egy polgár vallomásai
„Én nem bánom, ha pojácát csináltok magatokból, csak ne az én nevem alatt.”
Márai édesapja dr. nemes Grosschmid Géza szavai voltak ezek, mikor meghallotta, hogy Sándor fia író, Géza fia filmes akar lenni. De ez nem illett a klasszikus polgárcsalád értékrendjébe. Márai apja közjegyző és jogtanácsos volt, nagybátyja a kor legnevesebb polgári jogtudósa dr. Grosschmid Béni. Édesanyja Ratkovszky Margit tanítónő.
A gyerekek négyen voltak, Sándor, Kató, Géza és Gábor. A polgári család különleges házban élt Kassán, egy, a város általános építészeti stílusától eltérő, inkább modern, nagyvárosba álmodott bérház első emeletén. A kisfiúhoz házitanító járt tízéves koráig, akkor adták gimnáziumba a premontreiekhez.
De a szigort nem bírta sokáig. A család pedig mindent elkövetett az öntörvényű, különc módjára öltöző és novellaírással próbálkozó fiú "megnevelésének érdekében" — Márai járt Pestre a Rákócziánumba (még szigorúbb iskola, mint a kassai premontreiek) a családi tanács elhatározta internálásomat, írta a pesti intermezzoról, amelyből azért sokat tanult — az életről.
„Megértettem, hogy a család nem védelmez többé, s a mai naptól a társadalomban kell élnem; a társadalom ez a sok különös, fegyelmezetlen, minden jóra és rosszra hajlamos magánélet itt körülöttem, kiket ébren és álomban, a nap és az éjszaka minden percében ellenőriz, betör, fegyelmez, büntet, idomít egy felsőbb és hatalmasabb szándék. Ezen az éjszakán semmit nem aludtam."
Márai: Egy polgár vallomásai
Pestről két év után került vissza Kassára és végül Eperjesen a katolikusoknál érettségizett. Az iskolaváltás fő oka valószínűleg az iskolában érvényben lévő publikálási tilalom megszegése: Márai a Pesti Hírlap pályázatára Salamon Ákos néven küldött be novellát — és nyert vele. De hiába — semmiképp nem állhatott művésznek diploma nélkül , még új néven sem. A családi hagyományokat követve jogi tanulmányokba kezdett 1918-ban Budapesten, de közben már írt is a Magyarország c. lapnak. Ekkor találkozott több íróval, köztük Krúdyval is, akit csodált és mesterének tekintett. Kapcsolatuk egyébként a nyugatosok körében sok élecelődésre adott alkalmat. Tersánszky Józsi Jenőtől tudjuk, hogy beszélgethettek ők ketten.
„Krúdy és Márai együtt poharaznak a Kéhliben. Krúdy szokása szerint félrehajtott fejjel ül és szívja cigarettáját, hallgatagon, meg hát időnként hörpint a borából.
Márai beszél. Mégpedig kimerítően azt tárgyalja: milyen igézetes hatású reá nézve és bizonyára mindenkire Krúdy Gyulának minden sora.
Krúdynak az is szokása volt, hogy egyedül ülve is, hébekorba bólogatott, mintegy a saját mélázatának. Márait ez még jobban föllelkezte a Krúdy írásainak magasztalására. Egyszer aztán megáll a szava és így szövegezi a kérdést Krúdynak:
– Ugye-ugye így gondolod ezt te is, Gyula bácsi?
– Mit? – kérdi vissza Krúdy.
– Hát hiszen bólintottál rá, amit mondtam! Vagy nem azt gondoltad? – áll vitára készen Krúdyval szemben Márai. Majd, mert Krúdy késik a válaszával, hozzáfűzi még egyszer: – Vagy nem azt gondoltad?
Krúdy erre így felel:
– Hát kérlek, én azon gondolkodtam, mi teszi azt, hogy van egy deci bor és vízzel kisfröccs, van két deci bor és vízzel nagyfröccs, van három deci bor és vízzel ez a házmester? ... de aztán már a fél liter bor jön, négy deci bort senki sem rendel, nincs is pohár, nincs is üveg hozzá, minek hagyják ki a négy decit?... Babonából?
Márai paffá lesz. Kacagni is elfelejt."
Tersánszky J. Jenő: Krúdy Gyula emlékezete
Márai írói körökbe igazából akkor került, mikor 18-ben megjelent első verseskötetét, az Emlékkönyvet maga Kosztolányi méltatta a Pesti Hírlap hasábjain. Befogadták és elfogadták — ő pedig a családi hagyományt megszakítva a jogi egyetemet bölcsészkari tanulmányokra cserélte. És írt.
19-ben nyíltan politizál, a Kommün lapja, a Vörös Lobogó rendszeres publicistája. A kommün bukása után Kassán és Prágán át Németországba távozik. Lipcsében az Institut für Zeitungskunde hallgatója, majd Frankfurt, München, Berlin következik. Több lapnak is ír, a Frankfurter Zeitung állandó tárcaírója lesz. Közben fordít: Kafka első magyarítója, az Átváltozás fordítója. És itt, Berlinben találkozik élete nagy szerelmével, Matzner Ilonával — Lolával.
„Lola anyám, lányom, barátom, szeretőm, gyermekem volt”
Mindketten Kassán nőttek fel, a legenda szerint már egy fagylaltevő versenyen találkoztak is a híres Megay cukrászdában — de Berlinben találtak egymásra.
„Lolát felejteni küldték ezen a télen Berlinbe.(..)A férfi, akit felejteni akart, barátom volt. Egy napon levelet írt, kérte, keressem fel Lolát, szónokoljak ügyében. (...) Délután a Kurfürstendamm egyik teaszalonjában találkoztam Lolával. Előadtam barátom levelét és néhány szót dadogtam. De aztán zavartan elhallgattam; ő is hallgatott. Mind a ketten pontosan tudtuk, hogy itt már nem lehet semmit csinálni. Az ilyen találkozások mindig nagyon egyszerűek. A születés is egyszerű, a halál is. Egy pillanatig nem volt bűntudatom barátommal szemben. Hamis és hazug lovagiasságra képtelen voltam. Az ilyen találkozások különben sem szándék, elhatározás következményei. Nem tehettem semmit és nem tehettem semmiről. Később sokszor elvettem férfiaktól nőket, s tőlem is elvittek nőket férfiak. Ilyenkor bűntudatom volt, vagy szégyelltem magam, vagy kakaskodtam, mindenesetre magyaráztam valahogy e francia négyeseket. Mikor Lolával találkoztam, nem magyaráztam magamnak, sem másnak semmit, amint az ember nem tartja szükségesnek magyarázni, hogy él és lélegzik.(...) Néhány hónap múlva elvettem feleségül."
Márai: Egy polgár vallomásai
A sors fintora, hogy Lola első szerelme is egy pálykezdő újságíró volt és épp ezt a szerelmet felejteni küldte a család Berlinbe. És itt ismerkedett meg Máraival — a kezdő újságíróval.
Lola apja féltette lányát a kétes egziszenticájú fiatal író mellett rá váró élettől, így a frigyre nem adta áldását . A pár mégis felkeresett egy anyakönyvvezetőt. ( Lola izraelita, Márai katolikus vallású volt, így egyik felekezet sem vállalta összeesketésüket. Később, Márai rábeszélésére a növekvő antiszemitizmus légkörében 36-ban Lola kikeresztelkedik és katolikus szertartás szerint is megesküdnek. Valószínűleg ez mentette meg életét, édesapja koncentrációs táborban halt meg - hiába próbálta a pár megmenteni a deportálástól, késve érkeztek...de erről majd később.)
Az esküvőt követően a pár Franciaországba utazik — három hétre tervezték az utat, de valójában kiköltöznek Párizsba. Közben Márai írásait több lap is szívesen fogadja Pesten és megjelenik első regénye is Bécsben. Párizsban próbálnak új otthont teremteni. De nehezen megy. Idegenek maradnak évek múltán is.
„Néha megláttam egy kivágását, utcáinak távlatát, egy lakást, egy ember arcát, itt-ott beszéltem már egy franciával is, a fogorvossal, a levélhordóval, valamelyik miniszterrel... Talán az államfőhöz is könnyebben jutott be itt a magamfajta idegen ember, mint egy francia polgári családhoz. Állandóan csak a „műsort” láttam, Párizs nagy ünnepélyének műsorát, mintegy színes vízeséseket és más népmulatságokat; de évek múltak el, s még mindig nem láttam semmit a „vie douce”-ból, a titokzatos, francia életből. Az idegent úgy kerülte a francia burzsoázia, mintha mindegyikünk pestises vidékről érkezett volna, mintha leprabaktérium ragadna a poháron, melyből ittunk; az orvos is úgy nyúlt hozzánk, úgy bámult torkunkba, kopogtatta tüdőnket, mintha ronda és titokzatos betegségek csíráit terjesztené minden egyes idegen.”
Márai: Egy polgár vallomásai
Márai el is hagyja a francia fővárost egy időre — 1925-ben egyedül utazik a Közel-keletre. 1927-ben jelenik meg az úti élményekből táplálkozó Istenek nyomában, de Párizsba visszatérve változatlanul idegennek érzi magát. Végül 1928-ban hazaköltöznek a Krisztinavárosba, a Mikó utcába. Akkoriban a környék igazi íróparadicsomnak számított, Kosztolányiék is itt laktak. Márai lázasan veti bele magát a munkába és a pezsgő közéletbe. A harmincas években ontja magából a regényeket: összegzi német és franciaországi éveit, az Idegen emberek-ben, megírja a Zendülőket és -pihenéskepp - a Csutorát.
„Az írói pályán a kutyaregény a vasárnap, mikor az alkotó megpihen, papucsot húz, s könnyű szórakozásnak adja át magát, például rádiót hallgat vagy kutyaregényt ír."
Márai: Csutora
A szabadságról a „fantasztikus dög" karakterén át zseniálisan beszélő regényt a Szegények iskolája követi (ez tulajdonképpen egy szatirikus esszé) majd 34-35-ben megjelenik a nagy mű, a két önéletrajzi kötet, az Egy polgár vallomásai. Márai édesapja a második kötetet már nem olvashatta — 34 októberében elhunyt. Márai hatalmas csapásként éli meg halálát — az Egy polgár vallomásaiban azt írja, két fontos ember volt az életében: apja és Lola...
De persze azért ez így szó szerint azért nem igaz... 1935-ben pl. egy számára nagyon sokat jelentő kollegával, Thomas Mann-nal találkozhatott, mi több ő kalauzolta Budapesten a várban.
1935-ben megjelenik a Válás Budán. 36-ban az író megválik addigi kedves munkahelyétől, az Újságtól (Kosztolányi hallával már nem érezte magát otthon a szerkesztőségi közegben) és a konzervatív Pesti Hírlaphoz szerződik. Lépését mindenki politikai állásfoglalásként értelmezi - miközben ez az az év, amikor a növekvő antiszemitizmustól tartva Lola kikeresztelkedik és egyházi házasságot kötnek...
37. Féltékeny, 38: Négy évszak. 39-ben nem jelent meg Márai-regény. Lola ebben az évben szült Márainak egy fiút, Kristófot — de a gyermek pár hónapos korában belehalt betegségébe. Emlékét az Ujjgyakorlat versciklus 3. verse őrzi. Karácsonyra viszont kiadói ötletre megjelenik az első nagy Márai-összes gyűjteményes kiadás, az író pedig hivatalosan is Máraira változtatja vezetéknevét.
A harmincas-negyvenes években Márai közszereplőként is nagyon aktív. A harmincasokban aláírta a genfi Világbéke Kongresszusra szánt levelet, tagja lett a PEN Clubnak majd a negyvenesek elején a La Fontaine Társaságnak - és az Akadémia is tagjai közé választotta. Rengeteget írt: a negyvenes évek igen termékeny írói korszakában született többek közt A gyertyák csonkig égnek, az Ég és Föld és a Füves könyv - az Egy polgár vallomásai és a Napló mellett máig az egyik legolvasottabb Márai-mű. Szócikkei rövid szemelvények az élet dolgairól Márai utánozhatatlan stílusában. 43 éves ekkor.
„Marcus Aurelius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szikrája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az emberekkel, s ami az utána következő időben történhet még. A részletek lehetnek változatosak és eltérőek, de az alapélmény - minden emberi élet közös alapélménye - negyven év alatt csakugyan megtörténik minden emberrel. Megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy halandó. Többet nem tudott Caesar sem, Antonius sem, Marcus Aurelius sem, többet nem fog tudni az ember az időben önmagáról és a világról soha. Minden más csak ismétlődés."
Márai: Füves könyv
Hihetetlen ováció fogadja a Krúdy stílusában megírt Szindbád hazamegy c. regényt is, melyben a mesterének tartott Krúdynak és egy vele letűnt világnak állít örök emléket. És mellette színházi sikereket is elér: első színpadi műve, a Kaland a 41. októberi bemutatót követően évekig teltházat hoz — 351 előadást ért meg. És ezzel Márai életébe is beköszönt a kalandok időszaka...hiába van már negyvenen túl.
Márai és a nők
„Két ember, egy férfi és egy nő között végül mindig olyan szánalmasan egyforma a "miért" és a "hogyan"... Megvetnivalóan egyszerű képlet ez. Mindig azért és úgy, mert éppen lehetett és megtörtént, ennyi az igazság. Nem érdemes firtatni a részleteket a végén."
Márai: A gyertyák csonkig égnek
Márai életében Lola volt A NŐ — de ez az ő esetében nem jelenti azt, hogy ne lettek volna hosszabb-rövidebb ideig tartó viharos fellángolásai. Két színésznő, Mezey (sz: Mezei) Mária majd Tolnay Klári is viszonyt folytatott az íróval. Mezey Mária emlékirataiban nem nevezi meg az írót, csak Valaki-ként utal rá. Megismerkedésükről így ír:
„Végszóra, mint egy Pirandelló darabban, kinyílt az ajtó, s belépett Valaki, magasan és ismerősen. A hangja az én hangom volt, a szeme az én szemem, sokáig azt képzeltem, hogy tüdeje, a szíve, a mirigyei és a lelke is közös az enyémmel. Ő mutatta meg nekem a világot. Volt egy prémgalléros kabátja. Egyszer belebújt az arcom a puha prémbe: velem már soha nem történhet semmi baj, mert végre hazaértem.”
Mezey Mária: Vallomás-töredékek
41-ben találkoztak és 43-ban szakítottak. A viszonyt titokban tartották, csak néhány közeli barát tudott róla két éven át.
„Jött egy délután, a Krisztina téri cukrászdában. Lazacos szendvicset evett, s udvarias, szinte bocsánatkérő mosollyal közölte velem, hogy nincs szüksége a szeretetemre. Más dolga van, el fog menni… Szólt a harang, a galambok repültek, amikor elindultunk az Erzsébet-híd felé. Tudtam, amikor kiléptünk a cukrászda ajtaján, hogy ez a valaki leszúrt engem, kés van a hátamban, folyik a vérem, s olyan fáradt vagyok, hogy meghalok. De még éltem három esztendeig, aztán valóban belehaltam. Feltámadtam, mert művész vagyok, mégis örökre fáradt, mert ember vagyok.”
Mezey Mária: Vallomás-töredékek
Márai a Sirályba olvasztotta be a viszonyt, de itt sem nevesíti Máriát — csak egyik utolsó interjújában vall róla.
Másik nagy fellángolása Tolnay Klári. 1945-ben találkoznak. A 29 éves színésznő ekkor már lelkes olvasója és rajongója a befutott, ünnepelt 45 éves Márainak. Az író végigkalauzolja a fiatal lányt az irodalom legendás pesti helyszínein. Tolnay kifejezetten tanítóbácsisnak írja le a viselkedését ezeken az első találkozásokon, mikor Márai halála után először beszélt Mészöly Dezsőnek a kapcsolatról - de aztán kapcsolatuk megváltozott...
„Én azt hittem, hogy részéről is ez egy tanítóbácsis vonzódás, aztán kiderült, hogy ez tévedés volt. Bizony ő begurult ebbe a dologba. Finoman fejezve ki magam. Kezdett velem úgy randevúzgatni..."
Ez a viszony is nyersanyagként szolgált Márai munkásságához: tíz versből álló szerelmes versciklust is írt a színésznőhöz — természetesen álnéven. Ez volt a Tíz vers - Ismeretlen kínai költőtől Kr. u. a XX. századból.
FELÉBRED ÉS NYUGTALAN
Most fölriadtam. Éj van, künn a rabló
kocog az úton ösztövér lován -
Ó, merre vagy? Vén kezem tétován
Tapogatja, hol a kova s a tapló -
Hol élsz, hol alszol, jaj, ki őrzi álmod?
Érted-e ezt az őrölt, vad világot?
A tengeren, éjen, falvakon át
Hívlak! Hallod? Aludj. Jó éjszakát.
És mindeközben Lola? Állítólag nem tudott a két színésznőről, bár kapcsolatuk hosszú évei alatt volt olyan, hogy rövid időre különköltözött férjétől. A PIM honlapján olvasható interjúban mindezekkel együtt — és mindezek ellenére — húga azt mondta, kettejük szerelme igazi nagy szerelem volt. Márai életében Lola volt A NŐ.
„Voltak neki különböző „nőügyei", ott is inkább a kíváncsiság játszott szerepet, mint szerelem. Ténylegesen csak a nővéremet szerette. Igazán.
— Ez végig szerelmi házasság volt.
— Végig, igen. És nagyon jól megvoltak együtt. Aztán amikor kimentek, igazán csak ők ketten voltak. Ott volt még a fia, aki adoptáltak.
— Honnan ismerték a Jánoskát?
— Ők adoptálni akarták az én kislányomat, de hát én nem adtam a gyereket oda. Bár adtam volna, talán még most is élne. És mikor aztán mondtam, hogy én a gyerekeimet nem adom oda, a Jánoskát egy öreg asszony, aki hordott nekik élelmiszert, mindig magával hozta. És addig hozta a gyereket, amíg megszerették. Az a gyerek nem volt annak az öregasszonynak a gyereke, hanem valami távoli rokona. Boldog volt, hogy elvitték. Akkor adoptálták és elvitték magukkal."
Jánoska, Olaszország, Amerika
A főváros bombázása hatalmas csapást mért Máraira: a Mikó utcát bombatalálat érte, megsemmisült a lakás és benne Márai könyvtára is. Márai és Lola a főváros német megszállásakor Leányfalura költözik. Itt jár hozzájuk az említett asszony és a nála maradt kis rokongyerek, a Jánoska. A pár nagyon megszereti a kisfiút, és magukhoz veszik.
Leányfalun kényszerűségből még orosz katonákat is „vendégül látnak". Itt már íródik a Napló - de a katonák érkezésével Márai a zűrzavarban kénytelen felfüggeszteni a munkát. Jobb híján hosszú beszélgetéseket folytat az egyik szociáldemokrata nézeteket valló orosz katonával — ami később nagy segítségnek bizonyult. A tíz katona kiköltözésekor Márai finom előrelátásról tanúskodva megkérte beszélgetőtársát, hagyja náluk a kincstári Sztálint, amelyet érkezésükkor akasztottak a falra. . A sógornő visszaemlékezése szerint ez volt az, ami megóvta a családot a később érkező oroszok fosztogatásától és kegyetlenkedéseitől.
Máraiék 45-ben költöznek vissza a városba, Zárda utcába. Márai ekkor már lapoknak nem ír, a Naplón dolgozik, amely 46-ban meg is jelenik, majd 47-ben az Európa elrablása követi. Az Akadémia belső tagjai közé választja az írót, de hiába: utolsó munkája már nem menekült meg a bezúzás elől. A Sértődöttek harmadik kötetét, Művészet és szerelemet 47-ben a nyomdából raktárba, majd zúzdába szállították. Nem olvashatta már itthon senki.
Márai és Lola ebben az évben, 1947-ben fogadja hivatalosan örökbe Jánoskát. 1848 augusztusában őt is magukkal viszik az emigrációba.
„Magyar író akartam lenni és otthon, magyarul akartam írni, a nép nyelvén, amelyhez tartozom. De az író, – ha lelkében ellenállt, – a kommunista társadalomban hamarosan eretnekké változott."
Márai: Napló
Márai emigrációs éveiről, Szabad Európa Rádiónak végzett munkájáról, Lola naplójegyzeteiről és az író itthon csak a rendszerváltás után megjelent regényeiről cikkünk második részében, jövő héten olvashat!
források: PIM Márai aloldal
Ötvös Anna: Lola könyve
Mezey Mária: Vallomás-töredékek
