Úrnapja mozgó ünnep: a pünkösd utáni tizedik napon tartják - mindig csütörtökön. A nappal az Oltáriszentséget ünnepli az egyház. Első magyarországi említésekor a Lányi-kódexben még szentvérnapként szerepel. Több, mint 700 éve tartják a magyarok: az első adatok megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók.

Az úrnapja megünneplését 1264-ben IV. Orbán pápa rendelte el - a Raffaello által is megfestett bolsenai csoda hatására. A legenda szerint hírül vitték az épp Orvietóban tartozkodó pápának, hogy a közeli Bolsenában az ostya úrfelmutatáskor vérezni kezdett a pap kezében

Egy másik legenda szerint a döntés alapjául Lüttichi Szent Julianna látomása szolgált. Julianna a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. A látomás megfejtése szerint a Hold az egyházi év szimbóluma, melyből valami hiányzik. Orbán pápa úgy érezte: ez az Oltáriszentség ünnepe.

 Az úrnapi liturgikus rend kialakuláshoz praktikus okok is hozzájárultak. A középkor utolsó századaiban felbukkanó eretnek irányzatok ugyanis épp az átlényegülés misztériumát vették tagadásba, amelyekre az Egyház az eucharisztikus hit ünnepélyes megvallásával felelt.

átlényegülés (lat. transsubstantiatio): a teológiában a 12. sz. óta az Eucharisztiával kapcsolatban az a természetfölötti változás, amelyet Krisztus szavai - „ez az én testem, ez az én vérem” - idéznek elő. Magának a természetfölötti változásnak a ténye mindig benne volt az egyház meggyőződésében, hiszen csak így lehetett igaznak tartani Krisztusnak az utolsó vacsorán a kenyérre és a borra tett kijelentését. A kenyér a természetfölötti rendben nem maradhatott kenyér, a bor nem maradhatott bor, még ha a külső látszat ezt is mutatta. 
                                                                                                                (Magyar Katolikus Lexikon)

Az úrnapi ünnepségen körmenetben hordozzák körül az Oltáriszentséget . Útvonala mentén a négy égtáj irányában négy oltárt állítanak fel, gyakran díszes lombsátor alatt az ott tartandó rövid szertartásokhoz. A stációknál evangéliumot olvasnak és a pap áldást oszt az égtájak felé.

Az úrnapi ünnep elengedhetetlen kellékei a virágsátrak,  virágszőnyegek és virágdíszek. A körmenetben a pap baldachin alatt viszi az Oltáriszentséget, előtte fehér ruhás kislányok  (Mária-lányok) kosárból virágszirmokat szórnak- virágszőnyeggel (egyes helyeken széna és illatos füvek „szőttesével”) jelölve ki így az Oltáriszentség útját. A virágsátrakat ritkábban vallásos társulatok, gyakrabban egyes családok, nemzetségek készítették. A sátrakhoz és a szentség elé szórt zöldgally, virág és fű összehordása fiatal legények és leányok kötelessége volt.

Magyarországon ezeken túl szokás volt az oltáriszentséggel körüljárni a falut, és a környékbeli földeket is. Védelmet reméltek ezzel nyerni az időjárás viszontagságai és a kártevők ellen az Úr oltalmát kérve a vetésre. Az oltár fölállítása és szentképekkel való földíszítése ilyen esetekben annak a gazdának a kötelessége volt,  akinek házát a plébános kijelölte.

A néphagyományban Úrnapja a legünnepélyesebb hitvallás alkalma. A középkori és az újkor eleji körmenetek hatalmasak lehettek. A fennmaradt leírások tanúsága szerint a budavári körmeneteken a király maga is részt vett. A Monarchia idején a Habsburg udvar is kiemelt ünnepként tartotta meg.  

A királyi és fővárosi ünneplések szokásrendje kihatott a kisvárosi és falusi úrnapok szokásvilágára is. Az úrnapi szertartásokon szigorúan kötelező volt a részvétel: még azoknak is. akik foglakozásuk miatt máskor ritkán látogatták a templomot (pl. pásztorok). Leírások tanúsága szerint a  falusi-mezővárosi közvélemény fontosnak tartotta, hogy a közösség valamennyi férfi tagja ott legyen a menetben, sőt,  Bácska népe egyenesen valamiféle férfiünnepnek érezte az Úrnapját.

Székelyföldön, Göröcsfalván a 4 oltár mellé jegenyeágakat, Csíkdánfalván nyírfaágakat vertek, Csíktaplocán az oltárokat az utcák keresztjeinél helyezték el, Gyergyóalfaluban az oltárokat a piacon, az iskolánál és a községháza előtt állították föl. Gyimesbükkön (ahol úrnapján van a templombúcsú) a körmenet a „Kontumáciáig" vonul sok virágkoszorúval díszített színes zászlóval, piros-fehér-kék csíkos, "rezes"-rokolyás asszonyok, fehér harisnyás, fekete mellényes férfiak, a fehérbe öltözött gyermeksereg, népviseletes leányok kíséretében.

Az Oltáriszentség elé szórt és vele megáldott úrnapi ág és virágszirom, valamint az úrnapon széthintett fű és virág egyike a nép legtiszteltebb, legtöbbre tartott szentelményeinek.  Sükösdön az ünnep nyolcadáig, Jézus Szíve napjáig a templom padozatán maradt a fű és a virág, ekkor hordhatta szét a falu népe. 

A körmenet után mindenki igyekezett hazavinni a lombsátrak zöld ágaiból, sokan a saját virágukat vitték haza, amelyet a körmenet előtt koszorú vagy csokor formájában a sátorra akasztottak, ill. a sátorba tettek. A faágakat a kertben a vetemények közé szúrták, Andrásfaván az úrnapi koszorút az istállóba a gerendára akaszották, a földeákiak az úrnapi sátorból hozott füvet a háztető alá vagy a gerendára tették a ház oltalmára.

Csíkszentimrén, Csíkcsekefalván, Kászonfeltízen az úrnapi oltárról egy-egy ágat vittek haza és minden levelére egy Miatyánkot mondtak, Csíkkozmáson a zöldágakat az ágy fölé tűzték, s leveleire az egy-egy Üdvözlégyet imádkoztak.

 

forrás: Magyar Katolikus Lexikon