ornitológia

Téli madárvendégeink I. – A süvöltő (Pyrrhula pyrrhula)

12:39
Januárban madaras sorozatunkban olyan madarakkal ismerkedhetünk meg, amelyek nem állandó lakói a Kárpát-medencének, hanem inkább csak a téli időszakban a vendégeink. Sokan közülük állandóan a szemünk előtt vannak, de vannak közöttük olyanok is, amelyek rejtőzködőbbek, nincsenek olyan tömegesen jelen a tájban, a magyar hagyományban sem található ezért hozzájuk kapcsolódó történet, anekdota, szokás, egyéb kulturális elem. Egyszerűen csak jelen vannak, és szépek. Pont ezért szeretném közelebb hozni egy kicsit az olvasókhoz ezeket a kevésbé látott, „ismeretlen” madarakat és bemutatásukat nem csak a néphagyományainkban gyökerező kulturális teljesítmény, hanem egy-egy vers, vagy kisebb prózai mű által is megmutatni, hiszen sokak számára váltak megihletővé. Tóth János írása.

A megperzselt mellkasú kis énekes

6:00
„Minden védelmet érdemlő becsületes madár" - írja Herman Ottó a vörösbegyről.  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1996-ban az év madarának választotta. Nyugat-Szibériától kezdve egész Európában honos, de elterjedési területe Észak-Afrikáig tart. Főleg rovarokkal táplálkozik, de gyümölcséréskor kiegészíti azt bogyókkal is, a bokrosok kis madárkája. Tóth János írása

Énekesmadár - csak rocker!

6:00
A madár, amely addig szebb, míg hallgat - ha megszólal szinte elfeledjük szépségét, hiszen úgy tud rikácsolva veszekedni környezetével, hogy az szertefoszlat minden vágyat arra, hogy csodáljuk a szép tollruháját. Tóth János írása.

Lilik, tundra, apáca, örvös, vörösnyakú, rövid csőrű

17:22
Mindenki csak vadlibának ismeri, mert valóban vad liba, de nézzünk beljebb is a hatalmas tömegbe, amely évente fél millió példányt is számlálhat egyidőben, csak a mai Magyarország területén. Tóth János írása a tatai Vadlúd sokadalom (nov.29) előtt.

Lélekmadár, őr-darvak és toll-adó

18:13
Mikor megérkeznek, a pásztor feltekint az égre és fohászkodik, hogy „Jóistenem, csak egy szép balos tollat hullajtsanak el nekem!” Hogy miért? Tóth János írásából ez is kiderül!

A kerecsensólyom és a turulmadár

20:32
Sólyomforma látomás, totemállat, a magyarok hadurának megtestesítője. Koronás madár Attila címerén. Sólyom, keselyű vagy sas - de leginkább: kerecsensólyom. Tóth János ornitológiai-etnográfiai nyomozása a turul eredetének útvesztőiben.