Tudtad, hogy a Sarlós Boldogasszony napján sarlóval vágott és megáldott növények különös gyógyító és védelmező erővel bírnak?
A hagyományos magyar paraszti életben Sarlós Boldogasszony ünnepe kiemelt szerepet töltött be az aratási szezon nyitányaként. Sarlós Boldogasszony napja (július 2.) a keresztény egyház Mária-ünnepe, amely Szűz Mária látogatásáról emlékezik meg Erzsébetnél (Visitatio Beatae Mariae Virginis). Az ünnep liturgikus neve arra az eseményre utal, amikor Szűz Mária (méhében Jézussal) meglátogatta rokonát, az ugyancsak gyermeket (Keresztelő Jánost) váró Erzsébetet. A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. vatikáni zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át, azonban Magyarországon napjainkban is július 2-án ünneplik. A népi kultúra azonban a vallási tartalmat egybeolvasztotta a nyári agrártevékenység központi eseményével – így vált ez az ünnep egyszerre szakrálissá és gyakorlativá.
A gabonatermelés a magyar mezőgazdaság alapja volt évszázadokon keresztül. A búza, rozs, árpa és zab nemcsak az alapvető táplálékot jelentette, hanem gazdasági státusz és társadalmi rang kifejezője is volt. A jó termés egyet jelentett a túléléssel, a rossz termés pedig éhínséggel fenyegetett. Ez magyarázza, hogy miért alakult ki olyan gazdag szokásrendszer az aratás körül.
Az aratási munkák megszervezése a falusi közösség összetartását és együttműködését igényelte. A nagyobb gazdaságokban a család és a rokonság mellett napszámosokat is alkalmaztak, akik közül sokan a szomszédos falvakból érkeztek. Ez az időszak intenzív társadalmi érintkezést jelentett, amely során erősödtek a közösségi kötelékek.
A hagyományos aratás kézi munkával történt, sarlóval vagy kaszával. A sarló használata volt a legősibb módszer, amely különösen alkalmas volt a gabona precíz vágására. A kasza később terjedt el, főként a férfiak használták, míg a sarlót inkább a nők forgatták. Az aratás technikája nemzedékről nemzedékre öröklődött, és minden régióban sajátos módszerek alakultak ki.
Az aratás kezdete
Az aratás kezdetét szigorú szabályok szerint határozták meg. A gabona érettségét nemcsak a szem keménysége és színe alapján ítélték meg, hanem különböző népi jelek is segítették a döntést. A tapasztalt gazdák megfigyelték a madarak viselkedését, a holdfázisokat és más természeti jeleket.
Az aratás kezdete előtt általában imádkoztak és áldást kértek a munkára. Sok helyen a gazda maga vágta le az első markot, amit szenteltetett kenyérrel együtt vitt haza. Ez az első marék különleges jelentőséggel bírt, és gyakran a következő évi vetőmag egy részét képezte.
A Rábaköz területén, Szil falujában különlegesen szép ceremónia kísérte az aratás rituális megnyitását: a lakosok először szentmisén vettek részt, magukkal hozva mezei szerszámaikat, amelyeket a templom külső falához helyeztek. Az istentisztelet végeztével kivonultak a búzatáblákra, ahol egy szimbolikus sort vágtak le – ezzel jelképesen megkezdték az aratási időszakot, bár a tényleges betakarítás csak másnap vette kezdetét. Ez a gesztus a földdel, a terméssel és az isteni kegyelemmel való kapcsolat ünneplését testesítette meg.
Tápé környékén ezen a jeles napon gyógynövényeket szedtek - sarlóval vágva le azokat, majd templomi megszentelésre vitték őket. A közösség hite szerint az ezen a szent napon gyűjtött és megáldott füvek rendkívüli gyógyító és védelmi tulajdonságokkal rendelkeztek – ezeket otthon őrizték, és megbetegedések, viharok vagy egyéb csapások idején alkalmazták.
Közösségi munka és segítség
Az aratás jellemzően közösségi munka volt. A kalákák (összefogások) rendszere biztosította, hogy minden munkát időben elvégezhessenek. A szomszédok és rokonok segítettek egymásnak, és ezt a segítséget később visszaadták. Ez a rendszer nemcsak gazdasági előnyökkel járt, hanem erősítette a közösségi szolidaritást is. És van olyan Kultúrpajta, amely mai napig tartja a hagyományokat.
A közös munka során daloltak, meséltek és tréfálkoztak. Az aratódalok külön műfajt alkottak a népköltészetben. Ezek a dalok gyakran utaltak az aratás nehézségére, a munkások fáradtságára, de kifejezték a közösséghez tartozás örömét is.
Egyes településeken, mint Zagyvarékas vagy Doroszló, szigorú szabály tiltotta a kenyérsütést ezen a napon – e tilalom hátterében az a meggyőződés húzódott, hogy a nap szentségéhez illően bizonyos tevékenységektől tartózkodni szükséges, különösen a gabonával kapcsolatos munkáktól.
Időjárással kapcsolatos hiedelmek
Az időjárás különösen fontos volt az aratás során, ezért számos hiedelem kapcsolódott hozzá. A gazdák megfigyelték a felhők alakját, a szél irányát és a madarak viselkedését, hogy megjósolják az időjárás változását. Ha rossz időt jósoltak, különböző rítusokat hajtottak végre annak elhárítására. A vihar és a jégeső ellen különösen sokat próbáltak tenni. Harangozással, áldott gyertyák gyújtásával és imádságokkal próbálták elhárítani a veszélyt. Sok helyen úgy hitték, hogy a boszorkányok küldik a rossz időt, ezért olyan módszereket alkalmaztak, amelyek állítólag hatástalanítják őket.
Szabályok és szokások az aratás során
Az aratott gabonát kévékbe kötötték, amelyeket keresztbe raktak a földön szárítás céljából. A keresztrakás nemcsak praktikus funkciót töltött be, hanem szimbolikus jelentése is volt, hiszen a kereszt alakzat védőerőt tulajdonítottak neki. A megszáradt gabonát aztán hazaszállították és csűrökben tárolták a cséplésig.
Az aratás szorosan kapcsolódott a termékenység kultuszához. Úgy hitték, hogy a gabona lelke van, amely az utolsó kévében rejtőzik. Ezért az utolsó kévét különös tisztelettel kezelték, és gyakran a következő évi vetéshez használták fel. A termékenységet biztosító szertartások között szerepelt az aratókoszorú készítése és elhelyezése a házban. Ez a koszorú egész évben védte a családot és a gazdaságot. Sok helyen a koszorút a következő év tavaszán a földbe ásták, hogy biztosítsák a jó termést.
Az aratás befejezése
Az aratás nagy ünnepléssel zárult. Az utolsó kévét gyakran külön szertartással vágták le és díszítették fel. Ez az "aratókoszorú" vagy "aratóbaba" a termés szellemének megtestesítője volt, és különleges tiszteletben részesült. Az aratónál pedig a munka befejezése után következett. A gazda megvendégelte a segítőket, gyakran többnapos mulatsággal, zenével, tánccal, vigalommal.
cover: Fortepan / Schermann Ákos
