1870. május 19-én született Szászcsanádon polyáni Tuzson János. Ma lenne 156 éves. Életútja az erdészeti tudományok, a botanika és a paleobotanika egyik legjelentősebb magyar alakjának története – egy tudósé, aki az ősvilág titkait kutatta, de a jelen erdeit is gyarapítani akarta.

Tuzson János Erdélyben,  Szászcsanádon látta meg a napvilágot. Erdészeti tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte (1887–1890), ahol 1892-ben erdész oklevelet szerzett. Nem sokkal később a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1899-ben botanikus bölcsészdoktori diplomát kapott. Állami ösztöndíjjal Németországban (München és Berlin) is tanult, majd nyugat-európai tanulmányutat tett. Már ekkor megmutatkozott rendkívüli szorgalma és precizitása.

A nagy felfedezés: a tarnóci ősfenyő

Tudományos pályafutásának első sikere 1901-hez köthető. Tuzson alapos szövettani vizsgálatot végzett egy Ipolytarnócon talált megkövesedett fatörzsön. Eredményeit a Magyar Tudományos Akadémián mutatta be, majd részletesen publikálta. Megállapította, hogy a fosszília egy korábban ismeretlen ősi fenyőfajhoz tartozik.

A tarnóci kovásodott ősfenyő anatómiai leírása világviszonylatban is kiemelkedően remek, saját kézzel rajzolt metszetekkel gazdagon illusztrált, klasszikus munkának bizonyult. Tuzson Pinus tarnociensis névre keresztelte az új fajt. A botanikust pár évvel később, 1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Tanár és intézményvezető

Selmecbányán, majd Budapesten tanított növénytant. 1912-től a Pázmány Péter Tudományegyetem Növényrendszertani Intézetének vezetője és a Füvészkert igazgatója lett. Több mint két évtizeden át irányította a Növényrendszertani és Növényföldrajzi Intézetet (1918–1940). Szerkesztette a Növénytani Közleményeket és más szakfolyóiratokat, emellett részt vett az Alföld fásítási programjában is.

1913 nyarán az Alföldi Bizottság megbízásából délről északra bejárta (reambulálta) az egész Alföldet.  A több hetes tanulmányút során nagyszámú fényképet készített, részletes jegyzeteket és megfigyeléseket gyűjtött. Az út eredményeként születtek meg legfontosabb tanulmányai (Képek a magyar Alföld növényvilágából és A magyar Alföld növényföldrajzi tagolódása), amelyekben tudományos alapokra helyezte az Alföld fásítási lehetőségeit és konkrét javaslatokat tett a homok- és szikes területek befásítására.

Az Alföld fásítása

A trianoni békeszerződés után különösen sürgetővé vált az ország erdőterületének növelése, elsősorban a hatalmas homok- és szikes területek hasznosítása. Tuzson különösen a homoktalajok stabilizálását tartotta fontosnak, ahol az akác, a különböző fenyőfajok, nyár- és fűzfajok, valamint az ostorfa (Celtis) alkalmazását ajánlotta. Több helyszínen (például Püspökladány környékén) készített konkrét befásítási terveket, és eredményeit a szakemberekkel is megosztotta. Munkássága hozzájárult ahhoz a szemléletváltáshoz, amely szerint az Alföld nem terméketlen, erdőtlen pusztaság, hanem tudományos megalapozottsággal, megfelelő fafajokkal és módszerekkel erdősíthető és gazdaságilag értékessé tehető táj.

Fenyvespuszta – a megvalósult álom

1925-ben megvásárolta a Tar melletti Fenyvespusztát, ahol létrehozta azt az arborétumot, amely ma a nevét viseli. Olyan hűvös, párás mikroklímájú területet keresett, ahol külföldről hozatott, földlabdás örökzöldeket és egzóta fenyőfajokat tudott tesztelni és szaporítani a hazai erdőgazdálkodás számára. Nagyszabású kísérletekbe fogott: távoli kontinensekről hozatott ritka fenyőfajokat honosított, rózsaolaj-kísérleteket folytatott, és gyógynövényeket (például gyapjas gyűszűvirágot) termesztett gyógyszerészeti célokra.

Erről a korszakról különösen kedves visszaemlékezést hagyott ránk Makalicza Józsefné (Földi Magdolna), akinek édesapja 1932-től juhászként dolgozott Fenyvespusztán. Magdi néni 94 évesen írta le emlékeit:

„Minden héten kijött a kedves tanyájára. Volt úgy, hogy már pénteken jött és hétfőn ment haza. Mindig gyalog járt. Megtehette volna, hogy hintóval jár, de nem. Egyszerű öltözékben járt. Egy bricsesz nadrág, térdharisnya, túrabakancs, kopott hátizsák, egy szarvasagancsos bot és egy nagyon kopott szarvasbőr kabát."

„Öt gyermeke volt, három fiú és két lány. Több unokája. Jobban négyet ismertünk belőlük, négy fiút, mivel ezek olyasmi idősek voltak, mint mi és nagyon szerettek hozzánk járni, barátkozni a bátyámmal és az öcsémmel. Együtt lovagoltak, lövöldöztek célba."

A beszámoló szerint Tuzson szerette az állatokat is: órákat töltött a juhakolban, csodálta a juhász munkáját és külön azt, hogy miden juhot a nevén szólítva képes volt őket magához hívni.

 

Élete utolsó éveit családi tragédiák árnyékolták be. Magdi néni így ír a család nehézségeiről:

„Családjában voltak tragikus esetek. Egy szépszál fia (mikor én találkoztam vele) lehetett úgy 30 éves. Állandó kezelés alatt állt, csak hétvégeken vitték haza valamelyik idegosztályról. Aztán kb. negyvenegyben meghalt egy negyven év körüli fiuk hirtelen. Ez nagyon nagy csapás volt nekik, azt hiszem össze is roppantak. Majd 1943-ban (ha jól emlékszem) a méltóságos úr elesett, talán a konyhába és combnyaktörést szenvedett. Még úgy betegen is kihozatta magát a tanyára. Kocsiba volt neki beágyazva. Megállította a házunk előtt a kocsit, kihívatta Apukámat, sokat beszélgettek, majd kihívott minket is mind a hármunkat. Nekem megsimogatta az arcomat, Apukámnak, Anyukámnak és a fiúknak kezet nyújtott. Akkor láttuk utoljára."

Tuzson János 1943. december 18-án, 73 éves korában hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik. Öröksége ma is él: a Tuzson Arborétum Tar mellett különleges fenyőgyűjteményével, Nyíregyházán a Tuzson János Botanikus Kert, Ipolytarnócon pedig a Tuzson Lombkorona  Sétány őrzi emlékét.

képek: Tuzson János akadémikus/ wikipedia commons

Pinus tarnocziensis metszeti rajza / wikipedia commons

Atlaszcédrus fenyvespusztán / wikipedia commons/ Zkiricsi