A Dunántúl déli részére kalauzoljuk az olvasót sorozatunk utolsó részében. Hetés, a Drávaszög és Buzsák csodálatos motívumai jönnek.
Hetés Magyarország délnyugati részén és a szlovéniai Muravidéken elterülő magyar néprajzi tájegység a Kerka-vidék és a Mura-vidék találkozásánál. A tájegység neve egy számot őriz: eredetileg hét zalai falu tartozott hozzá. A ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, és a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza alkotta a tájegységet. Később már a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették. A néprajzi tájegység központja Lendva. A hetési hímzéseken a leggyakrabban használt szín a piros - de mellette a kék és az óarany is előfordul. Ornamentikus mintákat használtak. A fehérhímzés is rendkívül népszerű volt a tájon.
A Drávaszög déli határa a Dráva folyó, míg keleti határa a Duna folyam. Északi határa Peterd és Mohács, északnyugati határa Szava település. Nyugatról az Ormánság határolja. A török kiűzése után ide betelepülő németek építészetükkel és viseletükkel gazdagították a helyi kultúrát. Megjelent a fachwerk-típusú építkezés (az erősen tagolt homlokzatú gerendavázas házak). Egy 18. század végén tartott összeírásból maradt ránk a tény, hogy a drávaszögi falvak lakószobái már ekkor füsttelenek voltak, mert a cserépkályhák és téglakályhák füstjét a konyhába vezették A drávaszögi viselet különleges és a korban szokásoshoz képest fényűző volt. A drávaszabolcsi Bernáth István lelkész levele szerint (1886):
„A fényűzés nagyban elharapozott. Az a szép és czélszerű ugynevezett 'szűr-kankó' mely Baranyában atalaban szokott ruhája volt a baranyai embernek, most már kiment a divatból; itt-ott lehet még látni egy-két öreg emberen, ennek helyét elfoglalta a rövidebb vagy hosszabb prémes posztó kabát, a bocskorét a csizma: A leányok s fiatalabb asszonyok vasárnap gyakran selyem ruhában pompáznak, pedig alig hiszem, hogy azon ¼ vagy½ telek föld jövedelme kifutná a selyemért adott költséget. De hát divat, a divatnak pedig nagy hatalma van még Baranyában is.”
A drávaszögi viseletet gazdag hímzéssel díszítették. Fekete muszlinon varrták fehér fonallal; a minták nagyobbak, a sárközihez képest szinte elnagyoltak. Előképeik aranyhímzések is lehettek.
Buzsák a Balaton melletti Nagy-berek szélén, a Kaposvár–Fonyód-vasútvonaltól néhány kilométerre fekszik. A ma buzsáki hímzésként ismert motívumkincs valójában négy (eredetileg horvát és szlovén lakosú) somogyi falu: Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér és Táska lakosságának ingekre, párnavégekre és lepedőre dolgozott varrásait jelenti. 2020. őszén „Buzsák élő hagyományai: hímzés, faragás és folklór” felkerültek az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jegyzékére.
A buzsáki fehérhímzés jellegzetes motívuma a levél és a sakktáblaszerű térkitöltő elem, valamint a merev láncöltéssor. Ezeket hármas laposöltéses cikk-cakk vonalként képzett háromszögek közé helyezték el. A kék-piros pamuthímzés, más néven vézás hímzés a legismertebb a buzsáki hímzésfajták közül; az 1960-as években még az általános iskolákban is tanították kézimunka órákon. Nagy rozettákat alkalmaznak, amelyeknél a szirmokat váltakozva kell kivarrni a kétfajta fonállal laposöltéssel, a szirmok lezárása láncöltéssel történik. A kék-piros hímzés zegzugvonalai kiemeltek, s a rozetták ezek közeiben helyezkednek el. A buzsáki színes gyapjúhímzés motívumai azonosak a pamuthímzésével, ám a fonal anyaga miatt ezeket lazábban helyezték el.
A magyar hímzéskincs gazdagágát bemutató cikk-sorozatunk végére értünk. A Petőfi Akadémia videóiban azonban hamarosan visszatérünk a varrás és a hímzés ma is hasznos tudáselemeire. Tartsanak velünk!
