Januárban madaras sorozatunkban olyan madarakkal ismerkedhetünk meg, amelyek nem állandó lakói a Kárpát-medencének, hanem inkább csak a téli időszakban a vendégeink. Sokan közülük állandóan a szemünk előtt vannak, de vannak közöttük olyanok is, amelyek rejtőzködőbbek, nincsenek olyan tömegesen jelen a tájban, a magyar hagyományban sem található ezért hozzájuk kapcsolódó történet, anekdota, szokás, egyéb kulturális elem. Egyszerűen csak jelen vannak, és szépek. Pont ezért szeretném közelebb hozni egy kicsit az olvasókhoz ezeket a kevésbé látott, „ismeretlen” madarakat és bemutatásukat nem csak a néphagyományainkban gyökerező kulturális teljesítmény, hanem egy-egy vers, vagy kisebb prózai mű által is megmutatni, hiszen sokak számára váltak megihletővé. Tóth János írása.

Az idei első téli madárvendégünk a süvöltő, a nép nyelvén: gimpli, pirók, süvötyő, gyöp. A verébalakúak rendjébe, a pintyfélék családjába tartozó madárka zömök alkatú, vastag nyakú, nagy fejű, rövid, tömpe, ugyanakkor erőteljes csőrű, testhossza 15 centiméter, szárnyfesztávolsága 25 centiméter, testtömege 25 gramm. Hím egyedei a téli tájban már messziről felhívják magukra a figyelmet élénk színükkel, a testük legnagyobb részét borító narancs-vörös – Herman Ottó természeti képfestő szavával élve -, „hajnalpiros” színű tollazatukkal. A süvöltő hímjének fartöve fehér, feje fekete és hátszíne kékesszürke. A tojó hasonlít a hímhez, de sokkal egyszerűbb színezetű.

A süvöltő egész Eurázsiában honos faj, de költési időben nagyon ritkán tartózkodik nálunk a Kárpát-medencében, csak a téli időszakban, novembertől legkésőbb április elejéig figyelhető meg főleg a városi parkok etetőládáin, a fenyvesek magasságövében vagy a kőriserdők területén.

Egyik legfőbb tápláléka a kőrisfa magtermése, de bogyókat, rügyeket is szívesen fogyaszt. Ezért e tettéért írja róla Herman Ottó, hogy sokszor kártételeket is okoz a korán rügyező gyümölcsösökben, mert az éppen fakadó kezdeményeket megtizedeli.

Jellegzetes, messze hangzó phjü-phjü, füttyentésekhez hasonlító hangjáról kapta a nevét, ez az erdőkben könnyen felismerhető. Színes egyénisége és „füttyös” hangja miatt sokáig kalitkamadárként is tartották. Mára ez nem lehetséges, hiszen a süvöltő egyik védett madarunk. Eszmei értéke 25 ezer forint.

„Mikor a fákat hófehér, a téli Nap hideg sugaraiban csillogó zuzmara lepi el s ez a remek szinezetű madár a vékony ágon megtelepedik, a legszebb és legkedvesebb téli képet látjuk és még ezt is megszépíti mélán hangzó hivogatása, a székelység szerint süvöltése, a melytől székely neve is ered. Ez a hang olyan, mint a somogyi hosszú furulya legszebb középhangja. Fogságba ejtve külországokon nótára tanítják, a melyben mesterré válik és ekkor ötven koronáig is megadják az árát.”

(Herman Ottó: Madarak káráról és hasznáról 1901.)

Magyarországon ritka fészkelő (5-15 pár fészkelését regisztrálták a Bükk-fennsíkon a 2010-es évek második felében), de a teljes telet itt töltik az ide látogató egyedei. A hazánkban költő párok leginkább fenyőfákat részesítik előnyben, ha fészekrakásról van szó. A 2-5 méteres magasságban épített, alaposan álcázott fészket a tojó egyedül építi zuzmóból, mohából, gallyakból, gyökerekből, melyet talált szőrökkel bélel. Évente két fészekaljat nevel, ha alkalmas rá az időjárás és van elegendő táplálék.  Az 5-6 halványkék, vörös foltos tojáson csak a tojó kotlik, míg a hím párja etetéséről gondoskodik, de a fiókákat már mindkét szülő táplálja különféle rovarokkal és pókokkal. A kicsik két hét gondoskodás után repülnek ki a fészekből.

A süvöltőről egy székelyudvarhelyi kortárs költő, irodalomtörténész írt egy verset, melyben sorra veszi azokat a tulajdonságait, melyeket fentebb szárazabb formában ismertettem. Balázs Imre József Madár ÁBÉCÉ című könyve segít közelebb hozni hozzánk -a madarakat - főleg a gyerekekhez.  Ha ezeket a körülöttünk lévő természetadta szépségeket megmutatjuk nekik, akkor nevelhetünk a természetre, tájra is érzékeny felnőtteket.

 

Balázs Imre József – Süvöltő

 

Csőrében rejlik a szupererő,

elszánt füttye is ott tör elő.

Magát megadja minden gyommag,

míg a süvöltő el nem szunnyad.

 

Telente ő az etetők sztárja,

színt visz a hóba s az etetőtálba.

Az itteni tél neki enyhült égövi,

tojást gyúr hóból, éjjel költi ki.

 

Források:

 

Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról Budapest, 1901.

Magyar Madártani Egyesület madáradatbázisa

Balázs Imre József: Madár ÁBÉCÉ Csíkszereda, 2021.