Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény aláírásának napján már 11. éve ünneplik a Duna vízgyűjtő országai a Nemzetközi Duna Napot. De mit adott nekünk a Duna? Rövid kalandozás a rómaiaktól Mátyáson, Wesselényin a jeges árvizen és a Parlament fűtésén át az Ínség-szikláig és a Duna Védelmi Egyezményig.
Már a Római Birodalomnak is bőkezű ajándék volt a Duna: természetes határvonalként szolgált a birodalom keleti peremén. A majd 6000 kilométernyi határvédelmi rendszer – az úgynevezett limes – egy része ma is feltáratlan, de az biztos, hogy a folyók különleges védelmi szerepet kaptak. A Duna és a Rajna teljes hosszában védte az európai határvonalakat, és kulcsszerepet játszott Pannonia provincia életében is.
A mai Magyarország területén húzódott a Duna menti limes középső szakasza, ahol felépült a provincia fővárosa, Aquincum. A Duna túloldalán, a mai Pest helyén – ami akkoriban mocsaras, ártéri erdőkkel borított terület volt – emelkedett Contra-Aquincum erődje, a mai Március 15. tér környékén. Ez a katonai támaszpont őrizte a birodalom határait a fosztogató törzsektől.
A Duna és a magyar történelem
A Duna-menti településeket - köztük Pestet és Budát - a folyó mindig bőkezűen ellátta ivóvízzel, a környező földeket pedig a Duna vizével öntözték. Rendszeres, kiszámítható tavaszi áradásával számoltak a pert mentén élők - a Hálózat helyszínei közül talán a legrészletesebb leírás ember és folyam együttéléséről Gúta anyagában olvasható, melyben az ártéri gyümölcsösökről szerezhetünk különleges ismereteket.
A Duna védvonal-szerepe Magyarország egész történetét végigkíséri, a folyam védte Visegrád várát éppúgy, mint a Budai Várat. És a városról is gondoskodott: vizét kavicságyon átszűrve fogyasztotta Pest és Buda - és fogyasztjuk ma is. A középkortól már a serfőzők is használták a vizét - az első főzdék a Lipótvárosban a Duna partjára települtek. A Funa télen természetes hidat képezett Buda és Pest közt - mert rendre befagyott. A legenda szerint Mátyást is a Duna jegén választották királlyá. kevesen tudják, de a Parlamnt gigantikus épületét is a Duna vizével fűtik a mai napig télen egy, az épülettől 150 m-re lévő bérház kazánjával állítanak elő forró gőzt, melyet távvezetéken juttatnak el az Országházba. A távfűtés, mint technológia 1901-ben forradalminak számított, a Parlament volt Magyarország első távfűtött épülete.
De nem csak áldás - hanem átok is tudott lenni a folyó.
1838 - A jeges ár éve
Az 1838-as jeges árvíz tragédiájára a túlélők és az utókor is élénken emlékezett évtizedekig. A felsőbb szakaszok enyhe időjárásának betudhatóan és a sok csapadék következtében 1838 telén hatalmas árhullám vonult le a folyón.
Jókai Kárpáthy Zoltán c. regényéből kaphatjuk máig a legszívbemarkolóbb leírást. Kárpáthy Zoltán így meséli el Malaczky úrnak az árvíz rettenetét:
- Az árvizet nézni kilovagoltam a soroksári töltésen végig. Az borzasztó látvány! Az egész környék egy nagy kék tenger színe, melyen nagy fehér tömegekben úsznak az elszabadult jégtáblák, s a fehér jegek között néhol egy-egy fekete tömeg – valami távolról elhozott hulla…
Minő jéghideg borzadály futott végig egyszerre mindenki szívén! – Ott feküdni a hideg jégtáblán, némán, mereven, amint viszi alá a folyam a hullát csendesen, s ülnek körülötte a jégravatalon, meg-megrebbentve szárnyaikat – a fekete hollók…
– A sík tengervíz közől négy falu tornya látszott elő, a házak már vízzel voltak elborítva; távcsövemmel jól kivehetém, hogy a víz egész az eresz aljáig ért. Többen bizonyosan a tornyokba menekülhettek, mert a vészharangozást gyakran meg lehetett hallani, ha a szél felénk fordult. Itt-amott, a torló jégtömegek között látható volt egy-egy tutaj, mit hirtelenében kútágasokból, kapukból kötöztek össze, s rajtok egész családok, nők, gyermekek iparkodtak kimenekülni az ár közől, lapátokkal, rudakkal evezve; és azután lehetett látni, mint közelít feléjök egy-egy nagy, úszó jégmező, túlnan meg a másik; mi láttuk a magas partról, hogy fog a két tömeg összeérni, míg a szerencsétlenek nem sejtve a szörnyű halált, törekedtek éppen azon helyre evezni; hasztalanul kiáltottunk feléjök; vagy nem értették, mit mondtunk, vagy nem bírtak többé segíteni magokon; a kétfelől jövő jégtorlat mindig jobban közreszorítá őket, egyszerre összeért mindkét felől, néhány pillanatig látszott kétségbeesett küzdése az erőtlen kezeknek a rettenetes halál ellen, azután egy halálos kiáltás hangzott szét az egész vidéken, és azután ismét nem hallatszott semmi, mint az egymásba rohanó jegek harsogása, mik a tutajt és a menekvőket eltemették.
Jókai főhőse csodálta Wesselényi Miklóst, az árvízi hajóst is:
A fény mindig határozottabb kezdett lenni, s nemsokára egy úszó talp tűnt elő, melyen néhány fáklya volt kitűzve. Több férfi evezővel és csáklyákkal hajtá a tutajt, mely sebesen látszott előretörni a jéggel elegy vízsíkon.
A fáklyák közepett, a kormányrúdnál állt egy izmos, herkulesi alak, föveg nélkül, egy könnyű kabát vetve vállaira. Daliás barna arcára ki ne emlékeznék? E villogó, vakmerő szemekre, mik tudnak a napba nézni és meg nem haragudni, a szénfekete bajusz magasra kondorulva fedezi a büszke, szép metszésű ajkakat, miknek minden szava annyi szívet, lelket szokott meggyújtani, míg a dacos áll, határozott gödrével, fényes fekete szakállal van koszorúzva. Ki ne ismerte volna őt, ki ne tudná, ki volt? Ki ne emlékeznék reá? Pest város három legszomorúbb éjszakáján ezren és ezren hallották e nevet mint szabadulásuk jelszavát hangzani, és utánamondák, áldva, megasztalva, Istenhez imádkozva.
E férfi – Wesselényi Miklós.
A nagy, széles tutaj már akkor tele volt megmentett nőkkel, gyermekekkel. Hiszen minden férfi örömest nézett szembe a veszéllyel, ha családja gyöngébbjeit megmentve tudhatá.
A nagy országférfi bölcs nyugalommal állt a kormányrúdon; midőn ép, erős épületek előtt haladt el, miknek erkélyéről úri halvány arcok tekintettek le rá, kezével inte nekik: „Ti várhattok még, ti nem vagytok nagy veszélyben, lakástok sokáig kiállja a vizet, nagyobb veszélyben levőket kell megmentenünk”! De ha roskatag földszinti házacskát pillanta meg, hol a rongyos háztetőről nyújtják felé kezeiket a nyomor félig öltözött alakjai, ott sietett, ott megragadá izmos kezeivel az evezőt, egyenként szedte le a boldogtalanokat félelmes menhelyeikről, s meleg pokrócokba takarva, a tutajon elhelyezé, s tovább hajtotta azt ismét, ár ellenébe, vész haragjába.
Az árvíz levonulását követően az újjáépített házak falára pest-szerte kerültek fel a vízszintet jelző emléktáblák - közel 40 ilyen tábla készült szerb, magyar, német sés lati nyelven. . A legismertebb közülük a belvárosi ferences templom falán található emléktábla, amely Wesselényi Miklós, az „árvízi hős”, alakját örökíti meg, aki saját életét kockáztatva mentette az embereket a jeges árban.A Duna védelme ma – közös felelősség
A klímaváltozás kihívásai
A Duna jövője ma már nemcsak történelmi, hanem égetően aktuális kérdés is. A klímaváltozás következményei – a hirtelen árhullámok és a hosszú aszályos időszakok – egyaránt próbára teszik a vízgazdálkodást. Magyarország földrajzi és éghajlati adottságai miatt különösen kitett az aszályveszélynek.
Ennek egyik különös „mércéje” a budapesti Ínség-szikla. A Gellért-hegy lábánál, a 1645,4-es folyamkilométernél fekvő szikla általában a víz alatt rejtőzik, de ha a vízállás 95 cm alá süllyed, a szirt a felszínre bukkan – csakis „ínséges időkben”. 2018 augusztusában például, amikor a Duna vízállása Budapesten 93 cm-re csökkent, újra előtűnt ez az időkapszulaként működő természeti jel.
Az árvizek sem újak számunkra, de formájuk változik. A klímaváltozás hatására egyre gyakoribbak az úgynevezett villámárvizek – ezek rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék következményei. 2023-ban például a tavaszi aszályos időszakot júniusban villámárvizek sora követte.
A Duna-menti országok közösen határozták el, hogy együtt vigyáznak a folyamra. A Duna védelmét és fenntartható használatát célozza az 1994-ben aláírt Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény, amelyhez minden érintett ország csatlakozott: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Csehország, Németország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna – és az Európai Unió is. Az egyezmény céljainak végrehajtását a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR) koordinálja.
Az egyezmény aláírásának napja június 29-e. Ezért ünnepeljük ekkor a nemzetközi Duna Napot.
