Édesanyám, felfedeztem a dinamót! Tudom, Ányos! Tudtad, hogy a régi vicc hősét, Jedlik Ányost igazából István névre keresztelték? Hogy hatalmas szerepe volt a fizika magyar tudományos nyelvének megalkotásában? Hogy neki köszönheti a világ a szódavizet? És hogy neki és Vörösmartynak köszönhetjük a spritzert - és magyar nevét: fröccs. Januárban lenne 226 esztendős nagy felfedezőnk. Tóth János mesél az életéről.
A 19. század második fele, az 1848-49-es Szabadságharcunk utáni időszak, de főleg a Kiegyezés utáni dualista állam megszületésével egy „új aranykor” köszöntött be a magyarság életében. Igaz volt ez az oktatásra, tudományokra, de az egész általános életszínvonalra is, hiszen a jobbágyság is átalakult felszabadult paraszti életmódja is lehetővé tette az önrendelkezést és az ezáltali előrelépéseket számukra is a társadalmi ranglétrán. Megnyíltak az oktatási intézmények is a paraszti származású ifjak előtt is és ezek által a lépések által, a nép fiai között élő tehetségek megtalálásával a magyar tudományosság a világ élvonalába emelkedhetett. Ez leginkább a természettudományi területeken hozott látványos, nemzetközi elismerést is a találmányok által. Ez az az időszak, amikor a tudományokban is kézzel foghatóvá vált a magyar identitás, a tudományok addigi latin és német nyelve helyett itthon a magyart emelték méltó helyére.
Ebben az egyik éllovas, mind a tudományosság, mind pedig a tudomány magyar nyelvének használata területén volt Jedlik István.
Jedlik István 226 évvel ezelőtt,1800. január 11-én született a felvidéki, Komáromtól északra, Érsekújvártól nyugatra eső, ma Szlovákiában található Szímő falujában. Szülei gazdálkodók voltak. A földesúr bérlőiként kezdték életüket, de később módos gazdálkodóvá küzdve fel magukat. Fiuk taníttatásáért minden lehetséges áldozatot meghoztak, így az elemi iskola után tanulmányainak otthonául először a nagyszombati, majd a pozsonyi bencés gimnáziumot választották, utóbbit a német nyelv elsajátítása miatt.
Még gyermekkorában ismerte meg Czuczor Gergelyt (eredetileg ő is István) - neves szótárírót -, hiszen rokonságban álltak egymással, nagyszüleik testvérek voltak (tehát nem elsőfokú unokatestvérek, mint ahogyan azt számos forrás is írja). Iskolatársak, később rendtársak és barátok maradtak életük végéig, segítették egymás munkáját is, együtt kerültek Pannonhalmára, mely időszak Jedliknél megalapozta a természettudományok iránti érdeklődését, de főleg a fizika és kémia törvényszerűségeinek kísérletekbe foglalt megtapasztalását. A korábbi tanárának, Gácser Pálnak hatására belépett Czuczorral együtt a Szent Benedek rendbe és noviciusként felvette azt a nevet, amellyel ma már az egész világon ismerik, a latin Aniuanus, magyarul Ányos nevet.
Ányos a teológiai és a filozófiai tárgyak mellett elsősorban a matematika és a fizika területén képezte magát. Azért, hogy rendi tanár lehessen, 1822-ben a pesti egyetemen doktorált filozófia és történelem mellett matematikából és fizikából, rendi tanulmányai végeztével 1825-ben pappá szentelték. A győri gimnázium fizika tanára lett, hat évvel később átkerült a Pozsonyi Királyi Akadémiára. Ekkor már leginkább a fizika tudománya érdekelte, melyről így vallott: „minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind gyönyörködöm is”.
A kor legnagyobb vívmányaiként, a gőzmeghajtású motorokat és főleg a mozdonyt ünnepelte szerte a világ, ám mellette legalább olyan módon fejlődtek az elektromosság kutatásához kapcsolódó tudományágak és találmányok. Jedlik is ebben az irányban folytatta munkásságát és olyan nagy hatású tudósokkal hozta össze a sors, mint a dán Hans Christian Ørsted, az alumínium feltalálója, és az elektromágnesesség felfedezője, az elektrodinamika, mint új tudományág megalkotója, Andre-Marie Ampèr, vagy Michael Faraday, az „elektromágneses perdület” alapján az egypólusú elektromotor feltalálója. Munkásságuk nagy hatással volt Jedlik további elektromágnesességgel foglalkozó kísérleteire.
A fizika magyar nyelve
Az 1832-36 között zajló reformországgyűlés késztette elő a magyar nyelv hivatalos használatát hazánkban (addig első sorban a latin, másod sorban pedig a német nyelvek voltak használatosak hivatalosan, csak ezen a nyelveken lehetett hivatalos ügyeket intézni és az oktatás nyelvei is ezek voltak). Ezt a törekvést törvényként 1844. november 13-án szentesítette V. Ferdinánd magyar király és a magyar nyelvet tette kizárólagos hivatalos nyelvvé Magyarországon. Az a tény, hogy a reformországgyűlés markánsan képviselte ezen igényét, Jedlik Ányost is arra sarkallta, hogy a fizika nyelvét is magyarosítsa, és ehhez kiváló partnereket talált Kazinczy Ferencben és Czuczor Gergelyben, akik sarkallták arra, hogy alkossa meg az első magyar nyelvű fizika és kémia tankönyvet, mellyel 1843-ban végzet is. Ebben a tankönyvben nemcsak a „magyarításnak”, hanem a nyelvújításnak köszönhetően olyan, a mai háztartásakban is használt és ismert, ma kicsit furcsán hangzó anyagok is szerepeltek, mint a szénsavas mészeg: CaCO3 (kálcium-karbonát), kénsavas szikeg: (Na2SO4 nátrium-szulfát, glaubersó), kettedsavas kesereg: Mg(HCO3)2 (magnézium – hidrogénkarbonát), kettedsavas szikeg: NaHCO3 (nátrium-hidrogén-karbonát, szódabikarbóna). 1845-ben elsőként ő szólalt meg magyarul az előadóteremben. Jedlik számos új fizikai fogalmat alkotott, amelyek bekerültek az általa és Toldy Ferenc által szerkesztett, 1858-ban megjelent Német–magyar tudományos műszótár anyagába, és meghonosodtak nyelvünkben. Többek között olyan, ma már természetesnek tűnő szavakat alkotott meg, mint a dugattyú, a merőleges, a tehetetlenségi nyomaték, a hullámhossz, a kiloliter, a kilogramm, a légnyomás és a szögsebesség. 1850-ben pedig megjelent az első magyar nyelvű egyetemi fizika tankönyve a "Súlyos testek természettana" címmel.
Rengeteg időt töltött későbbi élete során szertárában, ezért rá is sütötték a bélyeget, hogy magának való, „bujdokolt” a nyilvánosság elől, találmányainak nem tulajdonít nemzetközi jelentőséget. Ez azonban nem igazán volt így, hiszen akkor nem lehetett volna belőle egyetemi oktató, korának Európa szerte ismert tudósa.
1840-ben Jedlik lett a pesti egyetem fizika tanszékének vezetője, melyet három évtizedig vezetett, de 1846-tól 1848-ig Ő lett a bölcsészeti kar dékánja is. Ebből látszik, hogy a kor szellemének megfelelően nem váltak teljesen szét még a tudományok ágai, hanem a bölcseleti és természettudományi érdeklődés még kéz a kézben járt (Jedlik is először filozófiából és történelemből doktorált 1825-ben).
A szabadságharc során azonban megfosztották egyetemi katedrájától, hiszen kényszerszünet lévén nem volt oktatás, de nem tétlenkedett, hanem nemzetőrnek állt maga is, és részt vett a védvonalak előkészítésében, de közben az egyetemi tankönyvének anyagát is rendezte.
A Szabadságharc leverését követően ugyan visszaülhetett a katedrára, de csak német nyelven tarthatta előadásait.
A „villanydelejes forgony” és társai
Az 1850-es évek voltan számára a leggyümölcsözőbbek, hiszen ebben az évtizedben készítette el, vagy írta le találmányinak jelentős részét.
Ő hozta létre az első tisztán elektromágneses hatás alapján működő elektromotort, a "villanydelejes forgonyt". Legjelentősebb munkája az "egysarki villámindító", az első unipoláris gép, s ezzel való kísérletezései során fedezte fel a dinamó-elektromos elvet – igazoltan hat évvel megelőzve ezzel Siemenst. A közzétételt és a szabadalmaztatást azonban elmulasztotta, ezért világszerte Siemenst tekintik a feltalálónak. "Csöves villámfeszítő"-je a feszültségsokszorozó lökésgenerátorok előfutára volt, ezzel 50 cm-es elektromos ívet tudott létrehozni, azaz a mai feszültségnövelő berendezések alapját alkotta meg. E találmányáért, Siemens javaslatára, az 1873-as bécsi világkiállításon a Haladásért-éremmel tüntették ki. Úttörő jelentőségűek voltak fénytani rácsokkal folytatott interferencia-kísérletei is, melyek letették az alapot a mai hologram és 3D technológiáknak.
1858-ban, amikor a Magyar Tudományos Akadémia újra megkezdte működését és első ülésén megválasztották rendes taggá Jedlik Ányost az addigi tudományos tevékenységéért, illetve a magyar nyelvű egyetemi fizikatankönyv megalkotásáért. Addig nem volt példa arra, hogy valami a levelező tagság átlépésével válhasson rendes tagjává a tudós testületnek.
A Kiegyezést követően királyi tanácsos, majd 1878-ban a Vaskoronarend kitüntetettje lett. Ekkor nyugdíjazták és visszatért Győrbe, a bencés rendházba és élete végéig a nagyfeszültségű eszközök kísérletein, tökéletesítésén és megalkotásán fáradozott.
„Savanyúvízi készület” 200 (avagy kis magyar szódavíz/fröccsbicentenárium)
Most ugyan még, így január derekán kint a szabadban igen nagy a zimankó, de mégis most van az ideje annak, hogy megemlékezzünk arról a számunkra igen kedves üdítő italról, mely majd a nyári időben lesz igazán aktuális, ez a szódavíz! De miért most kell megemlékeznünk róla, mert a magyar eljárás feltalálója ennek az italnak is Jedlik Ányos.
Számos, más országban élő elődje foglalkozott azzal, hogy olyan savanyúvizeket/gyógyvizeket állítsanak elő mesterségesen, melyek a természetben különböző helyeken megtalálhatók. Aki először kísérletet tett erre, az Joseph Priestley angol unitárius lelkész és vegyész volt, aki már 1767-ben kifejlesztette a szénsavas víz előállításának módszerét, mégpedig James Cook legendás felfedező hajóinak legénysége számára, ugyanis a hosszú tengeren töltött utak során nagyon fontos volt megőrizni a magukkal vitt ivóvíz frissességét, de azt nehéz volt úgy tárolni, hogy nagyobb mennyiség ne menjen pocsékba, ne poshadjon meg idő előtt. Ha azonban azt szénsavval dúsították, akkor tovább volt eltartható az ital. Ez a módszer bár úttörő volt, nem volt adaptálható ipari mennyiség előállítására.
A következő ember, aki húsz évvel később (1787) már gyártási technológiájával nagyobb mennyiség előállítására is képes volt, ezáltal kereskedelmi mennyiséget is elő tudott állítani, nem más, mint egy genfi órakészítő, Johann Jacob Schweppe, igen az a Schweppe. Londonban nyitotta első szikvízüzemét, de a módszert, mellyel előállította azt, hétpecsétes titokként őrizte. Ám tönkrement és eladta a céget, amely még ma is virágzik… (a vagyon elszállt, a Schweppes név megmaradt).
Voltak azonban fiatal kísérletező tudósok is Európa szerte, akiket izgatott ez a frissítő ital előállítási módszer. Ilyen fiatal kísérletező tudós volt a fiatal Jedlik is, aki a legenda szerint csak a rendtársait kívánta meglepni a „savanyúvízi készület”-tel. Jedlik találmányát így aztán 1826-ban először győri bencés rendtársai ismerhették meg, akik igazán üdítőnek találták a kissé csípős ízű vizet. Mivel a rend a szőlőművelésben, a bortermelésben is élen járt, … innen a fantáziájukra bízom e történet itteni folytatását. Ő volt, akinek az eljárása alapján tudunk ma is igazán olcsón szódavizet előállítani.
Annyi biztos, hogy az 1831-es nagy kolerajárvány idején, a betegeknek szódavizet adva, csillapodtak a tüneteik, így ezt alkalmazták a gyógyítás szolgálatában is, illetve savas kémhatása miatt nem terjesztette tovább a járványt, így annak visszaszorításában is. Ebben az évben találmányát közzé is tette egy bécsi tudományos lapban.
1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók második nagygyűlésén Jedlik a nagyban tapasztalás útján szerzett tudása szerint már így ajánlja a szódát: „...ha bor vagy citromlé hozzá töltetik, kellemes csípősségűvé válik.″
És mivel minden előadását a nézők és hallgatók számára jól előkészített kísérletek és egyéb bemutatók kíséretében adta, így a jelenlévőkkel itt meg is kóstoltatta a szikvizet a következő szavakkal:
"A többi palaczkokban pedig (a palaczkok előmutattatván) foglaltatik egy más nemű savanyú víz, melly legközelebb a rohitsihez hasonlít; attul még is abban különböző, hogy a szénsavas mészeg és kénsavas szikeg, mellyek a rohitsiben találtatnak ugyan, de mivel az ital kellemetességét elő nem segítik, ebbül egészen kihagyatvák. Ennek vegyrészei a vizen kívül kettedsavas kesereg és kettedsavas szikeg. Illy nemü savanyú víz annyi szénsavat, mennyit az előbbiben tapasztalánk, szabad állapotban nem foglal; de annál többet bír az említett savak segedelmével megkötött állapotban; s ezen oknál fogva, ha bor vagy czitromlé hozzá töltetik, az említett savak vegytanilag azonnal föloszlatnak, és a szabadon eresztett szénsavakkal az egész keveréket kellemes csípősségűvé teszik."
(Radnai Gyula: Jedlik Ányos In: Mons Sacer 996-1996: Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács Imre Pannonhalma, 1996.)
Mivel a derék bencés rendtagok kikísérletezték a szódavíz és bor különböző arányokban történt keverékének üdítő hatásait, ezért Jedlik egyéb baráti összejövetelekre is vitt magával az általa előállított szikvízből és ha a vendéglátónál akadt némi bor, így a tapasztalást megosztotta társaival is. A bor és szódavíz elegyét ekkor Jedlik még, mint „spritzert” mutatta be, egészen 1842-ig, míg nem vendégeskedett együtt Czuczor Gergellyel, Vörösmarty Mihállyal egy szüret alkalmával „a haza mindenese” Fáy András fóti szőlőjében. Itt a jelenlévőkkel is megízleltette e két ital elegyét, de nevét Vörösmarty túl németesnek találta és adott neki egy új nevet, mely talán kicsit jobban kifejezi azt az érzést, lelkületet, melyet az ital sugároz, és mivel ez az ital elegy már korábban bizonyára létezett, így mint szó, megszületett a fröccs! Ezt Vörösmarty versbe is foglalta, Fóti dal címen 1842-ben, e megidézett szüret alkalmával írott költeménye első versszaka hozza elénk a „gyöngyöző elegy” képét:
Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
Mára mind a szikvíz, mind a fröccs hungarikum, a Magyar Értéktár szerint mintegy ezer szikvízgyártó üzem létezik hazánkban, köszönhetően a majdnem 96 évet megélt Jedlik Ányosnak.
Az egész életében aktív feltaláló egész életében, sőt, halálos ágyán is a rejtélyeket kutatta. Feljegyzések szerint halálos ágyán azzal búcsúzott rendtársaitól, hogy „nemsokára a Teremtő előtt fogok állani, és meg fogom tudni, hogy mi a fény és a villamosság”.
cover: Fortepan / Tóth Árpád
Források:
Eötvös Loránd: Jedlik Ányos emlékezete
Holenda Barnabás: Jedlik életrajza, alkotásai In.: Műszaki nagyjaink, 3. kötet, Budapest 1983.
Mayer Farkas: Epizódok Jedlik Ányos életéből. Budapest, 2010
Radnai Gyula: Jedlik Ányos In: Mons Sacer 996-1996: Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács Imre Pannonhalma, 1996.
Világhíres feltalálóink: Jedlik Ányos
